Naruto szíve

Sasuke: 

~ Sokszor eszembe jut a múltam. Azt kívánom, bár ne lehetnék halhatatlan. Bárcsak megöregedhetnék a szerelmemmel és játszhatnék az unokáimmal. Bárcsak… normális életet élhetnék. Egyetlen boldogság az életemben a húgom volt. Nagyon szerettem őt. Hinata – a húgom – mindenkit nagyon szeretett. Kedves teremtés volt. Törékeny, de mégis erős. Félénk volt. Emlékszem, ha egy vendég érkezett a szentélyünkbe mindig az én hátam mögé bújt. Amikor édesanyánk rátalált Narutora a húgom el akart szaladni. Mivel anyánk úgy döntött befogadja Naruto-t, Hinata kénytelen volt megszokni a fiú jelenlétét. Naruto és én még azóta is barátok vagyunk. Ugyan a húgom is tisztavérű vámpír volt, különleges képességekkel, mégis meghalt. Ő volt az egyetlen, akit tiszta szívemből szerettem. Amikor Hinata Hyuuga-ra nézek… ő jut eszembe. Még az is eszembe jutott, hogy valójában ő az csak nem emlékszik rám. Még mindég reménykedek, hogy ő az és túlélte a támadást. Reménykedek, hogy csak elfelejtett… de életben van. ~ 

Naruto:

Sakura és Hinata éppen előttünk sétáltak. Éreztem, hogy az a múltkori fiú, aki Hinataval volt, most is itt van és a távolból figyeli a lányt. Sasuke is Hinata-t nézte. Tudom, mi jár a fejében. Nemrégen én is elkezdtem gondolkodni ezen… lehet, hogy Hinata valójában Uchiha Hinata? Szegény Sasuke. Azóta nem láttam mosolyogni. Csak Hinata-nak mutatta meg a boldog, mosolygós arcát. Rásandítottam a mellettem sétáló barátomra. Most is rideg… mint mindig.

-  Sasuke.
- Mi az? –nézett rám fekete szemeivel.
- Lehetségesnek tartod, hogy aki most előttünk sétál… mármint Hinata… a húgod? – Sasuke arcán látszott, hogy meglepődött a kérdésemen. Előre nézett a vékony lányra.
- Ki más lehetne? – ugyan csak pár másodpercre, de újra láttam egy mosolyt az arcán. -  Senki nem lehet olyan kedves és figyelmes, mint ő. Ez a lány pont ugyan olyan. Őt viszont nem lehet utánozni.
- De akkor hogyan lehetséges az, hogy nem emlékszik ránk? Amnéziája van? Vagy valaki bűbájt bocsátott rá?
- Emlékezni fog. –öntött alakot Tomoe Sasuke és Naruto mögött. 

Sasuke:

- Honnan tudod? –fordult hátra Naruto. Kék szemében értelmetlen düh, féltékenység és meglepettség csillant fel.  Én csak ránéztem fekete szemim sarkából. A fiú szürke szemei állták a tekintetemet.
- Azt hiszitek… olyan könnyen elfelejthet minket? Sasuke a bátyja. Téged befogadtak.
- Igen,valóban. De azt még mindég nem tudom ki vagy. Azt mondod meg akarod védeni Hinata-t. Jól ismersz minket és a múltunkat, de mi nem ismerünk téged. –mértem végig Tomoe-t gyanúsan.
- Nos… igen. Én mondtam Anaha-nak, hogy mutasson be nektek, de makacskodott, mint mindig. Viszont az bánt, hogy még csak meg sem említett. Főként, hogy az ő ötlete volt az egész. Na mindegy. Nem sokáig kell a szolga szerepben lennem, hogy Hinata közelében lehessek.
- Miről beszélsz? – Naruto nyilvánosan rühellte ezt az alakot. Olyan mérgesen és dacosan nézett erre a srácra… Tomoe ugyanúgy nézett Naruto-ra. Csak azt vártam mikor esnek egymásnak.
- Majd megtudod. –tekintetét felemelte és hamuszürke szemeivel belenézett Naruto türkizkék szemeibe, majd lehajtotta fejét. Kissé zavartan beletúrt fekete hajába és így folytatta : - Naruto. Küzdhetsz, de Hinata végül az enyém lesz. –majd hirtelen beérte a lányokat és belefolyt a beszélgetésbe. Hinata és Sakura is láthatóan nagyon kedvelték a srácot.  
- Megölöm! –indult volna meg Naruto nagy hévvel Tomoe után. Csak nagy nehezen tudtam megállítani őt. Megálltunk egymással szemben. Naruto jobb kezével beletúrt szőke tincsibe. Kék szemeiben aggodalom és féltékenység gyulladt. Telt ajkaiba beleharapott. Felismertem a jeleket. A halandók folyton így viselkedtek amikor…
- Te beleszerettél Hinata-ba? – bal karommal erősen megragadtam a fiú vállát, majd ellentmondást nem tűrő hangon újra megkérdeztem. Naruto felnézett rám és kivert kutya szerepét eljátszva így szólt:
- Nem igazán… tudom. –válaszolt bátortalanul. Na igen. Naruto soha nem tudta elrejteni az érzéseit. Nem tudtam eldönteni, hogy lekeverjek neki egyet vagy gratuláljak. Mihez is? Még magában sem döntötte el. Feltételezem Hinata-nak fogalma sincs az egészről.
- Igen vagy nem? –elengedtem Naruto vállát, majd vártam a válaszra. Sóhajtott egy nagyot. Lehelete látszott a hidegben. Már jócskán lemaradtunk a lányoktól és Tomoe-től. Naruto arcát lassan pír színezte be. Zavarában szájáig felhúzta tűzpiros sálját. Olyan volt, mint egy ötéves gyerek, aki nem tud dönteni: a csoki tortát szereti jobban vagy a krémest.
- I-igen. –én is sóhajtottam egy nagyot, amikor meghallottam a választ. Megkönnyebbültem, de  hirtelen úgy éreztem, hogy ez egy nehéz menet lesz. Örülök hogy nem egy ismeretlen perverz akar valamit Hinata-tól. Naruto-t egy kicsit legalább ismerem, és bízok benne. De ez a Tomoe erősen aggasztott.
- Haragszol? –nézett Hinata után Naruto.
- Nem. Csak… megleptél.
- Mi? Tényleg? Az jó!
- Miért is? –kérdeztem és úgy néztem Naruto-ra mint, aki teljesen őrült.
- Mert eddig még csak Anaha-nak és Hinata-nak sikerült meglepnie téged. Örülök, hogy most már én is benne vagyok a club-ban!
- Meghibbantál. –néztem fel a szürke égre.
- Tudom. De te így szeretsz! – és hirtelen a nyakamba borult.
- Eressz el! –mondtam ingerülten. Naruto továbbra is magához szorított.
- Akkor.. tényleg nem baj…. hogy szeretem őt?
- Nekem teljesen mindegy csak eressz el végre!
- Tudom, hogy érdekel. Engem nem téveszthetsz meg a „rideg vagyok mindenkivel” stílusoddal.
- A milyen stílusommal?
- Úgy csinálsz, mintha semmi nem érdekelne és nem lennének érzéseid, de ez nem igaz.
- Túl érzelgős vagy. Egyszer ez fogja a vesztedet okozni.
- Az lehet. De legalább nem tiltakozok az érzések ellen... veled ellentétben. - Naruto megfordult a tengelye körül és előre sietett a többiek után.
- Mi? - indult meg Sasuke Naruto után. 

Hinata :

Délután éppen jöttem vissza a  fürdőből, amikor meghallottam, hogy valaki sír. A hang irányába indultam. A folyosó végén egy szőkésbarna hajú lány kuporgott a hatalmas ablak alatt. Vacogott, pedig nem is volt hideg. Lassan felemelte fejét. Élénkzöld szemeivel végigmérte Hinata-t. Majd vékony kis hangján megszólalt. :

- Te látsz engem?
- Hát... miért ne látnálak? - máris átkoztam magam, amiért ezt kijelentettem. Hamar rájöttem, hogy a kislány egy szellem.
- Évek óta sétálok itt, de valamiért mindenki levegőnek néz. - a lány felállt megtörölte zöld szemeit, majd szipogva közelebb jött pár lépést.
- Mi a neved? - kérdeztem kedvesen.
- Ayumi.
- Szép név. - mosolyodtam el. Fogalmam sincs mit kellett volna tennem. - Figyelj... nekem mennem kell. - Ayumi bólintott egyet, majd elfutott és hirtelen elhalványult, majd teljesen eltűnt. Utána néztem, de már csak a szürke, üres folyosót láttam. Éppen mentem volna vissza a szobánkba, hogy beszámoljak a kislányról Sakura-nak, amikor kiabálást hallottam. Felismertem a hangokat. Az egyik biztosan Naruto-é volt, a másik talán Tomoe-é lehetett. Kíváncsian mentem a hang forrása felé. Megbújtam az egyik piszkosfehér, vastag fal mögött. A festék kezdett lekopni, így a falon láthatóvá vált néhány tégla. Talált süllyedt. Naruto és Tomoe veszekedtek. Éppen amikor odaértem láttam, hogy egymásnak esnek. Tomoe lekevert egy pofont Naruto-nak, aki az ütés erejétől hátra tántorodott, de a fiú gyorsan visszanyerte egyensúlyát és gyomorszájon vágta az előtte  tornyosuló Tomoe-t. Közbe szerettem volna avatkozni, de Sasuke és Sakura megelőztek. Nagy nehezen szétválasztották a két fiút. Sakura nem cicózott. Úgy felpofozta Tomoe-t, hogy ő nekiesett a falnak, s az berepedt mögötte. Sasuke Naruto elé állt és kihasználva vámpír gyorsaságát, azonnal elvitte Tomoe közeléből. 

Naruto:

Úgy döntöttem, hogy elmondom Hinata-nak az érzéseimet. Még, ha el is utasít tudnia kell, hogy szeretem. Megértem ,ha nem viszonozza az érzéseimet, de úgy gondolom tudnia kell. Nem akarok neki hazudni azzal, hogy azt mondom neki : „Te csak egy barát vagy számomra ,semmi több…”. Nem. Ez nem igaz. Már majdnem a lány szobájánál voltam, amikor megpillantottam Tomoe-t a folyosón. Amint észrevett hamuszürke szemeivel ölni lett volna képes. Nagy kezével kifésülte szeméből ébenfekete haját, hogy láthasson is valamit. Csak úgy áradt belőle a sötétség. Déja vu érzésem támadt. Mintha ez már megtörtént volna. Szemtől szembe állok vele.

-      Mit keresel itt? –kérdeztem tőle. Próbáltam nem ellenségesen kérdezni, de nem sikerült.

-      Hinata-ra várok. –felelte hegykén. Nem nagyon izgatta, hogy majd felrobbanok már csak a jelenléte miatt is. Sőt! Láthatóan még élvezte is a helyzetet. Széles vigyorral közeledett felém pár lépést.

-      Miért?

-      Ezt én is kérdezhetném. Ha jól feltételezem, te is őt keresed.

-      Ehhez semmi közöd. – védekeztem.

-      Ahogy neked sem az én dolgomhoz.

-      Mit akarsz Hinata-tól? –Tomoe sóhajtott egy nagyot, amikor ezt kérdeztem tőle.

-      Nem akartam neked külön elmondani, de kénytelen leszek rá, hogy végre békén hagyd a jegyesemet.

-      Tessék? – kérdeztem vissza, mintha nem hallottam volna jól. Sajnos, nagyon is jól hallottam mit mondott. Hinata-ról beszélt? Hinata… a jegyese volna?

-      Ismered Anaha-t nem?

-      Igen, de neki mi köze van hozzá? –kezdtem összezavarodni.

-      Én voltam Anaha legnagyobb ellensége. Tudta, hogy nem tud legyőzni…ch! Nem szívesen ismerem be, de nekem is gondom lett volna a legyőzésével, végtére is egy Istennő volt. Mindegy. Egyezséget kötöttünk.

-      Egyezséget? –kérdeztem meglepetten.

-      Igen. Nem harcolok ellene többé, ha cserébe odaadja a tisztavérű vámpír lányát. Anaha beleegyezett. –Tomoe hamuszürke szemei belenéztek az enyémbe. – Hinata… a jegyesem. Csak én érhetek hozzá és csak én szerethetem. Jelen pillanatban a vámpír énje le van zárva… ha jól számolom lassan 189 éve. Szólj, ha tévedek.  Anaha meghalt még az előtt, hogy bemutathatta volna Hinata-t. Elég hiszékeny a drága. Simán bevette, hogy a szolgája vagyok. Elérem, hogy belém szeressen, és így mi ketten lehetünk a Világ urai. – egy ideje már nem hallottam, amit Tomoe össze-vissza hordott. Hinata másé. Nem. Az nem lehet. Amióta megláttam tudtam, hogy ő Anaha lánya. Nem lehet az enyém. Mélyen legbelül egy Világ omlott össze bennem. Azt akartam, hogy ez csak egy vicc legyen. Tomoe egyik ízléstelen vicce. A szívem összeszorult. Olyan erővel rontottam neki a fiúnak, ahogy csak tudtam. Hirtelen, amikor verni kezdtük egymást megjelent Sakura és Sasuke. Nem tudtam mit teszek vagy, hogy mi történik körülöttem. Csak egy dolog járt a fejemben: Elvesztem őt. Sasuke belém karolt és elvitt onnan. 

Sasuke:

Sakura egyre közelebb kerül hozzám. Talán olyas valamit kezdtem el érezni, amit nem lenne szabad.

Együtt ebédeltünk. Gondoltam visszakísérem a szobájához. Azok a zöld szemek… egyszerűen rabul ejtenek. A halványrózsaszín haja selymes. Az illata is csábít. A hangja kellemesen cseng a fülemben.

Sakura: 

Sasuke és én együtt ebédeltünk. Nem tudtam, hogyan álljak a dologhoz. Ez most randi akart lenni? Mindegy. Tegnap este beleegyeztem , amikor felhívott. Gondoltam, szombaton úgy is ráérek és egy ebédből nem lehet baj. Éppen az egyik új filmről beszélgettünk, amikor megláttuk, hogy Naruto és Tomoe verekednek. Azonnal szétválasztottuk őket. Őszintén szólva, jól esett lekeverni egyet Tomoe-nek. Nem kedvelem a srácot. Csak Hinata kedvéért viselem el. Biccentettem egyet Sasuke-nak, hogy vigye el innen Naruto-t. Valami nem stimmelt vele. Üveges tekintete volt. A szokásos vicces, bohókás Naruto-nak semmi nyoma nem volt. Nem tudom, hogy mit csinált Tomoe, de most nagyon feldühített. Rövid idő alatt megkedveltem őket. Naruto és Sasuke is kedvesek a maguk módján. Bár tudom, hogy nem szabadna kötődnöm hozzájuk, de nem tehetek róla. Mindketten hamar a szívembe lopták magukat. Hinata pedig a legjobb barátnőm lett. Ha szomorú vagy boldog vagyok, meghallgat. Ha bajban vagyok, tanácsot ad. Vele lakok. Ez alatt a fél év alatt fenekestül felforgatták az életemet. 

Sasuke:

Elvittem Naruto-t annak a nagyképű srácnak a közeléből.

Valami tényleg nem volt rendben Naruto-val.

-      Hé! Naruto! – már két perce szólongatom, de semmi, mint akinek elmentek otthonról. Lassan feleszmél. Rám néz, és ezt suttogja az orra alatt:

-      Elvette tőlem. –soha életemben nem láttam őt sírni. Naruto türkizkék szemei Könnyel teltek meg. Lassan legördültek arcán, majd a fiú zokogásban tört ki. Belém kapaszkodott. Hirtelen nem tudtam mit reagáljak. Hagytam, hogy kisírja ami benne van. Zihálva folytatta:

-      Nem lehet soha az enyém. –elcsuklik a hangja, majd nagy nehezen tovább mondja. -  A húgodat eljegyezték! – nem akartam hinni a fülemnek. Túl sok infó. A húgom… és eljegyzés… mi van?