Yukai pár héttel később a nappaliban beszélgetett Luka-val az oldalán. Jelen volt mindenki, kivéve Takashiro-t, aki nem volt itthon. A képességeit fejtegették. Tegnap ugyanis Toko megvágott kezét gyógyította meg és fáradságon kívül nem érzett semmi más mellékhatást. Ami meglepő volt, mivel Yuki úgy gyógyított, hogy közben magára vette a mások sebeit. Azt találgatták, hogy Yukai miként gyógyít, mikor a kandallónál álló, poharát tartó Yukai hirtelen megmerevedett. Agyát képek, érzések, hangok ezrei lepték el. Mindet átitatta a kegyetlen, hideg gonosz. Szinte megfagyott a szíve rettegéstől. A kezéből kiesett a pohár és apró darabokra tört, de Yukai ebből semmit nem észlelt, hanem próbálta behatárolni a sötétség helyzetét. Érezte a felé nyúló tudatokat... Luka, Toko... Tsukumo... aggódtak érte. Yukai azonban tudni akarta, hogy ki az ellenség. Ám ahogy közeledett hozzá eltűnt, csupán a hideg, kegyetlenség érzése, az ölni akarás vágya maradt a lány lelkének horizontján. Hangokat hallott, ismerős hangok szólították:

- Yukai... Yukai ébredj... Térj vissza...

Az egyik határozottan hangzott fel, miközben érezte, hogy rázzák a testét:

- Yukai!!! - ismerte fel Luka hangját.

Kinyitotta a szemét és Luka arcát látta maga előtt. A duras tekintete mérhetetlen aggodalmat sugárzott, mint a hátrébbállóké is. A kanapén feküdt és mindenki körülötte állt. Nem emlékezett, hogy miként került a kanapéra.

- Jól vagyok – motyogta Yukai és felült, bár megszédült egy pillanatra.

- Egy fenét vagy jól! - kiáltott hőzöngve Hotsuma. - Fél órát tartott felébreszteni. Szerintem Luka még a pofont is bevállalta volna, ha minden kötél szakadt volna...

- De... - kezdte Yukai, de Luka két kezébe vette az arcát és mélyen a szemébe nézett:

- Mondd el, hogy mi volt!

- Én sem tudom! - rántotta ki a fejét a férfi kezéből. - Fogalmam sincs, hogy mi történt – kelt fel a kanapéról.

Valahogy sok volt neki, ami történt és maga sem értette, ezért muszáj volt elmennie.

- Kérlek... engedjetek egy kicsit... Egyedül akarok lenni... - suttogta és felsietett a lépcsőn.

Remélte, hogy Luka nem jön utána. A szobája erkélyén állt meg és remélte, hogy akire szüksége van, eljön. Csak ők segíthetnek... De azok szinte sosem jönnek csak úgy valaki kérésére. A  Gaado-k három nagy részre oszlanak, vannak a  Hogo-k akik, az emberi harcosokat védik, táplálják képességükkel, a  Eguzekutibu-k, akik harcolnak a sötétséggel szemben, elpusztítják az eltévedteket és vannak Uranaishi-k a jósok. Minden Gaado képes látni a jövőt, de csak minimálisan. Csak az igazi Uranaishi-k képesek tökéletesen használni, értelmezni a jövő áramlatait. Kevesen vannak, és rejtőzködnek, pusztán néha, rövid időre érintkeznek a Gaado-val. De minden Gaado-t megtanítják felismerni a látomásokat. Így Yukai tisztában volt azzal, hogy ő egy ilyet látott, bár meglepte, mert ő nem volt ilyen képesség birtokában. Ezért Yukai arra készül, hogy magához hív egy  Uranaishi, hogy tanácsot kérjen tőle. Behunyta a szemét és kezét az álla alatt összetéve, halkan szólt az ősi nyelven. Szélroham kíséretében egy fehér ruhás, fehér hajú, fehér szemű nő jelent meg mellette.

- Yukai – suttogta a nő.

Yukai térdre borult előtte:

- Bocsáss meg, Azyss, szükségem van a tanácsodra... - suttogta tisztelettel a hangjában.

- Minden tettnek következménye van, akárcsak a döntésinknek... - mondta a lány mondatára nem is figyelt. - Ha születik egy erő, ellenerőnek is létre kell jönnie.

- De már legyőztük... - kezdte Yukai.

- Két gyermek születik a világra olyan hatalommal és erővel a birtokukban, ami elemésztheti az egész univerzumot... - folytatta a jós. - Csak akkor van esélyetek, ha megvéditek, hogy egyik se kerüljön a sötétség kezére. Ha egy is a kezére jut... az univerzum elpusztul! - tette hozzá és indulni készült.

- Várj! Kik azok a gyermekek?! Hol találjuk őket?!! - kiáltotta utána Yukai, pedig a jós már nem is látszott, pusztán a hangja visszhangzott a lány körül:

- Nézz magadba, és megtalálod őket...

Yukai dermedten állt. Szél söpört végig az erkélyen. A távolban furcsa felhők úsztak az égen, amitől a lányt kirázta a hideg. Megborzongott, majd az erkély korlátjához ment. Csak képzelődött. Próbálta végig gondolni, amit a jóstól hallott. Nem szoktak tévedni, mindig igazat mondanak, bár a beszédük mindig ködös, ami azért volt, mert sokat látják a jövőt és a jelent. Ráadásul a jövő mindig gyorsan változik. A jós szerint születik két gyerek. Meg kell találnia őket. De vajon mit értett az alatt, hogy magában kell őket megtalálni? Milyen döntésről beszélt? Ha ő nem jön rá a megoldásra, akkor mit mond odalent?

- Valami baj van, Yukai? - hallotta maga mögött Luka hangját, amitől ijedten sikkantott egyet.

- Megijesztettél – hajtotta le a fejét, mert szégyellte magát.

Még sosem ijedt meg Luka-tól. Mindig érezte őt. Tudta, hogy hol van, merre jár. Luka a lány álla alá tette a kezét és felemelte, hogy belenézhessen a szemébe. Yukai látta a duras arcán az aggodalmat.

- Mi a baj? Mondd el! - követelte komoran. - Ne akarj mindent egyedül megoldani!

-Luka-nak igaza van– hangzott Toko hangja, miközben a többiek is megjelentek. - Nem vagy egyedül.

- Látomásom volt... ez egy őrző alaptulajdonsága. Nem látjuk, se nem érzékeljük erősen, csupán villanásokat. Ezért általában elfojtjuk magunkban, csak kevesek, a jósok látnak tökéletesen. Mi pusztán felismerjük őket.

- Mit láttál? - kérdezte Hotsuma.

- Sötétséget, gonoszt, halált... - suttogta Yukai elfordítva a fejét. - Ezért kértem tanácsot egy igazi, nagy tudású Uranaishi-tól. Ők ritkán érintkeznek bárkivel. Eljött és... - Yukai megakadt, mert képtelen volt mit mondani.

A fejében visszhangoztak a jósnő szavai: „Minden tettnek következménye van, akárcsak a döntésinknek...” Milyen döntés? „Ha születik egy erő, ellenerőnek is létre kell jönnie.”  Milyen erő ébreszt új sötétséget? „Két gyermek születik a világra olyan hatalommal és erővel a birtokukban, ami elemésztheti az egész univerzumot... Csak akkor van esélyetek, ha megvéditek, hogy egyik se kerüljön a sötétség kezére. Ha egy is a kezére jut... az univerzum elpusztul!” Kik lehetnek azok? Hol kezdje a keresést? Merre? Majd megőrült, a két kezével a fejét fogta, és összehúzódott. Miért nem tudja őket látni? Meg kell őket találni! Behunyt szemmel koncentrált. Tudni akarta. Kiterjesztette a belső érzését. Megérezte a társai, a szerelme aggódását. Szinte könyörögtek neki, hogy térjen vissza hozzájuk. Nem, most nem foglalkozhat velük. Visszahúzódott magába, hogy erőt merítsen, mikor valami változást érzett magában. Megérezve a változás okozóját, szinte minden Luka-val töltött pillanat lepergett a szeme előtt. Egyszerre rémült meg és érzett mérhetetlen boldogságot. A fülében még egyszer visszacsengett a jósnő utolsó mondata: „Nézz magadba, és megtalálod őket...” Még egyszer végigsimított a változás központjain, majd elengedte őket. Mikor kinyitotta a szemét, újra a kanapén találta magát. Egy pillanatra dejavu érzése volt, de ez alkalommal Takashiro is ott volt. Ez mutatta, hogy ez nem újraélés.

- Yukai! - fogta meg Luka a kezét, szeme nagyon mérges volt, aggodalmasan mérges. - Én...

Nem tudta Luka befejezni a mondatott, mert Yukai sugárzó arccal a nyakába ugrott. Mindenki döbbenten figyelte az eseményt.

- Ez még nem ment meg a válaszadástól! - morogta Luka szigorúan, és eltolta magától a lányt. - Most pedig mondd el, mit mondott a jós!

- Minden tettnek következménye van, akárcsak a döntésinknek... Ha születik egy erő, ellenerőnek is létre kell jönnie. Két gyermek születik a világra olyan hatalommal és erővel a birtokukban, ami elemésztheti az egész univerzumot... Csak akkor van esélyetek, ha megvéditek, hogy egyik se kerüljön a sötétség kezére. Ha egy is a kezére jut... az univerzum elpusztul! – ismételte a lány, amiket hallott, de a végét nem akarta elmondani.

Nem! Titokban tartja! Csak így lesznek biztonságban!

- Két gyerek? Hol? Mikor? - kérdezte Takashiro, mivel ő volt az első, aki már magához tért a döbbenetből.

- Nem mondta – sóhajtott szomorúan Yukai. - A jósok elég... furcsán viselkednek. De a jóslataik megbízhatóak.

- Mit érünk vele, ha nem tudjuk használni?! - hőzöngött Hotsuma.

- Én láttam a gyerekeket, tudom, hol vannak... - suttogta Yukai.

- Hol?! - kérdezte Takashiro.

- Nem mondom meg, mert most csak én tudom, így biztonságban vannak... - válaszolt határozottan Yukai.

- Mi van, ha tévedsz? - kérdezte Isuzu, a doktor.

- Nem tévedek! - kelt fel ingerülten Yukai. - Mint mondtam, nekem is van némi jövőlátásom. A gyerekek most még biztonságban vannak. Érezni fogom, ha nem.

Egy ideig senki nem mozdult, se nem szólt. Végül Luka sóhajtva kelt fel:

- Rendben! Akkor hagyjuk őket most! - mondta szelíd, elfogadó mosollyal. - Bízom Yukai döntésében.

A hat Zweilt beleegyezően bólintott, csupán a doktor és Takashiro válaszát várták. Végül Isuzu elmosolyodott:

- Ha te mondod. De két ájulás egy nap! - indult a lány felé. - Megérett egy vizsgálatra!

- Jól vagyok! Semmi bajom – hátrált Yukai. - Tényleg! Inkább éhes vagyok... és este sem aludtam túl sokat... - sorolta.

- Miért nem? - kérdezte Hotsuma, pimasz mosollyal az arcán.

Yukai nagyon fáradtnak érezte magát, és nem igazán akart a kötekedő Hotsuma mondatára válaszolni. Luka lépett mellé és magához ölelte.

            Luka látta a lányon, hogy mennyire fáradt, és hogy máshol lenne. Miután magához ölelte, érezte is, hogy kezdi elhagyni magát. Luka felkapta, és szó nélkül felsietett vele a szobájába. A lány már mélyen aludt, mire az ágyára tette. Lágyan végigsimított a lány arcán. Valami furcsát vett észre rajta, mintha valamit rejtene előle, de nem csak előle, hanem a többiek elől is. De azt is tudta, érezte, hogy a lány el fogja neki mondani, ha megérett rá. Bármit is titkol, biztos azért teszi, hogy megvédje azokat, akiket, szeret. A kanapéhoz ment, és kényelembe helyezte magát. Gondolatai a jóslat körül forgott. Két gyermek? Érdekes, hogy mekkora erő lehet két apróságban. Bár a döntéseik hatására születnek meg. Melyik döntésre gondolhatott? Az, hogy Yuki és Kyaria egyesült, talán mégis nagyobb változást okozott, mint várható volt? Talán mégsem volt olyan jó ötlet, hogy meg akarták változtatni a sorsukat. Az is lehet, hogy Yukai már meg is bánta ezt a döntését. Ahogy ez a gondolat felbukkant, szinte meg is cáfolta magában. Ez a helyzet még mindig jobb, mint örökösen, szenvedve meghalni. Egy jó félórát merengett a jóslaton, mikor Yukai hirtelen felült és tekintetével őt kereste. Mikor tekintetük találkozott, a lány elmosolyodott:

- Te mindig itt vagy... te sosem hagysz el... - suttogta halkan, miközben Luka mellé ült.

- Soha tennék ilyet.

- Luka... ó, drága Luka... - suttogta tovább könnyes szemmel nézve a duras-ra.

A lány tekintete egyszerre volt szomorú és boldog. De ami határozottan sugárzott Luka felé, az a mérhetetlen szerelem. Luka érezte a lány lelkének lágy érintését és ő magához ölelte lelkileg és testileg egyszerre. De ahogy lelkük egyesült, Luka érzett valami újat, valami mégis ismerőst. Mikor lelkileg megvizsgálta a változást az kapcsolódott vele. De nem volt egyedül, kettő volt. Luka pár percig meglepetten figyelte őket, de mikor sok ismerős vonást felismert bennük, már boldogan ölelte magához őket. Érezte Yukai megkönnyebbült boldogságát. Luka lassan elengedte Yukai-t lelkileg és testileg egyaránt.

- Luka én... - kezdte Yukai könnyes szemmel.

- Meg kell őket védeni. Helyesen tetted, hogy nem szóltál nekik.

- De idővel ők is rá fognak jönni, nem rejthetem őket örökké.

- Akkor elmegyünk innen...

- Keresni fognak.

- El tudunk rejtőzni előlük.

- De ha addig csatáznak és megsérülnek? Ki segít rajtuk?

- A gyerekek veszélyben lesznek...

- Nem biztos! Kérlek, Luka... Ők a családom...

Luka tudta, és neki is nehéz lenne itt hagyni őket. Mióta együtt harcoltak, mióta látta, milyen elszántan védik Yukai-t minden és mindenki ellen, már hozzájuk is kötődött. A lánynak igaza van, nem mehetnek el innen.

- Bárhogy döntesz, Yukai... én itt leszek, és sosem hagylak el... sem téged, sem őket! - suttogta komolyan Luka.

A lány arcán öröm sugárzott fel gyönyörűvé varázsolva - szinte ragyogott.

            Toko elmerengve olvasott egy könyvet a szobájában, mikor kopogtak. Hívásának eleget téve belépett az ajtón Yukai. Toko meglepve tapasztalta valamilyen változást a lányban, valami belső ragyogás sugárzott belőle. A lány zavartan sétált mellé és leült az egyik fotelbe. Pár percig a padlót figyelte, mintha döntést hozna magában valamiről. Toko érezte, hogy a szíve hevesen kezd dobogni az izgalomtól.

- Yukai... - suttogta a lány elé térdelve. - Mi a baj?

- Toko, ne aggódj... jól vagyok, csak... Szükségem van rád. De félek, hogy a titok, amit őrzök, veszélyt hoz, ha elmondom bárkinek.

- Nem hordozhatsz mindent egyedül... - fogta meg Yukai kezét. - Hagyd, hogy segítsek.

- Gyermekeket várok... - suttogta Yukai, olyan halkan, hogy Toko-nak percekbe telt, hogy felfogja mit mondott neki a lány.

- Hogyan... ? - nyögte Toko, míg fejében egymást kergették a gondolatok.

Ki? Hogyan? Mikor? Miért? De leginkább kitől?

- Luka-é és az enyémek... - folytatta halkan, de továbbra sem nézett Toko-ra. - Ők azok, akikről a jós beszélt.

Toko-t annyira sokkolta a hír, hogy ledermedt, még a lány kezét is elengedte. Egyszerre érezte magát ijedtnek, boldognak, zavartnak és meghatottnak. Ijedt volt, mert féltette Yukai-t. Boldog volt, mert csodálatos dolog a születés. Zavart volt, mert nem tudta, miként reagáljon a dologra. Meghatottnak érezte magát, mert Yukai ennyire bízik benne, hogy elárulta titkát. Lassan felengedett és elmosolyodva magához ölelte a lányt.

- El kell mondani a többieknek… - kezdte Toko, de Yukai ijedten eltolta:

- Ne! Kérlek, még ne. Még nekem is rendeznem kell magamban a dolgot.

- És Luka?

- Ő rájött és… neki is idő kell.

- Haragszik?

- Nem. Sosem haragudna rám. Kérlek, Toko, egyelőre tartsuk titokban.

- Rendben.

Toko még egyszer magához ölelte a lányt. Félórával később egyedül merengett a dolgon, majd elaludt.