Heiwa gondolkodva ment a népes utcán. Egyedül indult neki a sétának, mert újra akarta venni az eddig tudott dolgokat. Egy hét telt el, de sajnos nem sikerült túl sok mindent kideríteni Buruu múltjáról. Pedig bejárták az összes helyet, ami a lány emlékeiből ki tudtak okoskodni. Lehet, hogy tényleg Takashiro-hoz kéne fordulniuk. De ezt inkább nem akarta. A lányok most Yami-val voltak otthon. Buruu-t tanítják harcolni, küzdeni. Fel akart készülni a harcra. Ahogy ment, egy pillanatra megállt, mert érezte, hogy követik. Ám, nem veszély érzet hívta fel rá a figyelmet, pusztán megérezte. Mikor megállt a forgatagban egy alak fogta meg a karját egy pillanatra, majd tovább ment. A férfi egy papírdarabot érzett a kezében. Elolvasta, ami rá volt írva majd nekiindult valamerre, mégis határozott cél felé. Egy sikátorba ment be, aminek a túloldalán egy másik, üres utca állt, de még sem annyira üres. Az alak most felé fordult, aki nem más volt, mint Toko. A nő mosolyogva nézett rá:

- Rég láttalak, Heiwa. Milyen sokat változtál.

Heiwa bizalmatlanul nézett köbe.

- Ne aggódj, már nem dolgozunk Takashiro-nak. Azok után, hogy hazudott, hogy rátok uszított. Kérlek, Heiwa, bízz bennünk. Szükségünk van a segítségetekre.

- Mit akartok? – kérdezte még óvakodva a férfi.

- Meg akarjuk tudni az igazat. Hogy kicsoda valójában Buruu. Elloptuk Takashiro-tól a róla tudott információkat, de mi nem igazán tudtuk összerakni. Segítenetek kell. Nem akarunk ártatlanokat bántani.

Heiwa hitt a lánynak, mert ismerte, mert látta rajta, hogy igazat mond. Még is óvatos akart lenni, mert akaratlanul is árthat nekik, ha a Zweilt-eket magával viszi. Előbb fel kell készülniük.

- Holnap gyertek az Uvasy utcai megállóba. Ott találkozunk – mondta a férfi és elsietett.

Nem egyenesen haza ment, hanem bonyolult úton, ahogy senki nem tudta követni. Haza érve elmondta a társainak, hogy mit tudott meg, és hogy mit tervez. Mind egyet értettek abban, hogy egyedül nem tudják folytatni a keresést. De védeni fogják magukat. Így a két férfi, körbe húzta védelemmel a ház környékét. Szerencsére egy elhagyatott városrészben állt a ház. Nem sokan szerettek erre lakni, mert a közeli erdő veszélyes élővilággal rendelkezett. Körbe is kerítették, ám ez senki félelmét nem oszlattat el. Ezért ez a terület megfelelt azoknak, akik nem akartak társaságot. Miután elkészültek, elmentek lefeküdni, mert már este volt.

            Toko szállt le utoljára a buszról a megadott utcánál. A buszvezető még morgott valamit, majd amilyen gyorsan lehet elszáguldott. A többiek is körbenéztek a teljesen kihalt házak között. Sehol egy ember, rajtuk kívül. Bár kora délután indultak el, mégis mire ideértek, a Nap már lemenőben volt. Azért indultak későn, mert Takashiro emberei elől kellett eltűnni, hogy ne tudják követni őket. Toko fáradtan sóhajtott, mire Senshirou aggódva nézett rá, de a nő csak nemet intett a fejével. A férfi mindig kedves volt hozzá, ami az idők folyamán erősödött. Mikor Luka és Yukai elmentek, hogy titokban tudják nevelni gyermekeiket, akkor Toko és a férfi komolyabban vették a kapcsolatukat, de Luka-ék visszatérte előtt nem sokkal házasodtak össze. Nem mondták, nem verték nagydobra, mert sokkal fontosabb dolgok történtek akkoriban. De szerették és kiegészítették egymást. Eleinte Hotsuma és Tsukumo bosszankodása, esetleges tréfái idegesítették Toko-t, de aztán már megszokta, majd meg is szűntek. Igazából mindenki elfogadta a párt. Még jobban összehozta őket. A fáradtság, ami elfogta egy csodálatos esemény előhírnöke volt, mégis titkolja. Még tudta, hogy nem érett meg az idő, hogy elmondja. El fogja mondani, de nem most. Ahogy ezen gondolkodott, az utca túloldalán egy alak állt meg, majd intett nekik, hogy kövessék. A csapat követte az alakot, aki nem volt más, mint Heiwa. Mindenki fejében az járhatott, mint Toko-éban, látva azt, ahogy végigmérték a férfit, az, hogy milyen sokat nőtt. Heiwa hirtelen megállt egy háznál, ami a semmi közepén állt, pusztán a közeli erdő ölelte magához.

- Nem követi őket senki – jelent meg mögöttük a másik férfi, a csapat meg is ijedt, hisz egyikük sem látta, hogy követi őket.

- Még nem ismeritek – szólalt meg Heiwa. – Ő Yami, Senmei párja. Yami, – kezdte Heiwa, de már indult is a ház felé – zárd le!

Yami csak bólintott, majd intve a csapatnak a ház felé tessékelte őket. Amint elindultak a ház felé Yami hátat fordított és félig kitárt karral állt, mintha imádkozna. Mégis közvetlen utánuk lépett be a házba, ahol a két lány már várt rájuk. Buruu a kanapén ült és valamilyen papírokat nézett. A haja most rövid, gomba alakura lett vágva. Mikor beléptek kicsit tartózkodóan nézett fel rájuk, bár elmosolyodott. A mellette ülő Senmei mosolyogva állt fel és kedvesen szólalt meg:

- Örülök, hogy újra látlak titeket – mondta.

- Üljetek le – szólalt meg Heiwa. – Mutassátok, hogy mit hoztatok.

Toko leült, a többiek követték a példájukat. Yami és Senmei a Buruu mellé ülő Heiwa mögött álltak meg. Senshirou Toko mellett állt meg, Hotsuma és Shuusei a szintén leülő Kuroto két oldalára álltak. Kuroto odaadta a hátizsákjából a dossziét. Buruu elvette és kinyitotta. Pár percig olvasta, tanulmányozta. Egy percre megdermedt és Heiwa kezéért nyúlt. Merev tekintettel nézett maga elé. A társai nem szóltak csak figyelték őt.

            Buruu meglátta a helység nevét, és mint valami lezárt területnek a kódja elindította benne az emlékeket, amiket elrejtettek benne. Olyan gyorsan peregtek az emlékek, hogy nem tehetett mást, mint belekapaszkodni Heiwa kezébe és engedni az áramlást. Fájdalom, magány, hangok, nevek és gonoszság áradt az emlékekből. Mikor végre csillapult, minden tiszta volt, immár tudta, hogy mit kell tennie, hogy miért született, hogy mi a végzete. És azt is, hogy nincs egyedül. Az ellenség arca már láthatóvá vált. Takashiro tévedett, a veszély nem arról érkezik, ahonnan várja. Kérdés az, hogy egyedül szál szembe az ellenséggel, vagy sem? Nem, egyedül képtelen rá. De négyen képesek lesznek, ha együtt használják a képességeiket. Ami a Zweilt-eket illeti, nem élnék túl a találkozást. Oramadio. Nem egy hely neve volt, hanem egy elnevezetés, egy kódszó. Nem csoda, hogy semmit nem találtak, semmit, hisz minden egy szigeten állt. A sziget, pedig rejtve állt a várostól távol. Ahogy gondolkodott, észre sem vette, hogy lezárta a tudatát a társai elől és felkelve mászkált. Meglepődött, hogy társai türelmesen várakoznak kizárva. Buruu megállt a mászkálásba és megnyitotta tudatát. Heiwa, Yami és Senmei mellé léptek és megfogva a kezét egyesítették a tudatukat. Buruu megosztotta a tudása nagy részét, amennyit tudniuk kellett. A másik három szinte egyszerre egyeztek meg, hogy követik a lányt a szigetre. Buruu-t elöntötte a hála.

- Mi történt? – kérdezte Toko türelmetlenül.

A négyes elvállt egymástól és feléjük fordult.

- Ti nem tudtok segíteni – kezdte Buruu. – Viszont Takashiro rosszul sejti az ellenség kilétét.

- Nem Eliza volt? – kérdezte Hotsuma.

- Nem. Eliza valóban neheztelt Takashiro-ra, sőt bosszút is akart. De miután az első szörnye, amit teremtett, megölt annyi embert, köztük egy gyermeket, aki számára sokkal, de sokkal fontosabb volt, mint Takashiro, akkor többé nem akart harcolni. Nem ő egyedül kísérletezett a duras és az őrző vér keverésével, hanem egy igazi őrült tudós is. Egy ideig együtt dolgoztak, de Eliza félt tőle, mert tudta ő valóban gonosz. Sok mindent rejtett előle. Leginkább a végső, tökéletes megoldást a keveredéssel. A kulcs Takashiro vére, az első Zweilt vére. Csak ez a vér tudja összetartani a duras-őrző vért. Heiwa és Senmei Yuki vérét is hordozzák, mint ahogy Luka és Kyaria vérét. Yami is azért él, mert Sleyas megszerezte Takashiro vérét, mivel ő Eliza őrzője volt. Az őrült tudós, aki az ellenségünk, Akuma Waru néven ismert. Bár szerintem ez az őrülete utáni neve.

- Tehát ő az igazi ellenség – jelentette ki Senshirou.

- Igen. És ami segített a csatában anno, az indította el az új ellenséget, ami ellen ti nem tudtok harcolni – suttogta Buruu szomorúan.

 - Ezt hogy érted? – kérdezte Hotsuma.

- Kiboo azt hitte, ha eltörli a Duras-okat és Őrzőket, azzal egyensúlyt teremt. Valóban így lett volna, de csak lelassította a gonoszt, megölni nem tudta. Anyám látta, vagyis Eliza, ezért teremtett engem. Mert tudta, hogy a vérem megvéd engem. Az apám vére, Takashiro vére, ami a kastélyotok védelmét is élteti. Ugyanez a védelem védi a szigetet, ahol Akuma teremti az ellenséges haderőt. Mert Akuma megszerezte Takashiro és Yuki vérét, így az erősebb mindennél. Eleinte azt hittem anyám el akarja rejteni, meg akarja fékezni az erőmet, pedig nem, csak védeni akarta az erőmet. Védeni, az ősi varázslat ellen, ami Kiboo szabadított fel. Így az én erőm teljesen megmaradt. Anyám félt, hogy Akuma is ezt teszi.

- De mi is harcolni akarunk! – lépett közelebb ingerülten Hotsuma.

Buruu belenézett a férfi szemébe és eszébe jutott valami. Talán tényleg megteheti, de ahhoz segítség kell. De lehet, hogy egy még életben van. Buruu szó nélkül a dossziéhoz ment és keresgélni kezdett. Biztos van még valaki. Sosem szoktak tartalék terv nélkül belefogni valamibe. Meg kell találnia őket, vagy csak egyet, mindegy. Miközben keresgélt a papírok között hallotta a társai suttogását. Muszáj volt megtalálnia. Egyszer csak a kezébe akadt egy félbe hagyott jelentés. Egy név, ami elő hozta belőle egy emléket. Hiro Fuka-sa. Már tudta hova kell menni. De előtte, muszáj tervet készíteni. Egy valakinek ki kell maradnia a harcból. Tekintete Toko-ra siklott. Ő nem harcolhat.

            Heiwa értette Buruu tekintetét és érvét. Hiszen mind a négyen érezték, látták Toko állapotát. Szinte meglepte, hogy társai nem vették észre.

- Van lehetőség, hogy visszakapjátok az erőtöket – kezdte Buruu. – Akárcsak Ti hárman is a teljeset – nézett a társaira. – De tervet kell készíteni…

- Akkor mondd, hogy hova, mikor és már készíthetjük is – szólt közbe Toko.

- Te nem jöhetsz velünk! – nézett a nőre Buruu.

Toko meghökkenten bámult Buruu-ra. Látta, hogy rájött, ő tud a titkáról.

- Az ő érdekükben… - suttogta jelentőség teljesen Buruu.

Toko még nézett a szemébe, majd bólintott, hogy érti. A többiek, kivéve a társait, nem értették a beszélgetést.

- Miről maradtunk le? – kérdezte Tsukumo.

- Biztonságosabb, ha Toko itt marad. Sőt, jobb, ha visszatér a kastélyba. Két okból. Egy, szólni kell Takashiro-nak a tervről. Kettő, Ott lesz a legbiztonságosabb.

- De Zweilt-ek kettesével tudnak harcolni – méltatlankodott Hotsuma.

- Feláldoznád Toko épségét ezért a kijelentésedért? – kérdezte a férfi szemébe nézve Buruu.

Hotsuma egy ideig állta a tekintetét, majd elfordult.

- Képesek lesztek együtt harcolni – folytatta Buruu. – Ketten amúgy sem lenne esélyetek. A képességeiteket együtt kell használnotok. Már ha sikerül visszakapnotok. Yami visszakíséri Toko-t a kastélyhoz.

- Miért pont ő? – kérdezte Kuroto.

- Mert ő védelme a legerősebb, és ő a leggyorsabb – szólt Buruu helyett Heiwa. – Toko vele lesz a legnagyobb biztonságban.

- Induljatok! – mondta Senmei Yami-ra nézve.

- Máris? – lepődött meg Senshirou.

- Igen, jobb, ha nem tud a tervekről. A saját érdekében – indult az ajtó felé Yami.

- Takashiro-nak sem kéne sokat tudnia – tette hozzá Buruu.

- Bántani fogja! – aggodalmaskodott Senshirou.

- Nem – válaszolt Buruu. – Azt nem tenné.

- Menjünk – szólalt meg Yami Toko felé nyújtva a kezét. – Ne félj, biztonságban leszel.

Toko magabiztosan a férfihez ment és megfogta a kezét. Együtt léptek ki az ajtón. Heiwa látva Senshirou arcát, ahogy utánuk néz, mellé lépett:

- Ne aggódj Toko-ért, ő biztonságban van – mondta a férfinek.

- Az életedet is adnád ezért a kijelentésedért? – kérdezte a férfi Heiwa szemébe nézve.

- Igen – válaszolt határozottan Heiwa.

A férfi elmosolyodott:

- Akkor bízom benned.

Nekiálltak kitervelni a másnapi feladatot. Épp ettek és már indultak lefeküdni, mikor Yami megjelent. Mindenki ránézett.

- Toko biztonságban van – mondta Yami. – Takashiro nem tűnt haragosnak. Sőt amennyire jól értelmeztem, még meg is nyugodott.

- Köszönöm – mondta Senshirou.

- Én köszönöm, hogy bíztál bennem – válaszolt Yami.

- Holnap hosszú nap lesz – kezdte Buruu – menjünk aludni.

Yami és Senmei a jelenlegi Senmei szobájába költöztek össze, míg Heiwa és Buruu Buruu-éba. Kuroto, Senshirou és Tsukumo a lenti három szobát vette igénybe, Hotsuma és Shuusei a fenti kettőt. Bár rengeteg minden történt és a másnapi izgalmak is felcsigázták őket, mégis mindenki hamar elaludt. Az éjszaka csendes volt, mint mindig a vihar előtt

            Senmei volt az első, aki felébredt. Óvatosan, halkan felöltözött, hogy hagyja Yami-t még aludni. Lement a konyhába és előkészült a reggelihez. Végig akarta gondolni a helyzetüket. Amennyit fel tudtak fogni Buruu által közvetített adatokból, nehéz feladat előtt állnak. A kapcsolatuk erős és egész jól tudnak kommunikálni vele, de még sem beszéd. Voltak területek, amik homályosak érhetetlenek voltak. Egy biztos volt, még Buruu is félt, ami azon a rejtett szigeten van. Pedig, mint mondta, ő teljes erővel rendelkezik. Talán ezért akarja, hogy visszakapják az erejüket, mindannyian, beleértve a Zweilt-eket is. Érezte Heiwa tudatat és jelenlétét is.

- Jó reggelt – mosolygott az öccsére.

Az öccse nem szólt csak magához ölelte. A testét és a lelkét egyaránt. Az ő kapcsolatuk különös volt, hisz együtt fejlődtek. Ezen a kapcsolaton keresztül olyan dolgokat, érzéseket tudtak megosztani, amit mással nem. Ez a kapcsolat eltéphetetlen, megközelíthetetlen. Ezen keresztül képesek egymást életben tartani, feléleszteni. De ezt senki nem tudta rajtuk kívül. Heiwa még adott egy puszit a nővére fejére, majd leült az asztalhoz. Ekkor ért oda Buruu és Yami. A párok csókkal köszöntötték egymást. Ezen a reggelen nem beszéltek, úgy, mint eddig. Mégis minden tettük, nézésük beszélt. A tudati kapcsolaton keresztül szinte mindent megbeszéltek, erősítették a kapcsolatot. Hamarosan egyenként szállingóztak a Zweilt-ek. Mindenki helyet foglalt valahol egy kávéval, vagy bármiféle itallal a kezében. Mindenki beszélgetett valamiről, miközben lelkileg felkészültek. Senmei, tudta, ha valaha visszatérnek ebbe a házba, akkora már minden más lesz. De addig is sok idő fog eltelni. Mikor mindenki befejezte az épp reggelinek szánt ételét, italát, akkor szinte egyszerre indultak ki a ház elé. A két lány még rendbe tette a konyhát, aztán csatlakoztak a többiekhez. Mindannyian a küzdelemhez voltak öltözve, felkészültek. Buruu és Heiwa vezette a csapatot, az első úti céljuk felé. Senmei még egyszer visszanézett a házra, amit lassan elnyelt a védelmi háló álcája. Yami megfogta a kezét, és ezzel bátorította a tovább menésre. Már jócskán délután felé járt az idő, mikor elértek a város túl felén lévő célhoz. Hogy miért nem állította meg őket senki, mikor Buruu-t és a Zweilt-ek eddig körözöttek voltak, mert Buruu tudta, ha Toko visszakerül Takashiro-hoz és megtudja azt a keveset, ami a nő tud, akkor leállítja a körözést utánuk. A cél, ahová érkeztek egy szikla magaslatán álló épület volt. Külső szemlélőnek egy rom volt, de Senmei tudta ez csak álca. Valóban az volt, mert amikor átléptek az állítólagos védelmi körön, egy szentéj állt előttük.

            Buruu határozottan tartott a szentéj felé, szinte hívta magához. Halk suttogások, amiket hallott a fejében, most értelmet nyertek. A szentéj hívta magához, várta, hogy végre eljusson ide. Belépett az ajtón és célirányosan az oltárhoz ment. Heiwa, Yami és Senmei kicsit lassabban követték, mögöttük a Zweilt-ek. Buruu belépett a padlót megvilágító fénykörbe, mire az oltár mozdult és elhúzódott. A padlóból egy emelvény bukkant elő, amin két kékhajú lány állt, hátukból egy-egy angyalszárny. Teljesen egyformák voltak. Szemük behunyva, de mikor kinyitották, mindkettejüké teljesen fehér volt. Egyszerre szólaltak meg:

- Már vártunk benneteket! Régóta várjuk, hogy eljöjjetek! Mi vagyunk az Orákulum. Mi erőnkkel visszavehetitek a tieteket. De szeretnénk figyelmeztetni, hogy ha visszatér az erőtök, a gonosz is erősödni fog.

- Van esélyünk az erőnk nélkül? – kérdezte Heiwa előrébb lépve.

- Ha erőtök nélkül indultok a harcba, csupán egyikőtök éli túl – válaszolták az ikrek. – De ő is olyan sebbel, ami megmérgezi a világot.

- Van esély a győzelemre? – kérdezte Yami. – A világ, az emberi világ, hogyan élhet békében?

- Meg kell kapnotok az erőtöket, és legyőzni a sziget minden életformáját. De csak együtt vagytok rá képesek. A világ akkor él, ha ti teljesen elpusztítjátok a szigetet.

- Hogy maradtatok életben? – kérdezte halkan Buruu.

- Hiro Fuka-sa, az életével védett meg minket. Buruu, áldozat a legnagyobb erő a világon. A te jövőd még az előtt eldöntetett, hogy a világra jöttél.

- Ő áldozata visz győzelemre? – kérdezte Senmei. - Mint a húgunké. Mint Yuki-é.

- Nem mindig az élet feláldozása csak, ami elég. A lényeg az áldozat! – válaszolták az ikrek.

Buruu elgondolkodott és rájött, hogy mit mondtak az ikrek. Elvégre, ha túl nagy az áldozat, akkor az egyensúly túl nagy pusztítást végez az ellenerőnél. Akár megsérülhet más is, hogy visszatérjen az egyensúly. Mert nagy erőnél, nagy a kilengés. Mint mikor egy karcolást akarsz meggyógyítani a karon, nem biztos, hogy az egész kart kell levágni.

            Yami figyelte a gondolkodó Buruu-t. Érezte a nőből jövő reményt, és ez megnyugtatta. Buruu az ikrek felé fordult:

- Adjátok vissza az erőnket – mondta nekik.

Yami elmosolyodott és büszke volt a nőre. Kész felvenni a harcot, nem adja fel és a férfi is tudta, hogy ő sem. Mint ahogy a többiek sem.

- Rendben – szólaltak meg egyszerre az ikrek. – Álljatok körbe és fogjátok meg egymás kezét.

Mindenki körbeállt és megfogták egymás kezét.

- Hunyjátok be a szemeteket. Figyelmeztetünk benneteket, hogy sok olyan dolgot éreztek és láttok, ami ijesztő, esetleg rémisztő. De soha, soha ne engedjétek el a másik kezét! Ha bármelykőtök megteszi, mind meghaltok!

- Értettük – mondta Hotsuma.

A két iker kántálni kezdett, míg ők behunyt szemmel, fogták a kezeiket. Eleinte, Yami, nem érzett semmit, majd heves, örvénylő vihar rángatta a testüket, lelküket. A kezével még erősebben fogta Senmei és Senshirou kezét. Képek, villanások, érzések, jók, rosszak egyszerre támadták az elméjét. Ő mégis tartotta magát, mint ahogy a többiek. Érezte a kapcsolatot, ami erősebb lett, minél tovább tartott a vihar. Aztán egyszer csak vége volt. Egyszerre zuhantak a padlóra. Fájt mindene, fáradt volt, de érezte az erejét. Lassan felkelt, felsegítette a mellette lévő Senmei-t, majd Senshirou-t, aztán körbenézett. Mindenki feltápászkodott és az ikrek felé néztek. Ám ott csak két kereszt állt, egy-egy fehér toll szegezve a kereszt közepébe. Yami, sajnálta őket, de tudta, hogy szükséges volt. Kinyújtotta a kezét, és tudatban előhívta a fegyverét. A fura, ám ismerős fegyver megjelent a kezében. A többiek is előhívták a fegyvereiket és próbálgatták. Érezte az új kapcsolatot, ami összekötötte a négyest a Zweilt-ekkel. Együtt fognak küzdeni, hogy végre, egyszer és mindenkorra vége legyen a harcnak. A világnak, az emberek világának élnie kell. Yami ránézett a két kardját próbálgató Senmei-re, és elöntötte a testét a vágy, a szerelem. Buruu haja egy picit megváltozott. Sötétebb és más formájú lett, a fegyverzete kisebb kés arzenál és ruházata igazi harcosé volt. Heiwa a szokásos sai-okkal gyakorlatozott, néhány shuriken pedig az övében lévő tárolóban sorakoztak. A Zweilt-ek is visszakapták a megszokott fegyvereiket. Mindannyian összenéztek, és tudták immár felkészültek a csatára.