Mindenki a kivetítőre nézett. A hajóroncs képei, majd a belső folyósok. A nő elengedte Qui-gon karját és közelebb lépett a vetítőhöz. Ahogy a folyósok képei megjelentek, neki a fejében szintén végi ment, de ott még épnek tűntek. "Aztán éles jelzést hallott a fejében, kiabálásokat, lövéseket. mindenhol emberek rohantak el mellette. Ő nem érti, mi történik. Váratlan került oda. Egy csendesebb folyosóra sietett, mert tudta, érezte, hogy jönnek. De kik? Megállt az egyik folyosó végében és hallgatta a hangokat. A hajó hirtelen megdőlt és zuhanni kezdett valahova. A szirénák és a kiabálások egyre erősebbek voltak, de most halálsikolyok is vegyültek bele. Aztán hirtelen megjelent előtte egy idegen. Fekete, fényes, apró pikkelyű bőrét némi rongy és idegenszerű pánt fedte. A feje egyszerre volt emberi és idegen. Mélyen ülő szemeivel olyan volt, mintha mindenen átlátott volna. Az arca többi részét maszk fedte." Ekkor más képek villantak a fejébe. "Egy hasonló humanoid, fekete bőrű lény beszélt hozzá - Csak te állíthatod meg őket, El'ya! Ők elpusztítják azt a világot - érezte, tudta, hogy igaza van a lénynek, csak ő állíthatja meg. Mert ő... mert ő volt a királynő. Egy géphez mentek, a monitoron számok peregtek és a konzolon több lámpa villogott. - Nem tudlak a saját testedben átküldeni. - tette hozzá a gombokat nyomkodva és mutatta hova üljön a nő. El'ya leült egy fém székbe, ami a konzollal volt összekötve. A kezére nézett. Fekete, fényes, apró pikkelyű bőre ismerős volt. - Milyen testben leszek? - kérdezte, és az ő hangja volt. - Emberi. - válaszolta a tudós, Kell'ta. - Nem tudsz visszatérni - suttogta. El'ya hosszan nézett Kell'ta szemébe. Már akkor tudta, hogy így van, mikor azok átszöktek... mikor felrobbant az óriás transzport. Nem ezt akarták, mikor megépítették, de ez már a múlté. Bólintott Kell'tanak - Vigyázz a népre! Segítsd Ir'yant, ő az örökösöm! - suttogta, és tudta Kell'ta megteszi. - Ég veled, felség! - hajtott fejet és megnyomott egy gombot. Újra a folyosón állt szembe Zor'taval, az idegen vezetővel, az árulóval. Ekkor ért földet a hajó és minden elsötétült."

Mélyeket lélegzett, hogy elkerülje a hányást. Felnézett a jelenlévőkre:

- A nevem El'ya - lihegte és kihúzta magát - Egy másik világból érkeztem, hogy megvédjem a magukét a népemtől - mélyen Qui-gon szemébe nézett. - Én vagyok a királynőjük.

- Hogy kerültek ide? - kérdezte Obi-van.

- A népünk egy harcos faj. Csak a királynőt fogadják el hatalomnak. Mára már nem harcoltunk annyit, mert rájöttünk, a világunkban más fajok is akkora intelligenciával rendelkezik, mint mi. Bár egy-két ősi rituálét és hagyományt megtartottunk, mégis igyekeztünk demokráciát bevezetni. Három kaszt közös döntése és a királynő jóváhagyásával irányítottuk a népünket. A három kaszt a harcos, a papi és a tudós eleinte viszonylag békésen működtek együtt, ám hamarosan a harcos és a papi kaszt kezdett hatalom után vágyni. A tudós kaszt és a Királynő mindig közös nevezőn volt, míg a papi és a harcos kaszt széthúzott. Én igyekeztem helyesen dönteni, viszont a bolygónk nehezen tartotta fent a népünk növekedését. Régebben a gyengéket szelektálták, de a demokrácia kezdetével ez megszűnt. Más megoldást kerestünk. Egy nap az egyik tudós egy új találmányt, egy transzportert, hozott létre. Minden rendben volt, mert oda-vissza működött. Én és a tudós kaszt egyetértettünk abban, hogy csak akkor és ott használjuk, ahol a másik világok életét nem veszélyeztetjük. Bárcsak akkor elpusztítottam volna - sóhajtott fájdalmasan. - De a népem éhezése elnyomott bennem minden óvatosságot. A harcos kaszt vezetője, Zor'ta és társai egy hajónkkal idejött és maguk után robbantották a transzportert, hogy ne tudjuk őket visszahozni. Kell'ta, a tudóst, aki feltalálta a kaput még elmentette a helyet, ahová jöttek és engem is utánuk küldött a prototípussal. Más testbe tudott küldeni... és nincs visszaút.

- Meg lehet őket állítani? - kérdezte a néger.

- Igen. De egyedül nem tudom... ezzel a testtel... - hallgatott, miközben kinézett az ablakon.

Odakint ezernyi fénysor húzódott az égen.

- Sajnálom, hogy... ilyen veszélyt hoztam ide - suttogta El'ya.

- A népedért tetted - szólalt meg Adi Gallia.

- Ez nem mentség - válaszolt El'ya.

- Hogyan lássuk hozzá? - kérdezte Yoda. - Sokan haltak meg a peremvidéken.

El'ya elgondolkodott. Mikor útnak indult, még tudta mit akart tenni, volt ereje hozzá, de nem gondolt bele az új testének a korlátaiba. Mit tehet? Valamit tennie kell!

- Még nem tudom - vallotta be. - A királynőjük vagyok... lelkileg, de a testem más.

- Sosem az határoz meg, hogy külsőleg kik vagyunk, hanem hogy lelkileg - szólt Yoda. - Nem kell egyedül harcolnod.

- Segítünk neked, csak mondd, mit tegyünk - tette hozzá a néger.

- Még a királynőjük vagyok... - suttogta El'ya elgondolkodva. - Muszáj velük találkoznom, talán... meggyőzhetem őket... Ha Zor'ta nem is, de a többiek mellém állhatnak.

- És ha nem? - kérdezte Obi-van.

- Meg kell halniuk! - emelte a fiúra hideg tekintetét El'ya.

- Induljunk, amilyen gyorsan lehet! - lépett előrébb a néger férfi.

- Szedj össze néhány mestert Mace Windu! - nézett Yoda a négerre.

- Megyek! Mennyi idő alatt szedi össze magát? - fordult El'ya felé a néger.

El’ya ha régi testében lett volna, azt mondta volna már készen, van, de az új testének ruházat kellett.

- Csak öltözék kéne... - mutatott magára El’ya.

- Én adok! - lépett hozzá Adi Gallia. - Egy húsz perc és indulhatunk.

Adi és El’ya elindultak kifelé, mögöttük Mace Windu. El’ya elmerengett, hogy miként lesz képes segíteni. Az esély, hogy harc nélkül győz, vajmi kevés. A harcos kaszt büszke és indulatos egyénekből áll, és Zor'ta még az átlagosnál is agresszívebb, arról nem is beszélve, hogy sosem kedvelték egymást. Eközben odaértek egy szobába, Adi végignézett rajta:

- Biztos lesz valami ruha, ami jó rád – mosolygott. – Fürödj le! – mutatott egy oldalsó ajtóra.

- Köszönöm – motyogta El’ya és bement a mutatott helyiségbe.

A tükörben meglátta magát. Barna szeme kicsit ijedten nézett vissza rá. Furcsa volt, hogy ilyen világos a bőre, a szájából hiányoztak a tépőfogak és a gyenge testfelépítése is, aggasztotta. De úgy tűnt, rugalmassága még meg van, meg talán e testfürgesége is hasznos lehet. Végül is ebben a világban, jobb ebben az alakban élnie. Meg aztán nem tud változtatni rajta. Mindig azt tanulta, hogy mindenből a legjobbat hozza ki. A másik pedig, hogy eredeti alakjában nem tetszene Qui-gon-nak. Ez meg hogy jutott az eszébe?! Na jó, irány a fürdő. Lefürdött és kiment a szobába. Hirtelen megtorpant az ajtóban. Qui-gon állt Adi mellett és a mondat közepén megakadt. El’ya rájött, hogy hibázott, mikor fedetlen testtel jött ki a fürdőből. Annyira máson járt a feje, hogy elfeledte. Gyorsan visszalépett, de Adi már odalépett az ajtóhoz és félszeg mosollyal odaadta a ruhát.

- Bocsánat – motyogta El’ya.

Magára maradt és gyorsan felöltözött. Ám mire kilépett újra a fürdőből, a férfi már nem volt ott.

- Mehetünk? – kérdezte Adi kedvesen.

El’ya bólintott és elindultak, hogy mentsék a menthetőt. Nehezen fog megszokni, de tudta, hogy mást nem tehet.

A hajó elindult fedélzetén hét Jedi: Eeth Koth, Mace Windu, Plo Kloon, Shaak Ti, Kit Fisto, Obi-van és Qui-gon. Velük tartott Rogna kapitány és El’ya. Qui-gon próbált másra összpontosítani, mint az érzésekre, amik felkavarták a lelkét. Már az első érintés új és visszavonhatatlan érzéseket indított meg benne. Mintha ezer apró, de erős szál kötné El’yahoz. Nem kötődhet senkihez ekkora erővel. De nem tudott nem érezni.

- Minden rendben, mester? – lépett mellé Obi-van.

- Igen, csak elgondolkodtam.

A fiú nem kérdezett mást, de az arcán látszott, hogy nem lett igazán meggyőzve. Qui-gon nem akart most beszélni, inkább figyelte El'ya-t, aki a kapitány mellett ült és tanulmányozta a hajó vezetését. Ahhoz képest, hogy nem saját testében volt, egész hamar megszokta, legalábbis úgy tűnt. Mintha megérezte volna, hogy figyelik, hirtelen Qui-gon felé fordult és a tekintetük találkozott. Újra érezte azt a furcsa, ám kellemes érzést, ami a mellkasából indult és terjedt szét a testében. Késztetést érzett hogy megérintse a lány arcát. Ekkor elkapta tekintetét, mert a józan esze felkiáltott a fejében. De már megtörtént. Ezt nem tudta meg nem történtté tenni. Az út hátralévő részében meditált, próbálta megtalálni a békét, az egyensúlyt. Kilépve a hipertérből az első, ami feltűnt, hogy a két bolygó közötti terület tele volt roncsokkal. Mindannyian a kapitány és El'ya mögött álltak. Egyikük sem szólt, de mindannyian egyre gondoltak. Megálljt kell parancsolni, azoknak, akik ezt tették!

- Hillen nem válaszol a hívásunkra - jegyezte meg a kapitány, aki próbált kapcsolatba lépni a bolygóval.

- Oda kell mennünk - suttogta El'ya. - Zor'ta biztos elfoglalta a várost.

A kapitány a bolygó felé manőverezett. A roncsok miatt csak lassan mehetett. Qui-gon hallotta az Élő erőn át felé kiáltó lelkeket. Több százan haltak meg úgy, hogy esélyük sem volt.

Beléptek a bolygó légkörébe. A bolygó egész területét kisebb-nagyobb városok foglalták el. Csupán erdők és tavak választották el őket. Füst szállt fel minden városból, amik fölött elrepültek a bolygó fővárosa felé. A fővároshoz érve meglátták az idegen űrhajót, amint a városháza tetején lévő leszállón terpeszkedett, mint egy óriás, fekete pók.

- Kapitány, a város mellett szálljon le! - szólalt meg Mace, mire a megszólított engedelmesen, egy épen maradt oldalsó leszállóra tette le a gépet.

A Jedik elindultak a kinyíló ajtó felé. Qui-gon szállt le utoljára és még látta, hogy El'ya mond valamit a kapitánynak, de azt már nem tudta mit. Alig ért ki a kapitány és El'ya, már jöttek is ki. El'ya egy percre meg állt előrébb elmerengve, majd határozottan elindult a városháza felé. Mindannyian követték, készen a harcra. Még nem értek a városházához, mikor három fekete bőrű idegen jött eléjük. El'ya megállt és körbenézett. Qui-gon is követte a példáját és felfedezte, hogy a három idegen bebiztosította magát. A közeli házakon több idegen várakozott, fegyverrel a kezükben. A többi Jedi is látta őket, és mint egy néma parancsra úgy rendeződtek, hogy védhessék magukat. A kapitány kibiztosította a kezében tartott fegyverét, de még nem célzott. El'ya picit előrébb lépett, így egy méterrel megállt az egyik idegen előtt, aki valószínűleg Zor'ta volt.

- Bátrak vagytok, emberek... - morogta Zor'ta, hangját torzította a maszk, ami az arca előtt volt.

- Zor'ta! Hagyd abba a rombolást! - szólalt meg El'ya határozott hangja.

- Ismersz, ember?!

- Én vagyok El'ya, a királynőd!

- Ne nevettess, te ember vagy! A királynő egy gyáva, és amúgy sem tudott volna utánunk jönni...

- Tévedsz Zor'ta! Egyébként honnan tudnám ki vagy! A testem ugyan más, de én vagyok a királynőd, és azért jöttem, hogy megállítsalak!

- Gyenge ember lettél! Többé nem vagy a királynőm!

- Ha most békében megadjátok magatokat, és elfogadjátok a békés életet itt, akkor elfeledem az árulásotokat. De ha megtagadjátok ezt, mind meghaltok!

- Te nem tudsz megállítani minket, és a barátaid sem! Puhányak vagytok... és fegyvertelenek!

- Nem vagyunk fegyvertelenek! - szólalt meg Mace. - A királynőtök igazat mondott, elpusztítunk titeket, ha ezt választjátok!

- Ne ugass, ember!! - mordult mérgesen Zor'ta. - Én magam vágom ki a nyelved!

- Előbb velem kell megküzdened, Zor'ta - mondta El'ya. - Mint királynő jogom van a 'jaga-hoz!

Qui-gon nem tudta mi az a 'jaga, de sejtette, hogy valami küzdelemféle.

- Ahogy akarod... ember! - köpte Zor'ta és intett az egyik katonájának, mire az egy fura lándzsa-szerűséget adott a nőnek.

El'ya próbálgatta a súlyát, míg küzdő állásba állt Zor'ta-val szemben. Egymással küzdenek meg - jött rá Qui-gon. A nőn látszott, hogy a lándzsa súlya elbizonytalanította.

- Mondtam, gyenge vagy, ember - gúnyolódott Zor'ta. - Ha most elmész, talán életben hagylak... és talán a barátaidat is.

- Mindig sokat beszéltél Zor'ta, ezért veszítettél mindig - mosolygott sejtelmesen El'ya. - Emlékszel, én mindig megvertelek, mikor küzdöttünk.

- Most másképp lesz - lendült a nő felé.

El'ya fürgén kitért a támadás elől és már fordult is, hogy lecsapjon ellenfelére. Zor'ta azonban kivédte, majd csavarintott egyet, hogy kiessen a nő kezéből a lándzsa. El'ya nem várta meg, hanem kiakasztotta magát és hátrált két lépést. Zor'ta nem engedte, hogy a nő erőt gyűjtsön támadta, ahogy csak tudta. El'ya ügyesen hárította, bár az ütések ereje néha kis híján kiütötte az egyensúlyából. Qui-gon aggódott érte. Legszívesebben Zor'ta-ra támadt volna. Ekkor El'ya elesett, majd arrébb gördült, hogy kikerülje Zor'ta támadását. A lény érezte, hogy győzhet, ezért minden erejét beleadta, hogy El'ya ne tudjon felkelni. Kicsit elbizakodottan döfött a nő felé, aki kihasználva, hogy Zor'ta nem támasztotta meg magát biztosan, megrúgta a lábát. Bár nem volt nagy ereje a rúgásnak, de elég volt, hogy egy pillanatra megbillentse a lényt, így El'ya fel tudott állni. Zor'ta dühösen ordított, majd újabb meggondolatlan lépést tett. Erővel rontott a nőnek, aki várt az utolsó pillanatig, igyekezve elhitetni támadójával, hogy tehetetlen. Ám a nő mögött egy kilógó, eltört fém rúd állt, mint egy nyárs. El'ya elugrott Zor'ta elől és mögé kerülve, minden erejével meglökte. Zor'ta felordított, mikor a vasrúd átszúrta a mellkasát, majd eldőlt. El'ya fölé állt a lény lándzsáját a kezébe fogva. Zor'ta lihegett, miközben megérintette a mellkasán keletkezett sebet, majd megnézte a véres kezét, mintha nem értette volna, hogy mi történt. Ráemelte a tekintetét a nőre.

- Vége, Zor'ta - mondta El'ya fáradtan.

- Nem! - motyogta, miközben a maszk alól vér csorgott. - Sosem lesz vége... - tette hozzá és kilehelte a lelkét.

El'ya a többi lény felé fordult és felemelte a lándzsát. A többi lény azonban egyből lőni kezdett rá. Qui-gon hárította az első lövést, a kardjával. Egy perc múlva a Jedik megölték a támadókat. Qui-gon a szomorú arcú nőre nézett, aki a földet bámulta.

- Vége - tette a nő vállára a kezét Qui-gon.

- Vége... - motyogta El'ya. - De nem érzem boldognak magam. A népem tagjai voltak. Kérlek, temessük el őket tisztességgel. Harcban estek el, akár az őseink.

Qui-gon bólintott, majd magára hagyta a nőt. Örült, hogy El'ya életben maradt, és tiszteletet is érzett iránta. Hamarosan újra úton voltak Coruscant felé. El'ya elgondolkodva ült Adi Gallia mellett. Senki nem beszélt. Nem akarták El'ya érzéseit megbántani. Qui-gon megértette a nő érzéseit. Biztos volt benne, hogy nem kell mindenkit megölnie, ha legyőzi Zor'ta-t. Azért választotta, hogy megküzd egymaga a lénnyel. De arra nem gondolt, hogy a többiek is inkább a halált választják. Most egyedül maradt. Többé nem volt királynő, többé nem volt más, csak egy ember. Qui-gon elgondolkodott, hogy mit tehetne érte. Elvégre senkije nem volt, ami szinte lehetetlenné teszi az életet bárhol is. Beszélni fog Yoda-val. Lennie kell valami megoldásnak. Alig hogy a templomba értek Qui-gon előre sietett, El'ya-t Obi-vanra és Adi Gallia-ra bízva. Mace és Plo Kloon az idegen űrhajót vitte egy közeli hangárba, ott tartják, amíg nem derül ki mi lesz a sorsa. Qui-gon elég hamar megtalálta Yoda-t.

- Mester! - hajtotta meg magát Qui-gon. - El'ya miatt szeretnék beszélni veled.

- A küldetés teljesítette, de te további sorsáról akarsz gondoskodni.

- Igen. Nincs senkije...

- Sokaknak nincs senkije... Nem gondoskodhatunk mindről. Meg kell tanulnia élni.

- Mester...

- Más miatt viselnéd a gondját. Kedveled őt.

Qui-gon hallgatott, mert tudta, nem titkolhat Yoda elől semmit.

- A templomban nem maradhat. Zavarná a békét - folytatta Yoda. - Találunk neki egy helyet, ahol lakhat, és dolgozhat.

- Engedd meg, hogy én keressek neki helyet.

Yoda Qui-gon-ra nézett, majd bólintott. Qui-gon meghajtotta magát, majd elsietett, arcán kis mosoly bujkált. Nem látta Yoda elgondolkodó arcát, amivel utána nézett. Qui-gon odalépett a beszélgető El'ya-hoz:

- Beszéltem Yoda mesterrel, - kezdte - és segítek lakhelyet és munkát keresni neked. - akaratlanul letegezve a nőt.

- Köszönöm, Qui-gon - mosolygott El'ya. - De Reggila szenátor felajánlotta, hogy segíthetek neki, újjáépítjük, amit Zor'ta lerombolt. Ennyivel tartozom, azért, amit tettünk.

- Elmész? - kérdezte Qui-gon akaratlanul is.

- Egy ideig maradok a követségen, amíg beletanulok a szokásokba és minden másba. Fel kell készülnöm, hogy el tudjam látni a feladatom.

Qui-gon örült, hogy végül is megoldódott a nő helyzete. De kicsit szomorú volt, hogy nem maradhat a nő a templomban.

- Elkísérhetlek? - kérdezte Qui-gon.

- Örülnék, ha megtennéd, de nem akarlak elvonni... biztos van munkád itt.

Qui-gon Obi-van-ra nézett, akit kicsit meglepte mestere viselkedése.

Qui-gon lelkébe mart a lelkiismerete. Ő nem kötődhet így senkihez, vagy igen? Tanácstalan volt.

- Mennem kell - suttogta El'ya és egy apró puszit adott Qui-gon arcára. - Köszönök mindent, Qui-gon - tette hozzá és elsietett a légi járműhöz, ami az imént érkezett.

Qui-gon úgy érezte, egy része megy el a nővel.