Qui-gon nézte a leszálló hajót, ami értük jött a Hillen-re. Bár El'ya megnyugtatta őt, hogy a kapcsolatuk titokban maradása jó ötlet, de a férfi nem igazán érezte ezt tisztességesnek, mind El'ya felé, mind a Jedik felé. Ez egy olyan súly, ami alatt akár össze is roppanhatnak. Obi-van lépett mellé, majd együtt indultak a kinyíló rámpa felé. Mielőtt beléptek volna Qui-gon visszanézett a városra.

- Mester - szólította meg Obi-van. - Mennünk kell.

Qui-gon bólintott és belépett a hajóra. Teszi, amit kívánnak tőle, de attól még fáj, hogy itt hagyja El'ya-t. Ez alkalommal a szíve mást mond, mint az esze. Most már értette, miért nem teremtenek komoly kapcsolatot a Jedik. Az út ideje alatt átgondolta a dolgokat és próbált rendet teremteni az érzelmeiben. Mikor a Jedi templomba értek a tanács elé járultak, hogy beszámoljanak az eseményekről. Qui-gon ez időre a háttérbe szorította az érzelmeit, bár nehéz volt. Mikor befejezte a beszámolót, már alig várta, hogy elbocsássák őket.

- Nem Sith volt - tette hozzá Qui-gon. - A kard, ami nála volt nem ő készítette...

Mace Windu nézte a kezében tartott kardot, amit Qui-gon, még az elbeszélés előtt adott neki. Valóban a kard egy rég halott Sith kardja volt.

- Bármi is volt - kezdte komótosan Yoda - oda kell figyelnünk, hogy valóban vissza ne térjenek a sötét lovagok.

A tanács tagjai mindannyian egyetértően bólogattak. Qui-gon nehezen fogta vissza magát, hogy ne menjen el.

- El'ya bölcs volt, hogy szólt nekünk. Remélem, jól van? - kérdezte váratlanul Mace Windu és Qui-gon-on tartotta átható pillantását.

- Jól van - válaszolta Qui-gon az érzéseivel ellentétben, viszonylag érzéketlenül. - Sokat segített a bolygó népének az újrakezdésben.

A tanács tagjai is mereven nézte a Jedi mestert. Qui-gon kihúzta magát és hidegen nézett Mace Windu szemébe.

- Elmehettek - engedte el őket Mace Windu.

Qui-gon és Obi-van meghajtotta magát és kimentek. Kiérve Qui-gon elindult, majd megállt egy pillanatra és Obi-van-ra nézett:

- Kérlek, most hagyj magamra - suttogta, majd tovább ment egyedül.

Qui-gon a templom egyik eldugottabb helye felé igyekezett.

Obi-van még mestere után nézett. Érezte, hogy valami komoly dolog nyomja Qui-gon lelkét. Tudni nem tudta, de sejtette, hogy El’ya is érintett benne. Mikor Mace Windu rákérdezett - bármennyire is rejteni akarta – Obi-van megérezte a fájdalmas rezdülést Qui-gon-ban. Vajon a mesterek is megérezték? Ekkor meghallotta a mögötte kinyíló tanácsterem ajtaját. A mesterek sorban jöttek kifelé, beszélgetve. Obi-van feltűnés nélkül elsietett a szobája felé. Nem akart belefolyni Qui-gon dolgaiba, bármennyire is hajtja a szíve, hogy segítsen mesterén. De mit tehetne? Okból nem avatott be senkit a titkába. Remélte megoldódik a helyzet. Épp elérte a szobáját, mikor Siri jelent meg a sarkon:

- Obi-van! – húzta szokásosan félmosolyra a száját a szőke lány – Visszatértetek?

- Ha jól látom ti is épségben túl, vagytok a küldetéseteken.

- Ja, elég uncsi volt – támaszkodott a falnak – Van kedved lejönni, enni?

- Hát…. Nem is tudom…

- Ugyan már… Kérlek, gyere – közelebb hajolt Obi-van-hoz. – Nem akarok egyedül lemenni, mert akkor Roga akaszkodik rám.

- Ááá, értem – mosolygott Obi-van. – Ezek szerint védjelek meg? Na jó… Úgy is éhes vagyok.

Elindultak az étkező felé. Egy percig Obi-van magában mosolygott.

- Amúgy miért baj, hogy Roga kedvel? Nem fog megenni.

- Tudom, csak elveszi az ember étvágyát.

Obi-van általában kedvel mindenkit, illetve elfogad, de ebben a dologban Siri-nek igaza volt. Roga – egy ziraki faj képviselője – rettentő falánk és gusztustalan étkezési módjáról volt híres. Bár ha jól tudja Obi-van, Roga még kulturált a fajtájához képest.

Öt hónap telt el, mióta együtt voltak Qui-gon Jinn-nel. El’ya azóta sokszor átgondolta a helyzetet, és tudta, hogy a férfinek, muszáj Jedinek maradnia. Sóhajtva dőlt hátra a székben. Útban volt Coruscant felé, mert odaküldték egy gyűlésre. Pár napot kell itt töltenie, és remélte, hogy találkozhat Qui-gon-nal. Sok mindent meg kell beszélniük. Rigna jött oda hozzá:

- Megérkeztünk – kezdte. – A kancellár vár minket. Kérte, hogy mielőbb beszélni akar velünk.

- Rendben – kelt fel El’ya.

- Biztos nem akarsz előbb pihenni? – aggodalmaskodott Rigna.

- Szerintem, jobb, ha már nem pihenek többet, mert csak meghátrálok.

- Értem… - somolygott Rigna. – Akkor átöltözöl, vagy így jössz?

El’ya végignézett magán. Egyszerű, bő barna ruhát vett fel.

- Nos, ez egy kicsit túl egyszerű… - motyogta, és elindult a hajó hátsó részében lévő szobájába.

Egy óra múlva már kifelé jött a kancellártól. Rigna az ajtónál várta.

- Mit akart? – kérdezte El’ya-t.

- Szokásos instrukciókat adott a gyűléssel kapcsolatban. Úgy tűnik fel, akar használni. Fél valamitől.

- Nos, úgy hallottam korrupt…

- Igen. És ami a mostani beszélgetéstől még biztosabb.

- Mit teszel?

- Táncolok…

- Hogy?

- Ez a szakkifejezése a kerülgetem az álláspont kinyilvánításának.

- Aha.

Eközben kiértek a platformra, ahol várta őket a járművük.

- Most mit akarsz tenni? – ült be a nő után Rigna.

- Rendbe hozom magam, aztán eszek. Nem akarok éhgyomorral találkozni a Jedikkel.

- Megértem.

Újabb óra telt el. El’ya nagyot sóhajtva nézett fel a Jedi templom bejáratára. Muszáj megtennie, bármennyire is nehéz. Bár nem volt biztos benne, hogy helyesen cselekszik. Vagyis, hogy jó ötlet e? Na jó, ne most menjen inába a bátorsága! – indult a bejárat felé El’ya. Tudta, hogy így tisztességes. Meg amúgy is ki fog derülni idővel az igazság. A bejáratnál egy idegen nő várta, El’ya nem tudta hirtelen melyik fajhoz tartozott. Mosolyogva nézett rá, mikor odaért El’ya:

- Segíthetek? – kérdezte.

- Qui-gon Jinn-t keresem.

- Ő most ért vissza a küldetésből és a Tanács előtt tesz épp jelentést.

- Ó, értem.

- De ha gondolja, ott megvárhatja, amíg végez.

- Köszönöm.

- Siri! – szólított meg egy épp arra járó, fiatal lányt. – Elkísérnéd a Tanács teremhez?

A lány végig nézett El’ya-n, majd bólintott és intett neki hogy kövesse.

- Nem akartam a terhedre lenni – szólította meg a lányt El’ya. – Ha gondolod elég, ha elmondod hova kell mennem.

- Nem vagy a terhemre – válaszolt Siri. – Amúgy is arra van dolgom.

- Értem, akkor rendben van. Te mióta vagy itt?

- Egészen kis korom óta, mint minden növendék.

- Ezek szerint a családodról ne is kérdezzelek.

- Nem emlékszem rájuk. Megérkeztünk! – állt meg egy ajtó előtt.

- Köszönöm még egyszer.

Siri csak bólintott és elment. El’ya figyelte, ahogy elmegy. Egészen kis koruk óta vannak itt. Ez valahogy nem igazán tetszett neki. Körülnézett. Nem messze tőle egy erkélyre vezető ajtó állt. A hatalmas ablakokon beszűrődött a lemenő nap sugarai. Az ablakoknál padok álltak. El’ya odasétált és leült az egyikre és nézte a lassan sötétedő eget beragyogó város fényeit. A pezsgő város, ahol sosincs csend, nyugalom. Az élet őrök jelképe. Hirtelen valami megmozdult benne. Lenézett a már láthatóan gömbölyödő hasára. Kezét ráhelyezte, hogy hátha újra érzi az élet apró mozdulatát. És újra mozdult benne, jelezve, hogy él. Boldogság hullámzott végig a testén. Legszívesebben a világba kiáltaná, hogy milyen csodálatos dolog történik vele. Szinte feledte, hogy hol és miért van. Ezt az érzést ajtónyitódás zavarta meg. El’ya a hang felé nézett, miközben felkelt a ruháját igazítva, hogy rejtse titkát.

Qui-gon lépett ki először, nyomában Obi-van-nal. De amint kilépett meg is torpant, mert szembe találta magát El’ya-val. Csak a lélekjelenléte segítette tovább előre a lány felé.

- El’ya?! – szólította meg.

- Szia, Qui-gon… Obi-van – köszönt nekik.

Qui-gon érezte, hogy valami fontos dolog miatt van itt.

- Minden rendben? – kérdezte Qui-gon. – Miért vagy itt?

- Csak erre jártunk, illetve egy gyűlés miatt vagyunk itt és gondoltam, benézek. Remélem nem zavarok? Hallom, most értetek vissza. Ha gondolod, később visszajövök…

- Nem zavarsz, csak látom valami…

- Igen. Valóban van mit megbeszélnünk. Bár, kicsit bizonytalan vagyok, hogy elmondjam.

- Biztos minden rendben? – kérdezte Obi-van aggódva.

- Igen, biztos. Igazából csak téged érintene a dolog, Qui-gon.

Ekkor jöttek ki a Tanács tagjai. Utoljára Mace Windu és Yoda jelent meg. Ők ketten megálltak mellettük:

- El’ya? Mi járatban erre felé? – kérdezte Windu.

El’ya-n látszott, hogy eltűnne legszívesebben. Qui-gon-t zavarta a tudat, hogy valamit figyelmen kívül hagyott.

- Én, csak benéztem, de már megyek is – indult El’ya.

- Elkísérlek – ajánlotta Qui-gon.

A többiek nem ellenezték, csak néztek utánuk. Qui-gon megvárta, amíg kiértek a Templomból. Ott az árkádok alatt sétálni kezdtek. Egyszer csak El’ya megállt és a város felé nézett. A lámpák, és a város fényei gyönyörűre festette. A haja lágyan omlott le a derekáig, amibe apró fehér virágos díszt tűztek. Hófehér ruhájához palást-szerűséget varrtak ezáltal olyan volt, mint egy angyal.

- Qui-gon, tudod, hogy most elég nehéz eldöntenem mit tegyek – szólalt meg El’ya felé fordulva.

- Azt mondtad, engem érint.

- Egyik felem elmondaná, mert jogod van tudni. De a másik felem azt tudja, hogy neked itt kell maradnod. Te Jedi vagy! És ez nekem mindennél fontosabb! Kérlek, ígérd meg! Ígérd meg, hogy bármit mondok, Jedi mester, maradsz! Ha nem tudnak rólunk, akkor nem vagyunk veszélyben.

Qui-gon most, hogy a lány egész közel jött hozzá, ahogy a szemébe nézett, jött rá, mit akar elmondani neki. Első gondolata az volt, hogy szereti a lányt. Boldognak érezte magát. Aztán megértette, mit kér tőle El’ya. De azt is tudta, hogy a lány inkább eltűnik örökre, de nem hagyja, hogy Qui-gon feladja azt, hogy mester. Igaza volt abban, hogy valóban nagy lelkierő kellett ahhoz, hogy eljöjjön és elmondja. Tisztelte érte. Belegondolt, hogy mit kéne tennie, de a lány kérése jogos volt. Ő Jedi mester volt, kötelezettséggel. Végülis tényleg jobb, ha senki nem tud róluk.

- Megígérem. És tudom, mit akarsz elmondani – tette hozzá és a lány elrejtett, dudorodó hasára tette a kezét. – Érzem őt – suttogta. – Erős lesz.

- Azt nem tudod mi lesz?

- Nem – mosolygott Qui-gon, majd elkomorodott. – De kérdezni fogják, hogy ki az apja.

- Nyugodj meg. Rigna megoldotta. Jól tud hamisítani, és sok barátunk van. Ne aggódj, a titkunkról csak hárman tudunk. Bár van egy érzésem, hogy Yoda sejt valamit.

- És az orvos?

- Megbízható, nem kérdezősködik. Mint mondtam ezalatt a tíz év alatt sok szövetségest és barátot… igaz barátot szereztünk. Ó, ezt – nyújtott Qui-gon felé egy kommunikátort – Rigna készítette nekünk.

- Biztonságos? – vette át a férfi a szerkezetet.

- Persze, abszolút. Ezzel jelezhetünk egymásnak. De addig még öt hónap.

Még néztek egymásra, aztán El’ya egy puszit adott a férfi arcára:

- Mennem kell. Rigna már vár, na meg a gyűlés – indult elfele a lány.

- El’ya! – szólt utána Qui-gon, mire újra egymásra néztek. – Szeretlek… - suttogta Qui-gon.

A lány visszament és megcsókolta. Remélte nem utoljára. Minden érzésüket beleadták, amit egymás iránt éreztek.

Mikor elváltak El’ya elsietett, mert érezte, hogyha ott marad még, sosem megy el. Letörölt egy könnycseppet az arcáról a szállító-járműbe szállva. Megmondta az úti célt, majd mikor elég távol voltak a Templomtól, akkor nézett vissza. Mintha látta volna a férfi magányos alakját. Gondolatai elkalandoztak, így mintha álomban lenne szállt ki a járműből, mikor odaért. Rigna már várta.

- Minden rendben? – kérdezte lány, ahogy odaért hozzá.

- Igen. A papírok is elkészültek?

- Amikor visszaérünk Metory elhozza.

- Nem kérdezett semmit?

- Azt mondta, amit mindig.

- Mindent a kuncsaftért – mosolygott El’ya.

- Ő mit mondott? – kérdezte Rigna a Jedire gondolva.

- Elfogadta az érveket. Úgy tűnt örül neki, csak még jobb lenne, ha együtt maradhatnánk.

- Elhiszem.

- De most, muszáj elkészülnöm a gyűlésre.

Rigna bólintott és együtt léptek be a lakosztályuk ajtaján. A gyűlésen El’ya minden igyekezete ellenére nem igazán tudott odafigyelni. A jövőn járt az esze. Azt sem vette észre, hogy a kancellár gyakran néz rá, várva, hogy mondjon valamit. Rigna a gyűlés után mondta el, hogy mi volt. Megbeszélték, hogy bármit is akart a kancellár, jobb, ha nem folynak a dolgokba. Másnap azonban nem úszták meg, hogy megjelenjen náluk. Az udvarias köszönés után kicsit elkomorulva nézett maga elé, majd El’ya-ra nézett:

- Nem tudom mennyire érzékelted a gyűlés alatt, hogy szükséges a támogatásod – mondta.

- Megadóztatni a kereskedelmi utakat? – ült le El’ya, a kancellár követte a példáját – Nem hiszem, hogy jó ötlet. A Kereskedelmi Szövetség nem hinném, hogy szó nélkül hagyná.

- Viszont sajnos egyre jobban kizsákmányolják a szövetségeken kívüli kereskedőket, hogy azok érvényesüljenek.

- Akkor sem megoldás. Ez a többi kereskedőt is sújtaná.

- Ha van jobb ötlete, miért nem mondja meg?

- Őszintén szólva nincs ötletem, és belefolyni sem akarok. A befolyásom a többiekre elég jelentéktelen. Nem tudom, mit akar tőlem? – fogyott el a türelme El’ya-nak.

- Reméltem meg tudom győzni a támogatásról – kelt fel a kancellár. – Elnézést, hogy feltartottam! – tette hozzá és elment.

El’ya sóhajtott. Bosszantotta a dolog. A hasában megmozdult a magzat, ami feledtette a gondját egy időre. Rigna lépett be:

- Mit teszünk? – kérdezte.

- Haza megyünk – válaszolt El’ya.