Egy másik Világ

Hinata:

Reggel fáradtan ébredtem. Minden tagom zsibbadt. Hamar kipattantak a szemeim, mert egy éles sikítást hallottam.

Sakura hangja volt. A lányok fürdője a folyosó végén található. Azonnal kipattantam az ágyból, és a fürdő felé vettem az irányt. Kócos hajam szanaszét állt. Egy szőke fiú eltakart szemekkel botorkált a folyosón, de épp akkor nyitotta ki a szemeit, amikor Sakura és Ino egy szál törölközőben léptek ki a fürdőből.

-     Perverz állat! – ezzel az egy mondattal Sakura akkorát lekevert neki, hogy a fiú a falnak esett, és berepedt mögötte az egyik fehéres márványoszlop. Én csak tátott szájjal álltam és hirtelen nem tudtam mit is csináljak. Ez hirtelen ért. Hogy lehet valakinek ekkora ereje? Ekkor Ino is megindult a fiú felé. Nem hagyhattam, hogy még egy ütést bekapjon, mert akkor a kórházban kötött volna ki.

-     Ino! Sakura! Állj! Biztos nem kukkolni akart! Ez csak egy félre értés! – a fiú elé álltam és úgy próbáltam meg hatni a két előttem álló lányra.

-     Lehet, hogy igazad van… - kezdett megenyhülni Ino.

-     Inkább mennyetek és öltözzetek fel! – javasoltam az ötletet, hátha így Sakura is észbe kap, hogy egy szál törölközőben készül megverni egy fiút.

-     Rendben… de ha kiderül, hogy kukkolni akartál, akkor neked annyi!! – fordult oda a fiúhoz.

-     Aa… bakker…ez odasózott. – a fiú a fejét fogta és lassan felállt.

-     Nem fáj semmid? Nagyot kaptál a barátnőmtől… nem lesz semmi bajod? Le menjek veled az orvosiba?

-     Nem kell… köszi. – tengerkék szemei végignéztek rajtam, majd elindult a lépcső felé. Amikor épp megfordultam volna, akkor visszanézett rám – Uzumaki Naruto. – mondta, majd elment. Még ott álltam pár percig, hogy hátha visszajön. Uzumaki Naruto. … Ez lenne a neve? Biztosan. Helyes. Nagyon. Na jó. Holnap hétfő és tanulnom kellene a biosz dogára. Apropó doga. Szólnom kell Ino-nak, mert tuti „elfelejtette”.  Egy nagy sóhajjal visszamentem a szobámba. Felvettem egy sima farmert és egy fehér hosszú ujjút. Lófarokba fogtam a hajamat és elindultam a könyvtárba. Miközben átsétáltam a parkon dobtam egy sms-t Ino-nak, hogy holnap biosz dolgozat. Lenémítottam a mobilomat és beléptem a suliba. A könyvtár a harmadikon van. Fellifteztem. Amikor kinyílt a lift ajtaja egy világos folyosó tárult elém. Jobbra hatalmas mesébe illő ablakok megvilágították a halványsárga falat. Balra fehér márványoszlopok álltak (ki tudja mióta ). Az oszlopok miatt balra már nem volt annyira fényes a folyosó, mint a jobb oldalon. Velem szemben egy óriási faajtó volt résnyire kinyitva. A könyvtár bejáratának ajtaján fekete rózsák nőttek ki. Furcsa. Nem tudtam, hogy létezik fekete rózsa. Biztosan csak mű, hiszen az ajtóból nem nőhet rózsa. Végképp nem fekete. Na mindegy.

Amint beléptem az iskola könyvtárába leesett az állam. Mintha egy hatalmas raktárba érkeztem volna meg. A terem teli volt hosszú polcokkal. A polcok roskadásig voltak könyvekkel. A könyvtáros asztala pár méterre volt a bejárattól. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogom megtalálni azt az egy könyvet, amit keresek. Itt több milliárd könyv van. Nem túlzok, maga a polc több, mint négy méter magas volt. A könyvtáros nő, látván a megdöbbentségemet és tehetetlenségemet, kedvesen odament hozzám.

-     Szia. A nevem Shizune. Én vagyok a könyvtáros… mit szeretnél elolvasni vagy kivenni?

-     Jó napot. Én Hinata Hyuuga vagyok és gondoltam, hogy pár biológiával kapcsolatos könyvet átnéznék a holnapi dolgozathoz.

-     Értem. Kérlek kövess. – szó nélkül követtem a nőt. A könyvtár végébe vezetett, ahol egy hosszú faasztal húzódott. – Ülj le, kérlek. Mindjárt hozom. - ezzel az egy mondattal ott is hagyott. Rajtam kívül csak egy lány volt a könyvtárban, aki egy krimit olvasott. Shizune hamar megjelent négy kötet biosz könyvvel. Fekete szemeiben az öröm szikrája csillant fel. Amint látom nem nagyon vannak a könyvtárban, így érthető az öröme. Rövid fekete haja csupán a nyakáig ért.

-     Köszönöm. Fogalmam sincs, hogy meddig tartott volna, ha én kezdek el keresgélni.

-     Ezért vannak a könyvtárosok…j ó tanulást. – ez után Shizune magamra hagyott. A tőlem nem messze olvasó lány néha-néha felpillantott regényéből és körbe nézett. Hamar megtanultam az anyagot. Nem bírtam ki. Amint végeztem a biosszal nézelődni kezdtem a polcok között. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Sakura volt az.

-     Szia.

-     Hinata! Hol a fenében vagy? Már este tíz van!

-     Mi?? Komolyan? De hát… én most fejeztem be a tanulást és éppen csak körül néztem a könyvtárban.

-     Mindegy. Gyere haza, mert nem sokára lámpaoltás. Este veszélyes kint mászkálni. Érted megyek. Várj meg a könyvtár előtt. – Sakura le is tette. Hát jó. Nem szívesen mondanék neki ellent, különben úgy járnék, mint az a fiú.  Sakura hamar odaért a könyvtárhoz. Amíg vártunk a liftre:

-     Mondd csak Hinata! Mit nézegettél ennyire a könyvtárban? – érdeklődött Sakura.

-     Mindent. Hihetetlen! Annyi könyv van! Arról nem is beszélve, hogy van köztük olyan darab is, ami biztos van már 3000 éves! Egyszer meg kell nézned! Ebben a könyvtárban minden van!

-     Háát… én nem nagyon vagyok annyira oda a könyvekért. Én inkább filmezős típus vagyok.

-     Értem… de egyszer azért eljössz velem?

-     Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor persze. – miközben kifelé haladtunk egy baljós érzésem támadt… mintha követnének. A park sötét fái között… van valami…… valami, ami nem evilági. Egyre lassabban meneteltem Sakura mellett, majd megálltam és körbe néztem. Nem tetszett ez nekem. Valami nem stimmelt!

-     Sakura……

-     Mi a baj? Miért álltál meg?

-     Te… nem érzed úgy, mintha követnének minket? – Sakura smaragdzöld szemei összeszűkültek és a fák közötti sötétet kezdte fürkészni.

-     De.

-     Lám-lám. Milyen finom falatok kóricálnak errefelé! – szólalt meg mögülünk egy mély férfi hang. A sötétben alig láttunk, de azt érzékeltük, hogy körülvettek minket. Sakura hirtelen egy kést húzott elő a kardigánja alól.  A férfinek és társainak furcsa, sötét aurájuk volt. Fogalmam sincs, hogy mi ez, de feketeség vette őket körbe. Hirtelen nem tudtam máshoz hasonlítani… olyan volt… mintha maga a halál vette volna körbe őket. A hideg rázott ki ezektől a tagoktól. A támadóinknak szemei hirtelen vörösen kezdett el izzani.

-     Kapjuk el őket! – szólt a férfi.

-     Még mit nem te mocskos E-szintű! – a hátunk mögött Naruto és egy másik fiú bukkantak fel a semmiből.

-     Mester! Ezek A-szintűek! Vissza kell vonulnunk!

-     Csak szeretnétek! – kelt ki magából Sakura. Teljes lendületéből megindult a férfi felé. Nem láttam semmit, mert hirtelen mögöttem termett egy lány. Vörös szemeiben a vérszomj csillant fel.

-     Hozzá ne merészelj érni! – Naruto a lány mögött termett és nemes egyszerűséggel levágta a fejét. A fiú kék szemei is vörössé váltak. Majd, amint eltűnt a düh belőle, hirtelen felkapott. Olyan gyorsan suhant velem a kolesz felé, hogy mire észbe kaptam már a szobámban voltunk.

-     Jól vagy? –nézett rám és láthatóan aggódott értem.

-     Igen… de te tiszta vér vagy! Ülj le és várj meg itt!- felálltam és egy tálban hoztam egy kis  langyos vizet meg egy tiszta konyharuhát. Amint visszaértem megpillantottam Naruto meglepett arcát.

-     Hé. Meg sem ijedtél? Előtted fejeztem le valakit!

-     Tudom. Amíg én leszedem rólad a vért ráérsz elmesélni, hogy mi ez az egész.

-     Elég nyugodtan kezeled ezt az egészet… nem?

-     Talán izgulnom kellene? Sírni? Bebújni egy sarokba? Elrejtőzni? Minek? Ami megtörtént, az megtörtént. Változtatni már úgy sem tudok. – letérdeltem Naruto elé. A tálat letettem az ágyamra és finoman törölgetni kezdtem az arcát. Szó nélkül nézett engem és meg sem nyikkant. Amikor végeztem és kimentem a szobából követett a szemeivel. Mire visszaértem csak egy cetlit találtam. Semmi többet… Naruto eltűnt. Mintha a föld nyelte volna el azt a fiút!

A papíron:

„Holnap suli előtt gyere az igazgatóhoz. Én is ott leszek.

                                     Naruto.”

-     Ez a srác furcsa.

Naruto:

Amikor jöttem le Sasukéval a menzáról megéreztük pár E-szintű vámpír szagát. Pont jókor érkeztünk. Két lányt vettek körbe. Azt a lányt, aki reggel leütött és a másikat, aki „megmentett”. Láttam,hogy az egyik mocskos vámpír keverék megtámadná a sötétlila hajú lányt. Semmi félelmet nem láttam a szemében. Inkább csak meglepte őt a szituáció.

-     Hozzá nem merészelj érni!- nem tudom miért, de amikor arra gondoltam, hogy egy vámpír egy másodperc alatt széttépheti a lányt annyira dühös lettem, hogy elfelejtettem uralkodni magamon. Kék szemeim vörössé váltak. Hegyes szemfogaim elő bújtak. Gondolkodás nélkül letéptem a nő fejét íves nyakáról. A vér az arcomon éktelenkedett. Azonnal a karjaimba vettem a lány törékeny testét és a szobájába vittem. Meglepetésemre egyáltalán nem remegett a félelemtől vagy ilyesmi. Annyira természetesen kezelte a dolgot, hogy szinte már én voltam zavart. Persze azt ki tudtam olvasni világos lila szemeiből, hogy nem érti ezt a helyzetet, de szó nélkül hozott egy rongyot meg egy tálat és elkezdte törölgetni az arcomat. Annyira figyelmes. Nem zavart a vér az arcomon, de.. ő törődik velem. … Pedig nem is ismer. Annyira óvatosan ért hozzám, mintha attól félt volna, hogy darabokra hullok. Nekem kellett volna ápolgatnom a lelkét, de ez fordítva sült el. Olyan jó érzés kerített hatalmába, mint még soha. Még a nevét sem tudom, de azt érzem, hogy mindig itt lesz nekem. Olyan fényes a lelke… ártatlan. Nem bírtam levenni róla a szemeimet. Többet! Többet akartam abból a meleg és törődő érzésből, amit ez a lány árasztott magából. Amióta megláttam…v alami arra késztet, hogy folyton a közelébe legyek.

Mivel látta a mi Világunkat arra gondoltam, hogy Tsunade-sama, majd elmagyarázza neki ezt az egészet.

Sakura:

A megérzésem beigazolódott. Sejtettem, hogy a ma este nem lesz zökkenő mentes. Amikor Hinata megállt már tudtam, hogy ő is észrevette az E-szintűeket. Vörös szemük kitűnt a sötét ködös fák közül. Felkészültem, hogy nem kapunk segítséget. És tudtommal Hinata nem tud a természetfelettiekről. Ennek így is kell maradnia! Amikor éppen támadni készültem hirtelen megjelent két fiú. Az egyik a reggeli perverz volt. A másikat nem ismertem. Fekete szemei semmit nem árultak el. Fekete haja és ruhái beleolvadtak az éjszakába. Azonnal tudtam, hogy vámpírok…de ők A-szintűek. Vagyis tisztavérű vámpírok. Az E-szintűek nem foglalkoznak a lelkükkel, majd a vérszomj egy idő után teljesen felemészti őket. Még az is megeshet, hogy már beszélni sem tudnak… csak vadászni. Ölni. Ezért hívják az E-szintűeket „korcsok”-nak. A szüleimet is ők ölték meg. Nem habozok! Elővettem egy tőrt, ami színtiszta ezüstből készült. Sorra öltem meg a korcsokat. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy már csak én maradtam és az a fekete hajú srác. Ketten szó nélkül végeztünk az E-szintűekkel. Minden nyomot eltakarítottunk.

-     Hé… te egy vadász vagy… igazam van? –szólított meg a fiú.

-     Nem mintha közöd lenne hozzá… de igen. És most tűnj a közelemből... Vámpír!

-     Nem! A nevem Uchiha Sasuke! Nem „Vámpír”!

-     Chh… mit érdekel az engem? – megfordultam és elindultam a kolesz irányába.

-     Bunkó vagy… remélem tudod.

-     Inkább vagyok bunkó, mint egy tehetetlen törékeny lány. - ezzel az egy mondattal faképnél hagytam a fiút.

Hinata:

Egész éjszaka csak forgolódtam és az esti történések jutottak sorba az eszembe. Annyi kérdésem volt. ~ Kik voltak azok a tagok? Vagy inkább mik? Naruto is közéjük tartozik? Nem. Ő más. És miért nézett rám annyira csodálkozva? Egyáltalán miért nem tudta levenni rólam a szemét? Olyan furcsán nézett rám. ~ - gondoltam magamban, majd hirtelen összerezzentem, mert megszólalt az ébresztő  órám. Komótosan felöltöztem és lementem a kolesz elé. Valahogy nem tudtam rávenni magamat, hogy átmenjek a parkon. Nem tudom magam megvédeni, ha újra rám támadnak.  ~ Na jó. Nagy levegő Hinata! Már nincsenek itt! Naruto mondani akar nekem az igazgatóiban. Vajon mi lehet az, hogy Tsunade-sama is kell hozzá? ~

***Tsunade-sama irodájában:

-     Mit akartok ilyen korán? – nézett ránk az igazgató álmosan és magyarázatot követelve, miért ébresztettük fel egy órával korábban a tanórák kezdése előtt.

-     Tsunade-sama! Tegnap… két lányt támadtak meg. Sakura-t és őt. – mutatott rám Naruto.

-     Micsoda? És miért csak most szólsz erről? – csapott az asztalra az igazgató asszony.

-     Ez a lány.. egyáltalán nem ijedt meg az E-szintűektől. Valamint azt is jelentem önnek, hogy amikor a közelében vagyok furcsa, de jó érzés kerít magába. Olyan érzés egy kicsit, mint amikor még éltem. Újra éreztem az életet! Tsunade-sama! Vizsgálja ki, hogy mi ez a lány!  - kérte Naruto. Fogalmam sincs, hogy mi folyik itt.

Tsunade rám nézett és így szólt.

-     Ha egy vámpír azt érzi, hogy újra él… akkor ott mágia van. Hinata Hyuuga! Egy hétig igazolom a hiányzásodat. Kivizsgáljuk mi vagy, hogy ki is vagy igazából! – jelentette ki határozottan Tsunade-sama.