Öt hónap telt el. Qui-gon megtudta, hogy El’ya visszatér Coruscant-ra és hogy férjhez ment egy Garry Metory nevű férfihez. A mester tudta, hogy a nő névlegesen vetette el magát. Gondolta, hogy meglátogatja El’ya-t ha megérkezett. De arra nem számított, hogy Metory-val is találkozik. Mint kiderült ők akarták így. Mikor megérkezett a nő szállására, El’ya bemutatta őket egymásnak, majd magukra hagyta őket. Pár percig néztek egymásra. Garry egy őszülő, ötvenes éveiben járó férfi volt. A korát meghazudtolóan jó formában volt. Erős, harcos alkatú. Qui-gon már ránézésből tudta, hogy csempész a férfi. Ami az öltözéke alá is támasztott.

- Örülök, hogy megismerhetek egy Jedit – szólalt meg Metory. – Az én szakmámban kevés alkalom van, hogy örülünk neki.

- Én is örülök. Nem tudom, hogy tudod e… - kezdte tegezően Qui-gon.

- Ha El’ya állapotára vonatkozik a kérdés, akkor igen, tudom, hogy terhes. Azt is tudom, hogy szeret téged, és hogy a tied a gyerek.

- Te akartad a házasságot, vagy…

- Nézd, kár szépíteni, de én csempész vagyok. Nekünk nem igazán van lehetőségünk saját családra, akárcsak nektek. Kedvelem El’ya-t. Bízom benne, ami szintén ritka dolog. Öreg motoros már nem vágyik másra, csak egy békés helyre, ahol nyugodtan, meghúzhatja magát néha a világ elől. El’ya megérdemli, hogy vigyázzak rá. Tudom, hogy azt nem akarja, hogy te otthagyd a Jediket. Amit elmondott rólad megerősítette bennem, hogy igaza van. Amúgy is mit tehetnék ellene.

- Én próbáltam…

- Tudom, mondta, ezért vállaltam el őt és a gyereket. Nem kell aggódnod miattuk. Ígérem, hogy vigyázok rájuk. Hidd el, őszintén mondom. El’ya a legjobb és legmegbízhatóbb barátom.

- Nem tudom, mit mondhatnék… - mosolygott Qui-gon. – Köszönöm.

Qui-gon érezte a férfin, hogy igazat mondott. Ez furcsa volt, de érthető. Tiszteletet érdemelt a csempész. Mielőtt bárki megszólalt volna Metory övén megszólalt egy pityegő hang.

- Ha megbocsátasz – nézte meg a szerkezetet és elindult a másik helyiség felé – de ezt, muszáj elintéznem. – fejezte be és már el is tűnt az ajtóban.

Qui-gon elgondolkodva nézett ki az ablakon.

- Garry hova lett? – hallatszott El’ya hangja mögötte.

- Valamit elintéz – fordult felé Qui-gon.

- Biztos hamarosan eltűnik, ahogy mindig – mosolygott El’ya.

- Jó ember – jegyezte meg halkan a Jedi.

- Tudom.

- Bár én lehetnék helyében. Rossz, hogy…

- Ne vádold magad! Én döntöttem így.

- Én meg könnyen hagytam magam. Ez így nem helyes.

- Én csábítottalak el. A viselkedésem már a legelső találkozásunkkor hagyott némi kivetni valót. Aztán a barlangban…

- Ami történt megtörtént. Ezzel már együtt kell élni. Pusztán szerettem volna részese lenni…

Nem tudta befejezni, mert Metory jelent meg:

- Bocsássatok meg, de mennem kell – mondta, miközben hozzájuk lépett. – Munka.

- Máris? – sóhajtott El’ya. – Nos, gondolom fontos. Soká maradsz?

- Hát, nem tudom. Biztos nem érek haza vacsira… egy ideig – vigyorgott a férfi.

- Vigyázz magadra! – adott egy puszit a férfinek.

- Hé, rossz pénz nem vész el. Nos, örülök, hogy megismerhettelek Qui-gon – fogott kezet a mesterrel, majd kifelé indult.

El’ya figyelte, ahogy a csempész alakja eltűnik az ajtóban. Kedvelte a férfit, és féltette őt.

- Nekem vissza kell mennem – szólalt meg Qui-gon.

- Kár, szerettem volna beszélgetni veled.

- Holnap el kell mennem…

- Na tessék, már megint aggódhatok – sóhajtott El’ya.

Rigna lépett be, mögötte egy robottal.

- Quittro! – lepődött meg El’ya. – Te miért vagy itt?

- Metory gazda megparancsolta, hogy vigyázzak önre.

El’ya tudta, hogy az ember formájú, harci robot Garry testőre volt. Az hogy Garry itt hagyta az a nő iránti mély szeretet jele volt.

- Óriási, most aztán nagyon aggódhatok – morogta El’ya.

- Látom, nekem nem kell… - mosolygott Qui-gon. – Most már valóban mennem kell – indult a férfi az ajtó felé. – Amint visszatértünk átjövök. Vigyázzatok! – tette hozzá és elment.

El’ya sóhajtva lépett az ablakhoz és a hasát simogatva elmerengett. Háta mögül hallotta a robot halk zúgását. Valahogy az volt az érzése, hogy elveszíti azokat, akiket szeret. De hát mégsem kötheti őket magához, az már önzőség lenne tőle.

Két nap telt el és Qui-gon visszatért a küldetéséről. El’ya épp egy üzenetet olvasott este felé, amit Garry küldött neki, hogy még elmarad. Az estéhez készülődött. Az árnyékává vált robot a sarokban állt és figyelte őt. Rigna mellette tevékenykedett. Mikor minden elcsendesült és El’ya magára maradt, már elég késő este volt. Álmából a szülési fájdalmak ébresztették fel. Rigna-val megbeszélték, hogy lehetőleg orvosi segítség nélkül szülik meg, mivel a saját orvosuk, az elég messze volt. Mindketten felkészültek a szülési feladatokhoz, ezalatt a kilenc hónap alatt. A szülés alig három órát vett igénybe, mert a vajúdás nagy részét, már átaludta. Egy kislánynak adott életet, akinek Nayeli nevet adta. Arra gondolt, hogy szól Qui-gon-nak, de Rigna megelőzte és a férfi már hamarosan meg is jelent, mire rendbe szedték magukat. Rigna magukra hagyta őket.

- Ne haragudj – sóhajtott fáradtan El’ya, mikor a férfi mellé ült. – Nem akartalak felébreszteni.

- Örülök, hogy megtetted – mosolygott Qui-gon és kezébe vette a lányát, aki mélyen aludt a puha anyagba bugyolálva. – Holnap megint el kell mennünk egy küldetésre.

- Szerettem volna, ha legalább egy napot egy család volnánk. Hova mentek?

- A Naboo-ra megyünk. A Kereskedelmi Szövetség blokád alá vette…

- Mondtam, hogy így lesz… Mármint a kancellárnak.

- Most ne beszéljünk erről. Gyönyörű gyerek – nézte az alvó gyermeket.

- Ilyen szép az apja… akkor ne csodálkozzunk… - próbált ébren maradni El’ya, de a fáradság egyre jobban elhatalmasodott rajta.

- Szeretlek, El’ya… - suttogta Qui-gon és megcsókolta. – Aludj, pihenj. Ha visszatérünk, miénk a világ.

- Szeretlek… Qui-gon… - suttogta El’ya és lecsukódott a szeme.

Napokkal később El’ya épp készült, hogy visszatér Coruscant-ról Hillen-re, mikor Rigna lépett be a szobájában, arcán mélységes fájdalommal és könnyes szemmel.

- Rigna? Mi a baj? – kérdezte elfúló hangon El’ya, és érezte, hogy valami szörnyűség történt.

- Ó, El’ya… - suttogta halkan, megtört hangon a lány. – Most hozták a hírt… maga Yoda mester üzent… Qui-gon… meghalt…

El’ya-val megfordult a világ, hirtelen szédülni kezdett. A szeméből már az előtt potyogni kezdett a könny, mielőtt tudatára ébredt volna a sírásnak. Lelkében óriási űr nyílt, hogy elnyelje a sötétség. Térdre esett és át fogva a testét zokogni kezdett. Mintha Nayeli érezte volna, felsírt a másik szobában, visszhangozva az anyja fájdalmát. Azt kívánta bár visszatekerhetné az időt, hogy újra láthassa a férfit, és a karjába lehetne. Rigna nyugtatóan átölelte és ringatta, nyugtató szavakat suttogva. Egy idő múlva már nem voltak könnyei, és Rigna felvette a még hüppögő gyermeket, és őt nyugtatta. El’ya még a földön ült, maga elé meredve, sírástól vöröslő szemekkel. Egyszer csak felkelt és Rigna-hoz lépett, átvette a gyermekét:

- Mikor temetik és hol? – kérdezte Rigna-tól.

- A Naboo-n, holnap.

- Készíttesd a hajót! Odamegyünk!

Rigna nem szólt, csak bólintott és elsietett. El’ya az ablakhoz lépett és kinézett a forgalmas városra.

Obi-van figyelte, hogyan készülnek fel a temetésre. Az előbb beszélt Yoda-val. Mester lett és engedték, hogy teljesítse Qui-gon utolsó kérését, hogy Jedi-vé nevelje a kis Anakin Skywalker-t. A nap lenyugvóban volt. Lépések hangjára lett figyelmes. Hátra fordult és El’ya állt előtte. A lány talpig fekete ruhában volt. Arcán mélységes fájdalom, amit maga Obi-van is érzett. Ahogy közelebb ért hozzá a lány, szinte égette a nőből sugárzó szomorúság. A veszteség gyötrelme a szemében is látszott.

- El’ya – szólította meg a lányt.

- Obi-van – válaszolt halkan a lány.

Nem tudta, hogy mit mondjon. Mivel tudna enyhíteni a lány gyászán. Vajon mennyire kerültek közel egymáshoz. Hirtelen eszébe jutott, az a tárgy, amit Qui-gon adott neki a halálkor, hogy adja a lánynak.

- El’ya – vette elő a tárgyat, ami egy adathordozó volt. – Ezt Qui-gon adta nekem a halálakor, hogy adjam neked. Az utolsó szava egy név volt… Nayeli… Nem tudom, mond e neked valamit? – adta át a tárgyat a lánynak.

El’ya úgy vette át, mintha valami kincset kapott volna. Arcán könny folyt végig.

- Köszönöm… - suttogta. – Többet mond z a szó mindennél… - tette hozzá szomorú mosollyal.

Halk kürtszó jelezte a temetés kezdetét. Obi-van a lánnyal elindult az udvarra, ahol már felállt a menet, ami a kupolához kísérte a halottat, ahol elégetik majd. El’ya odalépett a halott Qui-gon-hoz és óvatosan megérintette az arcát. Majd lehajtott fejjel elindult a menet végére. Yoda és Mace Windu a lány után nézett.

El’ya a szertartás után a hajója felé igyekezett, mikor Yoda hangja állította meg. Senki nem volt körülöttük.

- El’ya – odasétált a lány mellé, aki bevárta őt. – Mérhetetlen szomorú dolog a veszteség. De ő már eggyé vált az Erővel.

- Tudom.

- Mihez kezdesz? – kérdezte Yoda.

- Visszatérek a Hillen-re.

- És a gyermek? Jól van?

- Igen. Egy ideig nem térek vissza Coruscant-ra. És Hillen-t is elhagyom. Túl sok az emlék.

- Az idő mindent megold.

- Az Erő legyen veled, mester… - mondta halkan a lány és elindult.

- Az Erő legyen veled, El’ya. És a gyermekeddel is. Vigyázz rá.

El’ya csak bólintott, majd tovább sietett. El akart menni, minél messzebb, hogy ne kelljen emlékeznie, mert még túl fájdalmas volt.