Tomoe megjelenik

Hinata: 

Még sötét volt, mikor felriadtam álmomból. Teljesen leizzadtam. Csapzott frufrum homlokomra tapadt. Hiába erőlködtem azon, hogy felidézzem, mégis mit álmodtam, ami ilyen nagyon megrémített… de egyszerűen nem jutott eszembe. Lassan felálltam és csodálkozva néztem lábaimra… remegtem. Nem volt hideg. Nem fáztam… de mégis kirázott a hideg. Kivettem a szekrényemből egy egyenruhát, majd becsoszogtam a fürdőbe. Még minden sötét volt. Nem csoda, hiszem hajnali három körül járhatott az idő. Odakint dúlt a hóvihar. Lehámoztam magamról pizsamámat és beültem a közös fürdőbe. Ez egy hatalmas „fürdőkád” volt. Háttal az ajtónak beleereszkedtem a meleg vízbe. Velem szemben egy egész falnyi ablak állt. Azon keresztül láttam, hogy a fákat jobbra-balra rángatja a hatalmas szél. Becsuktam szemeimet abban a reményben, hogy lenyugszom egy kicsit. Bármit is láttam, az csak egy álom volt. Nem kell félnem. Ez  a való világ. Az csak egy álom volt. ~ De mi volt az?~ 

Sakura: 

Hallottam, ahogy Hinata császkál a mini kis lakásunkba.

~ Biztos nem tud aludni~ Amikor hallottam, hogy kiment a bejárati ajtón, kipattantak a szemeim. ~ Hová mehet az éjszaka közepén? Jobb, ha utána megyek! Ki tudja, hogy ezúttal mi vagy ki fogja elkapni? ~ Gyorsan kiugrottam ágyamból, majd felvettem egy pulóvert, mert tudtam a folyosón hűvösebb van, mint itt. Kócos hajam össze-visszaállt. Félúton lehet, hogy bealudtam, ugyanis Hinata az egyenruhájában jött velem szemben.

-          Szia. Hát te fent vagy? Felébresztettelek?
-          Aha. De nem baj. Miért nem alszol… és miért van rajtad már is az egyenruha?
-          Csak nem tudok aludni, de ne aggódj. Majd olvasok az óra kezdetéig. - mosolyodott el Hinata, de látszott rajta, hogy zavarja valami. Elég rosszul tud hazudni.
-          Mi a baj?
-          Baj? Nincs semmi baj. - felelte „meglepetten”.
-          Aha… én meg a Mikulás vagyok nyuszi jelmezben. –vettem viccesre a dolgot. Pár másodperc elmúlt, majd mindketten nevetésben törtünk ki a sötét folyosó közepén.
-          Ezt most elképzeltem! –nevetgélt még mindig Hinata.
-          Ja én is! De milyen lenne má’? Mikulás nyuszi jelmezben?
-          Zavarba ejtő?
-          Enyhén szólva.

Hinata és én még beszélgettünk egy kicsit, majd elaludtam.

Hinata: 

Megvártam, míg Sakura elaludt a szobájában, majd betakargattam és csendesen elhagytam a szobáját. Felvettem a fekete sapkámat és szürke sálamat, majd fekete szövetkabátomat is magamra vettem és kimentem a lány koleszből. 

Naruto: 

Szokásomhoz híven megint nem aludtam. Mivel Sasuke csendesen elfoglalja magát… én minden éjszaka unatkozom. ~Bár amint észrevettem Sasuke elég sokszor szokott aludni… ez nem ér! Ő tud aludni, bezzeg én, ha akarnék sem tudnék!~ Gondolatmenetemet egy halk koppanás szakította félbe.  Azt hittem, csak valamelyik hülye nekiment az ajtónak, amikor igyekezett a mellékhelyiség felé… de nem. Ezúttal lépteket is hallottam. .illetve valaki zavartan toporgott az ajtónk előtt. Villámgyorsan kinyitottam az ajtót, amikor megéreztem Hinata illatát.

-          Szia…- lepődtem meg. – Valami baj van?
-          Nem tudom. Bemehetek?
-          Persze. Nem tudom, Sasuke alszik-e vagy nem szóóval… ömm… gyere be a szobámba.
-          O-oké. – lassan bement, kicsit körbe nézett, majd zavartan leült az ágyam szélére.
-          Mi történt.
-          Álmodtam valamit, de nem emlékszem rá… viszont amikor felkeltem féltem. Nagyon. Remegtem. –leültem mellé és figyelmesen hallgattam: - Egyszerűen nem akartam lenyugodni. Csak egy hosszú fürdő után sikerült.
-          De azt mondod, hogy nem emlékszel rá?
-          Pontosan.
-          Figyelj. Lehet, hogy csak egy sima rémálmod volt és nem emlékszel rá.
-          Először én is erre gondoltam… de –a keze remegni kezdett.
-          De?- tettem rá az én kezemet az övére.
-          Ott volt. Valaki ott volt. Mindig is követett. Olyan volt, mintha hozzám tartozna….de közben egy teljesen másik élet volna. Sötétség. Követett egy árny. Senkinek nem mondtam el… de… nemrégen anyukám meghalt. Az apám ebbe az iskolába küldött el… a temetésén észrevettem valamit. A temető egy erdőben volt kiépítve. Aznap ködös és hideg volt az idő. Amikor bedobtam a vörös rózsát anyukám koporsójára ott volt. A fák között egy árny jelent meg és engem figyelt. Mióta itt vagyok figyel, de ma különösen közel jött hozzám. Félek. Nem tudom mit álmodtam, de ennek köze lehet hozzá!
-          Bármi is legyen az itt biztonságban vagy. - ~milyen árnyról beszélhet? Nem vettem észre semmi ilyesmit…~
-          Huh? Egy árny? –hallatszott Sasuke hangja a sötétből. A fiú lassan kisétált a sötétségből, majd Hinata előtt megállt.
-          Igen.
-          Fogd meg a kezem és mondd el, hogy mit látsz.
-          Mi?
-          Csak csináld.
-          Rendben. 

Hinata: 

Sasuke leguggolt elém. Megfogtam mindkét kezét. Hirtelen megláttam az árnyat. Beszélt hozzám, de nem hallottam. Az árny megmutatott egy helyet. Egy szentélyt.. ? Sasuke hirtelen elvette a kezét és ezzel félbeszakadt ez a „látomás”. Mintha nem akarná, hogy mindent megtudjak. Mintha titkolna valamit.

-          Mit láttál?
-          Semmit. –hazudtam.
-          Akkor ez nem jött be. –vonta meg a vállát és visszament a szobájába.
-          Naruto.
-          Igen?
-          Köszönöm, hogy meghallgattál.
-          Ööö… nincs mit.
-          Holnap találkozunk…jó éjt. –ezzel el is hagytam a fiú koleszt és visszamentem a szobámba. ~ Mi volt ez? Miért láttam dolgokat, amikor megérintettem   Sasuke-t? Hol lehet az a szentély? ~

A nap hamar eltelt. Szótlanul figyeltem minden kis rezzenésre. Sakura végig szorosan mellettem maradt. Minden percben engem figyelt. Tudta, hogy valami nincs rendben. Túl jól ismer. Délután Sasuke odament Sakurához. ~ Itt van az alkalom! ~ Rohanni kezdtem a könyvtár felé. Legutoljára láttam egy könyvet… lényekről. Lehet, hogy abban a könyvben megtalálom a választ. Shizune a könyvtáros boldogan fogadott és segített megkeresni a könyvet, ami érdekelt.

-          Köszönöm Shizune.
-          Nem tesz semmit. Azért vagyok itt, hogy segítsek. –mosolyodott el  a nő. Leültem az egyik hosszú asztalhoz és fellapoztam a könyvet. A könyv végén láttam egy lapot, amin egy fél szentély volt. A lap felét kitépték a könyvből. Az utolsó oldalakkal ugyanígy tettek. A kép tetejére ez volt írva:

„Anaha Istennő szentélye”

Felálltam és elhagytam a könyvtárat. Lassan sétáltam és gondolkoztam: ~ A lapokat kitépték. Ki lehet az az Anaha Istennő? Hol lehet az a szentély? Az az árny bántani vagy megvédeni akar engem? ~ Annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem… az erdő közepén vagyok. Hirtelen megjelent előttem az árny. Csupán pár centi választott el tőle. Éreztem, hogy tömör sötétségből áll.

-          Kövess. Hinata-dono.
-          Ki vagy te? Hová akarsz vezetni?
-          Kövess. Hinata-dono.

Nem kérdeztem többet. Némán követtem az árnyat.

-          Hé! Ki vagy te?
-          Nem neheztelek önre, hogy nem emlékszik rám. Már régen az ön szolgája vagyok. Hinata-dono… valóban nem ismer meg engem? –fordult meg az árny. Hirtelen egy szempár villant fel a nagy sötétség közepén. Vérvörös szemek.
-          Ki…vagy te?
-          Mint mondottam… alázatos szolgád vagyok… úrnőm.
-          Ez nem válasz.
-          Ne féljen. Hamarosan mindent meg fog tudni… Hinata-dono. –az árny halványulni kezdett és lassan eltűnni látszott.
-          Várj! Legalább a nevedet áruld el! –kérleltem a lényt.
-          A nevem? A nevem…Tomoe.
-          Tomoe. –suttogtam, s az árny már el is tűnt.   

Sasuke: 

Hiába próbálom faggatni Sakura-t, hogy mondja el, mégis milyen lény ő… nem hajlandó elárulni. Egy halhatatlan ember? Ilyen még nem volt. Furcsa. Éppen hármasban jöttünk az ebédlőből, amikor Naruto hirtelen megtorpant.

-          Mi az?- fordultam hátra.
-          Érzitek? – Kérdezte és a mögülünk magasodó hegyre nézett.
-          Igen. –húzott elő egy tőrt Sakura, majd a hegy irányába kezdett futni.
-          Nem. –mondtam halkan, majd követtem a vadászt és Naruto-t.  

Hinata: 

Amint Tomoe eltűnt, megpillantottam a fák árnyékában egy szentélyt. Keskeny kikövezett út vezetett az épületig. A bejárat mellett két kőből készült rókadémon figyelte az ide érkezőket.  Lassan beléptem a hatalmas szentélybe. Világos parkettája recsegett a lépteim alatt. Mindent vastag porréteg takart. A szobrokat és vázákat, valamint a bútorokat sértetlenül hagyták… a tolóajtókon odaszáradt vér éktelenkedett. Bejártam az egész helyet. Az épületet és a kertet is. A legtöbb dolgot vér borított. Leültem az egyik kerti padra és felnéztem az előttem magasodó szent fára. Ágai öregek voltak. Levelei mégis zölden virítottak. Ugyan tél volt és mindent a frissen leesett hó takart… ez a fa mégis úgy élt, mintha nyár lett volna. Mások lehet, hogy ijesztőnek találnák ezt a helyet, de én inkább megnyugtatónak nevezném. Az árny hirtelen újra megjelent előttem… de most valahogy más volt. Tomoe lassan alakot öltött. Egy fiú alakját vette fel. Rövid fekete haja belelógott hamuszürke szemibe. Fejéből két aranyos róka fül nőtt ki. Nagy fekete bojtos farka is nőtt. Hagyományos fehér és sötétlila kimonót viselt.

-          Ez lenne az igazi alakod?
-          Igen. Hinata-dono. –jobb kezét mellkasára helyezte, majd kissé meghajolt előttem.
-          Mondd csak… milyen lény vagy te?
-          Ezt, ha lehet később.. úrnőm. Most nincs itt biztonságban. Kérem, hagyja, hogy megvédjem.
-          Kitől?
-          A szentélyt mocskos E-szintű vámpírok vették körül. Sejtésem szerint az ön vérére szomjaznak.
-          Miért védenél meg? Azt mondod a szolgám vagy. Hogy értetted ezt… Tomoe?
-          Kérem Úrnőm! Itt nincs biztonságban! –a lény letérdelt elém és mélyen lehajtotta fejét.
-          Miért fontos ez neked? Nem vagyok én olyan fontos, hogy bárkinek is így keljen velem bánnia. –Tomoe felnézett rám.
-          Hogy mondhat ilyet? Nekem ön az életem! Mióta az eszemet tudom önt szolgálom. Kérem…
-          Csak egy feltétellel.
-          Hallgatom, önt Hinata-dono.
-          Szólíts csak simán Hinata-nak, vagy Hinata-channak.
-          De hát ez tiszteletlenség a részemről!
-          Akkor nem engedem, hogy megvédj. –makacsoltam meg magamat.
-          Igen is. H-hinata. –válaszolt kicsit zavarodottan Tomoe.

Sakura:

A nyomok egy hatalmas szentélyhez vezettek. Környezete tele volt vérrel. A hátsó kertben ráakadtunk Hinatara és egy ismeretlen lényre. Megszorítottam a tőrt a kezemben. A lényt fekete erők vették körül. 

Hinata:

Tomoe hidegvérrel végzett az ellenséggel. Arca nem rezzent. Amikor visszatért hozzám mindenét bordó, még friss vér borította. Szürke szemei engem vizslattak. Egy fejjel magasabb volt nálam, így én csak felnézni tudtam rá. Sakura, Sasuke és Naruto jelentek meg. Mivel Tomoe nem ismerte őket, azonnal elém ált. Elővonta kardját, amit eddig a hátára erősítve hordott magával.

-          Hinata. Ők…
-          Ne aggódj. Ők barátok. Tőlük nem kell megvédened. –fogtam meg a fiú karját és rámosolyogtam. Előbújtam Tomoe háta mögül. Elindultam, és amikor láttam, hogy a fiú nem követ, visszamentem és megfogtam véres kezét és magam után húztam.
-          Ő meg ki? –kérdezte felszegett állal Sasuke. Fekete szemei végigmérték Tomoe-t.
-          Ne aggódjatok. Ő barát. Nem kell tőle tartani. –szabadkoztam, majd a fiú elé álltam ezzel is azt sugallva, hogy nem ellenség. Bár megemlítettem, hogy ő nem ellenség Sakura nem tette el fegyverét. Persze ezt Tomoe is észrevette. Mereven állt és figyelte Sakura-t. Naruto meghúzódott Sasuke háta mögött. Valamiért szomorúnak tűnt.

Naruto:

Meglepődtem, amikor Hinata annyira védelmezte azt a fiút. Tekintetem összekulcsolt kezeikre siklott. Hinata azt mondta, hogy nincs senkije… hazudott volna? Nem azt nem hiszem. Valahogy olyan melankolikusnak éreztem magam. Nem bírtam tovább nézni. Nem tudom mi ütött belém. Először csak két-három lépést tettem hátrafelé, majd vámpír gyorsaságomat kihasználva elsuhantam.

Sasuke:

Naruto megfutamodott. Ha harcról van szó, akkor a végsőkig kitart, de ezek szerint, ha nőkről van szó, megfutamodik. Elmosolyodtam és egy másodpercre lehunytam szemem. ~ Mindig is érzékeny lélek volt. Ezért karolta fel Anaha. ~

* Sasuke, Sakura, Hinata és Tomoe hazamentek. Késő este Hinata kiment levegőzni. : *

- Nem tudsz aludni? - szólítottam meg a lányt a fák közül. Hinata összerezzent és megfordult, és amikor látta, hogy én vagyok, megnyugodott.
- Valami olyasmi. – Hinata sóhajtott egyet. Lehelete látszott a hidegben. A lány lassan felnézett a csillagos égre.
- Baj van? –fürkésztem az arcát.
- Nem tudom. –sandított rám Hinata. Sötét haját megfújta a hideg szél.
- Meg fogsz fázni.
- Lehet. Kicsit… úgy érzem,hogy elfelejtettem valamit…

~ Lehetséges,hogy Hinata emlékezni kezdett? Mit tegyek ,ha az emlékei visszatérnek?~ - futott át az agyamon…