Napjainkban. Histrura Lain rendőr volt, pontosabban nyomozó. Huszonegy évesen került a rendőrség kötelékébe és tehetsége, rátermettsége miatt közel tíz éves szolgálat alatt nyomozóvá nevezték ki. Harcos lelkületű nő volt, akit se megvesztegetni, se lesöpörni nem tudott még senki. A környék legkeményebb gazfickói is tisztelik, sőt félik őt. Úgy ismeri az utcákat, mint a tenyerét, mivel ott nőtt fel. Vörös, hosszú haját összekötve hordta, rezgéstelen kék tekintete, szinte mindenen átlátott. Előtte nem voltak titkok. Még a társai sem mertek vele packázni. Olyan nő volt, aki fegyverrel ment mindenhova. Még alváskor is a párnája alatt tartotta. Számára az első volt a rend, fegyelem. Több harcművészetet ismert, az egyik legjobb lövő volt és nem voltak olyan technikai vívmányok, amik megállíthatták. De nem volt beképzelt, gyorsan tanult, és ha voltak is hibái kijavítottak őket. De ez alkalommal meglehetősen rejtélyes üggyel foglalkozott. Egy lány eltűnt három héttel ez előtt és senki nem tudott róla. A diáktársai vették észre, a nevelőszülei, pedig nem akartak vele foglalkozni. Mikor átkutatták a házat minden jel arra mutatott, hogy a lányt kínozták. Lain maga kutatta át a lány szobáját, és talált egy titkos rekeszt, benne a lány naplóját és néhány kacatot. A naplóból fényderült arra, hogy milyen szörnyűséget végeztek a lánnyal. A nyomozónő erős egyéniség volt, de azok a borzalmak, amiket a napló lapjain olvasott, még az ő gyomrát is felkavarták. A bíróság életfogytiglanra ítélte a nevelőket. Ezzel talán lezárulhatott volna a nyomozás, ám nem volt meg a lány. Se holtest, se semmi. Ráadásul mostanában egyre több nevelő és más szervezetek közeléből tűnnek el fiatal gyerekek. Ráadásul tanúvallomások igazolják, hogy ezek mind valamilyen gyermekbántalmazást végeztek. Mintha valaki önkéntesként igazságot osztogatna. Gondolatiban egy fiatal lány jelent meg. Remélte nem ő tette. Utána jár, gondolta és elsietett az irodájából.

            Luka a rendőrségi épület tetején állt és figyelte a forgalmat. Már ötszáz éve, hogy próbálta megtalálni a szerelmét, de mindig későn érkezett. A lány iránt érzett szerelme nem változott az idők elteltével. Az első találkozásuk alkalmával, elég sokáig együtt küzdöttek a gonosz ellen. A lány, bár csak egyszerű ember volt, hatalmas belső erőről tett tanúbizonyságot. Minden tiszteletet megérdemelt. Luka teljes szívét birtokolta és ez örökké beleégett. Ami a Giou klánt illeti, immár nem üldözik őt, sem az őrzők. S bár a saját családja árulónak bélyegezte, mégis a lányért harcolt. Minden alkalommal, mikor a reinkarnációját kereste, reméli, hogy újra a karjai közt tarthatja. Mindig megígéri magának, hogy nem engedi többé harcolni, mert nem akarta átélni megint a karjai közt haldokló lány látványát. Eddig a lány újraszületett teste még idő előtt elpusztult, nagyon fiatalon. Ám most, van remény, hogy él. Talált is magának egy ígéretes nevet. Yoi Shoorai. Ahogy nézte a forgalmat, meglátta a vörös hajú nőt, akit mostanában követni szokott. Azért követte, mert a lány neve mellett a jelentésben, amit olvasott, gyakran szerepelt. Olybá tűnt, ő volt a lány védelmezője, vagy mi. Most, hogy a nő nekiindult a városnak az autójával, Luka követte. Hamarosan egy iskola előtt álltak meg. Az iskolában épp vége volt az óráknak. Lain, a nyomozónő, az autójának támaszkodva várt. Luka nem messze tőle egy fa árnyékában állt. Hamarosan egy fiatal barna hajú lány lépett ki a többiekkel az iskola ajtaján. Egyik lába bekötözve volt. Ám Luka mást figyelt. A szíve úgy elkezdett dobogni a mellkasába, hogy félt, valaki meghallja. A lány egy az egyben olyan volt, mint az ő Yoi-ja, a szerelme. A lány félszeg mosollyal érkezett meg Lain-hoz. Lain rosszallóan nézett végig a lányon, majd megszólalt:

- Már megint kivel ütköztél meg? – kérdezte a lány lábára mutatva.

- Csak elestem… - motyogta a lány.

- Ne, hazudj! – szólt rá Lain. – Yoi, kérlek, mondd el!

- Erősítést is hívtál a vallatáshoz? – kérdezte hirtelen Yoi és egyenest Luka-ra nézett.

A duras szíve kihagyott egy ütemet, hogy aztán még erősebben verjen, mikor a lány rámosolygott:

- Hát megtaláltál, Luka? – mondta a lány.

Luka odalépett hozzájuk és gyengéden megérintette a lány arcát. Yoi hozzábújt és a duras magához ölelte. Végre, annyi évszázad után, újra együtt. A világ tökéletes volt, az űr, amit a lány hiánya okozott, most megszűnt.

- Bocsánat – szólalt meg Lain. – Ő meg ki?

- Egy nagyon régi barát – válaszolt Yoi, elengedve Luka-t.

- Zess Luka vagyok – mutatkozott be a nőnek Luka. – Te meg Histrura Lain.

- Örvendek – mondta cseppnyi jóindulat nélkül.

Látszott, hogy nem bízik a duras-ban.

- Visszatérve a másik témára – fordult a lány felé Lain. – Mi történt a lábaddal?

- Tegnap egy kisfiút bántott két nagydarab férfi… nem hagyhattam.

- Yoi, te a sírba viszel! – morogta Lain. – Szállj be! – Luka-ra nézett. – A barátod is jöhet!

Az út alatt, ami a kórházig vezetett, Lain kifaggatta a részletekről a lányt. A kórházban érve az orvos, akihez mentek, már ismerősként üdvözölte a két lányt. Luka magában bosszankodott a felelőtlen lány miatt. Amíg odakint vártak a lányra Lain vallatóra fogta Luka-t.

            Yoi bánta, hogy hosszú idő után így kell a duras-szal találkoznia. Milyen rég volt és mennyire nem változott Luka. Ez egy kicsit megrémítette. Vajon még szereti őt? És ha igen, akkor mit tegyen? Még sem akaszkodhat rá. Hiszen ő öregedni fog, majd meghalni. Nem, nem szabad hagynia. Valahogy, muszáj lesz kitalálnia, hogy törheti meg a köztük lévő kapcsolatot. Pedig tudta, abba belehalna. Luka-ért azonban erre is hajlandó volt. Az orvos kiment megbeszélni az eredményeket a társaival, ő még felöltözött, majd kilépett a folyosóra. Kicsit távolabb állt Luka és Lain, hallgatva az orvost. Nem hallotta, hogy mit mond nekik az orvos, de most nem is érdekelte. Gondolatai egyre csak Luka körül jártak. Nézte a csodálatos, fiatal, álomszerű arcot. Azt az arcot, amit mindig magában hordott, amibe annak idején beleszeretett, már az első találkozáskor. Még tisztán emlékezett arra a napra, mert az eredeti Yoi emlékei ott voltak, érzései a sajátjai voltak. Mindez olyan tíz évesen kerültek elő. Az emlékek álmaiban jöttek elő és elmesélték a kapcsolatot számra.

- Nos, - térítette magához Lain hangja – ez alkalommal szerencsés voltál. De legközelebb ne tedd ezt! – morogta Lain.

Yoi bólintott, majd nekiindult a kijárat felé. Luka mellette termett és megállította:

- Mi a baj? – kérdezte a lány szemébe nézve.

- Semmi, Luka – mosolygott, de úgy tűnt a duras-t nem tudta becsapni. – Ne itt, kérlek.

A duras elengedte, de követte őt kifelé. Odakint egy szőke hajú férfi ácsorgott és félmosollyal szólalt meg:

- Látom rendben vagy.

- Hotsuma.

- És látom megtalált a háziállatod – vigyorgott gonoszan Luka-ra.

Luka szóra sem méltatta a provokációt. Ekkor ért oda Lain és végigmérte Hotsuma-t, majd megszólalt:

- Újabb régi ismerős? – kérdezte Yoi-tól.

- Valami olyasmi, ő segített életben maradnom tegnap.

- Csak arra jártam – vont vállat Hotsuma. – Tudtam, ha nem mentem meg, Zess ízekre szed, s bár minden vágyam egy kis bunyó kettőnk között, nem akartam, hogy egy gyenge, kis csaj miatt történjen. Nem vettem volna a szívemre.

- Mindig ilyen elbájoló? – kérdezte Lain.

- Állandóan – vigyorgott Hotsuma és a nőhöz lépett. - Renjou Hotsuma vagyok.

- Lain… - kezdte a nő, de a férfi közbeszólt:

- Tudom, angyalom. Nos, mivel már túl sokan vagyunk, talán rám, már nincs szükség. Vigyázz magadra kislány – mondta gonosz vigyorral és elment.

Lain egy ideig nézett a férfi után, majd Yoi-ra felé fordult:

- Te csak az ilyen pasikat vonzod. Olyan bűbáj mindegyik… Na gyere, haza viszlek.

Yoi beült a kocsiba, Luka pedig mellé ült be. Yoi egész végig az ablakon nézett ki és próbált a józan eszére hallgatni. Meg kell törnie a kapcsolatot. De hogyan?

            Megérkeztek a házhoz, ahol Yoi lakott. Lain-nal osztozott egy kétemeletes házon. A fenti részen voltak a szobák. Volt egy vendégszoba is, azt most Luka foglalta el. Későre járt, de Lain-nak még be kellett menni az irodájába. Luka és Yoi a kertben álldogáltak a verandán és nézték a csillagokat. Yoi furcsán csendes volt. Luka épp kérdezte volna az okát, mikor a lány megszólalt:

- Sok idő telt el, Luka. Mindig sokat jelentettél nekem, de a szívem… már másé – suttogta, mintha minden szó nehéz lenne. – Mi nem lehetünk együtt soha. Szeretném, ha elmennél és elfelejtenél – folytatta a kínzó, kés élességű szavakkal a mondatát. – Többé nem akarom, hogy mellettem maradj.

A kések vágtak, sebeztek és a duras szíve megállt. A levegő fagyos volt, idegen, sötét felhők gyülekeztek a fejük felett. De Luka lenyelte a fájdalmat, mert értett a szóból. Nem szólt, csak elfordult és elindult a háztól. Az eső nekik kezdett. Azonban a szíve képtelen volt nem dobogni, nem érezni és nem hitte el, amiket a lány mondott. Addig nem akart hinni, míg a lány nem a szemébe mondja. Mikor már majdnem elhagyta a ház területét, megfordult. Látta a lányt, ahogy összekuporodva ül a lépcsőn és ázik. Visszament és nézte a zokogó lányt.

- Yoi – suttogta, mire a lány felemelte a fejét.

Meglátva a férfit, felpattant és a karjaiba ugrott:

- Bocsáss meg nekem, Luka. Nem volt igaz, amiket most mondtam, de annyira félek. Kérlek, ne hagyj el! Szükségem van rád.

Luka magához ölelte és a kapcsolatuk köteléke vassodronyként összekötötte őket. Ötszáz év után a duras lehajolt a szerelme ajkaihoz és megcsókolta. Szenvedélyesen, szerelemtől lángolón, esküt tevőn. Az eső, pedig esett, elmosva, minden kétséget. Egy félóra múlva átöltözve ültek a nappali kanapén és nézték a kandallóban lobogó tüzet. Ekkor ért haza Lain. Meglepte a pár jelenléte.

- Ti még ébren vagytok? – kérdezte Lain. – Yoi, holnap iskola!

- Tudom – ásított és befészkelte magát Luka mellkasára.

Luka elmosolyodott, mert, mint akkor most is a lány pillanatok alatt elaludt. Lain komolyan belenézett a duras szemébe:

- Ha bántani merészeled, én kinyírlak! – mondta, majd elment.

Luka elgondolkodott a nő mondatán. Aztán azon, ami nem rég történt. Miért akarta elküldeni magától Yoi? Miért vetemedett arra, hogy hazudjon neki? Mi vitte erre a lépésre? Ki fogja deríteni az igazat.

            Lain sok meglepő dolgot tapasztalt és látott, már életében, de ami a tegnapi nap történt az élvezető ebben. Megjelenik két vadidegen, és Yoi úgy viselkedik velük, mintha ezer éve ismerné őket. Ez a Luka is meglehetősen furcsa szerzett. Bár kifejezetten jóképű, de egy olyan edzett lelket, mint Lain nem fogja meg. Érzi a férfiből áradó erőt, és gyengédséget, amit a lány iránt érzett. De igazából Yoi mindig is furcsa volt. Tegnap este még azért ment vissza az irodájába, hogy információkat szerezzen Zess Luka-ról és Renjou Hotsuma-ról. De csak egyikükről talált jelentést, de az sem volt érthető. Hotsuma egy Giou nevű klán tagja, akik különös képességgel rendelkeznek. A vezetőjük Giou Takashiro elég befolyásos ember. Lain pedig utálja ezeket. Biztos valami banda, maffia. Ami Luka-t illeti, semmit nem talált róla, semmit. Mintha nem is létezne. Mindenesetre elindította az információgyűjtést. Hamarosan mindent tudni fog! Lépteket hallott és Yoi jelent meg az ajtóba. A lány már fel volt öltözve, de még kicsit álmatag volt. Lain mellé telepedett a kávéjával és komoly arccal nézett a lányra:

- Ki ez a Luka? – kérdezte Lain. – Az igazat szeretném tudni!

- Oké. Hiszel a démonokban, a reinkarnációban és effélékben. Mert ha nem hiszel bennük, kár fáradnom a magyarázattal.

Lain gúnyosan elmosolyodott:

- Oké, vedd úgy, hogy hiszek – ekkora marhaságot. – Halljam!

- Az egész történet ötszáz évvel ezelőtt kezdődött.

- Ne, ez hülyeség…

- TE akarod tudni az igazat! – vágott mérgesen közbe Yoi. – Ha nem vagy képes elfogadni, akkor ne kérdezd! Mennem kell!

Épp az ajtóhoz ért, mikor Luka jelent meg a lépcső alján. Szó nélkül követte a lány az iskolába. Lain dermedten, hitetlenkedve morgott az orra alatt. Aztán besietett az irodába. Alig ért be, mikor egyik embere mellé szegődött:

- Jó reggelt, nyomozó – köszönt. – Egy fickó vár téged. Valamilyen fejes. És itt vannak azok az információk, amiket kértél. De főnök – állította meg a férfi – komolyan bele akarsz keveredni ebbe? – kérdezte aggodalmasan.

- Van egy olyan érzésem, hogy nyakig benne vagyok! – mordult egyet és belépett az irodája ajtaján.

Odabent egy fiatalos, hosszú barna hajú, szemüveges, öltönyös férfi várt rá. A férfi mellett egy szőkésbarna hajú titkárnő állt.

- Mit tehetek önért, Mr…? – kezdte Lain.

- Giou Takashiro vagyok – mutatkozott be a férfi. – Ő pedig a titkárnőm, Shikibe Ibuki.

- Örvendek – húzta fel a szemöldökét furcsállva, kíváncsian Lain.

Végén választ kap mindenre. Helyet mutatott, majd maga is elfoglalta a székét.

- Nos, mi szél hozta ide? – kérdezte Lain.

- Az egyik emberem jelentette, hogy kapcsolatban van egy egyénnel. Gondoltam érdemes lenne, ha tudna róluk és az egész dologról. Már csak azért, mert félő ezzel belelépett egy körbe, ami esetleg veszélyezteti az épségét.

- Fenyeget? – kérdezte komoran Lain.

- Nem, csupán figyelmeztetem. Segíteni akarok. A lány, akit védelmezett, és védelmez, már régóta velünk van. Ami meglepő, mivel ő egyszerű ember. Fogalmunk sincs miért, de ez a Zess nevezetű… Na, inkább az lején kezdem.

- Tegye – sziszegte Lain.

- Hisz ön a démonokban, a reinkarnációban, és efféle dolgokban? – kérdezte Takashiro, mire a nő hátán furcsa hidegség futott át.

Lehetséges? Lehetséges, hogy mindaz, amit a nagyanyja mondott igaz? Hogy minden legenda és monda, amiket a régi időkben lejegyeztek, átéltek igaz volt? Muszáj lesz hinni bennük, mivel úgy tűnik valósak.

- Igen – suttogta – Hiszek.

- Démonok, másképpen a duras-ok a sötétség szolgái. Mi, azaz a klánom, különös képességgel rendelkezünk. Mi harcolunk a sötétség ellen. Mi vagyunk a jófiúk. Úgy ötszáz évvel ez előtt volt egy esemény, részletek nekünk sem világosak, de Zess átállt mellénk. Bár nem pont mellénk, de a sötétség ellen fordult, akik árulónak bélyegezték. Yoi, az akkori Yoi védelmére esküdött, aki védte, akiknek szüksége volt védelemre. Sajnos egy összetűzés során, meghalt, a duras karjai közt, aki miattunk elkésett. Azóta kicsit feszült a kapcsolatunk. Miután Yoi meghalt, minden évszázadban kereste a reinkarnációját. Hosszú idő után most sikerült neki.

- Ez jó, nem? – kérdezte Lain.

- Igen, valóban az. Csupán félő, hogy Yoi és maga a többi duras listájára került. Ha jól ismerem Yoi-t, kérni fogja Luka-t, hogy magát is védje meg, és ő meg fogja tenni, sosem szegné meg a lánynak tett esküjét.

- Esküt tett?

- Nem szavakkal, így az sokkal erősebb, mint a létezése.

- Oké, de ha a duras meghal…?

- Akkor vége. Egy duras végtelen életű, minél erősebb, annál inkább hosszabb, de megölhető, valahogy. Luka az egyik legerősebb duras. Még a fajtársai is tartanak tőle.

- Oké. Értem.

- Van még valami. Az eltűnésekért, amik után nyomoz, nekünk is furcsák. Szeretnénk együtt dolgozni, ha nem bánja.

- Nem bánom, de szeretnék én is tudni mindenről. Megegyeztünk?

Takashiro elmosolyodva fogott kezet Lain-nal. Még megköszönték egymás idejét, majd a férfi és a nő távozott. Lain elmerengett a hallottakon, majd összepakolta a kapott dossziékat és távozott. Szeretné hallani a másik oldal verzióját. Meg fogja tudni a teljes igazságot, mert annyira nem bízott Takashiro-ban.