A megmentők

Sasuke:

Hirtelen egy sötét aurát érzékeltem. Naruto jobb nyomkövetésben, így arra mentem, amerre mondta. A levegőben vér és föld szaga áradt. A sötétség a falu felöl jött. Hamar meg is találtuk a forrását. Egy átjáróból áradt, ami hirtelen eltűnt. Minden egy másodperc alatt történt. Hinata összecsuklott. Sakura valamit kántált és fényleni kezdett valami, majd egy ajtó nyílt ki előtte. Sakura gondolkodás nélkül átment a bejáraton. Én a lány után mentem és Hinatat Narutora bíztam, hogy addig is vigyázzon rá. 

Sakura:

Beléptem a szokásos átjárón és arra lettem figyelmes, hogy nem csak én jöttem ebbe a világba. Sasuke szorosan mögöttem állt meg. Fekete szemeit rám szegezte.

-          Mi ez a hely?- nézett  körbe. Vérvörös elfonnyadt növények nőttek körülöttünk, és itt-ott fekete vér áztatta a környezetünket.

-          Ide kerülnek azok a lelkek, akik nem képesek megbékélni. A szellemek egy idő után összegyűlnek és egybe olvadnak. Belőlük lesz a Lidérc. Ezek a lények már szörnyetegek… ha elég erősek, akkor kitörnek innen és megtámadják a mi világunkat. Fájdalmuk és hiányuk, valamint sóvárgásuk az élet után felerősödik, ahogy eggyé válnak. Végül mi vadászok elégetjük őket egy kis tisztító tűzzel.

-          Nem mondom, hogy értem, de rendben. –lépett mellém Sasuke.

-          Induljunk és keressük meg Hinatat! –léptem előre határozottan, amikor Sasuke elkapta a - karomat.

-          Tudod te egyáltalán, hogy merre megyünk?

-          Persze! Nyomkövetőt tettem Hinata lelkére.

-          Azt hogy? –indultunk el Sasukéval a vörös erdő mélye felé.

-          Előző héten megitattam vele ezt-azt, amitől mi vadászok látjuk a lelkeket. Nem okoz problémát a szervezetben.

Hinata:

Amikor magamhoz tértem rettentően fájt minden tagom… nem csoda. Testem egy hatalmas tó felett lebegett. Két karomnál fogva láncra voltam verve. Alig bírtam megmoccanni. A láncok, gondolom, a parton voltak kikötve. Olyan nagy volt az a tó, hogy a partot sem láttam. Körülöttem pár fa nőtt ki a vízből, de nem mindennapi fák voltak ezek. A növény levelei a szivárvány minden színében pompázott. Ágai és törzse feketén csillantak meg a telihold fényében. Fogalmam sincs, hol vagyok, de nem szívesen mennék el innen. Még akkor sem, ha úgy kötöttek ide ki, mint egy kutyát. Annyira gyönyörű ez a hely. A türkizkék vízen hirtelen egy kisebb fahíd húzódott végig. A híd a lábamig nőtt, majd hirtelen a láncaim elengedtek. Körbenéztem, de senki sem volt ott. Ránéztem a fahídra. Biztonságosnak tűnt. Lassan elindultam rajta és már mentem rajta egy ideje. Hirtelen megpillantottam a partot és rajta egy kicsike szentélyt, aminek ajtajában ott állt Neji. Farmere és fekete bőrdzsekije lazán áll rajta. Kitárta karjait és várta, hogy odamenjek hozzá. Olyan gyorsan iramodtam neki, ahogy csak tudtam. Karjaiba vetettem magamat és hagytam, hogy urrá legyen rajtam minden érzelmem. Az elmúlt hetekben nagyon hiányzott a bátyám. Arról nem is beszélve, hogy szerettem volna mindent elmondani neki. Hogy mennyire féltem, amikor megjelentek azok a vámpírok, hogy mennyire örültem, amikor rájöttem, nem vagyok egyedül, mert vannak barátaim. Mindent. Régen olyan sok időt töltöttünk együtt… Neji nem szólt egy szót sem. Éreztem, hogy nincs valami rendben, de semmi nem érdekelt, hiszen végre újra láthatom a bátyámat. 

Sakura:

Egy órája gyalogoltunk az erdőben, mire kiértünk egy tópartra. Megpillantottunk egy rozoga kis szentélyt és előtte Hinata-t és az anyaszellemet. A nő már belenyúlt Hinata lelkébe. Hirtelen vakító fény tört elő és arrébb repítette a szellemet. Hinata hátraesett és meg sem mozdult, majd hirtelen halványulni kezdett, végül teljesen eltűnt a szemünk elől.

-          Sakura! Mi történt vele?- riadt meg Sasuke.

-          Visszatért a mi világunkba. –válaszoltam higgadtan.

-          És most mit csinálunk?

-          Te befogod a szádat és hátrébb mész! –előre léptem és összpontosítani kezdtem, hogy elő tudjam hívni a tisztító tüzet. Testem kék lángokban kezdett el égni.  Felemeltem kezeimet és nyitott tenyérrel a szellem felé fordultam. Szemeimet kinyitottam és:

-          Eltévedt lélek kinek segítségre van szüksége… itt vagyok, hogy megtisztítsalak!- hirtelen még nagyobbak lettek a lángok. Rózsaszín hajam az ég felé szállt az erőtől. A lángok elkapták a szellemet. A nő úgy üvöltött, ahogy csak a torkén kifért… majd alábbhagyott fájdalma és tiszta fényben kezdett ragyogni.

-          Köszönöm neked. –mosolyodott el és eltűnt.

***A lányok szállásán: 

Hinata:

Ugyan nem bírtam kinyitni szemeimet annyira lefáradtam, de tudtam, hogy Sakura a szobában van. Itt van velem. Fogalmam sincs, hogy mi volt ez. ~Neji volt az! Vagy még sem? Mondott valamit: „Hazudnak neked…” – vajon mit akart ezzel mondani nekem? És mi volt az a fény, ami kitört a kezeimből? ~ Pár óra pihenés után kinyitottam szemeimet és megpillantottam Sakura-t. Megfogta a kezemet és aludt. Rövid haja szétterült az ágyon. Nagy nehezen megfordultam és olyan szorosan öleltem magamhoz a mellettem fekvő Sakura-t, ahogy csak tudtam. Félek. Nagyon félek, hogy nem maradunk együtt. Egyre nagyobb a veszély. Először a vámpírok most meg ez az anyaszellem vagy mi… félek. Sakura lassan felnyitotta smaragdzöld szemeit és feleszmélt, hogy már nem alszok.

-          Hinata! Jobban vagy már?

-          Igen. Hogy kerültem ide vissza… és mi volt az a fény, ami kijött a kezemből? Fényes volt mégis sötét. –néztem magam elé.

-          Nem tudom… de ez engem is igen nagyon aggaszt. Örülök, hogy jobban vagy már. Most alaposan pihend ki magad és utána majd mindenre választ találunk, ígérem!

~ Nem. Fogalmam sincs mi vagy te… de biztos,hogy nem ember. Nem találkoztam még hozzád hasonló lénnyel. Az a fény… olyan nagyon erős volt. Ha nem cselekedtem volna,  akkor simán elpusztította volna azt a Lidércet… mi vagy te Hinata?~ - gondolta magában Sakura és magamra hagyott. 

Sakura:

Gondoltam jelentem ezt az egészet Tsunade-sama-nak. Mi vagyunk a Haruno Clan utolsó nemzedéke. Ketten maradtunk. Sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon amikor valamilyen átjárót nyitunk ki miért nem pentagrammát használunk. Tsunade azt mondta, hogy a pentagramma használata veszélyes, mert bármikor felszabadíthatunk valami sötétet az alvilágból…a Clan-unk éppen ezért kitalált egy egyszerű jelet, aminek a segítségével titokban nyithatjuk ki az átjárókat. Egy ilyen amuletettet is viselek a nyakamban. A kör, ami védelmez minket, vadászokat… és a háromszög, aminek a segítségével pár pillanat alatt bárhová eljuthatunk, magyarul a háromszög nyitja ki a kapukat.

Ezért is a Haruno-clan jele a kör. Mert a kör minket véd, mi Haruno-k pedig a normális embereket. 

Hinata:

Éppen mentem volna ki a konyhába egy kis vízért, amikor hirtelen megpillantottam egy alakot az erkélyemen. Fekete pulóverének kapucnija fején pihent. Óvatosan kinyitottam az ablakomat és kíváncsian vizslattam az idegent, majd hirtelen megfordult és olyan szorosan ölelt meg, hogy azt hittem megfulladok. Fejéről lecsúszott a kapucni és megpillantottam a rövid szőke tincseket. Naruto volt az. Ölelését gyengén viszonoztam, majd amikor leesett neki, hogy túl szorosan ölelt meg, kicsit engedett az erejéből, de nem engedett el.

-          Annyira aggódtam. Jól vagy?

-          Amennyire ezek után jól tudom magam érezni igen… jól vagyok. – odakint leesett az első hó. Tiszta volt, mint az ártatlan bárány. Naruto karja felmelegítettek. Nem fáztam, mégis remegtem.

-          Hideg van… menj be. Én itt maradok és őrködök. - simított gyengéden végig karjaimon, majd befelé tuszkolt a szobámba.

-          Nem maradhatsz itt őrködni! Fáradt leszel holnap… arról nem beszélve, hogy megfázol. –makacskodtam.

-          Elfelejted, hogy én már nem élek. Nem tudok megfázni… mellesleg én nem nagyon szoktam aludni.

-          Akkor is! Ne az erkélyen állj, mint egy kőszobor!

-          Akkor hol vigyázzak rád?

-          Ott a fotel. –mutattam jobbra az ágyam melletti kényelmes fotelre.

-          Rendben.. de csak a te kedvedért. –Naruto helyet foglalt a fotelben. Én kimentem egy pohár vízért, majd visszamentem aludni. Naruto kék szemei folyamatosan engem bámultak. Furcsa, de így nyugodtabban tudtam elaludni.

***Reggel:

Magamtól felébredtem és a tegnapi nap… nos. Úgy éreztem, mintha csak egy rémálom lett volna. Naruto még mindég a fotelben volt. Meg sem mozdult. Még, hogy nem szokott aludni! Úgy húzta a lóbőrt, ahogy az a nagy könyvben meg van írva! Elmosolyodtam és nem bírtam megállni, hogy nem menjek hozzá közelebb. Olyan volt, mint egy kisgyerek. Fejét kezével támasztotta meg a fotel karfáján és olyan békésen szuszogott, mint,aki élete legszebb álmát álmodja. Tengerkék szemei hirtelen felpattantak.

-          Elaludtam volna? –dörzsölte meg álmosan szemeit.

-          Igen. Ne aggódj nem történt semmi, míg aludtál. –nyugtattam meg mosolyogva.

Naruto:

Hinata behívott a szobájába, majd nem sokkal később elaludt. Még néztem egy darabig. Békésen aludt, mintha nem történt volna semmi. Annyira megnyugodtam, hogy lecsukódtak szemeim és csak gondoltam pihenek egy kicsit, de nem alszok… hát ez nem jött be. Reggel arra ébredtem, hogy Hinata vészesen közelről nézegette arcomat. Kedvem lett volna megint megölelni, de az már elég feltűnő volna. Most már tényleg kíváncsi vagyok mi ez a lány…