Nayeli kilépett a hajóból és mélyet szippantott Coruscant levegőjéből. Mögötte Quittro jött, mint mindig. Miután a gazdája és a lány nevelőapja meghalt azóta az anyja parancsait követi. Anyja, pedig parancsba adta, hogy mindig Nayeli mellett maradjon. A lány már tizenhárom éves volt és már megszokta a robot jelenlétét, sőt már egész jól kijött vele. Már nem koloncot látott benne, hanem barátot. Jó, mióta vele van a lány kicsit bővített a robot tudásán, és több funkcióval ellátta. Többek között némi rugalmasságot programozott bele. A korát meghazudtolóan érett döntései voltak Nayeli-nek. A Jedi templom felé vette az irányt. Az anyja küldte őt ide, hogy egy üzenetet adjon át Yoda mesternek. Ő nem akart jönni, csak Rigna-t küldte még vele, aki követte őket. Az idős nő olyan volt, mint egy dadus és titkárnő. Nayeli kedvelte, mert kevésbé volt szigorú, mint az anyja. Az anyja szigorúsága ellenére Nayeli rajongott érte. Szerette. Rigna gyakran mesélt neki Nayeli igazi apjáról. Az anyja is mesélt, de általában keveset, mert fájt neki beszélni róla. Belépett a templom ajtaján, ahol egy nő állt.

- Hello… - motyogta zavartan Nayeli. – Yoda mestert keresem.

- Yoda mester már vár, gyere, elkísérlek hozzá. A társaid maradjanak.

Nayeli intett a robotnak, hogy maradjon, majd követte a nőt, aki valószínűleg Jedi volt. A lány furcsán érezte magát a templomban. Eddig is furcsa volt neki, hogy képességei vannak. Az anyja azt mondta, hogy apjától örökölte őket. Rigna azt is elmesélte, most útközben, hogy az apja Jedi mester volt, még hozzá az egyik legnagyobb. Yoda-ról is mesélt neki, és arról, hogy miért jönnek ide. Az anyja féltette Nayeli-t attól, hogy a képessége esetleg megijeszti és valami baj lesz. Arról az anyja nem tudott, hogy az apja gyakran megjelent Nayeli álmában és beszélt hozzá. Ez a kapcsolat mély volt köztük. Egy különleges képesség, amit Nayeli része volt. Ahogy egyre többször lépett kapcsolatba apjával, egyre tisztábban és határozottabban érzékelte őt. Érezte a védelmező közelségét, hallotta a tanácsait. Az apja tanította is.

Obi-van épp Yoda-val tanácskozott, mellette a huszonéves Anakin állt, mikor nyílt az ajtó és Merina, az egyik Jedi lépett be, mögötte egy tizenéves lánnyal.

- Mester, - hajolt meg Merina. – Megérkezett – nézett a lányra.

- Á, már vártunk, Nayeli. Köszönöm, Merina – tette hozzá Yoda, mire a nő elment. – Gyere, beljebb Nayeli – invitálta a lányt Yoda.

A név Obi-van-ba hasított. Ez volt az a név, amit Qui-gon utoljára mondott. Vajon ő lenne az?

- Kérlek, hadd mutassam be Obi-van Kenobi-t – mondta az odajövő lánynak Yoda. – Ő, pedig a tanítványa Anakin Skywalker. Obi-van a hajdani Qui-gon Jinn tanítványa.

A lány Obi-van felé nyújtotta a kezét. Ahogy Obi-van kezet fogott vele és a szemébe nézett, hirtelen ráeszmélt, hogy mitől olyan ismerős a lány. A szeme Qui-gon-é volt és érezte a benne szunnyadó, hatalmas Erőt. Szinte alig bírt megszólalni:

- Örvendek, Nayeli – mondta kedves mosollyal.

- Én is örvendek Obi-van – mosolygott a lány és hangja lágyan csendült. – Anyám sokat mesélt rólad.

- Az anyád? – kérdezte döbbenten Obi-van.

- Nayeli El’ya lánya – mondta Yoda.

Ekkor már összeállt a kép. A lány Anakin felé fordult és kedvesen nyújtotta a fiú felé a kezét:

- Szia, Anakin. Téged még nem ismerlek… - ahogy összeért a kezük a lány megremegett, de olyan gyorsan visszaállt a lélekjelenléte, hogy Obi-van azt hitte csak érzéki csalódás volt.

Nayeli Yoda-hoz fordult és egy adatkristályt adott neki:

- Ezt anyám küldi.

Yoda átvette és elmerengett, aztán megszólalt:

- Obi-van, kérlek, mutasd meg a templomot, Nayeli-nek.

Obi-van meghajolt és mutatta a lánynak az utat. Anakin velük tartott.

Nayeli félszemmel a mögöttük jövő Anakin-ra nézett. Még most is érezte azt a mély lelki sebeket a fiúban, amit a kézfogásnál először megérintette. Szinte látta maga előtt a fiú elkerülhetetlen végzetét, mint egy látomást. A félelem még most is belé hasított. A templom romjai, a holtak vére, ami körül veszi a fiút. De mellette olyan erős szeretettet érzett benne egy valaki iránt, ami meghatotta. Minden, ami a végzetéhez vezeti ez az erős érzés. Vajon ki iránt érezheti? Ismerős volt neki ez az érzés. Apja sugározta magából, mikor az anyjáról beszélt, és ezt érezte az anyja fájdalma mögött. Ezek szerint a fiú szerelmes. Amíg ezen gondolkodott Obi-van mutogatta a templom részeit. Egy korlátnál álltak meg, amiről le lehetett látni az alsó szintre.

- Szóval anyád El’ya – mondta Obi-van. – Most itt van? Rég láttam őt, még Qui-gon temetésén.

- Nem jött velem. Mióta a nevelőapám is meghalt, már nagyon befelé fordult. Még sosem láttam őt mosolyogni. Rigna azt mondta, hogy régen, amikor még apám élt sokat mosolygott.

- Mondta, hogy ki az apád? – kérdezte a Jedi.

- Nos, mondták, de kérték, hogy én ne mondjam senkinek, mert az apámnak a mi biztonságunk a legfontosabb. Azt tudom, hogy nagy ember volt. Tiszteletbeálló. Ő, ha tehette volna velünk maradt, volna, de anyám kérte, hogy maradjon az ami, mert úgy több jót tehet a világért. De Rigna itt van velem – tette hozzá jelezve, hogy nem akar többet erről beszélni.

- Hmm… - hümmögött Obi-van. – Lehet, hogy beszélek vele.

- Ott várnak a bejáratnál – indult el Nayeli. – Amúgy is meg kell nyugtatnom Quittro. Biztos idegeskedik.

- Quittro? – kérdezte menet közben Obi-van.

- A robotom.

Mikor a bejárathoz értek Yoda ott volt és Rigna-val beszélt. Elhallgattak, Obi-van-ék jöttére. Nayeli furcsállva nézett rájuk, érezte, hogy titkolnak valamit.

- Szia Rigna – köszönt Obi-van az idős nőhöz lépve. – Rég nem találkoztunk.

- Obi-van. Látom az idő rajtad is elment. De jól nézel ki – vigyorgott Rigna. – Nayeli, azt hiszem, megyünk.

- Rendben – vont vállat Nayeli és elindult kifelé. – Gyere, Quittro, megyünk!

A robot úgy ment utána, mint egy engedelmes kutya. Rigna még elköszönt és a lány után sietett:

- Miért nem köszöntél el? – kérdezte Rigna.

- Miért kellett idejönnünk? Én nem ismerem ezeket az… valakiket – morgolódott Nayeli és leintett egy szállító járművet. – Titkoltok valamit, de már nem érdekel – tette hozzá és beszállt Quittro társaságába.

Rigna szintén beszállt és megmondta az úti célt a sofőrnek. A konzulátusra mentek. Rigna kérte a lányt, hogy maradjon kint, amíg ő elintéz valamit a konzulátuson. Nayeli sóhajtva sétálni kezdett a nyomában a kétszer akkora robottal.

- Nem tudom mi értelme, van itt lennünk – pufogta Nayeli. – A kalózoknál legalább volt valami kaland. Jó tudom, apa, ne keressek kalandokat!

Egy ideig nézelődött, majd elindult a konzulátus felé.

- Rigna azt mondta, maradjunk itt – mondta Quittro.

- Sosem hallgattam igazán senkire… nem igaz? – vigyorgott Nayeli.

A robot vele tartott az épületbe. Egy sarkon fordult éppen be a lány, mikor neki ment egy nőnek. Hogy a nő ne essen el, megfogta a kezét és megtartotta.

- Elnézést… - suttogta Nayeli, de aztán képek jelentek meg a fejébe, és érezte a nőben az Erőt.

De nem a nő sugározta, hanem két apró tudat. A képek, mint mindig a jövőt mutatták, és ez a látomása nem volt szívderítő. A nő sorsa meg volt pecsételve.

- Semmi baj – mosolygott a nő és ez észhez térítette Nayeli-t.

- Remélem nem esett baja.

- Jól vagyok, köszönöm. Te mit keresel itt, egyedül… illetve majdnem egyedül – nézett a robotra.

A nő mögött is állt egy protokoll droid, némán.

- Keresek valakit, de azt hiszem, inkább kint megvárom. Elkísérhetem valahova?

- Köszönöm, de már van kíséretem – válaszolt a nő és tovább ment.

Nayeli még nézte, ahogy távolodik a nő, majd szó nélkül kisietett a járműhöz, amivel idejöttek. Rigna még nem volt ott, aminek a lány nagyon örült, mert a két emberrel kapcsolatos látomások szinte sokkolták. Egyre feszültebb lett, mint mikor valami fontos dolgot hagyna az ember figyelmen kívül, pedig az orra előtt volt. Fel-alá járkált és próbálta a látomásokat összerakni, hogy értse őket. Immár érezte az egész bolygóból áramló veszélyt. Olyan erővel, élességgel látta a látomásokat, hogy nem is lehetett kétsége, hogy ennek a jövőnek nincs alternatívája.

- Hol van már Rigna! - mordult feszülten.

Menni akart. Mindegy hova csak el innen. Ekkor látta Rigna-t jönni, ezért gyorsan beszállt és lakatott tett a lelkére, hogy senki ne tudjon arról, amiről tudott.  Quittro szerencsére mindig képes titokban tartani, amit Nayeli nem akar elmondani. Így hagyták el Coruscant egét, majd hipertérbe ugrottak. Nayeli lelke egy része fájdalmasan sikoltott fel.

Négy év telt el, hogy a Császári Birodalom legyőzte az árulónak kiáltott Jediket, egyúttal ki is irtotta mindet. Boba Fett sóhajtva nyújtózott fel a szerelő asztal mellett, majd megnézte a művét. Hamarosan elkészül és akkor jobban fog működni az érzékelő. Már csak egy kis igazítás és készen van. Ekkor megszólalt üzenetjelző. Újabb megbízás. Mióta elkapta, mindenki orra elől az egyik legkeresettebb bűnözőjét, azóta több ajánlatot kapott. Mindent precízen a kérvényező igénye szerint, érzelemtől mentesen teljesítette. Immár a Boba Fett név egy volt a tökéletes-fejvadász jelzővel. Sosem hibázott. Ha meglátták a mandalori csatapáncélba, bujtatott alakját tisztelettel húzódnak el az útjából. Bár még vannak, akik nem hisznek abban, hogy mire képes. Az ilyen kétkedők hamar rájönnek, milyen hiba a túlzott elbizakodás. Még van dolga azzal, hogy a magaslatokba emelkedjen. Idővel azonban már senki nem fog kételkedni abban, hogy ki ő. Befejezve a munkáját letette a műszereket, majd a hajó konzoljához lépett, hogy megnézze az üzenetet. Miután elolvasta nekiállt felkészülni. Közben elindította az utazáshoz szükséges számításokat. Egy óra múlva, már a hipertérben utazott és végig vette a feladat végrehajtásához előkészített tervet, annak a fényében, amit megtudott a kutatásokból. Nem vette fel a szokásos páncélját, mert először csak felméri a terepet. Természetesen lesz fegyvere, de jobban el tud vegyülni, ha egyszerű „kalóznak” álcázva érkezik. Előbb leteszi Slave-1-et egy közeli bolygón, és onnan megy át a célbolygóra. Tudta, hogy, bár még nem nagy, de van híre a hajójának. Biztos volt benne, hogy a kalózok, és más söpredék pillanatok alatt eltűnne, ha csak meglátják a hajóját. És akkor a célszemély is távozna. Miután elérte a kiválasztott bolygót, egy csuklyás köntöst vett magára, és kilépett a hajóból. Lezárta maga mögött a hajóját. Szerencséjére, vagy inkább a tervezés hatására sikerült, akkor és ott megjelennie, ahol nem tudták összeegyeztetni a „normális” képét, fejvadász mivoltával. A két bolygó közötti forgalom, pedig elég sűrű, így hamar eljutott a célbolygóra. Amint megérkezett a közeli bárba tért be. A csapos, egy kövérkés férfi, épp kiszolgált két rodait. A bárban lévők megnézték maguknak a belépőt, majd folytatták tevékenységüket. Boba Fett a pulthoz ült és kért egy enyhébb italt. Bár inkább csak forgatta és minimálisan kortyolt belőle. Inkább figyelte a vendégeket, persze nem feltűnően. A célszemély nem tartózkodott itt, de nem zárhatta ki, hogy megtud valamit, ha türelmes. Ekkor egy új vendég lépett be. Mindenki elhallgatott egy percre, majd újra suttogtak, nevettek. A belépő egy meglepően fiatal és szép nő volt. Talán egy évvel fiatalabb, mint Boba Fett. A mozgásán magabiztosság látszott, ahogy a pult felé közeledett. A legfurcsább, inkább az volt, amit a környezetéből kiváltott. Boba Fett jól tudta, hogy amilyen söpredékek járnak ezen a bolygón, egy nőnemű egyén sem maradhat nyugton, hacsak nem veszélyes – és erről mindenki tud -, vagy nem bűn ronda, öreg, vagy hasonló. Mégis a nő teljes nyugalommal volt képes átvonulni a csürhén. Még bekiáltások sem hangzottak el. Mivel még a számító gondolkodású Boba Fett mércéjével is szép nő volt, ezért arra következtetet, hogy a nő veszélyes. A nő pont mellette ért a pulthoz és kedvesen a csaposra nézett. A csapos viszonozta a mosolyt és megszólalt:

- Nayeli! Rég láttalak – mondta a csapos és egy pohár italt tett le a nő elé. – Hol hagytad az árnyékod?

- Dolga van a hajón. Én is rég láttalak, Brett. Mi újság erre felé?

- A szokásos, mint láthatod. De te mit keresel itt? Talon dühöngeni fog!

- Hé, nagylány vagyok! Talon amúgyis engedte. Dolgozom. Már egy ideje saját kis területem van. Apropó, nem láttál erre egy fickót?

A csapos furcsálló szemmel nézett rá:

- Nézz körül, drágám… - nevetett végül a nőn.

- Igaz, csak vicceltem – somolygott Nayeli. – Csak kíváncsi voltam figyelsz e. Na jó, megyek, csak gondoltam benézek, ha már erre jártam – kelt fel a pulttól és egy kis aprót dobott az asztalra. – Tartsd meg.

Még Boba Fett-re mosolygott, majd távozott. Boba Fett a nő által otthagyott pohárra nézett, amihez a ő hozzá sem nyúlt. A fejvadász szintén fizetett és kisietett. Még időben kiért, hogy lássa a nő távozó alakját. Tisztes távolból, feltűnés nélkül követte. Bár, mikor már egy ideje, csak össze-vissza kacskaringóztak az épületek közt vezető népes utcán, már kezdte megbánni. Egy pillanatra bosszús lett, mikor az egyik sarkon befordulva nem látta. És itt mintha mindenki eltűnt volna. Ekkor meghallotta a háta mögött a nő hangját:

- Te meg miért követsz? – ahogy hátra sandított egy ráirányított fegyvert is felfedezett.

- Nem… - kezdte Boba Fett, de lány közbe vágott:

- De követtél, de most lényegtelen – eresztette le a fegyvert. – Nem hinném, hogy engem keresel.

- Miből gondolod, hogy keresek valakit? – kérdezte a nő felé fordulva, aki közelebb lépett hozzá, bár látszott, hogy figyeli a férfi minden mozdulatát.

- Nem vagyok kezdő, és téged még sosem láttalak erre felé. Jó memóriám van. Te nem vagy kalóz, se csempész. Ahhoz túl jó vagy és túl fegyelmezett. Már a bárban láttam rajtad, hogy mi vagy. Egy fejvadász.

Boba Fett-et ritkán lehet meglepni, de most mégis megtörtént. Gyanakodva nézett végig a nőn. Vajon mit akarhat? Mert biztos akart valamit, ha nem adta fel őt a többieknek. Vagy csak feltartja, míg jönnek a társai.

- Ne aggódj. Nem szóltam senkinek – válaszolt a fel nem tett kérdésre Nayeli. – Tudom ki miatt vagy itt. Ha épp érdekel, megérdemelné, hogy elkapd. Amit tett, undorító és becstelen.

- De ő is közétek, tartozik.

- Sajnos. De hidd el, nem minden társam ilyen. Legtöbbünk egyszerűen élni akar, és abban dolgozik, amiben a legjobbak. De, a becsület miatt nem adhatjuk fel őt.

- Becsület?

- Szabályok. Én sem árulhatom el őt neked.

- Tudod, hol van?

Nayeli bólintott:

- Nem árulhatom el – lépett egész közel a férfihez és mélyen a szemébe nézett. – És meg ne próbálj követni! Megöllek, ha újra észreveszem – tette hozzá és gyorsan, alig észrevehetően kacsintott.

Még elmosolyodott, majd elsietett. Boba Fett immár még rafináltabban követte a lányt.

            Nayeli magában remélte, hogy helyesen teszi, amit tesz. Na meg abban, hogy ez a fiatal férfi képes ügyesen elkapni Herc Marlonet-et elkapni. Minél hamarabb elkerül innen, annál hamarabb megszabadulhatnak fejvadászoktól. Valami furcsa érzése volt ezzel a fickóval, már mikor a bárban meglátta tudta, hogy ki. Mármint azt, hogy fejvadász. Aztán érezte, hogy követi, bár más talán észre sem vette volna. Most is követi, pedig szinte nem is lehet látni. Érzi őt. Eddigi életében csupán egy valakire volt ennyire ráhangolva, Rigna-ra. Anyja halála után nem sokkal őt is elveszítette. Ekkor karolta fel a fiatal Talon Karrde és tanította meg neki a csempészetet. Egy éve, hogy senkivel nem volt ilyen intenzív lelki kapcsolata. Pedig Talon-t nagyon kedvelte és hálás volt neki. Ráadásul ezt a valakit nem is ismeri. Azt sem tudja ki az. De látott valamit a szemébe, ami vonzotta. Amíg így morfondírozott megérkezett oda, ahol Marlone rejtőzött. Most is, mint mindig, rengeteg kalóz és csempész lebzselt a környéken. Ezek, akik védték, akik valamilyen módon mellette álltak. Ki pénzért, ki pusztán, mert őneki is vaj van a füle mögött, és remélik, hogy viszonozva lesz a szívesség. A többi, meg túl értelmi fogyatékos, hogy izmukért bármire kaphatóak legyenek.

- Hello, kislány! – szólította meg az egyik sebhelyes fickó. – Mi járatban erre?

- Marlone-hoz jöttem! A miért nem a te dolgod! – szólalt meg Nayeli és elővette a fegyverét, hogy jelezze, nem kispályás.

- Nem hiszem, hogy érdekli az ajánlatod, szívi. De engem minden játék érdekel – lépett közelebb az egyik nagydarab.

Nayeli jól betanult és gyors mozdulatokkal terítette le, majd a képébe lépett, anélkül, hogy a fegyverét lejjebb eresztette volna.

- Nem vagyok senki szívije! – sziszegte Nayeli. – És most szóltok annak a hájas Marlone-nak, vagy vér fog folyni.

Két fickó bement az épületbe, majd percekkel később kiléptek a keresett emberrel. Marlone valóban egy hájas, ám nagydarab fickó volt. Olyas valaki, aki parancsolgatáshoz szokott.

- Mit akarsz, kölyök? – mordult rá Nayeli-re.

Mielőtt bárki szólt volna berobbant az ajtó, amin kijöttek, ezzel elzárva a menekülés útját. Mindenki el volt foglalva a robbanással, így Nayeli eltűnt arra, amerről jött. Remélte, hogy az ifjú fejvadász innentől tudja, hogy mit kell tennie, de valamiért a közelben maradt. Hamarosan heves lövöldözés alakult ki a helyszínen, majd a fejvadászt látta, ahogy sebesülten próbál visszavonulni. Védelmezőn húzta be maga mellé, mikor elért hozzá.

- Quittro! – kiáltott bele két lövés közben, a karján lévő kommunikátorba. – Gyere értem a hajóval, bajban vagyok!

Nem várta a választ, csak folytatta, viszont tüzelést. A fiatal fejvadász inkább látszott bosszúsnak, mint gyámoltalannak, mikor szintén segített a védekezésben. Már épp szólni akart valamit Nayeli, mikor megérkezett a hajója. Mielőtt a fiatal fejvadász tiltakozni akart volna Nayeli meglepő határozottsággal és erővel a hajó felé, rángatta a lövöldöző férfit. A hajó még nem szállt le teljesen, fedező tűzzel megszórva a környéket, az ajtaja kinyílt és egy robot jött le a széléig, pont mikor Nayeli és a férfi odaért. Nayeli berángatta a férfit, leültette az egyik oldalsó priccsre és nekiállt a sebét vizsgálni. Eközben a robot szó nélkül visszament a pilóta fülkébe. A hajó egész végig mozgásban volt, így már elhagyta a bolygót.

- Mi történt? – kérdezte Nayeli az orvosi dobozt kinyitva. – Azt hittem a robbanás…

- Nem én robbantottam – morogta a férfi. – Valaki beleköpött a levesbe.

- Hát, én biztos nem. Ha így lenne, nem mentettem volna meg az életed. Szóval egy másik fejvadász?

- Nem volt időm megfigyelni. Hova megyünk? – kérdezte a férfi Nayeli arcát nézve.

- Egyelőre csak el. Amíg lecsendesedik odalent minden. Bár, kétlem, hogy visszatérhetek.

Ekkor megjelent a robot az ajtóba:

- Talon akar veled beszélni – mondta dörmögő géphanggal.

Nayeli még ellenőrizte a kötést a sérült férfi karján, majd bekapcsolt egy holovetítőt a túloldali konzolon. Meg is jelent egy férfi miniatűr hologramja.

- Nayeli! Jól vagy? – kezdte köszönés nélkül Talon. – Nem esett bajod?

- Semmi bajom.

- Azonnal gyere haza!! – váltott át szigorú hangnemre a férfi.

- Sajnálom, de dolgom van. Egy ideig nem megyek haza!

- Megmondtam, hogy ne menj Marlone közelébe!! Melyik részét nem értetted?!

- Nem vagyok már gyerek!! – kelt ki magából Nayeli. – Te pedig, bármennyire is fáj, de nem vagy az apám! – egy perc feszült csend, majd Nayeli szomorú arccal, szelídebben folytatta. – Ne haragudj! Hálás vagyok, hogy magadhoz vettél, hogy óvtál. De ideje, hogy magam lábára álljak. Te is tudod, hogy képes vagyok vigyázni magamra.

- Tudom – suttogta szomorúan Talon. – De, már képtelen vagyok nem aggódni miattad. Rendben, menj! Ha kell valami…

- Egy kérdés… - szólt közbe Nayeli. – Mi lett Marlone-val?

- Nem akarom…

- Talon, kérlek!

- Ha jól tudom eltűnt. Elég nagy a fejetlenség odalent.

- Ha meg tudsz valamit, kérlek, szólj.

- Nayeli, nem akarom, hogy te is fejvadász…

- Nem akarok az lenni. Egy barátom akarja tudni.

- A barátod?? – komorodott el Talon. – Nayeli, a fejvadászok veszélyesek! Nem akarom, hogy bármi közöd legyen hozzájuk!

- Szörnyű vagy, Talon – nyöszörgött Nayeli. – Ne aggódj. Csak futó barát. Ha komoly kapcsolatom lesz bárkivel, te leszel az első, aki tudni fog róla. Most mennem kell. Egy időre visszahúzódom.

- Rendben. Légy óvatos!

- Mint mindig.

A kapcsolat megszakadt. Nayeli egy ideig nézett maga elé. Próbálta az érzéseit rendezni, mert most már kezdett kicsit összekuszálódni benne minden.