Luka elkísérte egy darabon a két nőt, majd visszatért Lain házához, mert megbeszélte velük, hogy ott találkoznak. Nem akarta rájuk erőltetni magát – mivel a Giou klán tagjai próbálták – de Yoi olyan hevesen tiltakozott, hogy aztán kétséges volt a barátság. Fura mód épp Hotsuma állította le a többieket. Mikor a házhoz ért, végiggondolta a történteket. Érezte Yoi-ban a bizonytalanságot. Valamit rejteget előle, nem olyan nyitott felé, mint régen. Bár az tény, hogy rég találkoztak. Luka érzései pedig biztosak: szereti a lányt, és nem akar nélküle élni. Csak azért nem halt vele, mert tudta, visszatér. A lány nélkül töltött napok, hetek, évek ráébresztették, hogy milyen sivár is a lány nélkül a világ. Nem voltak képességei, mégis olyan erővel rendelkezett, ami elbűvölte Luka-t. Most viszont érezte a lány félelmét. Valamiért félt a kapcsolattól. Épp idáig jutott a gondolataiban, mikor egy kocsi állt meg a ház előtt. A lány testvére, Higure szállt ki belőle. A férfi nem látta meg a kertben a fa mellett álló duras-t. Odalépett a ház ajtajához és bekopogott, de miután nem jelentkezett senki nézelődni kezdett az ablakokon. Luka mögé lépett:

- Nincsenek itthon – szólalt meg, mire a férfi ijedten fordult felé.

- Á… értem… - hebegte zavartan Higure. – Nem hallottalak.

- Yoi-t keresed?

- Részben. Nem tudod, hogy mikor lesznek itthon?

- Nem.

- Kár. Szükségem van a segítségükre. Elég sürgős lenne – komorodott el Higure.

- Baj van?

- Igen. A gyerekek veszélyben vannak. Legalábbis félek, hogy hamarosan megtámadják őket.

- Mi történt?

- Mi, a védelmezők, nem rendelkezünk fegyverrel, mint a Zweilt-ek. Mi védelmezünk, rejtünk másokat. Van egy egyezményes kommunikációs rendszerünk, belső, titkos, amiről csak mi tudunk. Ezen jelezünk egymásnak. Tegnap az egyik emberem a vészcsatornán jelzett, majd eltűnt. Semmit nem tudunk róla.

- Valaki elkapta?

- Én is így gondoltam. Ezért összehívtam még este a többieket, hogy védjék a gyerekeket. De ez nem lesz elég. A gyerekeket új helyre kell vinnünk. Oda, amiről az elkapott emberem nem tud. A hely meg is lenne, de az odajutás veszélyes. Útközben nem tudunk védelmezni. Reméltem, hogy tudnánk segítséget kérni.

- A Zweilt-ek segíthetnek.

- Tudom, de én nem tudom, hogy hol vannak és amúgy is, beszélnem kell a húgommal.

Higure egy percre elmerengett, majd Luka szemébe nézett:

- Őszinte leszek, legnyugodtabb akkor lennék, ha te segítenél nekünk. Tudom, nem ismersz, de a húgom annyit mesélt rólad, miután visszatértek az emlékei, hogy számomra is fontos személy lettél.

Luka nem tudott válaszolni, mert egy autó fékezett le a ház előtt, Higure autója mögött. Lain és Yoi szállt ki belőle. Lain mosolygott, ahogy közeledett feléjük, de Yoi kerülte Luka tekintetét. A bátyához sietett:

- Higure! – ölelte meg a bátyát, majd a szemébe nézett. – Mi történt? Baj van! Érzem, hogy így van.

Higure elkomorodott:

- A gyerekeknek költözniük kell, ha nem akarjuk, hogy bajuk legyen – mondta, majd Lain-ra nézett. – A te segítségedre is szükségem lenne. Tudom, nem ismersz, de a gyerekek érdekében, kérlek…

- Természetesen – vigyorgott Lain. – Van terved is?

Luka látta Yoi fájdalmát a vigyor láttán. Szinte elveszettnek látszott. Mi történhetett? Nem kérdezhette meg, mert Lain beinvitált mindenkit és Yoi besietett.

            Yoi lelke apró darabban hevert. Élete egyik legkegyetlenebb eseményét kellett átélnie, de tudta, hogy így a helyes. Miért ő? Miért neki kell a leggyengébbnek lennie? Lain megkapta, amit akart. Immár olyan lett, mint a Zweilt-ek. Van képessége, ereje. Egész úton áradozott és elmondta, hogy Luka-t megkéri, hogy edzhessen. Bár Yoi nem mutatta, de mindezek fájdalmas vágást ejtettek a lelkén. Miután meghallotta, hogy a bátyja is a nő segítségét kéri, már nem bírta tovább. Felsietett a szobájába és zokogva kuporodott le az egyik sarokban. Odakint már lemenőben volt a nap. A könnyei nem jelentettek feloldozást, mert a lelke olyan mélyen fájt, hogy semennyi könny nem volt elég hozzá. A fejében ott visszhangzott, amit a jósnőtől hallott: „Egy őrző és egy duras sosem lehetnek eggyé. Ezért te sosem kaphatod meg egy őrző erejét, hacsak nem mondasz le a duras-ról”. Mi a fontosabb? A szerelme vagy az ártatlanok védelme? Egyenrangú legyen vagy ne? Védelmező vagy védelmezett? Harcos, vagy akiért harcolni kell? Nem hallotta, hogy valaki bent lenne vele a szobában, így meglepte, hogy Luka szól hozzá:

- Mi a baj, Yoi? – emelte fel a kezével a lány könnyáztatta arcát. – Mondd el, hogy mi bánt?

Yoi elkapta a fejét és törölte a könnyeit, miközben felkelt, hogy távol legyen a duras-tól. A férfi engedte, de mögötte maradt. Egyszer már elküldte. Egyszer már sebezte. Képtelen lenne rá még egyszer, mert akkor neki is fájt. Mint mikor szimbiózisban élsz valamivel, és azt akarnák eltávolítani belőled. A tehetetlenség dühe szinte égette. A gyengeségére volt dühös. Arra, ami sebezhetővé teszi. Amit még kiégetni sem tudott magából. A vágyat, a szerelmet, a szenvedélyt Luka iránt. Talán mégsem gyengeség! Talán ez teszi erőssé. Talán tud adni valamit a duras-nak, amit más nem. Igen. Meg fogja tudni, hogy kéri- e. Hogy szüksége van erre a duras-nak – az égő szenvedélyre, a vágyra. Egy halandó, gyenge ember, érzéséire. A duras felé fordult és belenézett a szürke, különleges és igéző tekintetébe:

- Veled akarok lenni ma este – suttogta. – Oda akarom adni magam, ha kéred.

Luka arcán először meglepetés suhant át, majd lágyan elmosolyodott. Ez a mosoly olyan volt, hogy Yoi azt hitte, menten elolvad. A duras tekintetében ott lobogott a vágy, ahogy végig nézett a lányon. Égette a lányt a tekintete, ez egy pillanatra elbizonytalanította, hogy talán nem lesz elég erős ekkora vágyat ellensúlyozni. Luka, mintha észrevette volna, mert sóhajtott:

- Biztos ezt akarod? – kérdezte halkan, és kezébe vette a lány hajtincsét.

Yoi fejében ekkor nem volt kétség, se félelem. Megérintette Luka arcát és megcsókolta. A duras szenvedélyesen húzta magához és elmélyítette a csókot. A lány szerencséje volt, hogy a férfi tartotta őt, mert a lábai kezdték felmondani a szolgálatot. Mégsem volt hajlandó elengedni a duras-t. Ekkor kopogtak az ajtón. Elváltak, és hátráltak egymástól egy pár centit.

- Yoi – hallotta a bátyja hangját. – Beszélni szeretnék veled. Nagyon fontos!

Luka még tartotta a karjaiban a lányt, várva, hogy mit dönt. Yoi szívében hála érzése éledt a duras iránt. De a bátyja nem zavarta volna, ha nem lenne fontos.

- Ígérd meg, hogy befejezzük… - suttogta Yoi.

Luka szó nélkül megcsókolta, de úgy, hogy érezhető volt benne minden szenvedélye és vágya, amit érezhet egy férfi egy nő iránt. Yoi lenyelte a benne felkeltett vágyat és az ajtóhoz ment. Az ajtó kinyílt és mikor a bátyja belépett Luka már nem volt ott.

            Higure érezte húgában az érzelmeket, amikor belépett. Biztos volt benne, hogy a duras is vele volt egy pillanattal ezelőtt. De azt is, hogy muszáj beszélnie vele. Valamiről tudnia kell, amit már rég el akart mondani.

- Bocsáss meg, hogy megzavartalak – kezdte és a fotel felé mutatott. – Kérlek, ülj le, mert fontos dolgot akarok mondani.

Yoi szó nélkül leült és retteget, hogy mit tud meg a komor arcú bátyjától. Legalábbis az arcán látszott, hogy fél. Higure mégis azt akarta, hogy a lány tudja az igazat.

- Azzal kezdeném, hogy nem csak ebben a reinkarnációdban voltam, vagyok a bátyád. Mindig az voltam. Az első Yoi idején, már gyerekként választottak el minket, így mire megtudtam, hogy létezel, már Luka oldalán küzdöttél. Aztán a többi reinkarnációnál nem tudtalak megvédeni, hogy ne pusztítsanak el. Nem véletlen, hogy te képes voltál látni Ebryee-t. Nem, nem vagy őrző – nyugtatta meg Higure.

- Honnan tudtad…?

- Honnan tudom, hogy ezt akarod kérdezni? Hogy is mondjam el – vakarta a tarkóját Higure.

Percekig keresgélte a szavakat, majd úgy döntött, hogy az elejéről kezdi és mondja teljes igazságot.

- Abból az időből, ahonnan Ebryee jött, nem csak ő került vissza. A másik, aki visszatért, az jóval előbbi időbe érkezett. Ő volt az anyám. Most ez egy kicsit fura lesz, de mindjárt megérted. Apám egy egyszerű sámán volt, minimális képességgel. Egymásba szerettek és ikreknek adott életet az anyám. Egy fiú volt és egy kislány. Te és én. Anyám nem sokkal utána elmondta a férjének, hogy ki ő és miért jött. A neve Azyss volt. Igen, a jós-őrző, Azyss – sóhajtott Higure. – Elmondta, hogy a világot meg kell mentenünk. Nem tudom, mennyire ismered a Gaado-k, az őrzők világát? Három kasztra oszlanak. Vannak az erőt adó, emberi harcosokat védő Hogo-k, a harcosok, akik maguk harcolnak az Eguzekutibu-k és vannak a jósok, akik mindent képesek látni az Uranaishi-k. Azyss a legerősebb látó és a legcsodálatosabb személy. Bár te úgy ismered, hogy rideg és érzéketlen. Pedig egy sebezhető, érzékeny lény. A rideg páncél mögé húzódik, mert olyanokat lát néha, amit senkinek sem kívánok. Egyszer megmutatta nekem, és őszintén csodálom, hogy nem roppan össze. De térjünk vissza a beszélgetéshez. Szóval megszülettek. Egy Gaado a képességét képes átadni, mindet, kivétel nélkül. Egyedül a tudatát tudja irányítani, hogy megadja vagy sem. Az Uranaishi-k viszont, főleg, ha elég erősek, akkor a tudatukat adják át, képességek nélkül. Sőt Azyss-nek az is sikerült, hogy kétfelé ossza és csak az érzékelést. Igen, én is látom azokat, amiket te. Bár én több mindent kaptam anyánktól, mégis te vagy a célpontja a sötétségnek. Anyánk szerint a sötétség is visszaküldött valakit, hogy téged és Luka-t szétválasszon. Bárki is ez a sötétség embere, képes gátolni, hogy bármelyik őrző lássa. Én vagyok az egyetlen, aki érzékeli, bár pusztán érzem őt, hogy ebben a világban van. Így nem tudlak megvédeni, mivel még erőm sincs. Valószínű azért volt képes elpusztítani annyi reinkarnációdat. Ezért igyekeztünk ebben a reinkarnációban téged titokban tartani, amíg lehetett. De most is itt van a közelben, érzem őt, de nem tudom meghatározni merre. Én nem tudlak megvédeni, csak Luka, vagy most már Lain. Igen, tudom, hogy Lain kapott egy őrzőt.

Yoi elkomorodott, mire Higure odatérdelt elé:

- Sose bánd, hogy az vagy aki. Luka így szeret téged. Te nem láttad őt azokban a reinkarnációkban, amikben keresett. Én figyeltem őt. Sosem láttam senkit, aki ilyen eltökélt, és erős érzelmeket táplál valaki iránt. Még anyánk is látja, azt mondta az irántad érzett szerelme olyan erős, hogy a jövő kárpitján, ahogy ő hívja, az egyik legerősebb fény.

- De én senkit nem tudok megvédeni, engem kell védeni… - fakadt ki könnyekben Yoi.

- Ez nem igaz! – fogta a kezébe Higure a lány arcát. – Te sokkal több vagy, mint gondolnád, mit gondolsz, miért pont téged támad a sötétség? Még mi sem tudjuk, hogy miért, de valószínűleg téged tart a legveszélyesebbnek.

- De…én… - hüppögött mikor elengedte a bátyja.

- Kérlek Yoi, lásd magad annak, aki vagy. Te így vagy tökéletes!

- De én meg fogok halni! – pattant fel a lány. – Luka örökké él és fiatal marad, én viszont öregszem és meghalok!! Nem akarom! Nem akarom, hogy úgy lásson! Inkább öljön meg az a sötétség, de nem akarom, hogy egy vén csoroszlyát pátyolgasson.

- Szóval ez bánt téged? – hallották Luka hangját az ablaktól.

Yoi ijedten nézett rá, majd zavartan lehajtotta a fejét.

- Éreztem, hogy itt vagy – somolygott Higure. – Magatokra hagylak – suttogta és puszit adva a húga homlokára, kiment.

Miután bezárult mögötte az ajtó megjelent Azyss.

- Nem mondtam el… - suttogta Higure bánatosan. – képtelen vagyok rá.

- Nem is kell. Jól tetted, amit tettél. Az is elég, hogy ennyit tud.

- Miért ő? – kérdezte Higure.

- Nem tudom – suttogta tanácstalanul Azyss. – A sötétség terveit erős védelem takarja. Túl össze-vissza látjuk a jövőt.

- Ha megtudsz valamit, szólj – tette hozzá és elindult.

- Köszönöm, fiam… - suttogta Azyss és eltűnt.

Higure még nézte, hogy eltűnik, majd elment a célja felé.

            Lain odalent próbálgatta a fegyverét, mikor látta kijönni Higure-t. Eltűntette a fegyvert és hozzá lépett. A férfi arca kicsit komorabb volt a kelleténél, így kezdett gyanakodni:

- Mi történt? – kérdezte a férfit.

- Semmi, csak egy kis családi probléma. Semmi olyan, amiért aggódni kell. Most amúgy is a gyerekeket kell megvédenünk.

- Nos, holnap reggel találkozunk – hagyta annyiban Lain.

Higure bólintott és elköszönt. Lain tudta, mikor kérdezzen, és mikor hagyja a dolgot. Ez most családi probléma volt. Megcsörrent a telefonja. Mikor elővette, meglepte, hogy ismeretlen szám az. Felvette. Hotsuma hangja szólalt meg benne:

- Hello aranyoskám – mondta. –Találkoznunk kéne!

- Mégis minek? – válaszolt bosszúsan Lain.

- Mert a gyerekek védelmében össze kell állnunk. Gondolom, nem akarod egyedül csinálni!

- Oké, mikor, hol? – kérdezte fáradtan Lain.

Késő volt és nem akart több meglepetést.

- Itt vagyok a túl oldalt – mondta Hotsuma.

Lain átnézett az út túloldalára, ahonnan egy árnyékból előlépett, mögötte a társai. Lain mérgesen eltette a telefonját és megvárta, míg a férfi elé ér. Legszívesebben letörölte volna a pimasz vigyorát, de még egy másik gondolat is felrémlett előtte, így még időben megfékezte magát. Mert valahogy kezdte megszokni, és élvezni a férfi cseppet gúnyos modorát. És jól is állt neki az a vigyor, a fene essen bele.

- Nos, beszéljünk odabent – indult befelé Lain.

Beléptek az ajtón, épp mikor Luka és Yoi is lefelé jöttek az emeletről. A lányon látszott, hogy sírt és mintha mázsás súlyt cipelt volna. Lain legszívesebben átölelte volna, és nem engedte volna, hogy bárki hozzáérjen. Mintha Yoi érezte volna a gondolatait, csak lágyan megrázta a fejét, majd leült a kanapéra. Luka egész közel ült mellé és magához ölelte. A Zweilt-ek elhelyezkedtek a nappaliban, és Lain is leült.

- Szóval, mit akarsz? – kérdezte Lain.

- A gyerekek védelmét az utazás során meg kell szerveznünk – kezdte Shuusei, mielőtt Hotsuma megszólalt volna.

- Honnan tudtok erről? – kérdezte Lain.

- Egy jós jelent meg nálunk és elmondott egy-két dolgot – folytatta Hotsuma. – Takashiro pedig ideküldött.

- Ki volt az a jós? – kérdezte Yoi.

- Nem mutatkozott be. Fehér haj, fehér szem… elég hátborzongató volt – válaszolt Hotsuma.

Yoi felnézett Luka-ra, majd behunyta a szemét. Lain egy percig figyelte, majd Hotsuma felé nézett:

- Rendben, elfogadjuk a segítségetek, mert a gyerekek biztonsága az első. De én is kaptam képességet, amit majd szeretnék használni. Luka, majd akartam is kérni…

- Nem! – válaszolt Luka. – Nem gyakorlok veled!

Lain-t szinte arcon vágta a visszautasítás. Yoi kinyitotta a szemét és a duras fülébe suttogott, aki bólintott és a lánnyal együtt elindultak a lépcső felé.

- Miért nem? – kérdezte Lain.

Luka visszafordult:

- Mert az fájdalmat okoz Yoi-nak… - suttogta Luka.

Lain nem tudott szólni, majd hirtelen mindent megértett. Ő, aki úgy gondolta, hogy a világon a legjobban ismeri a lányt, pont ő nem látta azt, amit egy duras észrevett. Nem, nem csak egy duras volt. A duras, aki az életénél is jobban szereti Yoi-t. Ekkor döbbent rá, hogy milyen önző, milyen beképzelt. Elszégyellte magát. Mire kimondhatta volna, Luka és Yoi már nem volt ott. Eltette magában a dolgot, hogy majd máskor megbeszéli ezt a lánnyal és visszafordult, hogy megtervezhessék a gyerekek szállítását, biztonságba helyezését.