Luka kora reggel kint sétált Hogy végig gondolja az eddig történt eseményeket. Meg aztán az érzéseit is próbálta rendezni. Mióta Kyaria megjelent, minden olyan kusza lett. Vonzódott hozzá, talán mert annyira hasonlít Yuki-ra. Tegnap este, mikor Yuki a lány testébe került, jött rá, hogy minden idegszálával ezt szeretné. Egyiküket sem akarja elveszíteni. Yuki szellemét, érzékenységét és Kyaria határozottságát, erejét. Igaz, Yuki is tudott határozott lenni, és erős is, de nem úgy, ahogy a lány. A lányban benne volt, valami belső hatalom. Luka még nem tudta kideríteni, hogy mi ez az erő. Eközben már majdnem hátra ért a kertbe, mikor hangokat hallott. A fasorral körbeültetett ligethez érve, a kis folyó partján ott állt Kyaria. Luka megtorpant egy fa mögött, mert a lány nem volt egyedül. Két hófehér ruhás, angyalszárnyú alak beszélgetett vele. Az egyikük egy férfi a másikuk egy nő. Szép és fenséges ragyogással fénylettek.

- Az én döntésem volt – beszélt épp Kyaria. - Ő megengedte.

- Mit akarsz ezzel? Lemondtál mindenről! - mondta a férfi.

- Selyas, már végig csinálom... - nézett a férfire szigorúan.

- De miért?! Tudod, hogy miről mondtál le? Ha egyáltalán sikerül is, ami nem valószínű, még mindig ott a kérdés, hogy... - folytatta a férfi.

- Te a vezetőnk vagy! Még visszajöhetsz – szólalt meg a nő is.

- Mondtam már, döntöttem! Klyes, te tudod leginkább, hisz te vagy az őrzője...

- Rendben, megértem, hogy sajnálod őt – vette vissza a szót Selyas. - De ha ő nem lesz áldozat, ha ő kikerül a körforgásból... ki lesz, aki helyébe lép? Az egyensúly teljesen felborul, ha ő kikerül belőle, akkor minden elpusztul. Ezt te sem akarhatod. Tehát ki lesz az...? - kérdezte a lány szemébe nézve, ahol megláthatta az igazat, mert hirtelen felkiáltott. - NEM!! Nem teheted!!

Luka megfeszült, mivel tisztán érezte a férfi elkeseredett dühét. Ha a nő nem fogja le, akkor megragadja a lányt.

- Miért, Kyaria-ra??!! Miért?? - kérdezte szinte zokogva a nő.

Kyaria nem válaszolt, de úgy tűnt a két őrző - mert azok voltak – pontosan ismerik a lányt.

- Miatta – suttogta Selyas, összetört hangon. - Ezért kérted Őt, hogy megmentsd Neki, azt akit igazán szeret, mert te is szereted.

- Kyaria... - zokogta Klyes.

- De... ő... az ellenség... Még te magad is harcoltál ellene.

- Ő már nem az, aki volt... - suttogta Kyaria. - Te is tudod, az apám is tudja. Megmentem őket, még ha belepusztulok. Túl sokszor láttam már a szenvedésüket. Ez még egyszer nem fog előfordulni.

- Kyaria... kérlek, ne tedd – zokogta Klyes.

- Ő nem szeret téged... - mondta halkan Sleyas. - Sose fog. Csak Yuki-t látja benned.

- Kérlek, gyere vissza. Az apád biztos meg tudja oldani...

- NEM! - fordult el tőlük Kyaria. - Már döntöttem. Sajnálom...

Selyas és Klyes összenéztek, majd egy éles fény kíséretében eltűntek. Luka látta, hogy Kyaria térdre borul és zokogni kezdett. Lassan hozzá sétált és magához ölelt. A lány először megdermedt, majd belesimult az ölelésbe. A könnyei még potyogtak de már nem sírt annyira. Aztán már felszáradtak a könnyei, mégsem húzódott el. Luka nem is akarta, mert abban a pillanatban számára tisztázódott minden érzés.

            Kyaria érzései fellángoltak Luka karjaiban. Fejében visszhangoztak Sleyas szavai: „Ő nem szeret téged... Sosem fog. Csak Yuki-t látja benned.” A szavak vágtak, sebeztek. Tudta, hogy igaz, hogy sosem lesz Luka számára az, aki lenni szeretne. Mégis itt a karjaiban remény derengett fel benne, miközben egy gúnyos, kárörvendő hang suttogja a tudatában: „Ne reménykedj, bolond vagy, esküt tettél, hogy eltemeted az érzéseid iránta.” Igen, esküt tett, hogy nem érez szerelmet. Eltolta magát Luka-tól és hátrált pár lépést. Bár a szíve darabokban hevert, mégis elmosolyodott. Luka közelebb létett hozzá, amitől lehervadt a mosolya, és mélyen a lány szemébe nézett. Tekintete végigperzselte a lány lelkét, lecsupaszította a szívét. Kyaria érezte ahogy a szíve hevesen dobogni kezd, és képtelen volt kordában tartani. Akaratlanul is csodálni kezdte a duras ezüst, macska-pupillájú szemét, ami elé lelógott fekete haja. Tekintete az ajkaira tévedt, ami most enyhén nyitva volt, így látszódtak a hegyes szemfogak. Vajon az íze is olyan csodás? - futott át az agyán, de abban a pillanatban megrémült a saját merész gondolatától. Hátrált még két lépést, mert szabadulni akart a duras bűvköréből. Nem engedheti meg magának. Erősnek kell lennie. Szinte boldog sóhaj szakadt fel benne, mikor Yuki hangja hallatszott mögüle:

- Itt vagytok?! - állt meg mellettük. - Már kerestelek, Kyaria... Mi a baj? - kérdezte a lány arcát nézve.

- Semmi... - suttogta Kyaria, de képtelen volt mosolyogni. - Bocsássatok meg – mondta és elszaladt a ház felé.

Időre volt szüksége, hogy újra lezárja magában Luka iránt érzett szerelmet. Talán mégsem volt jó ötlet az egész, talán tényleg fel kéne adnia. A házba érve kis híján nekiment Takashiro-nak. Egy percre találkozott a tekintetük, de a lány halk bocsánatkérés után, elsietett. A lépcsőn felérve Tsumuko-val és Toko-val taláta szembe magát, majd Hotsuma és Shuusei jelent meg a  sarkon, nem messze a szobájának ajtajánál. Mindannyian meglepettek voltak, mikor a lány besietett a szobája  ajtaján. Megkönnyebbült, mikor a szobájába ért, ahol valamelyest biztonságban volt. Csupán saját gondolatai támadhatják meg úgy ahogy mindig is. Össze kell szednie magát. Leült az ágyára és nézte az ölében tartott kezét. Még remegett és azt kívánta, bár lenne valaki, aki átölelné.

            Takashiro elmerengett, hogy mi lehet Kyaria baja. Látta rajta, mikor elment mellette, hogy valami miatt sírt. Gondolatait Toko, Tsumuko, Hotsuma, Shuusei megjelenése szakította meg, épp lefele jötte az ebédlőbe, valószínűleg reggeli miatt.

- Nem tudjátok – kezdte eléjük lépve Takashiro – hogy mi baja van Kyaria-nak?

- Mi is ezen gondolkodtunk – szólalt meg Toko.

- Biztos rájött, hogy Luka Yuki-t szereti – gonoszkodott Hotsuma.

- Ne légy undok... - szólt rá Tsumuko.

Ekkor lépett be Yuki és Luka a bejárati ajtón.

- Jó reggelt! - köszönt kedvesen Yuki. - Valami baj van?

- Kyaria valamiért... szomorú – mondta Takashiro.

Luka elfordult és elindult a lépcső felé.

- Luka... te tudsz valamit? - kérdezte Toko.

- Itt voltak a társai és... mondtak neki valamit – válaszolt halkan Luka. - Lehet, hogy azon bánkódik.

- A társai? - kérdezte döbbenten Yuki.

- Itt voltak az őrzők? - kérdezte élesen Takashiro. - Te láttad az Őrzőket?

- Igen, láttam őket... Valóban... erősek...

- Láttad őket és nem szóltál? - kérdezte Tsumuko.

- Szerintem tréfál... - morogta Hotsuma.

- Úgy nézek ki, mint aki tréfál. Azért nem szóltam, mert ha velünk akarnak beszélni, megkeresnek, minket.

- De mit mondhattak neki? - kérdezte aggódva Yuki.

- Nem tudom... - suttogta Luka. - De ne aggódjatok Kyaria-ért... Csak idő kell neki és újra a régi lesz. Yuki, menjél reggelizni, mert aztán Kyaria aggódik miattad – tette hozzá, majd elindult a lépcsőn felfelé.

- Te hova mész? - kérdezte Takashiro.

- Levegőzni a tetőre... - válaszolt és eltűnt a lépcső tetején.

Takashiro elmerengve nézte még azt a helyet, ahol Luka eltűnt. Érezte, hogy a duras titkol valamit, de képtelen volt rájönni, mit és hogy miért. Tervez valamit.

- Takashiro-sama? - szólalt meg mellette Toko. - Minden rendben?

- Igen. Menjetek reggelizni – mondta és elment az irodája felé.

Gondolatai egészen más merre jártak. Ki fogja deríteni az igazat, még ha foghúzóval szedi ki valakiből.

            Toko az asztalnál ült és elgondolkodva hallgatta a fiúk találgatását. Hirtelen felkelt, összepakolt némi ételt és elsietett. Kyaria ajtaja előtt megtorpant és próbált bátorságot venni, hogy bemenjen. De aztán határozottan bekopogott, majd nem várva a választ belépett. A lány az ágyán ült, és úgy tűnt, nagyon maga alatt van. Toko odaült mellé és a vállára tette a kezét:

- Kyaria... - kezdte, de a lány közbe szólt:

- Én más voltam, mint az őrző társaim. Ők csak védték, azt aki rájuk volt bízva. Erőt adtak nekik, figyelmeztették őket. Giou-klán szintén az őrzők védelme alatt állnak. Csak segíthették a harcotokat, mellettetek álltak, vigyáztak rátok. Én viszont harcos voltam, az én erőm arra volt, hogy képes legyek megölni egy csapat durast egy intéssel. Én harcoltam mellettetek is. Az utóbbi évezredekben inkább erre használtam a képességem, mert egyre több őrző valamiért gonosszá vált, így valakinek velük is végezniük kellett. Mindez azóta, hogy Yuki és Luka... esküt kötöttek.

Kyaria kesernyésen elmosolyodott és Toko-ra nézett:

- Én és Luka a kezdet kezdetén ellenségek voltunk. Ő a legjobb, akivel valaha harcoltam. Már akkor éreztem, hogy más, mint a többi. Egyszer legyőztem, azon voltam, hogy megölöm, mikor belenéztem a szemébe és nem tettem meg. Akkor még nem ismerte Yuki-t, de mégis, láttam benne a fényt. Ő nem emlékszik rám... legalábbis nem tudhatja, hogy én voltam az. Attól kezdve már nem én harcoltam ellene. Senki nem bírta legyőzni. Aztán megismerte Yuki-t... innentől tudod, hogy mi történt velük.

Hosszan hallgattak, mert Toko is elmerengett a hallottakon.

- Köszönöm – suttogta Kyaria.

- Mit? - kérdezte Toko.

- Hogy itt vagy... hogy meghallgattál.

- Mi történt? Luka azt mondta a társaid mondtak valamit, amivel megbántottak....

- Csak az igazat mondták. Valamit, amit régóta a szívem mélyén őrzök.

Toko kíváncsi volt, de nem akarta megkérdezni, mert félt is az igazságtól. Kyaria az ablakhoz ment.

- Szeretem Luka-t... - szólalt meg újra az ablakon kinéző Kyaria. - Akkor, ott azért nem öltem meg, mert már akkor szerettem őt. Az ellenségem volt, mégis az elszántsága, a lénye, az ereje. Mind az életem része lett. Ha meghalt volna, én is vele szűntem volna meg. Megismertem őt, mindig, mikor visszatért a csatába, már messziről éreztem őt. Egyszer ő is megölhetett volna, de valamiért ő sem használta ki a lehetőséget. Néha a harcaink olyanok voltak, mint valami kecses tánc, ahol megismerik egymást a felek.

Toko, szinte maga előtt látta a őket, mint két harcos, amint egymással küzdenek. De úgy tűnt, nem csak testileg harcoltak egymással.

- De azt mondtad... meg akarod menteni Yuki-t... - kezdte Toko.

- Mit tennél meg annak a valakinek, akit a világon legjobban szeretsz? - kérdezte Toko-ra nézve Kyaria.

A tekintetük elmondta a választ a kérdésre. Toko ekkor jött rá, hogy mi az a súlyos teher, ami elszomorította Kyaria-t.