Toko este elmerengve fésülte a haját az ágyán ülve. Azon gondolkodott, hogy ki lehet ez a lány. Abban biztos volt, hogy nem kell tőle tartaniuk, de mégis kíváncsi volt. Az, hogy Takashiro olyan kedvesen szólt hozzá a végén, teljesen meglepte. Kopogás szakította meg a gondolat menetét.

- Tessék – szólt ki, mire az ajtón a gondolata tárgya lépett be.

Kyaria-n egy fehér köntös volt és papucsban érkezett:

- Zavarlak, Toko-chan? - kérdezte.

- Nem, gyere be – mosolygott Toko, és maga mellett mutatott helyet.

Kyaria zavartan ült le, és egy percig nem szólt. Toko épp azon volt, hogy megszakítja a csendet, mikor a lány megszólalt:

- Tartotok tőlem... - nézett Toko szemébe.

Világos-barna szeme annyira ismerős volt. Szomorú volt, megértő.

- Nos, én... - kezdte Toko, de a lány közbe szólt:

- Nem így akartam. Mármint, ideérkezni. Váratlan volt, hogy Luka megmentett. Már elszoktam, hogy figyelnem kell magamra. Immár védtelen emberi testben vagyok.

- Hogy...? - nyögte Toko.

- Jaj, ne haragudj. Össze-vissza fecsegek – mosolygott kedvesen Kyaria. - Nem érted, ha nem mondom el. Kérlek, még adj időt. Elmondok mindent nektek... és Yuki-nak. De még nekem is tudnom kell, hogy biztos képes leszek rá – egy percre elhallgatott, majd folytatta. - Te tudod, mi Yuki sorsa... az örök körforgásban...?

Toko zavartan lehajtotta a fejét, és bólintott.

- Mit tennél, ha lenne lehetőséged megmenteni? Hogy többé ne érezzen fájdalmat, hogy végre boldog legyen?

Toko a plafont néző lányra nézett:

- Bármit... - suttogta.

Kyaria-ra újra elmerengett, és Toko nem merte megzavarni. Magának is meg kellett emésztenie a hallottakat.

- A világ nem csak belőletek és az ellenségből áll... - mondta merengve Kyaria. - Vannak... mások is, akik harcolnak a sötétség ellen. A világosság nem létezik sötétség nélkül, de a másik sem létezhet önmagában. A lényeg az egyensúly. Azzal, hogy Luka és Yuki... kedvelik egymást... az egyensúly felborult. Remélem, hogy tettemmel... amit tenni készülök, az egyensúly visszaáll.

- Mit...? - kezdte Toko, de újabb kopogás hallatszott és Tsumuko lépett be.

Kyaria elmosolyodott, és felkelt:

- Nos, majd még beszélgetünk... Toko-chan. És ne aggódjatok. Minden rendben lesz – tette hozzá és kisietett.

Tsumuko még nézte a csukott ajtót, majd Toko-hoz ment:

- Mit beszéltetek? - kérdezte aggodalmasan.

- Csak barátkoztunk... - mosolygott Toko, bár legszívesebben sírt volna.

A fiú, úgy tűnt, elfogadja a választ, és beszélni kezdett arról, amiért idejött. Toko viszont nem tudott ráfigyelni. Gondolataiban Kyaria mondatai visszhangoztak.

            Tsumuko aggodalmasan sétált vissza szobájába. Bármiről beszélgettek Toko és Kyaria, látta, hogy Toko-t felkavarta. A folyóson szembetalálkozott Tachibana-val.

- Történt valami? - kérdezte Tachibana, látva Tsumuko arcát.

- Semmi... csak Toko és Kyaria beszélgettek. Toko-t felkavart, amit a lány mondott neki, bár sosem mondaná.

- Szólni kéne Takashiro-nak – mondta komoran Tachibana.

- Nem tudom... Takashiro már beszélt a lánnyal, és átment a vizsgáján.

- De mi van, ha nem lát reálisan... ha a lány egy...

- És ha tévedünk?! - szólt rá Tsumuko.

- Tudtam, hogy hibáztam... - hallottak meg egy hangot a hátuk mögött.

Mindketten ránéztek a hang gazdájára, aki nem más volt, mint Kyaria. A meglepetéstől a két férfi nem bírt megszólalni.

- Sajnálom... - suttogta Kyaria és átkarolta magát zokogva, majd elsietett.

- Várj!! - kiáltottak utána, de már a lány eltűnt a sarkon.

Tsumuko és Tachibana utána siettek, ki egészen a kertbe, a ház elé.

- Kyaria!! - kiabáltak a lány távolodó alakja után, ami már el is tűnt az éjszakában.

A ház lakói kisiettek a hangzavarra. Még Takashiro is megjelent:

- Mi történt? - kérdezte szigorúan.

- Elszaladt... Kyaria, elment... - motyogta Tachibana.

Egy árny sietett el mellettük.

- Luka... - suttogta Yuki. - Találd meg őt.

Mindenki ránézett a nyugodt arcú fiúra.

            Takashiro sejtette, hogy baj lesz, ha nem azonnal tisztázza Kyaria mivoltát, de remélte, reggelig még nem késő. Amit megtudott róla, reményt ébresztett benne. Talán végre megszabadulhatnak a lelki tehertől... de az biztos, hogy egy részétől.

- Yuki... menj aludni... pihenned kell – szólalt meg Takashiro.

- De... - ellenkezett Yuki.

- A szobádban várd meg őket, kérlek – mosolygott kedvesen Takashiro.

- Rendben – mondta Yuki, és bement.

- Gyertek, elmondom nektek, hogy ki Kyaria – mondta Takashiro és elindult befelé.

A többiek követték az irodájába, és várakozón figyelték az ablakon kinéző vezetőjüket. Takashiro azon gondolkodott, hogy miként fogjon hozzá a mondandójának.

- Toko, mit mondott neked Kyaria? - kérdezte végül a lányra nézve.

A lány zavartan kezdett bele a mondandójába:

- Úgy tűnt, ő nem ember... legalábbis nem az volt. Arról is beszélt, hogy mások is harcolnak a sötétség ellen. Aztán azt mondta, hogy Luka és Yuki kapcsolata felborította az egyensúlyt. Ezt akarja rendbe hozni. Kérdezte, mit tennék, hogy Yuki kimeneküljön az örök szenvedés körforgásából.

- Sejtettem... - szólalt meg Takashiro, mire mindannyian meglepve néztek rá. - Kyaria egy az őrzők közül. Sejtettem, hogy léteznek, bár soha senki nem talált rájuk utaló jelet.

- Őrzök? - kérdezte Hotsuma.

- Minden harcosnak van, aki a Föld védelmében használja erejét. Ők adják az erőt, a képességet, hogy harcolhassunk. Halhatatlanok, de ha egy szív sötétségbe vész, az őrző eltűnik mellőle. Kyaria egyik az őrzök közül.

- Ő halhatatlan? - kérdezte Shuusei.

- Nem, emberi testet vett fel – mondta Takashiro. - Nem tudom mit akar, de ha képes volt idejönni hozzánk, az jelent valamit.

- Az egyensúlyt akarja visszaállítani – szólalt meg Toko. - Azt mondta Luka és Yuki...

- Megölné őket... vagy... Meg akarja törni a kapcsolatot köztük... - vélekedett Tsumuko. - Azért ragaszkodik Luka-hoz.

- Akkor viszont Yuki belehal a bánatba – mondta Hotsuma. - Azt nem engedhetjük meg.

- Ezek csak találgatások – szólalt meg Takashiro. - Én megvárom, hogy rájöjjek, mit tervez. Addig is barátságosak leszünk hozzá, ha Luka-nak sikerül visszahozni.

Mindenki elgondolkodva nézett maga elé. Takashiro remélte, hogy egyik találgatás sem fog megtörténni. Ő sem szeretné azt hinni, hogy Kyaria képes legyen ilyen gonosz tettre. És remélte időben kideríteni, hogy mik a szándékai valójában.

            Kyaria nem ment messzire, mivel nem volt hova mennie. Mikor a többiekkel volt, annyira természetesnek és egyszerűnek tűnt az egész. Pedig Ő mondta, hogy nagy terhet vállal magára, hogy azt se biztos, hogy sikerrel jár. Akkor érezte magában az erőt, akkor elszánt volt. Nem sejtette, hogy érkezése pillanatában már hibázik. Ha Luka nem menti meg, ha nem kellett volna, hogy megmentsék. Erősen igyekezett elfojtani az érzéseit, mikor meglátta. De még a gondolatától is beleremeg. Bárcsak Yuki meghozná a döntést. Érezte, hogy a fiú érti és tudja, mit kíván tőle. De érezte a hezitálást is. Ugyanaz miatt hezitál, ami miatt Kyaria. Elvégre mióta Yuki létezik, ők együtt voltak és vannak. Igazából egyikük sem tudja, hogy mi fog pontosan történni, ha... - eddig jutott a gondolatban, mikor megérezte Luka jelenlétét. Felnézett az előtte álló alakra, majd elmosolyodott:

- Ne haragudj... - suttogta Kyaria. – Remélem, nem kellett soká keresgélned.

- Nem. Már egy ideje figyeltelek – ült le a lány mellé a kő korlátra.

- Furcsa... csak most éreztelek meg.

- Vissza kell jönnöd. Yuki aggódni fog.

- Tudom.

- Tényleg képes lennél rá? - kérdezte váratlanul Luka.

Kyaria nem szokta meg, hogy meglephetik, így percekig csak a duras arcát nézte. Azt az arcot, amit a lelke mélyén őrzött.

- Már nem fordulhatok vissza... Nem tudnék visszatérni Hozzájuk, és Yuki ereje elveszne... legalábbis gyengülne.

- Ha odajutunk... és kell segítség...

- Kelleni fog. Akartalak is kérni rá. Minden olyan gyorsan történik. Kell még egy kis idő. Nem siettethetem Yuki-t.

- Persze, csak akartam volna tudatni, hogy...

- Menjünk – kelt fel Kyaria. - A végén Yuki maga jön értünk.

Luka halvány mosollyal felkelt. Kyaria zavartan nézett rá:

- Megengeded? - kérdezte és a duras arca felé nyúlt.

Luka hagyta, hogy a lány keze megérintsék az arcát. Kyaria magába szívta a látványt és érzést, majd nekiindult, nyomában Luka. Yuki boldogan ölelte magához Kyaria-t, mikor belépett az ajtón. A válla felett Luka-ra nézett:

- Köszönöm – mondta.

- Yuki... megfojtasz... - nevetett Kyaria.

- Bocsánat – engedte el a lányt. - Kérlek, többet ne menj el!

- Mindig melletted leszek, ahogy mindig voltam. Na de, most már ideje aludni menni... hosszú nap volt a mai.

Yuki meleg mosollyal belekarolt a lányba, és együtt mentek fel a szobájukba. Kyaria a fiú ágya mellett ült és énekelt, amíg el nem aludt. Kyaria még csendben nézte a békés arco,t és érezte, hogy újra éled benne az erő, hogy képes legyen teljesíteni tervét. Megmenti- ha kell, mindent felad érte.

            Yuki lesietett a szobájából, és remélte, nem veszett el a lány, akit tegnap megismert. Remélte, nem álom volt. Ahogy leért a lépcsőn látta Luka-t, aki a kandallónál áll,t és mellette ott állt Kyaria. A lány kedves mosollyal nézett rá.

- Jó reggelt! - köszönt Kyaria. - Azt hittem az egész napot átalszod.

- De hát, ma szombat van – lepődött meg Yuki.

- Igen, de meggyőztem Luka-t, hogy ma elmegyünk a városba szórakozni.

- De gondolom, nem egyedül – szólalt meg egy komor hang Yuki mögül.

Hotsuma, Toko, Tsumuko, Shuusei állt, és őket nézték.

- Nyugi, Luka is velünk jön... - mondta Kyaria.

- Luka? - nézett meglepetten Yuki.

- Olyan biztonságban leszel, mintha itthon lennél – mosolygott Kyaria. - Meg neki sem árt kicsit szórakozni.

Yuki figyelte Luka arcát, de fura mód nem tűnt komornak, inkább nem törődőmnek.

- Kyaria – szólalt meg Toko – kérlek bocsáss meg... a tegnap...

- Nem haragszom. Felejtsük el. Én is hibás voltam – mosolygott Kyaria. - Na de, Yuki, egyél valamit, mert már menni akarok.

Yuki a lány kíséretében az ebédlőbe ment. A többiek követték őket, csak Luka maradt kint. A reggeli alatt mindenki úgy viselkedett, mintha mindig együtt lettek volna. Yuki hamar végzett, és nekiindult Luka és Kyaria társaságában a város felé. Az út egy részét kocsival tették meg, ahol tervezgették, mit fognak csinálni a nap folyamán. Yuki és Kyaria egész nap a várost járta, és beszélgettek. Luka követte őket a maga csendes, békés módján. A szokásos vagány öltözékében sok irigy és csodáló tekintetet kapott. A nap végére Yuki és Kyaria elfáradva nézték a naplementét az egyik magaslatról, Luka két oldalán állva. Yuki még sosem érzett ilyen békességet és boldogságot. Szerette volna, ha örökké tartana. Lenézett a támaszkodó kezére. Igen, szeretné ezt a végtelen nyugalmat és békét. Hogy együtt maradjon Luka-val örökre. Egy kéz emelte fel az állát és a következő percben Kyaria arcába nézett. A lány szeméből szeretet sugárzott:

- Megmutassam, hogy mit kínálok neked? - suttogta Kyaria.

- Igen – válaszolt Yuki.

- De most csupán megmutatom neked. Hunyd be a szemed – suttogta Kyaira – A hangomra figyelj, tedd, amit mondok.

Yuki behunyta a szemét, és hagyta, hogy a lány hangja vezesse a lelkét. A lány énekelt, és érezte, hogy könnyűvé válik. Majd körbeölelte valami boldog, meleg, biztonságos érzés. Teljesen beleolvadt ebbe, mikor megérzett mást is. Képek, érzések, amik nem az övé voltak. Fájdalmas is volt köztük, sőt szörnyű is, mégis érezte, hogy erősé válik, hogy biztonságban van. Egy érzés minden felett állt. Ez az érzés meglepte és egyben boldoggá tette. Kinyitotta a szemét, és szembe találta magát Luka-val.

- Yuki? - kérdezte Luka. - Te vagy, Yuki?

- Én vagyok... - hallotta a hangját, de nem olyan volt, mint mindig.

Lenézett a kezére, amit most emelt Luka arcához. Nem az ő keze volt. Luka csupán egy pillantást vetett Yuki háta mögé, mire ő megfordult. A földön ott hevert az ő teste behunyt szemmel. Csupán a mellkasa mozgása jelezte, hogy él.

- De... - kezdte Yuki, de ekkor hirtelen elszédült és minden elsötétült.

Mikor magához tért Kyaria ás Luka mellette térdelt.

- Jól vagy? - kérdezte Kyaria.

- Igen - ült fel, de még szédült. - Az előbb...

- Igen, összekapcsolódtunk. De még most csak megmutattam, hogy képes vagyok rá. Ahhoz, hogy véglegesen és teljesen eggyé váljunk, időre és elhatározásra van szükségünk. Yuki, mindkettőnknek egészen akarnia kell. A lepecsételés, pedig hatalmas erőt igényel, akár bele is halhatunk... mindketten.

- De ha sikerül... ha sikerül... akkor mi lesz?

- Ha minden sikerül, akkor képes leszek egyensúlyt hozni a sötétség és fény között... és téged megmenteni... Luka-val együtt.

- Luka... te, te szeretnéd? - kérdezte Yuki.

- Bármit döntesz, Yuki, én veled maradok. Mindig – válaszolt Luka.

Yuki elgondolkodott, majd felnézett Kyaria:

- Éreztem benned... te is... - suttogta, de a lány közbeszólt:

- Ez ne befolyásoljon, Yuki. Kérlek, most a te döntésed a fontos. Ha csak befolyásolt a döntésed, ha nem tiszta szívből akarod, akkor tényleg meghalunk... mindannyian.

- Mindannyian.

- Yuki, én épp azt tervezem, hogy az univerzum legnagyobb varázslatát hívjam segítségül, hogy megváltoztassak valamit. Ezzel az apró változtatással egy körforgást török meg.

- Akkor miért érdemes ezt megtenni?

- A körforgás, amit megtörni akarok hibás, és minden eltorzul tőle. A tettem meg akarja javítani, mint egy rosszul összeforrt törött csontot... el kell törni, hogy jól forrjon össze, és megfelelően működjön.

Yuki elcsendesedett. Ezt még át kellett gondolnia.