Yami az egész éjszakát magányban töltötte és próbálta értelmezni a benne éledő érzést. Nem ismerte, de akarta. Egyszerre erősítette és gyengítette. Eddig a pusztítást ismerte, de most egy valami, egy valaki elpusztításába maga is belepusztulna. Nem! Életben kell maradnia. Az eddig tanultak próbálták elpusztítani benne az érzést, de az olyan erővel rendelkezett, hogy a belső parancs átíródott. Többé már nem maga miatt öl, hanem érte. De azt is tudta, hogy mélyen magába kell zárni ezt, hogy senki ne tudja. Ő ebben a legjobb volt. Az ő tudatát még senki nem törte fel. A titka biztonságban volt. Mire ezt átgondolta, már hajnalodott. Visszatért a szállásukra, ami a város egy eldugottabb részén volt. Ide épeszű ember nem lép be. Öccse gyakorlatozott az anyja figyelő szemének kereszttűzében. Anyja most ránézett:

- Hol voltál? – kérdezte parancsolón.

Yami csak a vállát rántotta flegmán, és nem válaszolt. Anyja hirtelen támadott, ám Yami kivédte. A tekintetük szikrázott a két kard találkozásakor. Érezte, hogy anyja tudata támadja az ő tudatát, de hasztalan próbál közel férkőzni. Küzdeni kezdtek testileg és lelkileg. Percekig küzdöttek, mikor az anyja megállt és félmosolyra húzta a száját:

- Rendben, Yami… Mindig tudtam, hogy te jó harcos vagy. Büszke vagyok rád… - mondta és undorítóan megcsókolta a fiát.

Yami hirtelen megfogta és az anyja hasába szúrta a rejtett tőrét. Majd a meglepett arcú nő szemébe nézett:

- Hogy merészelted… - suttogta izzó szemmel, majd átvágta a nő torkát.

A nő holtan zuhant a padlóra. Yami undorodva törölte le a vért a tőréről. Öccse csak nézte egy ideig, majd gúnyosan elmosolyodott. Ekkor az árnyékból egy harmadik személy lépett elő:

- Szép volt, Yami – szólalt meg Sleyas. – Már nem volt rá szükségünk. De ha megengeded… biztosítom, hogy többé ne szülessen újjá… – tette hozzá és a nő holteste fölé emelte a kezét.

Yami-t már nem érdekelte a dolog, ezért elment, hogy igyon valamit. A konyhában még kimosta a száját, majd ivott. A falnak támaszkodott és kinézett az ablakon. Egy ellenséggel kevesebb. A többit majd idővel kiiktatja. Csak a legerősebb maradhat életben és teremtheti meg a jövőt. Anyja ott hibázott, hogy lelkileg kiölte a kapcsolatot, így nem irányíthatta őt, sem mást. Yami számára olyan, mint anya nem létezett. Már mindent eltanultak tőle. Elbizakodott volt. Az, hogy meg merte csókolni, Yami-ban undort keltett. Egy nő érhet hozzá ilyen módon, senki más.

            Senmei ijedten, verejtékesen ébredt fel az esete. Egésznap érzett valami furcsát a fejében, mintha valami a háttérben sistergett volna, de nem fordított rá nagy jelentőséget. De ez az álom megrémisztette. Megrémisztette az intimitása, nyerssége. Yami-ról álmodott, a csókjáról, az érintéséről. Ellenőrizte a tudata védelmét, de nem érzett támadásra utaló nyomokat. Meggyőzte magát, hogy csak a fantáziája rémítette meg. Felöltözött és lesietett a hallba. Senki nem volt lent, így várakozón leült az egyik fotelbe. Gondolatai minduntalan visszatértek az álmára. Ekkor megérezte az öccse tudatának érintését, ami nem volt egyedül. Kiboo is csatlakozott és együtt nyugtatták meg a lányt. Mikor megnyugodott, már látta is őket lejönni a lépcsőn. De addigra mások is leértek, így csak hálás pillantással köszönte meg nekik. De valami nem hagyta nyugodni, ezért odament az épp érkező Miya-hoz. Az öregasszony csak tekintettel jelezte, hogy kövesse. Egy szobába mentek be.

- Miya, lehetséges, hogy Yami áttörje a jósok védelmét? – kérdezte Senmei.

- Nem, legfeljebb… Miért, mi történt? – kérdezte aggódva a lány arcára nézve.

- Este… vele álmodtam… de… érzem most is, hogy valami követ, mintha… - hüppögte könnyes szemmel. – Miya, én félek.

Az öregasszony elmormolt valamit egy érthetetlen nyelven, mire megjelent Azyss. Érthetetlen nyelven beszélni kezdtek egymással, majd Azyss a lányhoz lépett:

- Engedd meg, hogy lássak – nyújtotta felé a kezét.

- Vannak titkaim… - suttogta Senmei.

- Bízz bennem, a titkaid a tieid maradnak… - mosolygott Azyss, mire a lány megfogta a jós kezét.

Azyss mormolni kezdett, eközben Senmei érezte a felé nyúló tudatát. Senmei lazított magán és engedte, hogy a tudat kapcsolódjon hozzá. Nem tudta mennyi ideje voltak kapcsolatban, csupán a teste fájdalmából érezte, hogy jó régóta áll. Azyss tudata visszahúzódott. Arca elgondolkodó volt és percekig nem szólt.

- Valóban van egy kapcsolat közted és közte. De ez olyan erős és visszvonhatatlan, hogy mi sem vagyunk képesek szétszakítani.

- De én nem akarom…

- De, akarod, és ő is… - vágott a szavába Azyss. – Nem kell félned ettől a kapcsolattól. Nem tudtok ártani egymásnak. Ahogy te sem neki, ő sem tud neked.

- Hogyan lehet?

- Van a világon olyan erő, amit semmi nem győzhet le, és uralni sem uralhatja!

- De mi van, ha a többi tudáshoz hozzá fér…

- Ó, arra képtelen. Mivel azzal árt neked… - mosolygott Azyss és eltűnt.

Senmei egyszerre volt rémült, izgatott, nyugodt és boldog. Rémült, hogy egy ilyes valakivel van kapcsolata, mint Yami. Izgatott, hogy mi lesz a következménye ennek. Nyugodt, mert védve érezte magát. Boldog, mert valahol a szíve mélyén egy érzés kelt életre.

            Yukai épp Toko-val beszélgetett, mikor látta Miya-t é Senmei-t kijönni a másik szobából. A lány szemén látszott, hogy sírt. Miya még súgott a lány fülébe valamit, aki felsietett a lépcsőn. Vajon mi történhetett? Az aggodalom hideg marokkal szorította össze a szívét. De nem szólt, mert tudta, hogy a túl sok aggodalom se jó. Mi van, ha csak valami tini sírás? Nagyot sóhajtott és kiindult a kertbe. Luka, mint egy árnyék követni akarta, de Yukai megállította:

- Kérlek, most szeretnék egy kicsit egyedül lenni – kérte halkan.

Luka bólintott és hagyta, hogy egyedül menjen. Yukai kifelé menet töprengett. Minden, ami velük történik, Kleys halála miatt van. Mi van, ha csupán félreértések áldozatai? Sleyas és Isadora? Talán ha beszél velük. Igen, beszélnie kell velük. Még visszanézett a kastélyra. Tudatosan lezárta a tudatát, a lelkét és elindult kifelé a birtokról. Mikor már egy jó órája ment a városban, végre megtalálta, amit keresett. Még emlékezett, hogy mit mondott Takashiro, hogy merre látták az ellenséget. Elindult a kihalt, szűk utcában. A csend kísérteties volt. Végül megállt és határozottan megszólalt:

- Selyas! Beszélnünk kell!

Percekig semmi nem történt, majd megjelent előtte a férfi. Mögötte a két iker.

- Kyaria… vagy hívjalak Yukai-nak? – kérdezte Sleyas gúnyos vigyorral.

- Isadora? – kérdezett vissza Yukai.

- Eltávozott, meghalt. Már nem volt rá szükségem.

Yukai megdermedt. Ez a Sleyas nem az volt, akit ismert. Ennyire megváltozhat valaki? És valóban meghalt volna Isadora? Bármennyire is gonosz volt, Yukai a lelkében szomorú volt miatta. Úgy halt meg, hogy esélye sem volt megtudni, hogy, miért halt meg a testvére. Vajon Sleyas mit mondott neki?

- Miről akarsz beszélni? – kérdezte Sleyas.

- Olyan miatt akarsz velünk harcolni, ami miatt nem érdemes. Sleyas, te is tudod, hogy Kleys saját választása volt. Ő volt a legjobb barátom. Sosem akartam, hogy meghaljon.

- De meghalt! – kiáltott eszelős dühvel Sleyas. – Ha te nem választod azt a férget, akkor ő még élne!! Te ölted meg, Kyaria!!

Yukai érezte a szavaknak az igazságát, de nem törték meg. Már rég tisztázta magában, ami történt. Azt is tudta, hogy Kleys lelke még visszatér.

- Kleys vissza fog térni – mondta a férfinek. – Ha meglátja, hogy mit csinálsz…

- Ó, most jön a lelki duma… az őrzők lelkének halhatatlanságáról – nevetett gúnyosan a férfi.

Yukai nem tudott mit mondani. Látta, hogy az őrület már magával ragadta a férfit. Akkor a harcot nem lehet elkerülni. Vagy igen? A férfi csak rá dühös, csak miatta lett gonosz.

- Sleyas, miattam történt, ebben igazad van. Miért kell másnak is meghalnia? Küzdjünk meg! Te és én. Nekik nem kell harcolniuk – mutatott az ikrekre. – Ők nem tehetnek róla!

Sleyas gonoszul elvigyorodott és előhívta a fegyverét, az ezüst kardot.

- Mindig tudni akartam, hogy le tudsz- e győzni… Kyaria.

Yukai előhívta a fehér kardot és küzdő állást vett fel. Az ikrek hátráltak, jelezve, hogy nem szándékoznak csatlakozni. Tekintetükben viszont feszült figyelem látszott. Szinte egyszerre támadtak, és megkezdődött a halálos tánc. Yukai tudta, hogy most az élete és a többiek élete a tét. Érezte, hogy Yuki és Kyaria ereje összefonódik és erősödik. Minden erejét a harcra koncentrálta, bár tudta, hogy társai megérzik, mert már meglátták. Be kellett fejeznie a harcot. Örökre véget kell vetnie az öldöklésnek, még akkor is, ha meghal. Bár érezte, hogy fárad, nem adta fel. Merített a belsejében szunnyadó erőből és megacélozta magát. A küzdelem során kikerültek a városból egy parkba. Szerencsére a város ezen részén nem igazán járnak emberek, mert építkezési terület volt. A két fiú követte őket, de nem avatkoztak közbe. Yukai felfedezte, hogy Sleyas hibázik. Fura volt, mivel általában Luka-val harcolt, aki sosem hibázott. Talán van esélye, hogy elpusztítsa az eltévedt őrzőt. Tette a dolgát, ahogy régen is. Nem, most nem gondolhat a múltra. Ha elveszti a jelen irányítását, a jövő pusztulásba vész. Ekkor megérezte a társait. Luka és a Zweilt-ek. Be akartak szállni, de az ikrek eléjük álltak.

- Yukai! – kiáltott Luka és át akart törni az ikreken, de nem ment.

Így mindannyian csak figyelték a küzdelmet. Mikor Yukai ki akarta használni a férfi egyik hibázását, az megsebesítette. Csapda volt, ugrott félre, de a karja vérzett. Hallotta Luka dühödt ordítását, mint egy veszett vadnak, mikor tehetetlen. Ekkor megjelent a három gyermekük. NEM! – kiáltott magában Yukai. Ők nem harcolhatnak! Ez megerősítette és egy régen tanult fegyver mozdulattal támadott. Egy ősi technika volt, szinte a feledésbe merült, de Yukai ismerte, mert Kyaria mutatta neki. Minden erejét ebbe a csapásba adta. Még látta Sleyas meglepett, hihetetlenkedő arcát mielőtt kettévágta volna a kard pengéje. Yukai lihegve figyelte az összeeső férfit. A fehér kard eltűnt. Hirtelen mérhetetlen fáradtság tört rá. A két ellenséges iker a térdelő, fáradt Yukai mellé lépett. Egy ideig nézték, majd összenéztek. A fekete hajú intett a fiatalabbnak, hogy menjenek és eltűntek. Yukai társai odasiettek mellé. Luka szemében harag és aggodalom keveredett. Mindenki egyszerre beszélt, de Yukai, már nem hallott semmit, mert elájult.

            Itami a testvére mellől figyelte, ahogy az ellenség elmegy. Magukkal vitték a nőt, aki megölte az apjukat. Nos, apjuk elbízta magát. Bár a nő nagyon ügyesen harcolt. Nem becsülhetik le az erejét. De legalább most már semmi és senki nem állhat az útjukba. Illetve inkább csak egy valaki állhat az útjába, hogy övé legyen minden. A bátyja. Nem nézett rá, de tudta, hogy a bátyja is hasonlóan végezne vele, mint az anyjukkal. Semmit nem jelentett egyiküknek sem a vér, ami összeköti őket. Ha megölte a bátyját, utána megöli a többieket, kivéve Senmei-t. Nem mintha érezne bármit iránta, de meg kell teremteniük egy új világ új urait. Valószínűleg a lány tiltakozni fog, de annál jobb. Élvezni fogja, látni, ahogy a kezei között szenved. Nem fogja megölni, csak ha biztosította az utódokat. Nem tudta elrejteni a kéjes vigyorát, ahogy belegondolt. Bár senkinek nem mondta, de már volt hogy tanulmányozta az emberi lányokon azt, amit most a gondolataiban forgatott. Persze egy tanú sem maradt életben. Mindig felkorbácsolja a belső tüzet benne, ha csak rá gondol a fájdalmas, ijedt kiáltásukra, amit az egyesülés alatt hallott tőlük. És minél jobban fájt nekik, minél inkább kínlódtak, ő annál jobban élvezte.

- Menjünk – szólalt meg mellette a bátyja.

Itami szó nélkül követte, miközben tervet szövögetett, hogy miként teszi el az útból. Tudta, hogy bátyját csak árulással, hátba támadva győzheti le. Hamarosan elfoglalja az őt megillető helyet a sötétség katonáinak az élén.

            Kiboo odafurakodott anyjához, akit a hallban letettek a kanapéra. Szó nélkül megfogta a kezét és a másik kezét az anyja homlokára tette. Behunyta a szemét és némán egy fohászt indított útnak, hogy felszabadítsa az erejét. Érezte, ahogy az ereje megindul anyja teste felé, és gyógyítón körbe öleli. De egyúttal érezte a fájdalmat, minden aggódást, félelmet, amit az anyja érzett. Ezeket befogadva, helyükbe reményt és erőt adott neki. Egy perc múlva az anyja meggyógyulva ült fel. A lány elmosolyodott, mikor az anyja magához ölelte. Kiboo gyengének érezte magát, és a fájdalma miatt közel állt a síráshoz, de merített az erejéből, hogy megerősítse magát. Nem láthatják rajta. Ez az ő sorsa. Ő már elfogadta. Számára az volt a fontos, hogy a többiek éljenek. Felkészült, hogy az utolsó pillanatban megadj a testvéreinek, amire annyira vágynak. Bár tudta, hogy ez az életébe kerül. Nem létezhetnek olyan erők a világon, amik most ők. De még van egy feladata. Eltolta magát az anyjától és az irodaajtóban álló Takashiro-ra nézett:

- Segíthetek – suttogta a férfi felé nyújtva a kezét, akinek a könyökéig ért.

Igen, már megint hirtelen nőtt. Este fájdalmai voltak emiatt, de ezeket is rejtette. A többiek épp eleget szenvedtek. A férfi lenézett a felé nyújtott kézre.

- Hogyan? – kérdezte Takashiro.

- Megtisztíthatom a tested a duras-tól, ami az életedet fenyegeti.

Takashiro egy percig még nézett a lányra, majd elmosolyodva megfogta a lány kezét. Kiboo az orvosiba vezette, ahol Isuzu épp ügyködött valamin. A többiek követték őket. Kiboo az orvosi asztalra mutatott, mire Takashiro lefeküdt rá. Isuzu épp szólni akart, de aztán meggondolta magát, mert tudta, hogy vannak helyzetek, amikor a kérdések feleslegesek. Kiboo a fekvő férfi mellé állt és megszólalt:

- Igyekszem nem fájdalmat okozni. Ne küzdj ellene! – suttogta.

Takashiro bólintott és behunyta a szemét. Kiboo a férfi mellkasára és homlokára tette a kezét. Ekkor megérezte a vállain a két testvére kezét.

- Használd a mi erőnket is… testvér – suttogta Heiwa.

Kiboo csak bólintott és behunyt szemmel újra előhívta az erejét. Érezte a duras védekezését, hogy küzd ellene. Akaratlanul is vett a testvérei erejéből, mert szüksége volt rá. Nem tudni, mennyi ideje küzdöttek - percekig, órákig -, de végül sikerült. Takashiro mély álomba zuhant. Kiboo elengedte a férfit és lassan elindult kifelé. Tartotta magát, bár már alig érzékelt valamit a világból. A fáradtság lassította, míg a kimerültség miatt összeesett. Még érezte, hogy valaki elkapja, de aztán már semmit csak az álmaiban érezte Yuki és Kleys háláját.