Hotsuma figyelte a forgalmat az utca sarkáról. Mellette ott állt Shuusei mint mindig, minden harc alatt. Mostanában azonban gondolatai gyakran egy másik személy felé kalandoztak el. Próbálta elterelni másra a gondolatait, de minden este, mióta találkoztak, az álmaiban látja. A templom ajtajában, ahol a gyerekek rejtőztek, meg is jelent. Hosszú, vörös haja most is össze volt fogva. Kicsit ingerülten állt meg a járda szélén és karba tette a kezét, úgy nézett a templom felé. Ekkor megjelent Yoi Yuki társaságában, mögöttük Luka. Hotsuma pontosan átérezte a nő feszültségét. Ő sem értette, hogy valójában minek kell ott lennie a két veszélyeztetett személynek. Yoi azzal magyarázta a jelenlétét, hogy legalább egy helyen vannak a célpontok. Yuki pedig szintén ezt mondta, hozzátéve, hogy így megvédheti őket. Mintha összebeszéltek volna. Az utca túlsó végéből egy busz érkezett és megállt a templomnál. Senshirou szállt le róla, mögötte Kuroto. Lain a templom felé intett, mire fiatal fiúk és lányok siettek a busz felé. A sort Toko és Tsukumo zárta. Mikor felszálltak, Senshirou és Kuroto szintén beszálltak, és a busz nekiindult. Luka, Yoi és Yuki egy kocsiba szálltak, míg Toko, Tsukumo egy másikba, amit Ibuki vezetett. Lain átsietett Hotsuma-ékhoz és mindhárman beszálltak a harmadik autóba. Lain vezetett és Hotsuma-nak meg kellett vallania, hogy jól vezetett. A város határáig semmi nem történt. Már az út felénél jártak, mikor szárnyas durasok támadtak a buszra. Szerencsére a Higure társait védő őrzők által generált pajzs kitartott, ám a lendület miatt a busz felborult. A három kocsi szinte egyszerre állt meg, és sorban pattantak ki belőle a csapat tagjai. Lain majdnem az első volt, aki a buszhoz ért. Yoi és Yuki kisegítették a gyerekeket, míg a Zweilt-ek és Luka küzdeni kezdtek a durasokkal. Higure és három embere a kiszabadult gyerekek köré álltak és erőikkel védelmezték őket. Lain körbenézett, majd megszólalt:

- Hotsuma! El kell juttatni a gyerekeket abba az épületbe! – mutatott a romos épület felé, ami mögöttük állt.

- Mi majd elkísérjük őket! – hangzott Yoi hangja. – Higure meg tud védeni minket.

- Nem! Mi hárman veletek megyünk! – mondta határozottan Lain.

Yoi kicsit neheztelve nézett Lain arcába, majd bólintott és Yuki segítségével menésre ösztökélte a gyerekeket. A három Anzen-saku tag úgy ment velük, hogy az általuk gerjesztett védőháló védje a „körön” belül tartózkodókat. A kihagyott területeken a két Zweilt és Lain ment. A többiek tovább pusztították a duras hordát. Beértek a romos épületbe, de ott nagyobb csapat ellenséggel találták szembe magukat. A gyerekeket, Yoi-t és Yuki-t sikerült egy sarokba menekíteni, és az Anzen-saku-ok képesek voltak védeni őket. De ez sem mehetett a végtelenségig.

            Shuusei igyekezett védeni és támadni, de Hotsuma nem tudott neki is és Lain-nak is segíteni. Bár ketten sem lettek volna elegen. A többiek pedig el vannak foglalva a kinti küzdelemmel. Még nem tudnak utánuk jönni. Azt pedig egyikük sem kérheti, hogy az Anzen-saku tágítsa a védelmet, vagy akár Yuki használja a képességét. A srác még az utolsó nagy védőháló gerjesztését sem heverte ki. Shuusei látta, hogy Hotsuma és Lain hasonlóan látja a helyzet reménytelenségét. Shuusei megsebesült, hallotta Hotsuma és Yuki kiáltását. Próbált javítani a helyzetén, de a sérülése gyengítette. Yuki pedig addig nem használhatja az erejét, amíg az ellenség itt liheg a nyakukban. Nem figyelt és emiatt egy duras, kihasználva a pillanatot, lecsapott rá. Még pislogni sem mert, fülében ott visszahangzott Hotsuma elkeseredett kiáltása, ahogy a nevét kiáltja. Ám a csapás nem ért célt, mert a duras darabokra hullt és egy fiatal lány jelent meg helyette. Vöröses barna haja össze volt fogva, csak a fufruja lógott a barna szemébe. Bár komoran nézett, mégis látszott, hogy alapvetően szelíd lelkű, vidám lány. Nem szólt, csak a következő duras felé fordult. Ekkor megjelentek a többiek, és hamar elpusztították a többi duras-t is. Mikor mindannyian biztonságban voltak, a lány felé néztek. A lány még elengedte az eltűnő fegyvereit, így már csak egy egyszerű kinézetű valaki volt.

- Szerencsétek, hogy erre jártam – kezdte kedvesen, ám komolyan. – A nevem Tenshi Yume.

Mielőtt bárki megszólalhatott volna, Higure lépett elő:

- Mennünk kell! Bármikor visszatérhetnek – a lány felé fordult. – Hálásak vagyunk a segítségért, de a gyerekeket biztonságba kell helyeznünk. Ha velünk tartasz, azt megköszönjük.

- Szívesen segítek – mosolygott Yume.

- Akkor indulás! – találta meg a hangját Lain. – Ha Higure térképe helyes, akkor éjfélre ott lehetünk. Hacsak nem támadnak újra.

- A gyerekek bírni fogják – jegyezte meg Yoi, miközben egy lányt segített fel.

- Az lesz a legjobb, ha te és Yuki figyeled őket, a többiekkel pedig körbevesszük őket – mondta Hotsuma.

Hotsuma Shuusei-hez ment:

- Jól vagy? – kérdezte.

- Meg vagyok. Karcolás az egész.

Hotsuma a szemébe nézett, mint aki nem biztos az őszinteségében. Shuusei igazából jól érezte magát. Hálás volt Yume-nek, hogy megmentette. Most viszont muszáj tovább menniük. A társára mosolygott, aki végre hagyta őt. Nekiindultak.

            Hajnal volt, mire visszatértek az Alkonybirtokra. A gyerekek biztonságban voltak az új helyen. Yoi örült ennek, mégis nehéz szívvel hallgatta Yume bemutatkozását. Yume egy másik klánból való emberi-őrző harcos volt. A csapatát elhagyta, mivel annak vezetője megsemmisült, a társai pedig őrült csatára indultak. Aki elpusztította őket, egy Reiga nevű személy. Fura volt, mert Yoi-nak ismerős volt a név, mintha álmaiban hallott volna róla. Yume egy szimpatikus lány volt. Úgy tűnt különös kapcsolat van közte és az őrzője között. Mióta megjelent köztük, Shuusei szinte minden szavát issza. Teljes figyelme a lányra irányul. Érdeklődve hallgatta a lányt, ahogy magyarázza, hogy miért fontos szereplők az őrzők a saját és többi emberharcos életében. Bár az őrzője sokkal visszafogottabb volt, mivel nem akart megjelenni. Yoi viszont látta, érezte a szobában lévő összes őrzőt. Az utóbbi időben egyre többször látja őket. Mintha új képessége lenne. Eddig csak érezte őket, mint ahogy a duras-okat, de most már látja is őket. Ám ez nem zavarta. Ami igazán zavarta, amit épp figyelt. Luka megsérült az út során és most Yuki a sebét gyógyította. A srác kedves volt, és tényleg jólelkű, de a lány most csak fájdalmat érzett a szívében, mikor Luka akaratlanul is félmosolyt villantott a srác felé. Yoi-nak ez sok volt, így kisietett az udvarra. Szerencsére senki nem vette észre. Odakint próbálta végig gondolni az egész kapcsolatát ezzel a fura világgal. Egyáltalán mit keres ő itt? Ebben a varázslattal, képességgel teli világban? Ő csak egy lány, aki valamiért látja az őrzőket és duras-okat.

- Tudom, hogy milyen nehéz neked – hallott maga mellől egy ismerős hangot.

Azyss állt mellette, még mindig kiismerhetetlen valójában, mégis, most mintha megváltozott volna.

- Miért én, anyám? – kérdezte könnyezve Yoi.

- Elmondom neked az igazat, amiről rajtam kívül senki nem tud. Az igazi valódról, hogy ki vagy te. De néha az igazság nagyon nehéz.

- De Higure…

- Ő egy általa ismert igazságot mondott el. Abban is van igazság. Az üldöztetésedről.

Yoi elmerengett egy pillanatra. De tudni akarta, ismerni, hogy ki ő valójában. Elege volt, hogy egy senkinek érzi magát.

- Mondd el, kérlek – suttogta Yoi és leült a közeli patak partjára.

Azyss mellé telepedett és nagyot sóhajtva belekezdett:

- Nem én vagyok az anyád, csupán befogadtalak akkor, és a sajátomként neveltelek fel. A fiam, Higure akkor még csak egy éves volt. Azt tudod, hogy visszamentem az időben, mikor Buruu visszaküldte Ebryee-t. De én sokkal előbbre mentem. Mikor megérkeztem egy nő talált rám, aki egy nagyon erős médium volt. A testvére, aki aztán a férjem lett és Higure apja, befogadtak és segítettek rajtam. Ám egy nap anyád, Ten'nen, eltűnt. Mindenhol kerestük, aztán mindannyian elfogadtuk, hogy meghalt. Higure születése után fél évvel megjelent az ajtóban, de már haldoklott és gyermeket várt. Nem sokkal a születésed után meg is halt. Előtte elmondta nekem, hogy mi történt vele. Egy duras elrabolta, fogva tartotta és megerőszakolta. A duras nem tudott róla, hogy gyermeket vár tőle. Nagy nehezen megszabadult és rejtőzködött, mígnem rátalált. Megsebesítette, de nem tudta megölni. A duras viszont azt hitte meghalt, és magára hagyta – Azyss ránézett Yoi-ra, egyenesen a szemébe nézett. – Te egy félduras vagy.

Yoi úgy érezte, forog vele a világ. Minden, az egész létezése most értelmet nyert. Mintha összerakták volna a kirakót. Teljes lett a kép.

- Ki az apám? – kérdezte suttogva.

- Nem tudjuk… Yoi, te egy csoda vagy. Ne szörnyként tekints magadra.

Yoi próbált hallgatni Azyss-ra, aki rég ismerte, aki felnevelte, úgy, hogy tudta, ki ő. Talán valóban nem szörny, talán a sors így akarta. De legalább most már nem egy egyszerű lány. Végre ő is tud küzdeni. Megvédeni másokat.

            Yume furcsán érezte magát. Az ő csapata csak a harcban volt együtt, itt viszont mindenki családként viselkedett. Neki sosem volt igazi családja. Korán felfedezték, hogy van képessége, ezért hamar elkezdték a kiképzését. Mióta megtudta, hogy egy őrző adja a képességét, aki mellesleg egy kedves, megértő valaki volt, azóta ő volt az egyetlen, aki igazán ismerte. Miután elhagyta a megtévelyedett, azóta már halott társait, kereste, hogy mi legyen a dolga. Aztán meglátta a csatát és segített, hogy a gyerekek biztonságban legyenek. Megvédte a férfit, akit a duras majdnem megölt. Shuusei. A megedződött lelkű Yume szíve most megdobbant. A férfi nem sokkal volt nála idősebb és rendkívül vonzó. Most is őt nézi azzal a csodálatos zöld szemeivel. Már befejezte a mesélést az életéről, és most várta a Giou- klán fejének a válaszát. Takashiro meglepően jól tartotta magát, pedig Yume tudta, hogy a férfi idős.

- Nos, ha szeretnél – szólalt meg Takashiro – maradj köztünk. Szívesen látunk. A csapat majd bemutatkozik és elmond mindent, amit tudnod kell. De szerintem mindenki menjen pihenni – tette hozzá és elment.

Yume úgy érezte, haza érkezett, lelke megbékélt. Nem is gondolta, hogy ennyire örülni fog annak, hogy befogadják. Mindenki bemutatkozott neki és el kezdték mondani a dolgokat. Egyedül a fekete hajú, fekete ruhás férfi állt tőle távol és nem szólt. Mikor felé fordult még akkor sem szólt, csak nézett ki az ablakon.

- Ő Crosszeria Luka – mutatta be Shuusei. – Ő egy duras…

Yume azonban a duras-hoz lépett és pofon vágta volna, ha a duras meg nem állítja a kezét centikre az arcától. Pár percig farkasszemet néztek, majd Yume elmosolyodva hátrált:

- Bocsánat, de ezt megígértem magamnak… Zeiss… - mondta. – Megtartottam az ígéretem, most már semmi bajom veled.

Mielőtt a duras mondhatott volna valamit, már ha akart, megjelent az a lány, aki mintha sokkal fontosabb lenne két ember számára. Főleg a duras-nak. Luka arcán most is furcsa érzelem suhant át, mikor a lányra nézett. A lány zavarba jött a duras tekintetétől, mégis mellé állt. Volt valami furcsa a lányba. Yume próbált rájönni mi lehet az.

- Ideje valóban lepihenni – szólalt meg Lain. – Yoi, Luka. Menjünk.

- Én is jövök, ha nem gond – mosolygott Higure.

- Persze, gyere – viszonozta a mosolyt Lain.

Tíz perc múlva már ott sem voltak. Yume sóhajtva nézett körül és gondolkodott, hogy hogyan tovább. Shuusei állt mellé:

- Gyere, megmutatom a szobád – mondta kedvesen, és a lépcső felé vette az irányt, ahol a többiek már eltűntek.

Mikor Shuusei megmutatta a szobáját, és épp kifelé indult, Yume megszólalt:

- Ki az a lány… Yoi? – kérdezte.

- Furcsán érzed magad a közelébe, igaz? – kérdezte vissza Shuusei.

- Igen.

- Mindannyian ezt érezzük vele kapcsolatban. De egyikünk sem tudja róla a teljes igazat. Azt tudjuk, hogy neki volt a feladata megváltoztatni a jövőt. És természetesen komoly kapcsolat van közte és Luka között.

Yume bólintott, mire Shuusei elment. Ekkor az őrzője, Anihi, jelent meg:

- A lány látott engem – szólalt meg. – Más nem látott, de ő igen.

- Tudod miért? – kérdezte Yume.

- Nem. De furcsa erőt érzek benne. Vonz a léte. Mint az éjjeli lepkét a fény.

- Anihi… jól vagy? – kérdezte az elmerengő barátnőjét Yume.

- Igen. Jól vagyok – mosolygott. – Pihenj. Én vigyázom rád.

- Mint mindig – érintette meg az őrzőt Yume.

Bár sok minden történt a nap folyamán, mégis Yume hamar elaludt. Aniki mellette ült és óvta álmát.

            Yoosei Kanade morgolódva haladt előre és próbált nem gondolni a történtekre. Az a fickó komolyan kezdett az idegeire menni. Ha még egyszer a közelébe kerül, esküszik, hogy megmutatja milyen fából, faragták. Az sem érdekli, ha rájönnek a titkára. Csak egyszer látná, hogy meghunyászkodva szedi a lábát. Mindig a nála jóval fiatalabbakat, gyengébbeket szemeli ki.

- Kanade! – hallotta a barátnője hangját a háta mögött.

Nem mintha annyira kedvelné a lányt, de muszáj volt a normálisság látszatát fenntartani. Bevárta a lányt, Hylein-t.

- Már mindenhol kerestelek – kezdte. – Megcsináltad a házidat?

Már megint ugyanaz a lemez. Minden nap ez megy. Eljátssza, hogy milyen jó fej, pedig senki nem tudta, milyen titkot őriz. Körbenézett az iskola folyosóján és makacs hangon megszólalt:

- Nem, ma nem csináltam meg – mondta és továbbment.

A lány nem követte. Kanade kisietett az épületből az udvarra. Sóhajtva az egyik fának dőlt, és elszomorodva nézett maga elé. Miért pont ő?

- Jól vagy? – kérdezte egy férfihang.

Felnézett és szembe találta magát egy álom pasival. Egy zöld szemű, szürkés hajú szelíd mosolyú fiúval. Kanade szíve hevesen verni kezdett, még beszélni is elfelejtett. A srác elmosolyodott, ami nem könnyítette a kommunikáció útját Kanade számára. Végül erőt vett magán:

- Igen, jól – krákogott, hogy visszanyerje a határozottságát. – Ki vagy te?

- Murasame Tsukumo, évfolyamtársak vagyunk.

Kanade ledöbbent, de aztán eszébe jutott, hogy már látta. Csupán azért nem foglalkozott vele, mert elég sokszor hiányzott és amúgyis többnyire a társaival lógott. Többek között a barna hajú lánnyal. Most is nem messze állt tőlük. Tsukumo mintha kitalálta volna a lány gondolatait, kedvesen megszólalt:

- Ő a testvérem, Toko.

Kanade egy picit örült a hírnek. Miért is? Megint fogságba került a tekintete, mikor a fiú nézett. Hogy lehet valaki ilyen vonzó? A fenébe is. Elkapta a tekintetét és hirtelen észrevett egy lányt, akinek a látványa furcsa érzést váltott ki belőle. A lány közeledett felé, és Kanade úgy érezte, mint akit sarokba szorítottak.

- Ne félj tőlem – szólalt meg a lány mellé érve. – El kéne fogadnod az őrződet. Mindketten szenvedtek, ha rejted őt.

- Mi… Miről beszélsz? – hebegte Kanade.

A lány megérintette a karját, mire halványan megjelent egy női alak.

- Ő Sayoke, az őrződ, akitől kapod az erődet, a képességed – suttogta a lány.

Kanade nézte a női alakot, aki most ránézett. Arca szomorú volt és fájdalommal teli szeméből könny csorgott. Kanade szíve megfájdult és könyörögve nézett a lányra:

- Ki vagy te? – kérdezte halkan.

- Shoorai Yoi. Segíteni akarunk neked – engedte el, mire a női alak képe eltűnt. - Mindkettőtöknek.

Kanade elmerengett, majd bólintott. Igen, velük tart. Bárkik is ők, tudják, hogy milyen titkot hordoz. És úgy érezte, többet akar róluk tudni. De a legtöbbet Tsukumo-ról szeretne tudni.