Mikor az utcára ért engedte, hogy a bánat átváltoztassa és elrepült bánattal és fájdalommal vezetve. Mindegy hová, csak el innen. Többé nem akarta látni, érezni. Bár újra törölhetné az emlékeit. Engedte, hogy a könnyei kimossák a lelkén ütött sebet. Egy messzebb lévő tó mellé szállt le. Látta a tó tükrében azt, akivé vált. Egyszerre volt csodás és félelmetes, imádnivaló és rettegett. Szárnyak suhogását hallotta, arra fordulva egy fekete vörös szárnyas lény közeledett felé. Mikor leszállt mellé, és belenézett a lény arcába felismerte, hogy ki ő.

- Mit akarsz tőlem, Vincent? – kérdezte Shara, és hangja öblösen zengett.

- Nem akarom, hogy elmenj… - válaszolt szintén mély öblös hangon a Chaos-Vincent.

- Nem úgy tűnt, mintha marasztalni akartál volna… - fordult el dacosan Shara. – Nem kérek a sajnálatodból… Megértettem.

- Épp ellenkezőleg! – fordította maga felé a lény-lányt. – Félre értetted! Azért nem szóltam, mert tisztázni akartam magamban, hogy mit érzek. Én már azóta vonzódom feléd, mióta látlak és ezen semmi, nem változtat. Sőt, minél inkább ismerlek, annál inkább erősebb ez a kötelék. Te és én egyformák vagyunk. Olyanok, mint egy érme két fele. Azt hittem érzed…

- Éreztem is… de féltem… én egy szörny vagyok… nézz rám!

- Akárcsak én, Shara.

Tekintetük összekapcsolódott és megcsókolták egymást. Mikor elváltak Shara cinkos tekintettel, félmosollyal a szája sarkában elrugaszkodott és a levegőbe emelkedett. Vincent követte, és együtt cikáztak az égen. A nap lemenőben volt, mikor a város felé vették az útjukat. Ekkor Vincent vezetett. Este érkeztek a városhoz, átváltozva, emberi formájukban léptek be a városba. Vincent kézen fogva vezette a lányt egy kisebb emeletes házhoz.

- Itt vettem ki egy lakást… - kezdte Vincent. – Itt nyugodtan lehetek… ha gondolod…

Shara csak halk mosollyal bólintott, mire Vincent belépett a lánnyal a házba.

Vincent az ágyban üldögélt, hallgatta az alvó lány szuszogását. A Nap már felkelőben volt, a kinti zajok felszűrődtek, ahogy lassan ébredt a város. Az éjszaka csodálatos volt, életében először tiszta, erős és kifogyhatatlan boldogságot érzett. Úgy érezte az ez előtti élete, nem is volt igazi, csak egy előszó. Most érzi értelmesnek a mivoltát. Felkelt és felvéve a nadrágját az ablak, széles párkányára ült. Odalent emberek jöttek-mentek, végezték a szokásos munkájukat, mint mindig. Az égen egy-két madár repkedett. Szeme megakadt a falon, felkúszó növényen, amin most rengeteg hófehér virág nyílt. Biztosan emlékezett, hogy ez a növény tegnap még száraz kóróként lógott. Még gondolkodott is, hogy talán le kéne szednie. De ahogy körbenézett több helyen is feléledtek a növények. A közeli fa is, már évek óta halott volt, de most rügyezett és egy-két virág már ki is nyílt. Kopogtak az ajtón. Felkelt és óvatosan betakarta az alvó, meztelen lányt, majd az ajtóhoz ment. Vajon ki lehet az? Senki, még a barátai sem tudják, hogy hol vert tanyát. Ahogy kinyitotta az ajtót, Cloud-dal találta szembe magát.

- Cloud? – kérdezte meglepve. – Hogy találtál rám?

- Megérzés. Már aggódtunk érted… beengedsz? – kérdezte.

Vincent arrébb állt az ajtóból, mire a fiú belépett. Megtorpant, mikor meglátta az alvó lányt, aztán kérdő tekintettel a becsukott ajtóból visszaforduló Vincent-re nézett.

- A többiek sosem értenék meg… - sóhajtott halkan Vincent, miközben visszaült az ablakpárkányra. – Te sem tudod megmagyarázni a köteléket közted és Aerith között.

- De… azért furcsa mert… ott volt…

- Lucrecia a múlté… amúgy sem volt soha az enyém… te is tudod… gyerekes rajongás ahhoz, amit most érzek Shara iránt.

- Értem. Ha úgy gondolod megbízható… akkor nekem semmi bajom vele.

- Figyelted ma reggel a növényeket? – kérdezte Vincent.

- Nos, nem igazán.

- Újra éledtek.

- Nos, látom te jól vagy… megyek, megnyugtatom a többieket. Ha gondolod, beszélek velük, rólatok… hogy ne legyen… kínos, ha újra megjelentek… együtt… - indult Cloud.

- Te nem gondoltál, arra, hogy megállapodj?

- Nos… a választ szerintem te is ismered…

- Tifa szerelmes beléd… ugye tudod…

- Ő… ő olyan nekem, mintha a húgom lenne… ezt sajnos ő nem igazán érti. Én képtelen vagyok úgy ránézni, mint… olyanra… Talán egyszer… találok valakit… akkor…

- Csak kérdeztem… Megértem, ha kitartasz Aerith mellett.

- Szerencsés vagy Vincent – mondta Cloud és elment.

Vincent még nézte a csukott ajtót és ebben egyet értet Cloud-dal… valóban szerencsés. Gondolatai elkalandoztak múlton és jövőn, bár inkább csak élvezte a semmittevést. Arra figyelt fel, hogy Shara állt mellé, maga köré csavart lepedő-szerű takaróval:

- Jó reggelt… vagy már dél van? – mondta a férfi ölébe ülve. – Kicsit éhes vagyok… Csinálnék kaját, ha tudnám, hogy mi hol van. Nem igazán vezettél körbe.

- Felöltözünk és átmegyünk Cloud-ékhoz. Ott eszünk…

- Nem fognak örülni nekem…

- Azzal ne foglalkozz… Hozzám tartozol. Ne mondd, hogy az éjszaka történtek fényében még kételkedsz ebben.

- Rendben, de ha már a tegnapnál tartunk… kéne egy új ruha – mutatta fel a szétszaggatott ruhadarabokat.

- Hoppá… ez… nem dereng… - somolygott Vincent. – Na mindegy… átmenetileg… keresek valamit neked… aztán Tifa biztos tud adni neked.

- Ó, érdekes lesz… magyarázatot adni… - figyelte a férfit, ahogy egy magányos szekrényben kutakodik.

- Cloud már volt itt… Vállalta, hogy bejelent minket a többieknek… - hozott elő egy hosszú, vékony kabátot. – Addig is… ez egyelőre megteszi…

Felöltöztek és egy húsz perc múlva beléptek az üzlet bejáratán. Az étterem, mert az volt, már működött és volt egy pár ember odabent. Cloud egy csomagot vett át Tifa-tól, Cid és Barret az egyik asztalnál ültek, valamit tárgyaltak. Nanaki az ajtó mellett szunyókált, míg Cait Sith Marlene-nel és Denzel-lel játszott. Yuffie pedig egy kis kütyüvel bajlódott. Mikor meglátták Vincent-éket egy percre, elcsendesedtek, majd mindenki folytatta a dolgát. Vincent és Shara a pultnál álló Tifa-hoz léptek. Cloud épp akkor indult:

- Nem sokára jövök… - mondta csak úgy mindenkinek.

- Segíthetek valamiben, Vincent? – kérdezte Tifa.

- Nos, Shara… szeretne valamit kérni… - kezdte kicsit zavartan.

Shara értve a férfi helyzetét átvette a beszéd fonalát:

- Nos, volt egy kis… balesetem… Mikor… tegnap átváltoztam… és kérnék egy ruhát, ha lehet…

- Oh, értem… - lepődött meg Tifa. – Gyere, odafent biztos találunk valamit… - indult az étteremből felvezető lépcsőn.

Shara még visszanézett mosolyogva Vincent-re, majd Yuffie-val a nyomában eltűnt. A férfi leült egy sarokban álló asztalhoz, ahol senki nem ült. Gondolatai a lány körül jártak. Egy félóra múlva Tifa és Yuffie jelent meg a lejáratnál. Vincent felkelt és odaindult hozzájuk. Még nem ért oda mikor Shara feltűnt. Rövid ujjú, fehéres-kék póló, hasonló színű szoknya-nadrág és szandál volt rajta. Haja kifésülten lógott a vállára. Szép vonású arcából csodás arany szemek csillogtak, amibe Vincent már első találkozáskor beleszeretett. A lány mosolygott és a férfi felé közeledett, mikor hirtelen lehervadt a mosoly az arcából, szeme a semmibe révedt. A kezével megtámaszkodott, majd lekuporodott a földre és behunyt szemmel ült. Vincent aggódva ment hozzá és kezébe vette a lány kezét. Úgy tűnt, mintha álmodna.

- Shara..? – suttogta Vincent, de a lány csak csukott szemmel nyöszörgött.

Ez az állapota egy jó tíz percig tartott, mikor aztán hirtelen kinyitotta a szemét, aminek a sarkában egy könnycsepp folyt le.

- Shara? – kérdezte újra Vincent, mire a lány ránézett.

- Jól vagyok… csak… végre mindenre emlékszem… - felkelt és arrébb sétált. – Muszáj sétálnom egyet… egyedül – kérte és kiment az ajtón.

Vincent aggódva nézett utána.

Shara a városból kifelé sétált, agyában ezernyi kép, hang és szívébe még annyi érzelem. Minden a helyére került, az egész léte immár tisztázott volt. De mégsem érezte jól magát. A veszteségek, amikre most újra emlékszik… fájdalmasak voltak. Hogy miért emlékszik újra? Mert így volt elrendezve, hogy mikor ő és Vincent egymásra talál, az emlékezete újra a régi legyen. Az emlékek súlyosak voltak, más talán beleroppant volna ennyi információ és érzés alatt. Shara viszont állta, mert nem küzdött ellene, hanem csak engedte, hogy átáramoljon és összeálljanak eggyé. Tudta, hogy utána ráér megnézni, megtudni mit rejt a múltja… és a jövője. Mert ott volt az is… a jövője. Nem tudta, és nem is akarta tudni, hogy merre megy. Csupán rendezni szeretné a gondolatait, emlékeit. Ténylegesen felfogni azok jelentését, miértjét. Tudni, hogy kicsoda ő valójában, hogy mi a feladata ebben az életben. Egy közeli szikla szirten ült le és behunyt szemmel rendezgette az emlékeit. Amit megtudott az egyszerre megrémítette, és csodálattal tölt el. De igazából mást várt. Valami nagyot akart tenni… valami felsőbbségeset. Erős akart lenni, harcolni… de semmi erő nem volt benne. Az öreg nő tévedett, vagy csak meg akarta védeni. De akkor Sephiroth miért nem végzett vele? Mi állította meg? Jó át tud változni valami mássá, de… ennyi. Semmi hatalom nem áll rendelkezésére. Egy vigasza van. Vincent szereti, így ahogy van. Olyan ellentmondásos a léte, hogy az már komikus. Tud egy csomó mindent, a múltról, a jelenről és az esetleges jövőről… mindez csupán adat, ami felesleges. Mintha valaminek át akarták formálni, hogy tudjon mit kezdeni az információkkal, de nem fejezték be a munkát rajta. Mint egy félkész étel, szobor… gépezet. Ám ahogy végig gondolta a jövőjét egy valami másképp történik, mint az állítólagos jövőben. Nem volt egyedül, nem volt gonosz és… élt. Motor hangja hallatszott mögüle, és Cloud lépett mellé:

- Zavarlak? – kérdezte.

- Nem, Cloud, csak a visszatért emlékeimet rendezgettem.

- Tehát, újra emlékszel… nos, az jó.

- Ahogy vesszük. Néha… jobb, ha az ember nem emlékszik… nem igaz?

Cloud csak hümmögött.

- Aerith nem hiszem, hogy akár egy percre is hibáztatna téged… Nem olyan lány – suttogta Shara.

- Ismerted? – kérdezte meglepve Cloud.

- Nem, személyesen nem… de ha ilyen embert, mint te, megfogott, akkor nagyon jólelkű lehetett.

- Nos, Vincent-tet sem hódíthatta el eddig senki Lucrecia-tól.

- Az a nő… csak játszott vele… - szomorodott el Shara. – Egy percre sem érdemelte meg az a némber Vincent-tet.

- És te?

- Igyekszem őt kiérdemelni… de nem én választottam. Szeretem őt. Teljes szívemből.

Cloud csak mosolyogva bólintott.

- Nos, haza vinnél? – kérdezte Shara. – A többiek biztos aggódnak… és éhes is vagyok.

Együtt tértek vissza az étterembe. Vincent az ajtóban várta őket.

- Shara? – kérdezte furcsállva nézett rájuk.

- Cloud hazajövet felvett. Bocsáss meg, hogy elszaladtam, de csendre volt szükségem – állt a férfi elé Shara.

- Értem. Semmi baj. Örülök, hogy nincs bajod – ölelte magához a lányt.

- Együnk valamit – bontakozott ki az ölelésből Shara – és beszélgessünk – tette hozzá és arcon csókolta Vincent-et.

Az evés alatt Shara nem hozta szóba, hogy mire jött rá, pusztán annyit közölt, hogy további emlékek jöttek elő. Miután ettek Shara jelentőségteljesen Vincent-re nézett és elindult kifelé, mire a férfi követte. Nem beszéltek, amíg Vincent lakására nem értek.