A cetli

Hinata:

Ijedten ültem fel az éjszaka közepén az ágyamban. Egy hete, hogy én és Naruto visszakerültünk az akadémiára. Mindenki rendkívül zaklatott volt. Sakura elég rossz passzban volt, mint utólag kiderült, Yato ,a Gad jóvoltából, a lány a múltjában ragadt. Sasuke értem, Naruto-ért és persze Sakura miatt is aggódott, így ezalatt a pár nap alatt érzelmi roncs lett. Még mindég szemmel tart minket és attól fél hirtelen eltűnünk, persze ezt az egészet nem mutatja ki. Magam sem tudom, honnan veszem ezt, de azt hiszem… egyszerűen csak érzem. Tsunade megpróbált minden információt kiszedni belőlem és Naruto-ból, de a fiú nem tudott semmit, hiszen miután ivott belőlem el is altatták… én pedig… jobbnak láttam nem beszélni. Azt tetettem, hogy nem emlékszem semmire.

Nem tudom, hogy értette az a rejtélyes férfi azt, hogy… „A nevelőim nem a vérszerinti szüleim”..Álmok Démonok és Istenek végzetes harcáról. És itt van ez a titokzatos Anaha Istennő. Ha csak ezekre a dolgokra gondolok már is megfájdul a fejem. Mégis mibe keveredtem? Egyelőre még azt sem sikerült kiderítenem, hogy mi vagyok én.

Naruto:

Az utolsó emlékem az, hogy Hinata hozzám bújt, miután ittam belőle. Aztán, amikor felébredtem az ágyamban találtam magam. Tsunade kérdezgetett engem és Hinata-t, de semelyikünk nem tudott választ adni neki. Azóta sem beszéltem a lánnyal. Kerülöm, nehogy újra bántsam. Amikor Sasuke a lányokkal van, akkor én mindig kitalálok valami frappáns szöveget, miért nem tudok menni. Kezdek kifogyni az ötletekből, szóval ideje lenne lerendezni magamban ezt a dolgot. Nem kerülhetem örökké Hinatát. Arról nem beszélve, hogy Sasuke nagyon figyelget engem. Nem csoda, hiszen pontosan tudja, hogy mit érzek a lány iránt és valószínűleg furcsállja a dolgot, hogy folyton csak akkor van elhalaszthatatlan feladatom, amikor találkozunk a  lányokkal. Sakura és Ino biztos, hogy semmit nem vettek észre, de minden pillanatban attól félek Hinata nagyon is tudja, mit művelek…

Hinata:

Egyre nehezebb úgy tenni, mintha nem tudnék semmit. Próbálok jelentéktelen dolgokról csacsogni Sakurával és Inoval, de mindig azon kapom magam, hogy elbambultam. Nem tudom összerakni a darabkákat. Ha Tomoe itt lenne, talán könnyebb lenne a helyzetem. Fogalmam sincs, merre lehet vagy, hogy mikor tér vissza. Visszajön egyáltalán? Pont akkor nincs itt, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá. Természetfeletti lények, egy szőrén-szálán eltűnt Istennő, és az eddig átlagosnak hitt életem teljes megváltozása. Vajon igaza volt annak a fazonnak? Neji nem a bátyám… az apám,nem az apám? Nem. Biztos tudnám, ha örökbe fogadtak volna, ugye? Nem szabad hinnem ennek az elmebetegnek. Végül is, ha csak ezeket a tényeket akarta volna közölni, akkor nem kellett volna elrabolnia…”Vissza fogsz térni hozzám.” Lehet, hogy ez lenne a megoldás? Lehet, hogy ijesztő ez a tag, de tud valamit, amit én nem. Meg akarom tudni mi az. Mi az ,amit ő tud és én nem? Gyorsan magamra kaptam az egyenruhámat, majd egy sapkát, sálat és kabátot. Már majdnem tavasz van, de még mindég csípi az arcomat a hideg. Leheletem még mindég látszik a levegőben.

Hagytam egy papírkát Sakura-nak, hogy ne aggódjon értem. Meg kell tudnom az igazságot.

Sakura:

Reggel kábán hasra estem az egyik üres kajadobozban, amit otthagytam este. Asszem ideje lenne rendet tennem a szobámban, tekintve, hogy az egyre jobban kezd hasonlítani egy szemétdombra. Valahogy sikerült előásnom az egyenruhámat, majd magamra ölteni. Hinata minden reggel motoszkál valamit a mini konyhában, de most nem hallottam őt. - Biztos elaludt – gondoltam. De nem volt szokása. Mindig ő ébresztett, hogy késésben leszek, ha nem kelek fel. Valami itt nem stimmel. Halkan és óvatosan kinyitottam a szobám ajtaját, majd körbe néztem. Hinata nem volt itt. Halkan és lassan benyitottam a szobájába, hátha csak elaludt. Az ágya rendesen be volt vetve és a szobáját rendbe hagyta itt. Vajon hol lehet? – Biztos csak előrement, hogy ne késsen el. – Ekkor pillantottam meg az ajtón éktelenkedő uv zöld  postit-et Hinata írásával.

„Remélem nem vagy késésben és észre fogod venni ezt a papírt. Lehet, hogy pár napig nem fogunk találkozni egymással, de ne aggódj, nem esett bajom, csak utána nézek pár dolognak, ami érdekel. A fiúknak se szólj, még a végén fölöslegesen aggódnának és megint olyan nagy felfordulást csinálnánk az Akadémián.

Egyél rendesen és ne aggódj!

Hinata”

-      Már hogyne aggódnék? Még is mi ez a levél? Hova mentél… Hinata? – kiszaladtam az ajtón, majd megtorpantam. – Mit tegyek? Vajon tényleg biztonságban van? Lehet, hogy egyelőre tényleg nem kellene elmondanom a fiúknak… - Megpróbáltam megnyugodni és nem kimutatni az érzéseimet. Épp nyugtattam magamat, amikor Sasuke és Naruto sétált velem szembe a széles folyosón. Diákok hemzsegtek a folyosón. Kivételesen időben keltem, csak azt hittem, hogy elkések.

-      Sakura-chan! Jó reggelt! –kiabált át a folyosón Naruto. Szőke haja aranynak nézett ki a tavaszi napsütésben. Mögötte Sasuke sétált. Nyugodt arckifejezése most is, mint máskor, elrejtette  a fiú érzéseit. Fekete szemei felcsillantak, amikor meglátott, de persze nem mutatta ki. Naruto körülnézett. – Hol hagytad Hinata-t, Sakura-chan? – megállt bennem az ütő. Úgy éreztem, mintha Naruto a vesémbe látna. Muszáj valamit mondanom vagy csinálnom. Gyanús, ha csak úgy lefagyok. Mit tegyek? Mondjam azt, hogy a családjához ment látogatóba és engedélyt kért Tsunade-sama-tól, hogy elmenjen? De Naruto és Hinata sokszor beszélgettek, nem tudom, hogy mondott-e valamit a családjáról. Mi van, ha olyat mondok, ami nem egyezik meg a valósággal? Naruto maximalista, ha Hinataról van szó. A fene egye meg!

-      Bocsi,Naruto sietnem kell! Majd máskor beszélünk. –kiabáltam, miközben elfutottam a két fiú mellett. Természetesen nem sikerült a háttérben maradnom és a kiabálásra mindenki felfigyelt, de szerencsémre nem igazán érdekelte a dolog semelyik diáktársamat. Huh. Ez meleg helyzet volt.

-      Sakuraa!!! –futott velem szembe Ino. Hosszú szőke haját szokásához híven lófarokba fogta. Mosolyogva futott felém.

-      Szia,Ino. –üdvözöltem. Görcsösen igyekeztem, hogy semmit ne vegyen észre, de Hinata-t még én sem tudom klónozni.

-      Hol van Hinata? –kérdezte lihegve. Komolyan mondom ez nem az én reggelem. Először Naruto és Sasuke, most meg Ino.

-      Hehe! Tudod nekem most mennem kell. De majd később beszélünk! Szia! –kiabáltam, amikor elfutottam mellette. Valahogy ismerős érzés volt. Mire lihegve beértem a terembe úgy éreztem, mintha tíz évet öregedtem volna. Ledobtam magam a székemre. Fejemet a padba vertem, és azon gondolkodtam, mit kéne csinálnom. Hova a fenébe mentél Hinata? Miért nem mondtad el nekem? Mi ez az egész? Vajon meddig tudom titkolni, hogy Hinata-t elnyelte a föld? Miközben ezen elmélkedtem Ino, Sasuke és Naruto értek be a terembe beszélgetve. Amint letették a cuccaikat, rám néztek és értetlen képet vágtak. Valószínűleg nem értették a reggeli viselkedésemet.

Sasuke:

A koleszszoba előtt vártam Naruto-t, aki szokás szerint késésben volt. Haja szénakazalként állt szanaszét, világoskék szemei alatt sötét táskák éktelenkedtek. Nyakkendője megkötetlenül lógott nyakában. 

-      Naruto. Félregomboltad az inged. - szóltam rá. Azt hiszem ő a legemberibb az összes vámpír között. Folyton mosolyog, mindig kiáll a szerettei mellett, és fékezhetetlen, akaratos, nem is. Inkább makacsnak mondanám. Nagy nehezen sikerült elindulnunk. Miután kiderült, hogy nem jár jól az óránk és még van időnk az órák kezdetéig, így Naruto kérésére épp a büfébe indultunk, amikor Saku jött velünk szemben. Rövid rózsaszín haja rendezetlenül állt, annyira töprengett valamin, hogy észre sem vett minket. Ha Naruto nem szólítja meg akkor tuti, hogy simán elment volna mellettünk. Zavartan odakiabált valamit, majd elfutott mellettünk. Most láttam először ilyen furcsának. Biztos történt valami. Utánanéztem a lány vissza sem fordult, csak szaladt tovább. Vékony alakja hamar eltűnt szemeim elől. Amikor visszamentünk a teremhez a folyosón találkoztunk Ino-val, aki ugyanúgy furcsállta Saku viselkedését. Mint kiderült a lány ugyanazt csinálta szőke barátnőjével, mint velünk. Furcsa. Nem szokott így viselkedni.

-      Mellettetek is csak úgy elszaladt? –kérdezte Ino köszönés nélkül.

-      Ja. Melletted is? – felelte lazán Naruto.

-      Igen. Közvetlen az után, hogy rákérdeztem, hol van Hinata. –felelte Ino. – Mi az Sasuke?- kérdezte. Biztos észrevette, hogy megdöbbenek.

-      Előlünk is akkor rohant el, amikor Naruto megkérdezte hol van Hinata.

-      Ugye nem történt semmi? Ugye nincs semmi baja Hinata-nak? – aggodalmaskodott Naruto. Én is hasonlóan érzek. Ha Hinata tényleg a húgom, ahogy azt én és Naruto sejtjük, akkor nekem kellene figyelnem rá. De ez a harmadik alkalom, hogy szem elől vesztem. De mi van, ha csak nem érzi jól magát és ma pihen a koleszszobában? De akkor Sakura ezt nyugodtan elmondhatta volna nekünk. Itt valami nem stimmel!

-      Mindenesetre figyeljük Saku-t, hogy mit csinál és, ha észreveszünk valami gyanúsat, akkor beszéljük meg. Kétlem, hogy ha így rákérdeznénk, akkor bármit is elmondana. Tudjátok milyen. Mindent egyedül próbál megoldani. Akit igazán közel enged hozzá az a hú— Hinata. – majdnem elszóltam magam. Szerencsére idejében észhez kaptam és kijavítottam magam.

-      Igazad lehet. Szerintem most óvatosabb velünk, mint bármikor, szóval, ha megpróbálunk felé közeledni, akkor véletlen se hozzuk fel Hinata-t. Ha úgy érzi, nem izgat minket a téma, akkor jobban elenged a társaságunkban és, ha ügyesen vezetjük a beszélgetést, akkor kikotyoghat valamit. – javasolta Ino.

-      Nem rossz ötlet, de kétlem, hogy Sakura csak úgy „kikotyogná” a kérdéseinkre a választ. Persze megpróbálhatjuk, hátha szerencsénk lesz. Mi az Naruto? – nem szokott ilyen csendes lenni.

-      Mi van… mi van,ha…

-      Nyögd már ki az Ég Szerelmére! – nézett rá Ino.

-      Mi van, ha baja esett? – beállt a csönd.

-      Ha baja esett volna és Sakura tud a dologról biztos elmondta volna. – szólal meg elsőként Ino.

-      Biztos vagy benne? Úgy értem, az előbb mondtátok, hogy mindent egyedül próbál megoldani. Mi van, ha ezt is egyedül akarja intézni?

-      Naruto. Higgadj le. Kétlem, hogy Sakura elhallgatna ilyesmit. –ellenkeztem.

-      Nem vagyok nyugodt! Honnan tudjam, hogy Hinata biztonságban van? Mi van, ha megint az az eszement vitte el és megfenyegette Sakura-t, hogy ne mondjon semmit?

-      Ne képzelj bele olyasmit, ami nincs! –védte Ino barátnőjét, Sakura-t.

-      Honnan tudod?

-      Tudom és kész! –veszekedtek.

-      Elég legyen! Felhajtást csináltok. Naruto. Bízz Sakura-ban, ahogy mi tesszük. Ino. Te is higgadj le. Naruto csak aggódik, ahogy mi is. –nehezen, de sikerült lenyugtatnom a két jómadarat, majd bementünk a terembe. Sakura feje a padon. Kezei ökölbe szorítva. Biztos, hogy itt nem stimmel valami.

Hinata:

Meg akarom tudni az igazat. Kimentem a reptérre és vettem egy jegyet Angliába. Szerencsémre egy óra múlva indult is a gép. Az alatt az egy óra alatt gondolkoztam. Mit fogok nekik mondani? Már fél éve nem láttam őket. Nem is beszéltem velük. Ők tényleg csak meg akartak szabadulni tőlem. Vajon igaz, amit az a Kaname vagy ki mondott?

Felszállt a gép. Amint elhelyezkedtem el is nyomott az álom. Nem csoda, hiszen az éjszaka közepén jöttem ki a reptérre. Már Angliában volt a gép, amikor felébredtem. Éjszaka volt. Kinéztem a gép kis ablakán. A csillagok ragyogtak a sötétkék, majdnem fekete égen. Lenéztem. A városok kicsi világító pontok voltak a feketeségben. Sárga fényük kiemelte őket az éjszaka sötétjéből. Ezek a pontok egyre közelibbek voltak, majd kirajzolódtak.

-      Kérem, csatolják be az öveiket, nemsokára leszállunk. – mondta be a pilóta. Sóhajtottam egy nagyot. Londonban vagyok.