Az űr végtelenségében egy lyuk keletkezett, melyen hatalmas, fekete hajó bújt ki, majd láthatatlanná vált. Alig zárult be a lyuk egy másik hajó lépet ki az űrből. Egy egyszerű, szállítóhajó volt, mely a peremvilágok egyik holdjára vitte rakományát. Kisebb villanás volt látható a hajónál, majd hirtelen ezernyi robbanás találta el az immár menekülő hajót.

1. Fejezet

Qui-gon határozott léptekkel tartott a tanácsterem felé. Obi-van árnyékként követte mesterét, aki elmerengett. Qui-gon előző küldetésükön gondolkodott, amit Adi Gallia mesterrel és annak új padavanjával, Sirivel hajtották végre. Kicsit megmelengette a szívét, hogy Yoda ennyire értékeli ő és Obi-van közötti kapcsolatot, hogy példaként mutatja fel. Ekkor odaértek a tanácsteremhez, és be is léptek. A teremben a Jedi tanácstagokon kívül másvalaki is volt. Qui-gon felismerte benne Reggila szenátort, aki a galaxis egyik külső peremének volt a küldötte. Vajon miért van itt? Ez a kérdés automatikusan tevődött fel Qui-gonban. Tudta, úgy is megtudja. Valóban Yoda egyből megszólította őket:

- Qui-gon, Obi-van! Gondolom, ismeritek Reggila szenátort. Egy kéréssel fordult hozzánk, aminek nagyon megrázó esemény az alapja.

- Nem messze Hillen bolygótól több űrhajónk eltűnt - vette át a szót a szenátor. - Az utolsó hajó vészjelzést adott le, mielőtt eltűnt volna.

Ekkor Mace Windu egy hologramot indított el. A képe vibrált de kivehető volt egy tiszt arca:

- A hajónkat megtámadták... - sistergés, majd akadozva folytatódott. - kérem... azonnali... nem tudjuk... ismeretlen... bárki hallja... vissza... Coruscant... - a kép eltűnt és a felvételnek vége volt.

- Ez a felvétel egy órája érkezett - suttogta aggodalmasan a szenátor. - A legjobb kapitányom és legénysége veszett oda.

Yoda Qui-gonra nézett:

- Oda kell mennetek. Legyetek óvatosak! Bárkit találtok életben, hozzátok a templomba vissza! Ez a veszély nem csak a peremvilágokat érinti. Érzem.

- A hajótok félóra múlva indul - tette hozzá Mace Windu. 

- Kérem, engedjék meg, hogy én adjam a hajót és a kapitányt - szólalt meg a szenátor. - Az általam képviselt népek élnek ott. Én fontosnak tartom az ő biztonságukat.

A tanács tagjai bólintottak.

- A hajó félóra múlva indulásra kész - hajtotta meg magát a szenátor. - Köszönöm, mesterek. - tette hozzá és kisietett.

Qui-gon és Obi-van szintén meghajtotta magát a mesterek előtt, majd távoztak. Félóra múlva a hajón ültek. Rogna kapitány egy középkorú férfi volt. Rövid fekete hajából csupán egy tincs lógott hosszabban a hátára. Arcán egy régebbi sérülés nyomai látszódtak. Hideg, komor tekintete keményé tette az amúgy kellemes vonású arcát. Qui-gon érezte, hogy csupán az érzelmeit palástolja a kapitány.

- Indulhatunk? - kérdezte a kapitány, hangja határozottan csenget.

- Igen - válaszolta Qui-gon.

A hajó felemelkedett és hamarosan hipertérbe léptek. Egy óra múlva elértek a Hillen bolygó közelébe. Kilépve a hiperűrből a kapitány egyből felkapcsolta az összes védelmi és érzékelő rendszert. A Hillen egy, két bolygót és négy holdat számláló kis rendszer volt. A két bolygó közül csak Hillenen laktak, a másik bolygót csupán megművelték. A négy hold közül hármon volt biztosan lélegezhető légkör. A negyedik hold kicsi volt és még feltérképezetlen, bár a légköre így is lélegezhető, csupán az oxigénsűrűség volt nagy. Az ok, hogy nem foglalkozzanak vele, az ott élő ragadozók. A kapitány fegyvereket készenlétben tartotta. A hajó ugyan speciális felderítő hajó volt, meglepően jó fegyverzettel ellátva. Qui-gon behunyta szemét és kinyúlt az erővel, hátha érez valamit, ami segíthet nekik.

- Nincs már itt semmi, csak roncsok... - morogta a kapitány bosszúsan. - Hova tüntették el öt teherhajót?

- Felrobbantották őket... - motyogta Obi-van.

- Képtelenség. Több roncs lenne itt - válaszolt a kapitány, miközben az érzékelők monitorjait nézte. - Hopp! - szólalt meg. - Azt hiszem találtam valamit...

A két Jedi mögé lépett és a kapitány által figyelt monitorra néztek.

- Az érzékelők szerint arra, a hold felé haladt az utolsó hajó... - mutatott egy apró holdra a két bolygó között. - A Nema. - fújta ki a levegőt a kapitány. - Elég reménytelen volt a helyzet, ha pont a ragadozókat választották...

- Miért nem a Hillen felé mentek? - bukkant ki a kérdés Obi-vanból, bár a többiek is feltették magukban ezt a kérdést.

- Talán nem tudtak manőverezni... - találgatta Qui-gon - vagy nem ők vezettek. Bármi is az ok, oda kell mennünk. Lehetnek túlélők.

A kapitány csupán másodpercig habozott, majd bólintott:

- Irány a Nema!

A bolygó légkörébe érve egy halk, ám éles sípolás hasított a levegőbe.

- Találtunk egy ismétlődő jelet - mondta a kapitány és lenyomott néhány gombot. - A mi hajón egyike... az utolsó itt van nem messze.

- Szálljunk le a közelébe - mondta Qui-gon. - Maga a hajón marad, mi ketten körülnézünk odakint.

- De... - kezdte volna a kapitány.

- Nem veszíthetjük el a hajót! - nézett a kapitány szemébe.

- Igaz - bólintott a kapitány, majd két adó-vevőt adott nekik. - Ezzel hívjanak, ha kell valami.

Qui-gon bólintott és Obi-vannal a hátsó ajtóhoz mentek. Mikor leszálltak Qui-gon még a kapitányra nézett, majd kiléptek a hajóból. Nehezen lélegeztek, mintha sokat futottak volna. Qui-gon a Jedi-technikát vette igénybe, mire könnyebben lélegzet, majd kiterjesztette az érzékelését. Odaértek a hajóhoz. A hajón látszott, hogy inkább lezuhant, mint leszállt. Obi-van elővett egy felvevőt, mert dokumentálni akarta az eseményeket, hátha kiderül kik támadtak. Ahogy keresték a bejáratot a hajó testén észrevettek egy-két hatalmas karomnyom-szerűséget. A hajó ajtaja nyitva volt. Qui-gon megállt és figyelte az erő jelzéseit. Mikor tisztának érezte, a fiúval együtt beléptek. A folyóson még volt áram, mert az érzékelők bekapcsolták a világítást, bár villogott, mint világított. A két Jedi mindenhová benézett, ahogy a híd felé tartottak. Mindenhonnan vezetékek lógtak, mintha valami kibelezte volna a hajót. Fegyverek nyoma látszottak mindenhol. Küzdöttek. De kik? Minden test eltűnt, csupán vértócsák maradtak. Már majdnem elértek a Hídra, mikor Qui-gon tekintete megakadt valamin az egyik oldalsó folyóson. Világosbarna hajtincs lógott ki egy hatalmas faldarab mögül. Odasiettek mindketten. Nehezen arrébb emelték a faldarabot, ami mögött egy sötétkék ruhás fiatal nő feküdt sebes arccal. Qui-gon kitapogatta a pulzusát és megkönnyebbülten sóhajtott, mikor érezte a verését. Elővette a kommunikátorát és beleszólt:

- Találtunk valaki. Él!

- Hála az égnek! Többiek?

- Senki nincs itt... a helyzetből úgy tűnik a tetemeket, elhurcolták.

Mély hallgatás, majd:

- Siessenek vissza. Valami közelít.

- Azonnal megyünk.

Obi-van elsietett, amíg Qui-gon még egyszer ellenőrizte a nő állapotát, hogy kibírja e az utazást. Mikor végzett óvatosan a karjaiba vette, majd elindult kifelé. Tudta, Obi-van a hajó fekete dobozát szerzi meg. Szinte egyszerre érte ki a hajóból. Obi-van kivont karddal követte mesterét. Mindketten érezték a közeledő veszélyt. Mikor a hajójukhoz értek a kapitány beindította a motorokat. A rámpán voltak már, és a semmiből egy vastag lézersugár indult feléjük. Szerencsére az erő segített érzékelni, így Obi-van könnyedén hárította. Amint az ajtó bezárult, már fel is emelkedtek. Egy-két lövés még eltalálta ugyan a hajót, de azok lepattantak a pajzsról. Qui-gon biztos helyre fektette a nőt, beszíjazta, majd előre sietett a vezérlőbe.

- Egy hajó követ minket... - kezdte a kapitány. - Ilyen hajókat még nem láttam... a semmiből tűntek fel... semmilyen érzékelő sem jelezte egy tíz perce.

- Le tudja rázni őket? - kérdezte Obi-van.

- Igen, talán... bár ha ilyenre képesek, mint eddig láttunk... akkor kevésbé bízom a menekülésben.

- Segíthetünk? - kérdezte Qui-gon.

- A fegyverzet... - nyögte egy éles manőver közben a kapitány.

Qui-gon és Obi-van elfoglalták a helyüket a két lézerágyú monitornál. A küzdelem rövid volt, mivel valamiért az idegen hajó feladta a küzdelmet és eltűnt. Amint megszabadultak tőlük, a kapitány hipersebességre lépett. Qui-gon elgondolkodott. Miért hagytak fel az üldözésükkel?

Arra ébredt, hogy rettenetesen fáj a karja. Körbenézett, de még nem ült fel, mert érezte, hogy kicsit szédül. Egy szobában feküdt. Az ablakból lágy fény szűrődött be, megvilágítva az ágyat. Naplemente volt. Valami megmozdult a sarokban, magára vonva a figyelmét. Egy hosszú hajú szakállas férfi lépett az ágyához. Barátságosan mosolygott, világoskék szeméből békesség áradt.

- Jobban érzi magát? - kérdezte a férfi. - A nevem Qui-gon.

- Hol...? - kérdezte vissza, de valahogy idegennek tűnt a hangja.

- Biztonságban van. Coruscanton. - válaszolta Qui-gon. - Emlékszik mi történt?

Megingatta a fejét, de ettől újra szédülni kezdett. Ekkor a gyomra korogni kezdett. Kicsit szégyenlősen nézett a férfire.

- Hozatok enni - mosolygott megértően a férfi és az ajtóhoz lépett.

Amíg a férfi az ajtóban beszélt valakivel, ő megpróbált felülni. Nehezen sikerült, és közben tekintete a kezére tévedt, mire megdermedt. Valami nem stimmelt.

- Valami baj van? - kérdezte a visszatérő férfi.

- Ez nem... - de nehéz volt beszélni, mint aki sose tette.

- Emlékszik bármire is? - ült le az ágy szélére a férfi.

A nő elgondolkodott. Ki ő valójában? Mit keres itt? Mi? Mi? De semmi nem volt, amibe kapaszkodhatott a fejében örvénylő képekben. Minden olyan homályos és értelmetlen volt. Végül könnyek csordultak ki a szeméből. Ő könnyezik? Ezt is olyan... idegennek érzi.

- Nyugodjon meg. Ilyen fejsérülés után ez természetes - nyugtatta meg Qui-gon, kezét a nő kezére tette.

Hirtelen, mintha villám csapot volna bele az érintéstől. Egyszerre volt jó és rossz érzés. Ő hozzá sosem értek - döbbent rá. Mikor Qui-gon fel akart kelni mellőle a férfi keze után kapott. Az orrához emelte és behunyta a szemét. Nem akarta látni a férfi meglepett arcát, csak érezni a kisugárzását. A háborgó gondolataiban ez volt, ami megmentette az őrülettől. A férfi a fejére tette a másik kezét. Ekkor valakik beléptek. A nő rájuk nézett. Egy fiatal fiú és egy idősebb néger férfi lépett hozzájuk. A fiú egy tálcát hozott, és az étel illata elfeledtette mindent vele. Nekilátott az evésnek, ami szinte új erővel töltötte fel.  Szó szerint tömte magába az ételt. Különös íze volt mindennek, amit hoztak. Nem ismerte őket, mégis ízlett neki. Mikor mindent elfogyasztott felnézett a meglepett arcú férfiakra. Mindhárman döbbenten néztek rá. A nő szégyenlősen lesütötte a szemét egy picit.

- Éhes még? - kérdezte kedvesen Qui-gon.

- Nem, köszönöm - motyogta válaszul a kérdezett.

A néger férfi még felhúzta a szemét, majd Qui-gonhoz fordult:

- A nőről semmi nincs az információs rendszerben. Senki nem ismeri, úgymond nem is létezik.

- Ő sem emlékszik semmire - sóhajtott Qui-gon.

A nő ekkor megfogta a karjába szúrt tűszerűséget és kihúzta, majd felkelt és elindult. Ám a lába nem igazán engedelmeskedett rendesen. Nekiesett Qui-gonnak, aki megtámasztotta:

- Hova megy? - kérdezte a nőtől, de nem válaszolt, csak ment az ajtó felé, mindenbe belekapaszkodva.

Próbálta irányítani a lábait, amik most olyan furcsák voltak, de miért? Olyan volt, mintha egy idegen testbe került volna. Mire az ajtóhoz ért mintha rájött volna a lába működésére, mert már csak néha roggyant meg a térde. A három férfi követte, de nem tettek fel kérdéseket. Kilépett a szoba ajtaján. Odakint a folyóson emberek és különböző lények tevékenykedtek, fiatalok és idősebbek egyaránt. Mindannyian csont fehér tunikát viseltek, csak az idősebbek még egy csuklyás köpenyt is hordtak magukon. Pont olyat, amilyet a Qui-gon és társai is. Amúgy maga az épület, amiben voltak nyugalmat árasztott magából.

- Segíthetek? - kérdezte Qui-gon mellé lépve.

A nő felnézett rá. Ki vagyok én? - kérdezte a szeme a férfitől.

- Ki vagyok én? - mondta ki hangosan, és remegve kapaszkodott a férfi karjába. - Tudnom kell!

- Ha esetleg látja a felvételeket... újra emlékszik - szólalt meg a fiú.

- Igazad van Obi-van - értett egyet Qui-gon.

- A holoteremben ott van Yoda is - bólintott a néger férfi.

- El tud odáig jönni? - kérdezte Qui-gon a nőre nézve.

- Igen. Meg kell tanulnom... - suttogta a nő.

Lassan jutottak el a holoteremhez, mert útközben a nő érdeklődve nézte a környezetét. Beléptek a terembe, ahol egy alacsony, zöld bőrű, nagy és hegyes fülű lény állt egy másik humanoid lénnyel. A másik magas volt majdnem ember kinézetű nő, csupán csillámló valami lógott le a fejéről haj helyett.

- Yoda mester - szólalt meg a néger tiszteletteljesen a kis lényre nézve. - Megnéznénk a felvételeket, hátha eszébe jut valami... neki - mutatott a Qui-gon karjába kapaszkodó nőre.

Kicsit fájt, hogy nem nevezi meg. - De hogyan tudna, hisz te sem tudod ki vagy. – gondolta magában.

- Remek ötlet - bólogatott Yoda és a humanoid nőre nézet. - Adi Gallia, indítsd a felvételt.