Egy fura jelentés miatt érkeztek meg a helyszínre, ami egy romos házban volt jelezve, ami évek óta lakatlan volt. A jelentés szerint itt furcsa halálesetek történtek. Valóban rengeteg halott hevert a földön, de mikor Takashiro és a csapat tagjai megjelentek, kiderült, hogy mind csak egy nagy erejű káprázat része. Mikor Kyaria, Luka és Yuki megérkeztek, Takashiro épp a rendőrökkel beszélt. Kyaria dermedten nézte az épületet. Olyan érzése volt, mintha már látta volna valahol ezt a helyet. Ez az erős dejavu érzés egy pillanatra megrémítette. Aztán megérezte őket. Mind itt voltak és vártak. Még mindig várják őt. Kyaria elindult az épület felé, és egy pillantást váltott Luka-val. A duras bólintott és Yuki karját megérintve követte a lányt.

- Hova mentek? - kérdezte Toko, látva, hogy hárman elindulnak befelé.

Bár senki nem válaszolt neki, a csapat lassan követte őket. Kyaria belépett a félig leszakított ajtón és a lerombolt épület közepére ment. Bevárta Luka-t és Yuki-t. Ekkor jelent meg Reiga és egy csapat, különböző rangú duras. Ott volt Elegy, Candenza és Luze is.

- Látom, újra összegyűltünk – szólalt meg Reiga.

- Valóban, felettébb érdekes küzdelem lesz a mai – válaszolt Kyaria és előrébb lépett. - De bocsáss meg, ha ma te csak a meghaló gonosz szerepét kapod.

- Te meg ki vagy?

Kyaria az egymással szemben állók közötti terület közepére állt.

- Reiga, rég küzdünk egymással, mégsem ismersz fel. Mindig vak voltál, ha fontos dolgokról volt szó. Sosem láttál távlatban. Ez az egyik legnagyobb hibád.

Reiga arcán vad düh éledt fel:

- Öljétek meg! - kiáltotta, mire a durasok előrelendültek.

Kyaria azonban nem figyelt rájuk, hanem bűvölésbe kezdett. Ősi nyelven szólt, mely feledésbe merült. Eközben a csapat tagjai, mint valami védő falak felvették a küzdelmet a durasok ellen. Luka pedig Yuki-t védte. Takashiro Reiga ellen fordult. Miközben küzdöttek az ősi szavak hatására hatalmas erő szabadult fel és körbeölelte Kyaria-t.

            Luka újra szembekerült a testvérével. De ott volt Candenza és Elegy is. Egy pillanatra aggódott Yuki miatt, de aztán látta, hogy ő már ott áll Kyaria mellett az örvényben. Tudta, hogy ott biztonságban van. Ez a tudat megerősítette és képes volt felvenni a harcot a három ellenfele ellen, szinte érezte, hogy nem egyedül küzd ellenük. Állt mellette valaki, bár nem látta, de ott volt és segítette.  Candenza-t és Elegy-t hamar legyőzte és most a testvérével küzdött. Ekkor vonta mindenki figyelmét magára egy esemény. Kyaria varázslata hatására a padlón egy kör jelent meg és most Yuki felé fordult.

- Mi a döntésed? - kérdezte Kyaria, hangja furán csengett.

- Elfogadom, amit kínálsz – nyújtotta a kezét a lány felé.

- Legyen bármi az áldozat, vállalod? - kérdezte megfogva a fiú kezét.

- Igen. Vess véget a harcnak.

- Legyen!

Kyaria újra ősi szavakat mondott, mire éles fény ölelte körbe kettőjüket. Mire újra láthatóvá váltak akkor csupán Kyaria állt ott, míg Yuki a kör felé indult. Már épp elérte, mikor egy kiáltás zengte be a környéket:

- NEE!! - és megjelent Klyes és a körbe lépett, mielőtt Yuki tette volna meg.

Yuki teste semmivé vált, míg Kyaria zokogva rohant oda:

- Klyes! Ne! - a karjaiba vette a földön fekvő nőt.

- Semmi baj – suttogta Klyes. - Ennek így kell lennie. Nektek élnetek kell.

- Miért?

- Igazad volt. Valamiért érdemes áldozatot vállalni. Én voltam Yuki őrzője, az én feladatom őt megvédeni. Ezzel megtettem a kötelességem. Mostantól te felelsz érte – kelt fel Klyes. - És most teszem a feladatom, amit átvettem Yuki-tól.

Azzal felkelt és behunyta a szemét. Kyaria Luka mellé sietett és megfogta a kezét, halkan mormolva valamit. Klyes testéből vakító fény tört elő ezért Luka-nak be kellett hunyni a szemét. A szemét akkor nyitotta ki, mikor meghallotta a mellette álló Kyaria sírását. Körbenézve egy duras sem volt sehol, sőt Reiga is eltűnt. Takashiro és a zweilt tagjai meglepetten néztek körbe. Kyaria elengedte Luka kezét és a földön fekvő Klyes-hez ment. Luka mellé állt az ölében ringató lányhoz és próbálta megvigasztalni, de nem tudta, hogy miként.

            Takashiro döbbent csendbe figyelte a zokogó Kyaria-t. Már semmit nem értett, vagy csak képtelen volt elfogadni a tényt, hogy ilyen nagy horderejű dologról ő nem tudott. Még a jóslat sem beszélt erről. Bár az utóbbi időben a jóslat nem mondott semmit, mintha valami megakadályozta volna a cselekvésben. Ahogy ezen gondolkodott hirtelen fehér ruhás alakok jelentek meg körbevéve, vagy épp mellettük állva. Fehér angyal szárnyuk volt, kezükben fegyver és mindannyian szomorúan nézték Kyaria-t. Aztán szó nélkül térdre ereszkedtek a csupasz fal felé fordulva. Ott megjelent egy férfi. Ő is fehér ruhában volt, szürkés haja a hátára lógott, s bár fiatal arca volt a szemében több évezrednyi erő és bölcsesség fénylett. Neki nem volt szárnya, mégis olyan hatalmat sugárzott, hogy az őrzők és Eguzekutibu-k szinte semmik voltak. A férfi odasétált Kyaria-hoz, aki most felnézett rá:

- Nem ezt akartam... - suttogta a férfire nézve. - Miért?

- Ez az ő döntése volt, Kyaria – válaszolt a férfi. - De ne félj, az áldozatotok nem volt hiába való. A tetted úgy változtatta meg az univerzumot, ahogy akartad. Klyes pedig visszatérhet közénk...

- De a... körforgás... az egyensúly... - értetlenkedett Kyaria.

- Bár te vagy a legerősebb és legtehetségesebb mindannyiotók közül mégis, te sem láttad teljesen mindent. Képes voltál megváltoztatni, átírni egy körforgást, így megszűnt és új lett. Nem kijavítottad, hanem újat hoztál létre. A harc él még a sötétség és közöttünk, de már más lesz.

- Más?

- Reiga megszűnt létezni. De lesznek még csaták. Mert amíg él a fény, él a sötétség is. De most már új helyzetből küzdötök.

- Klyes... azt mondtad ő, visszatérhet.

- Igen, egy nap visszatér hozzánk. Ne aggódj miatta – mosolygott szelíden a lány arcát megérintve, majd Luka felé fordult. - Duras, hálával tartozom neked. Ezért kiváltságot kapsz, hogy többé ne kelljen az eskü erejét használni, hogy megvédhesd, akit szeretsz – a férfi Luka mellkasához ért, és az érintése nyomán egy jel jelent meg Luka mellkasán.

Egy ideig fénylett, majd eltűnt.

- Ez lesz a védelmed az erőnk ellen. De tudd, hogy én képes leszek téged elpusztítani, ha gonoszság ellepi a lelked.

- Köszönöm, mester – hajolt meg Luka.

- Vigyázz rájuk – mutatott Kyaria – Immár egyek.

Luka bólintott. A férfi Takashiro elé állt:

- Tudom, hogy mit tettél, és azt is, hogy miért. Ha nem ígértem volna meg egy ártatlan lelkű lánynak, hogy életben maradsz, megölnélek a tettedért. Elég lesz neked az emlékek súlya, hogy meg tanuld tisztelni a rád bízottakat.

- Uram... - kezdte Takashiro, de a férfi nem figyelt már rá.

- Elmegyünk! - szólt és eltűnt, nyomában az őrzők és Eguzekutibu-k.

Takashiro elszomorodott, mert tudta, jogosan kapta, amit kapott. Sóhajtva elindult kifelé a házból a csapat tagjai lassan követték.

            Már csak Kyaria/Yuki és Luka maradt, míg az őrzők közül csak Selyas. Az őrző odalépett Klyes „holtestéhez” és szomorúan végigsimított a nő arcán. Kyaria/Yuki odalépett a felegyenesedő férfihez:

- Selyas, kérlek... - kezdte Kyaria/Yuki, de a férfi közbe szólt:

- Ma képtelen vagyok kedves lenni hozzád, inkább ne beszéljünk... - morogta és eltűnt.

Kyaria/Yuki tehetetlen érzéssel nézett maga elé. Valahogy elveszve érezte magát. Minden érzés és gondolat, minden összekavarodott benne. A belsejében Yuki is zavart volt, elveszett. Ekkor egy kéz érintette meg a vállát és mikor felnézett a kéz gazdájára kitört belőle a könnyáradat. Luka gyengéden magához ölelte. Nem szólt csak hagyta, hogy a lány kisírja magát. Mikor már a könnyei elfogytak Kyaria/Yuki csak élvezte a békét, amit a szerelme karjaiban érzett. Hirtelen mázsás fáradtságot érzett.

- Luka... menjünk haza... - suttogta Kyaria/Yuki, és Luka kíséretében elindult.

Egy óra múlva a lány szobájában üldögéltek kettesben. Kyaria/Yuki nekidőlt a kanapén elnyújtózkodó duras mellkasának. Már átöltözött valami kényelmesebb ruhába és a cipőjét is levette. Luka-n a fekete inge, nadrágja volt rajta. Ő is megszabadult a cipőjétől. Percekig csak élvezték a békét, hogy már nem kell aggódni. Kyaria/Yuki azonban rendezte magában a dolgot. Immár Yuki is volt, ami egyszerre volt jó és furcsa. De vajon, hogyan lesznek képesek élni?

- Mi a baj? - kérdezte Luka kisimítva egy tincset a lány arcából.

Ez az érintés olyan érzés kavalkádot indított meg benne, amilyet soha nem érzett. Belenézett a szürke szempárba, ami mindig igézve hatott rá. Annyira megtett volna valamit, ha tudná, hogy miként fogadja őt Luka. Luka elmosolyodott:

- Ha így nézel rám azt is, elfelejtem, hogy mit kérdeztem tőled.

- Hogyan hívsz engem... mi a nevem... ki vagyok? - suttogta Kyaria/Yuki.

- Yukai... a neved most már Yukai... Mert mindkettőtök a részem... - érintette meg a lány arcát és egész közel hajolva beszélt.

Yukai szinte megrészegedett a vágytól, ami végigborzongatta. Luka megkegyelmezett mikor lágyan megcsókolta a lány ajkait. Yukai megszédült és kis híján elájult. Luka meglepett arccal elhúzódott:

- Jól vagy? - kérdezte a hófehér arcú lányt.

Yukai csak lassan bólintott, és próbált mély levegőt venni. Luka kedvesen elment és egy pohár vízzel tért vissza. Yukai ekkor már kint állt az erkélyen a korlátnak támaszkodva.

- Jobban vagy? - kérdezte Luka.

- Igen, azt hiszem... - suttogta Yukai. - Bocsáss meg, túl sokat éreztem egyszerre és...

Luka letette a poharat, és maga felé fordította a lányt. Mélyen a szemébe nézett:

- Te komolyan csak azért lettél rosszul? - mosolygott szelíden Luka.

Yukai zavartan elpirult és valahol máshol szeretett volna lenni. Távol az angyali démontól, hogy képes legyen értelmesen viselkedni. Iszonyatosan szégyellte magát. De a következő pillanatba Luka karjaiban találta magát és újra érezte az ajkain a duras ajkát. Ez alkalommal már képes volt irányítani az érzéseit, hogy ne ájuljon el. A csók felpezsdítette a vérét. Kezével beletúrt a férfi hajába és testét hozzá préselte a duras izmos testéhez. Érezte, hogy Luka kezei izgatóan simogatják a hátát, le egészen a derekáig... Uhh. Yukai úgy fogta vissza, hogy ne nyögjön fel, és a lába is kezdte felmondani a szolgálatot. De Luka megoldotta a dolgot, mert karjába vette és besietett vele az ágyhoz. De ez a rövid csók nélküli idő kicsit zavarttá tette. Agya lázasan peregettet a gondolatokat arról, amit tenni készülnek. Luka érezte a lány habozását és mélyen sóhajtott:

- Nem akarom, hogy félj... - suttogta szelíden. - Ha úgy gondolod... elmegyek most... Túl sok minden történt veled.

- Én nem... - tiltakozott aggódva Yukai.

- Sss... semmi baj... - mosolygott kedvesen. - Csupán idő kell neked. Időnk van most már bőven.

- De én... - kezdte újra Yukai.

- Most aludj! - szólt rá Luka. - Muszáj pihenned.

- De te...

- Itt leszek, ígérem.

Valahogy tényleg szörnyen fáradt volt. Lassan lehunyta a szemét és mély álomba merült.

            Luka nézte az alvó lányt és próbált nem gondolni, arra, hogy mi történhetett volna köztük. A lánynak pihennie kellett. Bár nehezen mondott le a vágyról, ami a lány keltett benne, de fontosnak tartotta, hogy a lány is akarja. Igazából felfedezte mindkettejüket a lányba, így még biztosabb, hogy képes lesz teljesen szeretni. Most ahogy figyelte a békésen alvó lányt még inkább hasonlított az ő régi Yuki-jához. Halkan felkelt és kisétált a szobából. Odakint még nem volt este, csak késő délután így a csapatot odalent találta. Toko mikor meglátta odasietett hozzá:

- Hogy van...? - kérdezte.

- Jól vannak... Van. Elaludt. A neve most már Yukai. Együtt vannak, eggyé váltak.

Toko arcán megkönnyebbült mosoly jelent meg:

- Örülök.

- Szerintem reggelig aludni fog. Sodom! - szólalt meg Luka, mire megjelent a kis szőrmók-sárkány a vállánál. - Menj és vigyázz rá.

A kis lény, pukkanással eltűnt. Luka kiment az udvarra és várt, ahogy mindig tette. Hajnalban tért vissza a lány szobájába. Odaült az ágy szélére és figyelte az alvókat. Sodom a lány feje mellett aludt, néha halkan nyöszörgött. Yukai hirtelen felült és körbenézett. Egy percig nézte Luka-t, majd a kezére nézett, a testére. Mintha leltározna.

- Minden rendben? - kérdezte Luka.

- Igen, persze, csak még fura. Ezek szerint a tegnapi napot nem álmodtam?

- Nem. Megtörtént – mosolygott Luka.

- Akkor te és én tegnap...

Luka somolygott, és murisnak tartotta a helyzetet. Yukai csak ámuldozó tekintettel nézett rá, mint ahogy régen nézett rá mindig.

- Yukai... ezt a nevet mondtad nekem – suttogta Yukai. - Köszönöm. Érzem őt is, azaz... magamat, immár teljesen egyek vagyunk. Fura, de ismerős – mosolygott Yukai.

- Akkor még jó hogy tegnap aludni küldtelek.

- Igen – nevetett Yukai. - Tegnap nagyon zavart volt minden. Próbáltunk egyensúlyban lenni. Ő próbált elbújni, de nem engedtem. De ő sem hagyott engem. Most viszont már nem látom, érzem a határokat.

Luka odahajolt a lányhoz és lágyan megcsókolta. Ez alkalommal Yukai pusztán hasonló lágysággal viszonozta. A csók rövid volt, de mindent elmondott.