Sirien a bolygótól kissé távolabb lépett ki a hipertérből. Két „nap” telt el, hogy elindultak, Dione már hatodszor nézte át a felszerelést. Utálta a várakozást. Nem volt az erőssége a türelem, bár néha képes volt napokat várni valamire. Bár ezek a pillanatok általában ritkák, és valamilyen cél elérésével kecsegtettek. De az, hogy az űrhajóban kuksoljon, várva, hogy megtudja a feladatát… az más volt. Ilyenkor még a legtürelmesebb létforma is idegeskedik. De mindez a lelki folyamat egyáltalán nem látszott rajta. Ahhoz kevés volt ez a pillanatnyi „idegeskedés”.

- Megérkeztünk! - hangzott a kommból Sirien hangja, mikor Dione lehuppant a székbe.

- Éppen ideje volt - szólt és az idegessége teljesen megszűnt.

Már volt feladata és tudta, hogy most minden lelki folyamat csak elvonná a figyelmét, ezért háttérbe szorította őket. Figyelte a műszereket, elemzett, számolt és közben úgy járt a keze a műszerfalon, hogy egy zongoravirtuóz is megirigyelhette.

- Úgy látom az ideális leszállóhely annál az elhagyatott bányatelepnél, van - mondta Dione.

- Egyetértek. Becélozzam?

- Igen. Lehetőleg észrevétlenül szállj le - indult kifelé. - Én addig felkészülök.

Minden simán ment. Sirien leszállt és kinyitotta a rámpát. Dione egy barna, térdig érő, csuklyás köpenyszerűségben állt a rámpa tetején. A Dokitól kapott elemzővel felmérte a terepet. Úgy tűnt minden tiszta, de a belső érzéseivel érezte, hogy figyelik.

- Oké, Sirien! Ha elmentem szállj fel és maradj a közeli hold körül - indult le a rámpán Dione. - Ha kell valami, akkor értesítelek.

- Értettem! Sok szerencsét! - hallotta, a füléhez ültetett kommból, Sirien hangját.

Még nézte, hogy Sirien felszáll, majd elindult a legközelebbi „város” felé. Egy jó félórába telt, mire beért a „városba”, melynek utcáin különfélébbnél különfélébb lények végezték a napi teendőiket. Senki nem foglalkozott egy pillantással többet vele. Talán azért, mert ki se látszottak a munkából. Valami azt súgta, hogy ennél többről van szó. Az érzései is jelezték, hogy figyelik. Nem tudta kik, de azt igen, hogy minden lépését követik. Igazság szerint tűt keres a szénakazalban. Ráadásul iszonyatos bűz terjengett a levegőben. A hőség, pedig kibírhatatlan lett volna, ha Doki nem adja azt a védőgént. Néhányszor megfordult a fejében, hogy megkérdez valakit az utcán, de végül nem tette. Túl kockázatos felfedni a jövetele célját és esetleg a segélykérője helyzetét, ezért továbbra is ment előre a zsúfolt utcán. Végre talált egy „kocsmát”, amit úgy vett észre, hogy egy nem épp józan figura kifordult az épület ajtaján. Belépett, azzal az elképzeléssel, hogy esetleg kiderít valamit. Valóban „kocsma” volt és mikor belépett hatalmas csend telepedett a helyiségre. Természetesen csupán addig, míg mindenki megnézte a belépőt. Dione a csaposhoz lépett, aki egy malac és ember keveréke lehetett, az arcát díszítő orr miatt.

- Mit akar? - röffentette „Talán mégis keverék”.

- Információt - mordulta Dione és letolta a csuklyáját.

- Attól függ, mit fizetsz és, hogy mit kérdezel! - hajolt közelebb a csapos.

- Ez jó lesz fizetségnek? - kérdezte Dione visszafogva a hányingerét és egy kis pénzérmét tartott a kezében.

Tudta, hogy ez itt elfogadott pénz, így nyugodt szívvel mutatta. A csapos átvette, majd ránézett:

- Kezdetnek nem rossz. Most halljuk a kérdést.

- Egy boltot keresek… azt mondták ott mindent, megtalálok, ami nekem kell.

- Sok bolt van…

- Ezt egy Zizyan nevű egyén vezeti - ahogy kimondta a nevet a csapos hátrébb dőlt, ezzel némi levegőt hagyott Dione-nak. - Ismerős?

- Nem! - vágta rá a csapos, határozottan, de Dione tudta, hogy hazudik. - Sajnos, nem!

- Én is sajnálom… így nem adhatom meg a pénzed másik felét - indult el kifelé.

- Héé! - kiáltott a csapos. - Esetleg a város déli felén érdeklődj.

Dione kivett két pénzdarabot és letette a pultra:

- Kösz az infót - mondta, majd kisietett felvéve a csuklyát.

Tudta, hogy hamarosan egy-két kellemetlensége akad a helyi vezetőséggel, de állt elébe. Minden esetre megfogadta a „disznó képű” ajánlatát és a „város” déli részén próbálkozott. Nos, a déli rész elég… elhagyatott volt, sőt, mondhatni kietlen. Csupán egy üzlet állt, aminek a falán ÁRULÓ felírat állt, természetesen a bolygón élők nyelvén.

- Na, ennyit a segítségről - morogta Dione. - Kicsit elkéstem.

- Szerintem, pedig eleve rossz helyre jöttél - hangzott egy hang a háta mögött, basic nyelven.

Nyolcan voltak. Nem kellett hátra fordulnia, hogy tudja. Egyik kezében lánc, a másikéban kés, a többiekében elektromos ösztöke. Kivéve a beszélőjében. Nála fegyver volt. Utálta ezt. Minden világban alábecsülik őt, mert nő. Mikor jár végre olyan helyen, ahol valami keményebb fogadtatás várja.

- Ugye nem gondoltátok komolyan? - kérdezte meg sem fordulva, de a csuklyát levéve. - Ennyire hülyének nézek ki?

- Nézd, kislány, ha békén jössz velük, nem bántunk… annyira - mondta egy másik, mire a többiek röhögni kezdtek.

Dione kíváncsi lett volna, mit szólnának, ha elő venné a kedvenc fegyverét és kilyuggatná őket. Végül elvetette az ötletet, elvégre nem árt egy kis mozgás. Lassan megfordult és a jövevényekre vigyorgott, akik idegen lények voltak, még hozzá a legvisszataszítóbb fajtából:

- Aki életben akar maradni, most távozzon - mondta teljes komolysággal.

Természetesen, mint mindig, röhögni kezdtek, majd a fegyveres szólalt meg:

- Csak nem meg akarsz ütni?

- Hogy találtad ki.

- Én élvezném, ha megütnél - lépett előrébb az egyik vigyorogva, amitől Dione gyomra kavarogni kezdett:

- Nincs már így is kevés fogad? Ráadásul nem szívesen mocskolnám be a kezem a rothadó félben lévő fogaidtól.

- Ha nem vetted volna észre, bogárkám, te egyedül vagy… - nevetett a fegyveres - mi meg nyolcan.

- Ki se néztem volna belőled, hogy tudsz számolni - válaszolt Dione és már emelte fel a kezét védekezőn, mikor érzékelte a szeme sarkából közelítő ösztökét.

Elkapta a lény ösztökét, tartó karját és csavarintott rajta. Egy ordítás, egy reccsenés. Az ösztöke még le sem esett, mikor a többiek egyszerre támadtak rá. Dione azonban résen volt, így mikor az első lövés eldördült nem őt találta el, hanem a mögötte álló egyik ösztökést. Eggyel kevesebb. A következő lövés egy másik ösztökést talált el, mert Dione elkapva a felé döfő ösztökét maga elé rántotta. Kettő. Az ösztöke a kezében maradt, ezzel védte ki a láncos felé hajított láncát, majd a fegyveres irányába lendítette. A láncos holtan esett össze. Három. Két oldalt álló ösztökés Dione két oldalát vette célba, de ő szaltózva a háta mögött álló harmadik ösztökés mögé került és előrébb lökte. Négy. A fegyveres újra lőtt, de Dione perdült egyet és a negyedik ösztökést lökte a lővonalba. Öt. A maradék két ösztökés újra próbálkozott, de a nő elkapta a két ösztökének a nyelét és kirántotta a kezükből, majd az egyiket a fegyveres felé hajította. Az elhajított ösztöke a fegyveres mellkasába fúródott. Hat. Dione a felé rohanó felé tartotta az ösztökét, így az belerohant. Az utolsó lény elkapta hátulról, lefogva a nő karját. Dione hátra lendítette a fejét. Reccs. A szorítás engedett és Dione a lény karját hátra csavarva mögé került. Két kezébe véve a fejét csavart egyet rajta. Reccs és vége. A nő felegyenesedett, majd körbenézett a hullákon:

- Nem mondhatjátok, hogy nem figyelmeztettelek titeket - motyogta lenézően és elindult.

Alig tett néhány lépést és fegyveres katonák vették körül. Egy tiszt lépett előrébb:

- Letartóztatom, rendbontásért! - mondta a bolygón élők nyelvén.

Dione körbenézett a fegyvereseken, majd vissza a tisztre. Lassan feltette a kezét. Megadta magát, de csak azért, mert így akarta.