Dione dühöngött magában, miközben fel-alá járkált a fogadó teremben. Elara csak csöndben figyelte. Alig érkeztek meg Doki kezelésbe vette az eszméletlen Jansont. A férfinek az volt a szerencséje, hogy Sirrah már egy napja úton volt eléjük, így csak fél napot kellett utazniuk Sirienéknek a találkozási pontig. De Dione jelenleg nem emiatt dühöngött. Még soha az életben nem volt rá jellemző, hogy a feladat elvégzése nélkül elmeneküljön. Az is kevésbé izgatta, hogy nem végezte el, amiért odaküldték, inkább az idegesítette, hogy menekülnie kellett. Jó, persze Janson állapota is nagyban közbejátszott, de akkor is sértette a büszkeségét.

- Helyesen tetted, Dione, kár dühöngened - szólalt meg Elara.

- Helyesen?!! Mégis melyik része volt helyes? Megsérültem, elmenekültem és nem teljesítettem a küldetést! Ráadásul azt a hülye fickót sem találtam meg! Ne haragudj, Elara, de nem érzem, hogy valamit is helyesen tettem. Túl elbizakodott voltam!

- Legalább tanultál valamit - mosolygott Elara.

Ez már tényleg feldühítette Dionét. Legszívesebben széttörte volna, puszta kézzel az idős nő nyugodt lényét. De e helyett a kezében tartott poharat vágta a falhoz. Belül majd szétvetette a düh. Ekkor nyílt az ajtó és Janson lépett be Dokival együtt. Dione haragja elpárolgott és megnyugvás lépett a helyébe. Egy pillanatra meglepődött ezen a hirtelen érzelem váltáson. Mi változott meg? Ez csak egy fickó. Semmi köze nincs hozzá. Janson valahogy máshogy nézett ki a leborotvált fejével. Mintha erősebbnek látszott volna, mint első találkozáskor.

- Nem zavarok? - kérdezte Janson, mikor tekintete észrevette Elarát.

- Nem - mosolygott Elara. - Örülünk, hogy jobban van! Igaz, Dione.

- Ja - morogta a nő helyeselve.

Újra kinyílt az ajtó és három személy lépett be. Moor, Lian és Dan. Mindhárman valamilyen módon kifejezték afeletti örömüket, hogy Dione épségben visszatért. Ezután bemutatkoztak Jansonnak, aki meglehetősen furcsán figyelte Moort. Még sosem látott ilyen lényt. Mikor magához tért, először azt hitte, álmodta, hogy kiszabadult. Aztán megtudta, hogy valóban megtörtént és most már hálát érzett Dione iránt. Megmentették, pedig idegen volt. Nem hagyták ott, pedig megtehették volna. Nem tudta hogyan lesz tovább, csak azt, hogy velük szeretne maradni. Elvégre semmije és senkije nem maradt. Egyedül volt. Ekkor találkozott a tekintete Dionéval és már nem érezte magát egyedül.

- Bocsánat, hogy beleszólok - jelent meg egy fiatal női hologram Elara mellett -, de nem teljesen hagytuk elintézetlenül a küldetést.

- Tudsz valamit, Sirien? - lépett közelebb Dione a hologramhoz.

- Amíg ti azon fáradoztatok, hogy megszökjetek én terepfelmérést, végeztem. A bolygó hidegebbik felén a alacsony hőmérséklet miatt szinte nincs is létforma. Kivéve az egy-két hólényt… vagy miket. Lényeg az, hogy találtam egy erődítményt a legnagyobb kiterjedésű jatint-lelőhelyen…

- Jatint? - kérdezte meglepve Janson.

- Ez az egyik ásvány, ami ennek a bolygónak a terméke. A másik neve tirlán. Együtt veszélyes fegyveralapanyagok.

- Tehát van egy erődítmény…? - térítette vissza a témát Dione.

- Ilyen erődítményt képtelenek építeni a helyiek. Messzemenően magas a technológiai szintje - folytatta Sirien. - A másik, amit észrevettem egy érkező hajón az ez… - megjelent az asztal közepén lévő holoterminálon egy jel.

A jel egy kör és benne egy „H” és egy „N” egymáson. Első ránézésre nem is látszik, hogy két betű van a körben, de ha jobban megszemléli az ember észrevehetőek. Dione megremegett. Tudta hogy mi ez a jel. Nagyon jól tudta:

- Norton művek… - suttogta és magában azt kívánta, bár ne lenne igaz, amit lát.

- Milyen művek? - kérdezte Janson, bár érezte, hogy aggódni kezd.

Meglepte Dione reakciója a jelre. Valami azt súgta neki, hogy az a valami, vagy valaki, aki ezt a jelet viseli csak veszélyes, lehet, ha a nő és a társai ennyire aggódnak.

- Hans Norton! - válaszolt Dione helyett Lian. - Egy nagyon veszélyes és kegyetlen vezető. Gazdag, arrogáns és gyűlöl mindent saját magán kívül.

- De leginkább engem… - motyogta gúnyos mosollyal Dione.

- Szeretsz barátkozni? - kérdezte mosolyogva Janson, hogy felvidítsa a nőt.

Dione elmosolyodva rázta a fejét, majd Elarához fordult:

- Ezt te tudtad, igaz?!

- Csak sejtettem…

- Ó, „csak sejtetted”… - dühöngött Dione. - Mindent mindig csak sejtesz! Tudod, hogy nem teszem meg, ha tudok róla, igaz?!

- Dione! Muszáj megállítanod!! Te vagy az egyetlen, aki tudja, hogyan kell!

- Nem! Nem fogom megállítani! Sok mindent megtettem neked, de ebből hagyj ki engem!

- Világok pusztulnak el, ha nem állítjuk meg! Ha nem állítod meg!

Dione reményvesztetten sóhajtott. Utálta, mikor ezt csinálja Elara. De nem érezte magát képesnek megtenni, amire kérik:

- Sajnálom, de képtelen vagyok rá… - suttogta és kisietett.

Senki nem ment utána. Pár percig mindenki a zárt ajtót nézte, majd Elarához fordultak. A csendet Janson törte meg:

- Megkérdezhetem, hogy ki ez a fazon? - mutatott a jelre. - Nem igazán szeretnék meglepődni…

- Hans Norton - kezdte Elara - egykor a világ legtehetségesebb tudósok egyike volt. Hárman voltak, köztük volt Dione egyetlen rokona… a bátyja, Crawe. Egy gépen dolgoztak, melynek az lett volna a feladata, hogy az emberek agyát tökéletesen lemásolja.

- Mire volt az jó?

- Súlyos agybetegeket gyógyíthattak volna vele meg. Ám a gép öntudatra ébredt. Mint később kiderült az előtte való éjszaka Norton ügyködött rajta, majd próbaként a saját agyát használta, hogy megfigyelje a munkája eredményét. Mikor ez megtörtént, a visszaállító műveletnél Norton emlékeinek és tudásának egy része a gépben maradt. Már nem volt önmaga. A gép több embert megölt, pusztán, mert tudását akarta bővíteni. Dione bátyja elpusztította, amit Norton meg akart akadályozni. Ő szerinte Crawe az énje egy részét pusztította el a géppel együtt. A legjobb barátokból a legnagyobb ellenségek lettek. A harmadik tudóssal karöltve Crawe újjá teremtette a laboratóriumot, ahol minden találmányukkal életeket mentettek. Eközben Norton titokban ügyködött, míg egy nap visszatért. Crawe-nek ekkor már volt két gyermeke. Az egyik alig volt két hónapos. Norton megölte Crawe családját, majd vele is végzett. Dione hosszú idő után végre találkozhatott volna a bátyjával, mikor megtudta, hogy halott. Dione csupán hét éves volt és semmilyen élő rokona. Én vettem magamhoz és lett otthona és családja Sirrah és Zeora. Sirien egy évvel később „született” meg. Aztán csatlakozott a családunkhoz Dan, Lian és Doki.

Elara hosszú szünetet tartott és maga elé meredve újra felidézte azokat a szörnyű napokat.

- Sosem felejtem el - folytatta merengve - azokat a gyűlölettől izzó tekintetet, amikor Dione arra kért, hogy képezzem ki őt. Alig múlt hét éves, mégis egy erős akaratú lány volt. Akkor  sem tudtam hatni rá és most sem. Pedig Norton feltett szándéka az ismert univerzumot elpusztítani. Úgy tűnik az idő folyamán az agya még inkább sérült.

- De Dione miért nem akarja megállítani Nortont, hiszen egész idáig azért… - szólalt meg Janson.

- Igen… erre készült. De idő közben már több alkalommal volt összetűzésük. Minden alaklommal meghiúsította Norton terveit…

- Ez az!

- … de sajnos mindannyiszor elvesztett valakit a barátai közül.

Janson értetlen tekintetét látva folytatta:

- Régen rengeteg barátja volt Dionénak… mind a mentorai voltak, szinte rokonai. Azóta csak Moor maradt életben.

- És ők? - mutatott Lianékra.

- Ők androidok.

- Maga is az?

- Nem - mosolygott Elara. - Én nem vagyok… csupán egy „látó” vagyok. A népünket így ismerik.

- Tehát Dionenak  nincs családja, egy őrült meg akarja ölni, aki a bátyát ölte meg… Csoda, hogy ilyen jól viseli.

- Csupán azért, mert erős akarata van. Sokkal erősebb képessége van, mint bármely látónak.

Janson magában egyre jobban tisztelte Dionét. Úgy érezte, hogy segítenie kell neki.

- Bármit is mondtam… - suttogta Elara - ha Dione nem állítja le Nortont… minden elveszett. Én nem vagyok képes rávenni őt, hogy harcoljon. Igazából… nem is akarom.

- Ha megpróbálnék beszélni vele? - kérdezte elgondolkodva Janson. - Talán elérek vele valamit.

Elara reménykedve nézett rá, de nem szólt. Janson pedig csak bólintott és már ki is lépett a teremből. Bejárta majdnem az egész hajót, mire végre rátalált a nőre, aki a térképteremben üldögélt. Az egész teremben homály volt, csupán az ablakokon keresztül jött be fény… a csillagok fénye. Dione az egyik ablaknál ült a padon. Janson szó nélkül letelepedett mellé és a padlót kezdte nézni. Egy jó ideig egyikük sem szólt, végül Janson törte meg a csendet:

- Nem is köszöntem meg, hogy elhoztál abból a…

- Nincs mit! - válaszolt tömören, elutasítón Dione. - Nem kell vigasztalni, se sajnálni.

- Ki sajnál? Én nem, az biztos! Csupán beszélgetni jöttem… már az is bűn?

- Én viszont nem akarok beszélgetni…

- De én beszélhetek, nem?

- Tőlem…

Újabb csend, majd Janson sóhajtott egyet:

- Tudod mi volt a legszörnyűbb abban a börtönben?! Az, hogy képtelennek éreztem magam arra, hogy visszaüssek. Kiirtották a legénységemet, elpusztították a hajómat… engem, pedig bezártak… kínoztak. De egyik testi fájdalom sem volt olyan kegyetlen, mint az, hogy nem tudtam az okát! Most sem tudom… mégis jobban érzem magam. Tudod miért? - nézett a nőre. - Azért, mert tudom ki tette, és képes vagyok visszavágni. Lehet, hogy meghalok, ha megpróbálom, de legalább úgy halok meg, hogy részben visszafizettem a tetteikért. Ez erőt ad nekem. Még akkor is, ha félek, és senki nem áll mellém a harcba. Én és a társaim csak kutatók voltunk, még is megtámadtak, mikor segíteni akartunk valakin. Szerinted mit tesznek másokkal? Egy zsarnokot sem ismertem, aki megállt volna a fenyegetésnél. Bárki is az a fickó… az a Norton, vagy ki… elpusztít mindent. De én veled… vagy akár nélküled… de meg fogom akadályozni, amennyire tőlem telik.

Janson még nézte a nőt, aki mintha nem is hallotta volna, meredt maga elé.

- Megértem, ha nem jössz… - kezdte Janson. - Illetve nem! Nem értem meg! - kelt fel mérgesen felrántva Dionét. - A társaid meghaltak a összecsapásoknál, de ez nem azt jelenti, hogy fel kell adnod!! Ha feladod az ő haláluk hiábavaló!! Tudod hogy mi vagy!! Egy önző kis csitri!! Meg sem érdemled azokat a barátokat, aki melletted állnak!

Dione dühösen próbált kiszabadulni a férfi erős szorításából:

- Eressz el!!

- Nem engedlek el, amíg meg nem hallgatsz!!

- Nem érdekel a mondókád!

- Engem sem érdekel, hogy téged érdekel vagy sem!

Dione kiszabadult és ellökte a férfit és kisietett. Janson a nyomába indult:

- Menj csak! Menj! Zárkózz be a kabinodba és sírasd a halott barátaidat!! Menj csak és sírasd magad!! - kiáltotta még az eltűnő nő után. - A fenébe! - morogta.

Nem így akarta, de muszáj volt valahogy felráznia őt. Visszafelé tartott, mikor Doki és Moor lépett ki a liftből. Bevárta őket.

- Beszéltél vele? - kérdezte Doki.

- Ja - motyogta kedvetlenül Janson.

- Nem mehetett valami jól. De már az csoda, hogy életben hagyott.

- Hűű… ezek szerint örülnöm kéne. Miért is? Ez a lány egy kis csitri! Egy elkényeztetett csaj! Ez a véleményem róla.

Moor morgott valami fenyegetőt.

- Kár védened őt, ocsmányság… Akármit mondhatok, de a világnak annyi, ha ez a lány a egyetlen reménye!! - leindult a lift felé, de még visszaszólt. - Én viszont nem hagyom annyiban!

Janson nem tudta merre megy, csak beszállt a liftbe és maga elé morogta:

- A hangárba kell jutnom - a lift elindult.

Mikor az ajtó kinyílt Janson kilépve belőle a hangárban találta magát. Lement a lépcsőn, miközben elcsodálkozott a hangár méretén. Egészen aprónak érezte magát benne. Ezernyi kisméretű robot ügyködött egy-egy halálos kinézetű vadászrepülőn. Amelyikkel végeztek azokat egy hatalmas kar felemelt és a plafonon sorakozókhoz, rakta, amik tömött sorokban lógtak a helyükön. Volt egy-két nagyobb testű hajó, valószínűleg transzportok. Egy ilyen transzport szállt le mikor Janson belépett. Hirtelen dübörgés hallatszott oldalról, és mikor Janson odanézett ösztönösen hátrált pár lépést. Egy hatalmas villáskarú gép lépett az imént leszállt transzport hajóhoz. Janson épp oda akart menni, mikor egy lebegő kis droid repült elé:

- Megkérdezhetem, hogy mit keres ön itt?

- Én csak… egy hajót szeretnék, amivel elmehetek.

A droid egy percet hallgatott, majd megszólalt:

- Sajnálom, önnek nincs felhatalmazása. Kérem, térjen vissza a korábbi tartózkodási helyére…

- Kitől kell engedélyt kérnem? - vágott a droid szavába Janson.

- A „Látó” -tól, vagy Rhea parancsoktól.

- Értettem - indult vissza a lift felé.

Mielőtt belépett volna a liftbe visszanézett a hangárba, majd beszállt. „Óriási. Be vagyok ide zárva. Egyik fogságból a másikba, és nagy valószínűséggel senki nem ad eltávozási engedélyt. Főleg nem Dione. Meg kéne keresni Elarát. Talán az a Doki segíthet, már ha segít.”

- Orvosi szint - mondta ki hangosan az utasítást, mire a lift elindult.