Valahol egy alternatív világban, egy kis város egyetlen kórházában egy nő szült meg egy leánygyermeket. Az anya meghalt így a gyermek az asszony testvérékhez került. Senki nem tudta, hogy ennek a gyermeknek a születése, miket indít meg a világban.

1. Fejezet

            Shara nézte a vízből kiemelkedő kis szigetet. Furcsa formája volt, bár nem ez volt az egyetlen fura ezen a helyen. Fehér fák, amik körbevették valami misztikus közeget teremtett. Próbált arra rájönni, hogy miként és miért került ide. Ám az emlékek rejtve maradtak, csupán halk suttogások, villanó képek azok, amiket fel tud idézni. Motor zajra lett figyelmes. A háta mögött három motoros férfi közeledett. Mindhárom ezüsthajúak voltak, zöld motoron ültek, fekete bőr ruhában. Ennyi közös volt bennük. Ahogy rájuk nézett fejében megszólalt a riasztó. Óvatosan eléjük ment és próbált rájönni, miért veszélyesek.

- Hello… - köszönt nekik Shara.

- Hé, Kadaj – kezdte az egyik, amelyiknek hosszú haja volt – ez kicsoda?

- Mindjárt megtudjuk, Yazoo – válaszolt a fél hosszú hajú és leszállva a motorról elővette a kardját.

Shara nem várta meg a beszélgetés kimenetelét, hanem futni kezdett a fák között. Nem érdekelte, hogy merre csak gyorsan el akart tűnni. Hogy miért nem hallgatott az érzéseire? Bár talán nem most kéne ezen siránkozni. Tudta, hogy csak minimális időt nyert velük szemben. Hallotta a motorjukat, és úgy érezte magát, mint egy őzgida, három éhes oroszlánnal a nyomában. Hirtelen a semmiből valami felragadta, arra sem volt ideje, hogy sikítson, mert a levegő kiszorult a tüdejéből. Erős kar ölelte át, és a magasság látványa a lányt is arra ösztönözte, hogy átkarolja. Egy fa egy magasabb, erősebb ágán álltak meg, és Shara láthatta mi kapta el. Első dolog, amit észre vett, hogy nem mi, hanem ki. Egy fiatal, fekete hosszú hajú, fekete ruhás, vörös köpögenyes… angyal. A szemébe nézve Shara olyan békét érzett, mint még soha. A férfi vörös szeme igézte, mint ahogy ő is a férfit. Szinte megszűnt minden létezni körülöttük. Hallották a motorok távolodó hangját.

- Itt nem maradhatunk – szólalt meg az angyal, mély hangon. – Gyere velem!

Shara még a pokolba is elment volna vele. A földre érkezve, rejtőzködve, egymás kezét fogva haladtak a fák között. Egy kisebb gödör szélén lavíroztak, mikor Shara megcsúszott és magával rántva a férfit beestek. A férfi óvva átölelte, hogy ne üsse meg magát a lány. Így gurultak a gödör áljáig. A férfi érkezett a hátára, míg Shara ráesett. Arcuk olyan közel volt egymáshoz, hogy érezték egymás leheletét. Shara, a férfi tekintetének foglyaként megcsókolta. A férfi először megdermedt, majd magához ölelte a lányt, mélyítve a csókot. Shara egész testében beleremegett a csókba. A fejéből minden gondolat elröppent. A férfi vetett véget a csóknak, úgy tűnt hall valamit. Felkeltek és a férfi egy közeli fal mélyedésbe húzódott vele együtt. A mélyedés épp akkora volt, hogy szűkösen elfértek. Ez a közelség nem igazán segítette elő, hogy Shara visszakapja a teste feletti irányítást. Ahogy néztek egymás szemébe a férfi megcsókolta. Shara erőt vett magán és sóhajtva megszólalt, mikor elváltak:

- Ki vagy te? – kérdezte.

- Vincent Valentine… - suttogta mély hangján.

Shara érezte, hogy nem először hallja ezt a nevet. Valahol a tudata mélyén ott visszhangzott a név.

- Én… Shara vagyok… Kérlek, ne haragudj, hogy…

- Nem kell bocsánatot kérned…

- És most? – kérdezte Shara, mikor kiléptek a mélyedésből. – Őszintén szólva… elég elveszetnek, érzem magam… Sajnos… valamiért nem emlékszem hogyan kerültem ide… homályos számomra a múltam – motyogta bánatos arccal Shara.

Vincent nem tudta megmondani, hogy mi ez a fura érzés, amit a lány iránt érzet. Képtelen volt megmondani miért vonzódik hozzá, hisz nem is ismeri. Vagy igen? Nem bírt rájönni, mi ez a kapcsoltat kettejük között. Jó, nem sokan csókolták meg, de egy sem kavarta fel ennyire. Próbálta tisztítani a tudatát azzal, hogy Lucrecia-ra gondol, de a nő arca elhomályosodott. A másik nő halála iránt érzett mély fájdalom is semmivé lett. Shara minden érzést átértékelt benne. Nézte a fiatal lány, naiv arcát, amin most egy elveszett gyermek arckifejezése ült.

- Velem maradhatsz – válaszolt a lánynak.

A lány arca felderült, ami csodássá tette, szinte ragyogott. Vincent akaratlanul elmosolyodott, a lány mosolya ragadós volt. Vincent átkarolta a lány derekát és felugrott, mintha a lány súlytalan lett volna. Shara ámuldozva próbálta követni az utat, de csak kapaszkodni tudott. A férfi letette egy kisebb tó melletti fa mellé.

- Kérlek, maradj itt, amíg visszajövök – engedte el Vincent. – Bármi történjen is, itt várj meg, visszajövök.

- Rendben – bólintott Shara és leült a fa tövébe.

Vincent eltűnt.

Ahogy Shara ott üldögélt egyedül a férfi nevét forgatta a gondolataiban. Egyszer csak egy emlék jött elő a homályból. „A szüleit látta, a konyhában beszélgettek, ő még csak kislány volt és valamivel játszott. Halkan beszélgettek, de a feszültség érezhető volt. Ekkor egy középkorú férfi sietett be:

- Hojo megint kísérletezik! – kezdete ingerülten, minden bevezető nélkül.

- Nem volt elég a Valentine-kon végzett kísérlet – méltatlankodott anyja.

- Most mit tervez? – kérdezte apja.

- Lucrecia gyermeket szült és ő elvette tőle… - magyarázta a férfi.

- Tessék?

- Vincent maga alatt lesz… - mondta az apja.

- A nő csak kihasználta, majd hozzá ment ahhoz az őrülthez…. Nem érdemli meg… - védte anyja.

- Vincent… eltűnt… - motyogta a férfi.

- Hogyan?

- Elment, hogy beszéljen Lucrecia-val, de nem tért vissza. Senki nem tud semmit.

- Ki állítja már meg… végén egyszer csak idejön és elviszi Shara-t… - morogta az apja.

- Nem, soha! – kiáltott anyja és magához ölelte Shara-t.”

Újabb emlékek jöttek elő, de azok darabok voltak, mintha nem lett tudatában. Halk beszéd, motyogások. Nem látta a beszélőket, csak hallotta. Talán álmodta… vagy talán el volt kábítva, és a beszélő nem tudta, hogy hallja. A hangok közül az egyiktől félt és gyűlölte. Egy férfihang, bár kicsit magas hangja volt és éles. Olyan, mint aki nem tűr ellentmondást. Próbált odafigyelni a szavakra, hogy mit mond.

„… - Itt a tudomány a fontos… Ő lesz a legtökéletesebb. Vele képesek leszünk mindent irányítani, a Chaost és Sephiroth-ot is egyik sem lesz képes ellenállni… neki – mondta az utált hang.

- De professzor… ő még csak nem is élt… - suttogta egy másik férfihang. - Mi lesz, ha képtelen lesz bármit is tenni?

- A tudás benne lesz, utána magam formálom úgy, hogy nekem tetszik. Én leszek az, aki megtanítja neki mi jó és mi rossz.

Kacagás, ami utána felhangzott bevésődött a tudatába, és küzdelemre hívta, hogy öljön az életéért.”

Shara érezte a szíve mélyén növekvő dühöt, és végtelen elkeseredést. Elvették az életét? De mi történhetett utána? Mi lett a gyűlölt hang gazdájával? Újabb emlék jött elő, egy kedves öreg nő arca villant elé, amelyik megnyugtatta. „– Szabad vagy, Shara. A képességed a jóra kell használni. A bosszú néha az, ha kegyelmet adsz – suttogta mély békét sugározva.” Hallgatni akart rá. De keserűség még ott lobogott benne. Már épp lenyugodott, mikor megjelent Vincent, de nem egyedül. Egy szőke férfit hozott magával. A férfi, inkább fiú volt, szinte alig érte el a felnőtt kort. Fura nagy karddal érkezett, és szörnyen bánatos volt. Nézte Shara-t, de egyelőre nem kérdezte semmit. Vincent a lány mellé állt és a fának támaszkodott, míg a fiú leült és merengett. Végül megszólalt:

- Tényleg nem tudok megmenteni senkit, ugye? – kérdezte és Shara elgondolkodott, hogy miről beszélnek. – Vincent… Mi történik?

- Sokat jártam ide – kezdte Vincent a maga merengő, mély hangján. – Szóval láttam Kadaj-t és a többieket. A geostigmát… - fogta meg a fiú eltakart karját, amit fájlalt. – Úgy tűnik, az okozza, hogy a szervezet túltöltődik a káros sejtek kiirtásakor. Van egy folyam a testben – ment arrébb – hasonló, mint az Életfolyam… Ami a kártékony elemek sokasága ellen küzd.

- Kártékony elemek? – kérdezett vissza a fiú.

- Sephiroth féle elem… Jenova sejtjei… Maga a gonosz.

- Sokat tudsz erről…

- Shion és Elena. Fél lábbal a sírban voltak, mikor idekerültek. Úgy tűnt iszonyatos szenvedésen mentek keresztül. Sikerült megmentenem őket, de szóval, nem tudom mi lesz…

- Mit tegyek?

- Harcolj, mint régen. Úgy tűnik, előkerültek Jenova maradványai.

- Szóval megvan Anya, akit Kadaj keres.

- Még nem találta meg, de nyomon van. Jenova-ból, ha akarják, akár Sephiroth-ot is újraalkothatják.

- Kadaj… ő micsoda?

- Bele se merek gondolni…

Ekkor motozás hallatszott a bokrok között. Vincent a felkelő Shara elé állt, hogy védje, míg a fiú kardot ragadva várta a közeledőt. Egyszer csak egy kislány szaladt ki és a fiúhoz szaladt.

- Marlene! – lepődött meg a fiú.

- Cloud! Denzel és Tifa… ők…!

- Tifa jól van.

- Beszélnem kell vele!

Cloud keresni kezdte a telefonját, amit úgy tűnt elvesztett. A kislány Vincent-re nézett:

- Nálad van? – kérdezte, mire Vincent mutatta, hogy nincs. – Nincs telefonod?

- Vincent, – kezdte Cloud – vissza tudnád vinni Marlene-t az üzletbe? Megyek és beszélek Shinra-val…

- Ne kérdd…

- De…

- Hogy lehetsz ilyen, Cloud? – kérdezte szemrehányóan a kislány. – Miért tartasz minket távol magadtól? – azzal Vincent köpögenye rejtekébe bújt.

- Marlene… Időre van szükségem… A harc csak most kezdődik. Nem sodorhatlak titeket veszélybe. Érted már, igaz?

- Nem, én nem! – válaszolt dacosan a kislány.

- Cloud, ez tényleg a harcról szól?

A fiú elmerengett a hallottakon. Végül megszólalt:

- Szerinted létezik megbocsátás? – kérdezte.

-… nem tudom, még nem gondolkodtam ezen… - válaszolt Vincent.

- De létezik? – kérdezte újra, majd mintha rájött volna valamire – Igen, létezik. Marlene, haza megyünk.

A kislány boldogan szaladt hozzá és nekiindultak.

- Megpróbálom – mondta Cloud visszatérve az előző megállapítására. – Majd szólok, mire jutottam.

Elmentek. Shara nézte a merengő Vincent-tet, majd megszólalt:

- És most? – kérdezte.

- Megkeressük a barátainkat, már útban vannak. Cloud-nak szüksége lesz ránk.

- Rendben… - követte az elinduló férfit. – Bár őszintén szólva kicsit elvesztettem a beszélgetésetek fonalát… Egy-két dolog, név ismerős volt, de még az emlékeimhez nem teljesen férek hozzá.

- Nos, semmiről nem maradsz le… és később szívesen elmondok mindent.

Hosszú, néma séta után egy szirtre értek fel, ahonnan be lehetett látni az egész területet. Vincent elővette a fegyverét, mert messzebbről hallani lehetett egy repülő hangját. Mikor feltűnt a távolban fellőtt az ég felé és várta, hogy a repülő odaérjen. Odaérkezve a repülő lejjebb ereszkedett, hogy egy szintbe volt a teteje a szirttel. Vincent átkarolta a lány derekát és átugrott vele a hajó tetején lévő nyílásba. A nyílás közvetlenül utánuk bezárult. Shara az ugrás alatt becsukva tartotta a szemét, most is nehezen tért magához. 

- Minden rendben? – kérdezte Vincent.

- Megmaradok… – somolygott Shara.

Vincent bátorítóan megfogta a lány kezét és elindultak előre a vezérlő felé. Belépve mindenki rájuk nézett. A vezető, szokásosan, a repülő kormányánál, ami olyan volt, mint egy hajóé. A vezetőn kívül még egy férfi, egy fiatal lány és két macska tartózkodott.

- Vincent, - kezdte a vezető, egy szőke férfi – üdv a Shera-n. Látom, társaságod is van.

- Ő Shara… egy barátom… - kezdte Vincent.

- Később is ráér a bájcsevegés – morogta a mackós kinézetű férfi.

- Igaz, - váltott a vezető. – Gondolom Midgar-ba megyünk.

- Igen, Cloud-nak segítség kell – válaszolt Vincent.

Mikor a város fölé értek Vincent és társai készültek, hogy kiszállnak.

- A repülőn automatavezérlés van – mondta a vezető. – Szeretem, ha közelben repül, mintha a földön van.

- Shara, te maradj itt – mondta Vincent – kérlek… Itt biztonságban vagy.

- Rendben… Vigyázzatok magatokra…

Mindenki kiugrott, utoljára Vincent. A harc azonnal megkezdődött, amint leértek. Shara a repülő ablakán át, figyelte a küzdelmet, amit egy óriás szörny ellen vívtak. A repülő biztonságos távolba navigálta magát. Lelke mélyén ott akarna lenni, hogy harcolhasson, de valahogy érezte, hogy nem teheti meg. Ekkor újra visszhangzott benne az öreg nő szavai: „- Szabad vagy, Shara. A képességed a jóra kell használni.” Vajon miért nem harcolhat? Az öreg nő hangja magyarázatot adott: „– Te nem használhatod a képességed ölésre, mert azzá válsz, akivé Hojo akart. Ő az, aki ezt tette veled. Neked a békét kell hordoznod. Védeni, gyógyítani.

- De… én mi vagyok? – kérdezte Shara elkeseredett hangon.

- A remény vagy… Az egyetlen, aki meggyógyíthat mindjájunkat. Jenova egyetlen ellentéte. Ő képtelen ártani neked, ha megőrzöd a lelked tisztaságát. Mint Aerith… bár ő későn fedezte fel az erőt, immár odalentről harcol értünk az Életfolyam erejével.”

Shara lekuporodott és próbálta megnyugtatni a felkavart lelkét. Hogy ő a remény? Hiszen még azt sem tudja, hogy mi folyik körülötte. Egy idegen világban van. Mégis, minden perc elteltével ismerős lesz a világ.

- Shara? – hallotta meg Vincent hangját a háta mögött. – Minden rendben?

A lánynak ekkor tűnt fel, hogy nincs egyedül. A csapat visszatért, plusz egy nő is csatlakozott hozzájuk. Shara gyorsan letörölte az emlékezés hatására kicsordult könnyeit és elmosolyodott:

- Semmi bajom nincs… Vincent. Örülök, hogy ti is jól vagytok… - mondta a férfi karját megérintve.

A többiek furcsállva álltak a jelenet előtt.

- Induljunk Cloud után! – mordulta a mackós férfi.

- Már indulunk is – állt a kormányhoz a vezető.

Mikor utolérték épp Kadaj-zsal küzdött. Az egyik fiatal lány csapattag, aki kis színes, fényes gömböket tartott a kezében, megszólalt:

- Cloud, itt van materia… - mintha hallotta volna a fiú, ami nem volt lehetséges.

- Na gyerünk, segítsünk neki… - indult volna a mackós alkatú, de Vincent hangja megállította:

- Ezt a csatát Cloud-nak egyedül kell megvívnia.

- Miért? – kérdezte a vezető.

- Mert Kadaj hamarosan átváltozik Sephiroth-á…

- Átváltozik, mint egy bogár? – undorodott a fiatal lány.

Shara-ban a Sephiroth név egy emléket indított meg, és ezzel megszűnt számára egy időre a külvilág. „Látta, ahogy egy hosszú, ezüsthajú férfi halomra gyilkolja azokat, akik megmentették. Köztük azt az öreg nőt is, aki segített neki megtalálni a létezésének okát és miértjét. Ott térdelt a haldokló nő mellett, aki utolsó erejével is a békéje és tisztasága megőrzésére kérte. A háta mögött lépteket hallott. Ahogy megfordult az árkádok árnyékából előlépett a gyilkos, kinek fegyvere megcsillant, ahogy suhintott egyet.

- Azt hittem mindenki meghalt… - kezdte és lassan a lány felé sétált. – De te nem jelentesz akkora kihívást, mint azok a szánalmasak… - mutatott a halottakra.

Shara lelke mélyén erőt érzett. Nem haragudott, csupán szomorú volt és félt. Védeni akarta, a halott nőt, hogy később tisztességgel eltemethesse. Ezzel az érzéssel kelt fel és állt a gyilkos elé.

- Bátor vagy… de nem nyerhetsz… megérdemled, hogy tudd ki öl meg. A nevem Sephiroth…

Shara nem válaszolt csak kihúzta magát és engedte, hogy az érzései a felszínre hívják azt az erőt, amit magában érzett. Fehéren fényleni kezdett az egész teste, homlokán egy csillag fénylett, melyből e homlokpántként fehér szarv csavarodott hátra, hófehér szárnyai nőttek, teste megváltozott, mintha gyémánt pikkelyek borítanák, éles karmokban végződtek az ujjai. Sephiroth már támadásban volt, mikor az átváltozás megtörtént. Centikkel a védekezőn maga elé tartott szárnyak előtt megállt a sújtó csapás. Sephiroth leengedte a kardját és lány szemébe nézett. Percekig csak néztek egymásra, majd Sephiroth elhátrált és elment.”

Shara beleremegett az emlékbe, és ahogy kinézett a repülő ablakán meglátta azt az embert, akit az imént az emlékeiben. Lelke egy része közbe akart avatkozni, védeni akarta az életet. De nem tette meg, mert félt, hogy milyen következménye lenne. Most még túl sebezhető, még túl sok a homályos terület a képessége felett. Szinte örült, hogy Cloud képes volt megölni a gyilkost. Senki nem számított a végén bekövetkezett orvlövésre. Bár Cloud a lövést túl élte volna, ha nem támad rá Kadaj két társára és robbannak fel.

- NEE!! – kiáltottak egyszerre a lányok.

Shara szinte nem is tudta, hogy maga is elkiáltotta magát. De a tudata, a lelke mélyén egy fohász szakadt fel: „- Segíts neki, mentsd meg őt!” A csapat leszállt a repülővel és egy romos templom felé vették az útjukat, ahová már sokan várakoztak a városból. Odaérve Cloud mozdulatlan teste körül néhány gyerekkel, feküdt a víz felszínén, ami elborította a templom nagy részét. Cloud magához tért, ami megnyugvással töltötte el Shara szívét. A lány kiment, hogy hagyja a barátok örvendezését. Ő még nem tartozott hozzájuk. Amúgyis túlságosan megrázta az utolsó emlék súlya. Tehát ez lenne ő. Egy szörnyeteg van a testébe zárva. Bár ő tudta, hogy képtelen lenne ölésre használni a benne rejlő erőt, de akkor is hatalmas felelősség nehezedett rá. Nem is hallotta, hogy mögötte megjelent Vincent.

Vincent látta, hogy Shara kioson, amíg ők a gyógyulásnak, életnek a győzelmét ünnepelték. A lány után ment, akit nem messze talált meg az egyik rom mellett. Valamin elgondolkodhatott, mert nem hallotta, hogy mögé lép.

- Biztos minden rendben, Shara? – kérdezte Vincent, megérintve a lány vállát.

- Ó, Vincent… - fordult felé, és átölelte – kérlek, csak ölelj át…

És Vincent átölelt. Pedig annyi mindent mondott volna, olyan sok kérdése volt. Mégis most, hogy a karjaiban érezte a lányt már semmi mást nem akart, csak, hogy örökké tartson. A szíve békét lelt azzal, hogy maga mellett tudhatta. Milyen fura, pedig alig ismeri. De a tudata peremén egy hang suttogta, hogy a lány őt sem ismeri. Nem tudja, hogy milyen sötét titkot őriz.

- Shara… én… - kezdte. – Nem ismerjük egymást… te nem tudod… hogy ki vagyok… mi vagyok…

- Te sem ismersz engem – nézett fel rá a lány. – Te és én egy valamiben egyformák vagyunk… Hojo… ő rajtad is kísérletezett… az emlékek elő jönnek. Lassan mindenre fény derül.

- Mit tett veled… ő… - kérdezte sziszegve Vincent.

Lelke mélyén újra megölte az átkozott professzort. Hát senki nem volt biztonságban? A lány elhúzódott és látta rajta, hogy félre értette a férfi haragjának irányát.

- Nem – suttogta és magához ölelte a lányt. – Nem rád haragszom… sosem haragudnék rád…

- Vincent – hallotta a hátuk mögött Cloud hangját – visszamegyünk a városba. Jössz?

Vincent-ék felé fordultak. Cloud mögött a többiek ott álltak. Rá vártak. Kicsit furcsa arcot vágtak, ahogy látták, hogy fogja a lány kezét. De már eltökélte, hogy a lány nélkül sehova nem megy. Ez alkalommal nem engedi, hogy bárki elválassza őt attól, akit szeret. Mert igen, szerette a lányt. Minél többet tud meg róla, minél többet vannak együtt, az érzés iránta egyre erősebb. Mintha a másik fele lenne. A nyomorék lelkének a kiegészítője. Reméli a lány is hasonlóan, érez.

- Megyünk – válaszolt Vincent, jelezve, hogy Shara is vele tart.

- Akkor felszállás – indult Cid a hajója felé. – Shera hamarosan indul.

Hamarosan már a Tifa és Cloud által üzemeltetett üzletben voltak. Mindenki helyet foglalt valahol egy ital és étel társaságában.

- Vincent, - kezdte Cid – esetleg bemutathatnád a… barátodat… barátnődet…

- Ő Shara… nem rég találkoztunk… Shara ők… Cloud Strife, - mutatta be őket sorba - Cid Highwind – mutatott a szőke férfire - Barret Wallace, - a mackó méretűre - Yuffie Kisaragi, -a fiatal lányra - Nanaki,- vörös párducra - Cait Sith, - a zsebi macskára - Tifa Lockhart, - a fiatal nőre - Marlene Wallace és Denzel… - a két gyerekre.

- Nem úgy tűnt, mintha csak rövid ismeretség lett volna – vigyorgott Cid pimaszul.

Vincent elfordult, mintha nem érdekelné a férfi mondata. Végül is igaza volt, de mivel magyarázza meg? Sosem fogják megérteni… ezt a kapcsolatot.

- Nos, Vincent és én… - kezdte Shara. – Megmentett. Sajnos az emlékeim egyelőre homályosak… valamiért nem emlékszem semmire a múltamból… De egy-két emlékem, ami visszatért… kiderült, hogy sok közös… van bennünk.

- Ez valóban elég… homályos – szólalt meg Yuffie.

- A legutóbbi emlékem Sephiroth volt… Én találkoztam vele… Mindenkit megölt, akit ismertem. Engem is meg akart ölni… de… valami képtelenné tette, hogy megtegye…

Vincent érdeklődve fordult felé:

- Van még emléked? Azt mondtad Hojo veled is kísérletezett.

- Igen… Az első emlékem az, amikor a szüleim beszélgettek, még mikor kicsi voltam… Rólad és a családodról beszéltek, Vincent. És egy Lucrecia nevű nőről… akinek a gyermekét Hojo elvette…

- Hány éves voltál? – kérdezte Cloud.

- Kicsi… talán tíz éves… vagy annyi sem. Ez után csak villanások… égő ház… fekete ruhás árnyak, fájdalom… aztán lebegek valamibe, de nem vagyok tudatomnál, csak érzem… az ürességet, amiben hangok vegyülnek. Néha értettem, néha… csak suttogások. Egy hang volt, amit gyűlöltem. Bár nem tudtam, hogy kié… akkor még nem. Ő mondta, hogy mi vagyok, és, hogy mit tervez velem. Szerintem még csak nem is sejtette, hogy hallom – ült le Shara. - Aztán az az öreg nő, aki tudom azok közé tartozott, akik megmentettek. Ő mondta el, hogy Hojo volt, aki azzá tett, ami vagyok, hogy fegyver lehessek a kezébe. Szerinte Hojo félt, hogy a teremtményei ellene fordulnak és kellett neki egy valaki, aki képes őt megvédeni ellenük…

- Te… képes vagy… valamire? – kérdezte Tifa. – Akkor miért nem harcoltál!!!???

- Nem tehetem… sajnálom. Ha egyszer is gyűlöletből, ölésre használnám a képességem, akkor még Jenova-nál is veszélyesebb lennék. Sajnálom… de még nekem se teljesen tiszta… még én sem tudom, mire vagyok képes. Egy biztos, Sephiroth épp lesújtott rám, mikor meglátta, hogy ki, mi vagyok és meghátrált, pedig a szívemben nem volt akkor gyűlölet. Mi lenne, vajon ha gyűlölnék? Újabb Chaos? Nem tudom ki és mi az… de Hojo félt tőle. Leginkább arra teremtett, hogy tőle védve legyen.

- Chaos ellen teremtett? – kérdezte suttogva Vincent.

A csapat minden tagja mélyen hallgatott.

Shara nem értette, miért érzi szinte a csöndet. Vajon mi, ki lehet Chaos? Vincent-re nézett, hátha tőle választ kap. Közelebb ment hozzá és a szemébe nézett. Újra érezte a belső erőt a szívében. Ahogy azt is érezte, hogy a férfiből egy másik erő sugárzik. Ekkor jött rá, mintha minden, amit eddig csak homályosan értett. Mit is mondott az öreg nő mikor haldoklott: „– Találd meg Chaos-t, ő a másik feled. Együtt… csak együtt tudtok végleg győzelmet aratni a gonosz felett. A kettőtökből születik meg az élet…” Az eddigi tettei mind erre irányult. Tudat alatt, akaratlanul… a semmiből találta meg a párját. De vajon Vincent ezek után képes lesz ránézni azzal a tűzzel, amivel eddig?

- Vincent… kérlek… - suttogta. – Én nem tudtam… tényleg nem tudtam… Hojo ellened teremtett, de az, aki megmentett azt mondta, csak együtt vagyunk győzni a gonosz felett. Ha ellenem fordulsz… akkor azt teszed, amit Hojo akar…, mint ahogy én sem fordulhatok se ellened, se más ellen…

A férfi nem válaszolt, amit Shara egynek értelmezett. Vége. A szíve úgy fájt, mint még soha, úgy érezte, hogy még Hojo és Sephiroth sem sebezte meg annyira, mint most ez a csend. Lehajtotta a fejét és elindult kifelé.

- Bármit is tettem… vagy teszek… Sosem támadok senkire… Ezt megígérem… - mondta Shara és elsietett.