|
Suna Luzy minden erejével a futásra összpontosított. A lény mögötte már egyre közelebb került hozzá. Hirtelen oldalról fegyverek szava szólt és leterítette a lényt. A lány lihegve megállt és a megmentőire nézett, akik épp most léptek elő a bokrok közül. Három férfi és egy nő. Egyenruhában voltak és felfegyverezettek. Egy kivételével, aki még ellenőrizte, hogy a lény meghalt, miközben a többiek odamentek a lányhoz.
- Szerencséje volt – szólalt meg az egyikük, úgy tűnt a vezetőjük. – A nevem John Sheppard.
- Én Suna Luzy vagyok. Köszönöm…
Távolról robbanás hallatszott, majd remegni kezdett a föld.
- Nézzék… - kezdte Suna. – Jó lenne eltűnni innen… Még hozzá most!
- Mi történt? – kérdezte a nő.
- Ha lehet, ezt inkább később mesélném el! Maguk honnan jöttek? Van repülőjük?
- Oké. Indulás a kapuhoz!! – mondta Sheppard és elindult arra, amerről jöttek.
Hamarosan egy kör alakú kapuhoz mentek, ami előtt egy emelvény állt. A köpcösebb férfi valamit nyomogatott rajta és egy fura őrvény keletkezett a kapuban. Suna még csodálkozni akart, de a rengés arra késztette, hogy a társaság után belépjen az örvénybe. A kapun átlépve egy város előcsarnokába érkeztek. Suna elbűvölten nézett körül, amíg egy odajövő nő meg nem szólalt:
- Mi történt? – kérdezte Sheppard-ot.
- Nem igazán tudjuk… a kisasszony tudna választ adni… - nézett jelentőségteljesen Suna-ra.
- Samantha Carter ezredes vagyok – fordult felé a nő. – Én vezetem a létesítményt.
- Az én nevem Suna Luzy… Szívesen beszélek a történtekről, de már napok óta alig ettem, és mint látják elég kevés lehetőségem volt rendbe hozni magamat – mutatott végig magán.
- Amúgy sem ártana egy orvosi vizsgálat – jegyezte meg Sheppard.
Sheppard elkísérte az orvosiba, a többiek mentek a dolgukra. A vizsgálat alatt csak egy őr vigyázott Suna-ra. Mikor végzett és már evett is, no meg rendbe szedhette magát, épp a folyosón mentek, hogy valahol leülhessenek beszélgetni. Ekkor már Sheppard és két társa kísérte. Az egyik szobából a negyedik társuk, a kövérkés fickó lépett ki két őrrel, akik egy foglyot hoztak. A lány ledermedt, mikor meglátta a foglyot. A fogoly, aki egy lidérc volt szintén meglepte a találkozás.
- Suna? – kérdezte a lidérc. – Te hogy kerülsz ide…?
- Te élsz?? Persze, hogy élsz. Hiszen tudnám, ha nem… - lépett közelebb a lidérchez. – De hol voltál?!! Kerestelek! Nem jelentkeztél! Azt hittem érezted, hogy létrejött…!
- Fogságba estem a Genii-nál. Mikor kiszabadultam helyre kellett hoznom a pozíciómat… most meg a replikátorok…
- Állj! Ti ismeritek egymást? – kérdezte Sheppard.
- Igen. Ismerjük – mondták egyszerre.
- Volt egy kis közös… munkánk… - tette hozzá a lidérc. – Még régebben… Te nem változtál semmit.
- Enlori vagyok. Ha a Kapcsolat létrejön a korunk vele, változik. De ezt te is tudod!
- Nem lehet… ez nagyon… rossz… helyzet…
- Akár tetszik, akár nem láthatod… megtörtént. Tudom, hogy érezted! A többiek elmentek! A bolygóm elpusztult! Én téged kerestelek, mert a Kapcsolat nem engedte, hogy elmenjek! Miattad vagyok itt!
- Várj, mi az a Kapcsolat? – kérdezte a nő.
- A népem tagjai kicsit másképp létesítenek kapcsolatokat… Ez egy általunk nem irányított, ám rendkívül erős testi, lelki kötelék. A népünk tagjaira azonnal kihat, amíg a másik félre idők múltán. Végül tökéletes kapcsolat alakul ki köztük. Általában tizenkilenc – húsz éves korban létesül. Először pusztán késztetést érzünk, hogy megérintsünk valakit… de csak érintés útján létesül, és csak egyszer. Ha létre jön, csak a halál vethet véget neki. De ha meghal a Kapcsolat tárgya, a Kapcsolódó is vele hal. Nem tudok róla, hogy bárki túlélte volna a Kapcsolatot a halál után. Megtörni, pedig képtelenség. Egy valaki próbálta meg, de ő beleőrült és megölte magát, pár nap után.
- Bárki lehet a Kapcsolat tárgya? – kérdezte a kövérkés fickó.
- Humanoid, igen, bárki.
- És a korotok… - kezdte a nő.
- A korunk vele változik. Az enyém megállt, mivel Ő úgy mondd, halhatatlan.
- De ha ő meghal? – kérdezte a másik férfi.
- Én is vele halok.
- Ez kínos – mondta Sheppard. – De ő is megölhet, erre nem…
- A lidércek sosem ölnének meg egy Enlori-t! Nem csak ő, hanem a többi sem. A lidércek érzik, hogy én Enlori vagyok. Sosem bántanának.
- Ezt hogyan lehetséges? – kérdezte a nő.
- Nos, ez egy hosszú mese. Szerintem üljünk le beszélgetni. Amúgyis, Carter ezredes biztos vár. De kérném, hogy Ő is jöjjön velünk – mutatott a lidércre.
- Rendben.
Hamarosan egy tárgyalóban ültek le. Carter, Sheppard a három társa, a lidérc és Suna.
- Nem is tudom, hol kezdjem… elég hosszú mese… - mosolygott zavartan Suna.
- Esetleg meséljen az Enlori-akról – szólt Carter.
- A Enlori nép az univerzum hajnalkorában érkezett a Pegazusba. Nem sok élet volt, a környező bolygókon. Egyet megemlítek, amelyiket ismerik. Az Irattus-bogár bolygója. Ők már itt voltak, de mi elkerültük őket. Csak később kerültünk velük kapcsolatba, de azt majd mesélem. Az őrzőinkkel ekkor találkoztunk. De róluk is később. A népem már akkor nagyon fejlett volt technikailag, mentálisan, de rendkívül békések vagyunk. A bűnözés és háborút rég magunk mögött hagytuk. Mint említettem az Enlori-ak egészen máshogy létesítenek kapcsolatot. Testileg és lelkileg is kapcsolódnak valakihez. Ez erősítette meg bennünk az összetartást és a harmóniát. Ideérkezésünk után sokak többre vágytak és elszakadtak tőlünk, majd távoztak más galaxisokba. Mikor visszatértek letelepedtek a környező bolygókon. Be akarták népesíteni a Pegazus galaxist. Ők már nem voltak képesek a Kapcsolatra. Valószínű azért, mert keveredett a vérük, más népekével. Nem lealacsonyítás, pusztán tény. Ők vitték a más élet magvát az Irattus bolygóra. Majd új létformát élesztettek fel… gépeket… akik olyanok, mint egy ember…
- A replikátorok – szólt közbe a kövérkés fickó. – Elnézést… - tette hozzá a rosszalló tekinteteket látva.
- Valóban. Mi másképp hívjuk őket… de lényegtelen. Az idők folyamán az őrzök, megvédtek minket. Bár sem a replikátorok, sem a lidérce és még az elszakadtak sem támadtak meg minket. Néha-néha mind a hárman ellátogattak a bolygónkra, de mindig tisztelettel bántak velünk. Ha voltak is köztük, akik ellenségesek voltak az őrzők hamar végeztek velük. Aztán megkezdődött a Lidérc- Replikátor háború. Mikor azt túlélték a lidércek az Elszakadtak maguk támadtak a lidércekre. Mi nem szóltunk bele nagyon a háborúkba… elvégre mindannyian a gyermekeink voltak. De a nagy csata előtt egy Kapcsolat miatt be kellett szállnunk a háborúba. Természetesen az őrzők harcoltak, mi igyekeztünk békés módon megoldani a helyzetet. Az eredmény a lidércek győzelmével végződött. Az elszakadtak elhagyták a Pegazust és ezt a helyet – mutatott körbe. – Ezek után a népem elzárkózott minden külső kapcsolattól… mindenféle értelemben. Tudták, hogy mindez azért történt, mert akik elszakadtak nem voltak képesek felelősen bánni a hatalommal, amivel rendelkeztek.
- Ez elég vad történet – jegyezte meg Sheppard – Hogy jön a képbe maga és Ő – mutatott a lidércre.
- Nos, az elég furi dolog. Mivel látható volt, hogy az első ilyen fajta Kapcsolat hova vezet, messze menően óvatosak voltak. De nem eléggé. Én igazából beszöktem a megbeszélésre, ami egy lidérc küldöttség és az Enlori vezetősége között zajlott. Nekem már volt egy férfi, aki tetszett, és még szabad volt. Ő is a küldöttséggel volt. Egy oszlop mögül figyeltem, ahogy a vezetőnk és egy lidérc királynő beszélgettek. Végig figyeltem a férfit, hátha rám néz, de nem. Ám Ő – mutatott a lidércre – mintha megérezte volna, hogy valaki figyeli őket, rám nézett. Pusztán egy pillantás elég, hogy felismerjem, hogy ő a Kapcsolatom. De ahhoz, hogy rögzüljön a kapcsolat érintenem kellett. Mivel azonban a múlt hibájából tanulva, tudtam, hogy megakadályoznák a Kapcsolat rögzülését, vártam. Felszöktem a lidérc hajóra, és keresni kezdtem Őt.
- A többi lidérc nem vette észre, hogy a hajón vagy? – kérdezte a nő, Sheppard mellől.
- Ha a megbeszélésre úgy szöktem be, hogy Ő rajta kívül senki nem látott, akkor egy lidérc hajón is képes voltam észrevétlen maradni.
- És Todd, miért nem szólt? – kérdezte Sheppard?
- Todd?? – kérdezte mindenki.
- Hát, gondoltam nem hívhatjuk őt „Hé-te” – nek – válaszolt Sheppard.
- Nekem tetszik – mosolygott Suna.
- Szóval, miért nem szólt? – térítette vissza beszélgetést Sheppard.
- Ezt… sosem mondtad… - nézett Suna Todd-ra.
- Nem tartottam jelentősnek… akkor – válaszolt Todd.
- Tehát felszöktél a lidérc hajóra… gondolom megtaláltad – morogta a másik férfi.
- Nos, igazából azt történt, hogy a hajót megtámadta egy Lanteai, azaz Elszakadtak egy hajója és el kellett menekülni. A három hajó közül egyik ott maradt, hogy feltartoztassa őket, ezen voltam én és Todd. Az utolsó pillanatban találtam őt meg, épp elmenekített, akit tudott és gondolta hősi halált hal…
- Nem tudom, hogy mérges legyek, vagy örüljek, hogy megjelentél… - sóhajtott Todd.
- Bocsánat. Nem akaratból volt. De kérlek, ne veszekedjünk már megint erről. Szóval, - fordult vissza a hallgatósághoz – a Kapcsolat létre jött. Todd visszajuttatott a bolygóra, majd nem láttam mostanáig. A népem elment a galaxisból, mert látták, hogy nem maradhatnak. Az őrzők is velük mentek.
- Bocsánat… valamit rosszul értettem – kezdte Sheppard. – Te húsz éves voltál, mikor létre jött a Kapcsolat… akkor most te…?
- Testileg ugyanannyi, de igazából elég öreg… nem számoltam… egy idő után.
- Ez nem tűnt fel a népednek? – kérdezte a nő.
- Nálunk ez minden napos, hogy valaki megáll az öregedésben. Meg, aztán ha megtörtént, akkor már nem tudnak ellene tenni. Én meg igyekeztem visszavonultan élni. Reméltem, hogy valahogy sikerül elérni, hogy elszökhessek.
- Kik azok az őrzők? – kérdezte Carter.
- Egy vad, ám tökéletes harcos nép. Taktikai szenilitásuk, precizitásuk és technikai tudásuk a legveszélyesebb fajjá tették őket. Képtelenek rajtunk kívül bárkivel közösen élni. Az Enlori-ak képesek a telepátiára. Nem mindenki műveli teljes szinten, csupán az irányítók. Ők voltak kapcsolatban az őrzők vezetőivel. Néha még a Kapcsolat is létrejött köztük. Ha furcsa egy lidérc-enlori kapcsolat, akkor az förtelmes… Szerencsére genetikailag képtelenség volt a… keveredés… Na jó, hagyjuk. Szóval, így mi tartottuk kordában őket.
- Mikor mentek el?
- A népem…? Úgy egy hete…
- Utánuk tudnánk menni? – kérdezte a férfi.
- Miért? Ha arra gondoltok, hogy visszahívjátok őket, kár fáradni. Több dolog is akadályoz benne. Ha tudnánk a pontos címet, akkor is nincs olyan gépetek, amivel eljutnátok oda. Se kapu, se hajó nem képes rá. Egy hajó volt rá képes, direkt erre tervezték. Évtizedes kutatások, a legnagyobb lángelmék dolgoztak rajta. De ha el is tudnánk jutni Ők nem jönnek vissza ide.
- Mi az őrzőkkel próbálkoznánk… - vallotta be Sheppard.
- Maguk hibbantak??? – nézett hitetlenkedve Suna, majd Todd-ra nézett. – Ezek normálisak?
- Biztos tudnánk velük valahogy egyezséget kötni… Például van néhány Teyla-hoz hasonló ember – mutatott a nőre Sheppard. – Lidérc gént hordoznak, képesek a telepátiára… és gondolom te is…
- Oké, hadd fogalmazzak világosan. Az Őrzők mentális ereje akkora, hogy a három nagyvezért nyolc Enlori képes irányítani. Ha sikerülne egy vezért ide hívnunk, akkor talán, de hangsúlyozom, talán képes lennék irányítani. De elég egyetlen figyelmetlenség az összpontosításban, és kész… Az univerzum káoszba fullad. Az Enlori Figyelők több évezredet öregednek évek alatt, mert olyan mértékben felemészti őket, az irányítást. Nem csinálnak mást, csak irányítanak.
- Tehát, nem javaslod… - kérdezte Sheppard.
- Nem igazán. Sajnálom.
Ekkor lépett be a doktornő, aki Suna-t vizsgálta.
- Elnézést, de ezt tudniuk kell – kezdte és egy adattárolót tett Carter ezredes elé. – A vizsgálat kimutatta, hogy ő egy ős – mutatott Suna-ra. – Még hozzá tiszta. Pusztán egy nagyon minimális lidérc gént érzékeltem benne… de az sem teljesen lidérc gén.
- Az csak azért van bennem, mert a Kapcsolat felveszi a hasonlóságot a társammal. Annyira vagyok lidérc, mint Teyla… De ha megvizsgálja Todd-ot benne felfedezi az ős gént… mivel én az vagyok.
- Tehát egy lidérc, aki képes az ősi gépek használatára, csodás… - morgott Sheppard.
- Nem hinném, hogy képes rá… Az a gén csak hasonlatos az ős génre, de nem az - magyarázta Suna. – Én sem tudom használni a lidérc gént, csakis arra, hogy ne öregedjek…
- Ez nem igaz… - vigyorgott Todd gúnyosan. – Te is tudod, hogy már képes vagy sok mindenre a lidérc génnel. Már a szemed is kezd lidérces lenni.
- De ennél több nem lesz. A másik sem változott át. Megállt egy szinten a változása.
- A lidérc viszont semmivel nem volt másabb. A viselkedése volt furcsa.
- Igen, valóban az volt… Szabad lett… egy lidérc ölte meg! Csak, mert a királynője helyett a békét akarta. Feláldozta magát, hogy mentse… a társát. Végül a háború csak egy vérontás volt. Testvér a testvér ellen. Mikor láttam, hogy mi lett abból, hogy elveszítették a Kapcsolat képességét… megértettem, hogy miért zárkóztunk el az egésztől.
- Valóban elkeserítő ez az egész, helyzet – vallotta be Todd. – Akkor még hittem abban, hogy ha legyőzzük Atlantiszt, béke lesz… de már nem hiszem.
- Ezzel elkéstél, Todd – mondta gúnyosan Sheppard.
Suna és Todd sóhajtva összenézett.
- Nézzék, tudom furcsán hangzik, de kimennénk mi ketten az egyik erkélyre egy kicsit beszélgetni – kelt fel Suna és elkezdte kiszabadítani Todd-ot.
- Mit csinál!?? – kiáltottak mindannyian, a harmadik férfi fegyvert fogott rájuk.
- Ezek mindig így ordibálnak? – kérdezte Todd-tól Suna, mikor kiszabadította. – Nyugalom, -nézett a többiekre - senki nem fog senkit bántani! Csak kimegyünk az erkélyre beszélgetni.
Pár perc múlva Carter megszólalt:
- Rendben! De figyelni fogunk.
- Csak nyugodtan – indult el Suna, nyomában Todd, mögöttük fegyveresek és a többiek.
Kiléptek az erkélyre, mögöttük bezárták az ajtókat.
Sheppard az ablakon keresztül figyelte a beszélgető fura párost.
- Ez elég bizarr – jegyezte meg mellette Rodney.
- Nem bízom benne! – mondta Ronon, a setadai.
- Nekem furcsa érzésem van vele kapcsolatban – jegyezte meg Teyla. – Megnyugtat.
- Lehet, hogy csak telepatikusan hat rád… - mondta Rodney.
- Todd is megváltozott, mikor találkoztak… - tette hozzá Teyla.
- Ő egy ős! – kezdte Carter. – Sőt, ha jól értettem az Ősök Őseinek egy tagja. Rengeteg év tapasztalatával, él és itt van! Szerintem, ezt ki kell használnunk.
- Igaza van, ezredes! – helyeselt Sheppard. – Ha innen nézzük, még hálásak is lehetünk, hogy itt van.
- Talán tud segíteni a replikátorok ellen – jegyezte meg Rodney.
- Ha elég szépen kérjük… - mosolygott Teyla.
- Majd veszek illemórákat – vigyorgott fél mosollyal Sheppard.
- Vajon miről beszélgethetnek? – kérdezte hirtelen Dr. Keller.
Mindenki a párra nézett, akik egymással szemben állva erőteljesen gesztikulálva beszéltek. A lány valamit hevesen magyarázott a lidércnek, akinek csak az arcán volt látható, néha egy-egy gesztus, többnyire bosszúság. Végül a lidérc vette át a szót és kevésbé heves, ám annál komolyabb arccal magyarázott a korlátnak támaszkodó lánynak. A lány alig ér a lidérc válláig, mégis teljes nyugalommal hallgatta a lényt. A lány hirtelen elnevette magát és a lidérc felé fordult, majd lábujjhegyre állva, kezébe véve a lidérc arcát megcsókolta. Röviden tette, de ez teljesen megzavarta a lidércet, mert dermedten állt egy percig, majd duzzogva elfordult és az ajtó felé lépett.
Todd dühöngött, mikor belépett az erkélyről. Már várta, hogy a cellában legyen, minél messzebb ettől a lánytól. A bent tartózkodóknak csak közölte, hogy a cellába akar menni, majd őrök kíséretében elrobogott. Remélte, hogy Suna nem jön oda utána. Fejében a beszélgetés pergett le újra és újra. Ráadásul ismét eszébe jutott az, amikor először látta, majd utána, amikor a hajón találkoztak. Igazából csodálta a lányt. Bátor, erős és jó lelkű volt. Nem is ez bosszantotta, hanem az érzés, amit elő csalogat belőle. Ez az utolsó cselekedete teljesen váratlanul érte. Az dühítette, hogy jól esett és folytatásra vágyott. De ezt nem akarja megtenni, most nem!
Suna szelíd mosollyal figyelte a távozó lidércet, majd az őt néző, hallgatag emberekre nézett:
- Most mi van? – kérdezte picit zavartan. – Csak picit dühös… majd megnyugszik.
- Min veszekedtetek? – kérdezte Teyla.
- A szokásos. Érdekes, hogy évezredek múltán is ugyanaz a vita zajlik köztünk, mintha tegnap láttuk volna egymást utoljára. A lidércek nem igazán érzelgősek… legalábbis kevés érzést lehet belőlük kicsikarni.
- Nem félsz, hogy egyszer csak elpattan benne valami, és neked megy? – kérdezte Sheppard.
- Ugyan már! Nem történt semmi. Tudom, hogy tetszem neki… ezért dühös. Ha nem érdekelném, nem veszekedne velem folyton, és nem mérgelődne. Akkor kezdek el aggódni, ha hidegen bánik velem.
- Te szeretnéd, hogy… érted… komolyabb legyen…? – kérdezte Rodney.
- Nos, érdekes lenne. Genetikai akadálya nincsen.
- Ez undorító… - jegyezte meg Ronon.
- Túl fiatalok vagytok, hogy megértsétek. Ez nem különb, mint egy barna bőrű és egy fehér bőrű ember kapcsolata.
- Ennyire azért nem olyan egyszerű – jegyezte meg a doktornő. – Ő továbbra is lidérc, emberekkel táplálkozik.
- Ez nem taszít téged? – kérdezte Carter.
- Nos, ez egy olyan dolog, amit nektek nehéz megmagyarázni. Tegyük fel, hogy szeretsz valakit, az éltednél is jobban. Szinte képtelen vagy másra gondolni, és ez a kapcsolat tízszer erősebb lesz minden egyes nappal. És ekkor rájössz, egy titkára, ami hozzá tartozik, a lénye, amin se, te se ő nem tud változtatni. Az életéhez szükséges. Mit teszel? Elfogadod, vagy örök időre elutasítod, pedig tudod, hogy nem léphetsz ki a kapcsolatból, mert az életed a tét. Higgyétek el ő, jobban szenved a saját lététől, most, mint én. A Kapcsolat most már rá is egyre jobban hat.
- Így valóban elég nehéz... –mondta Teyla.
- Na jó, térjünk rá egy másik témára – kezdte Sheppard. – Azon gondolkodtunk, hogy segíthetnél nekünk.
- A replikátorok ellen… - fejezte be elgondolkodva Suna. – Gondoltam, hogy kérni fogjátok.
- Tudsz nekünk segíteni? – kérdezte Carter.
- Nos, ha még mindig a népem egy tagja lennénk, akkor nemet mondanék. De a jelenlegi helyzet mindent megváltoztat.
- Képes vagy a vírust újra írni… és… - kezdte Rodney.
- Várj! – állította le a lány. – Megpróbálok segíteni, amennyire tudok, de tudnotok kell én, nem vagyok tudós. Úgy mond a népem körében én csak a „tudatlan pórnéphez” tartoztam. De ettől függetlenül van némi meglepetés a tarsolyomba. Talán sikerül valamit kitalálni.
- Esetleg megmutatom a vírust, amin dolgoztunk… - jegyezte meg Rodney.
- Oké… lássuk…
Todd már megnyugodva üldögélt a cellában és gondolkodott. Kezdte érezni, hogy gyengül az éhségtől. Ekkor Sheppard jelent meg:
- Elég a duzzogásból – mondta, intve, hogy nyissák ki a cellát. – Dologra, már várnak!
Todd engedelmesen követte az alezredest az őrök kísértetében. A laborban épp Rodney vitázott valamin Suna-val.
- Akkor sem jó így bele írni, csak úgy… - mondta Rodney.
- Mi történt? – kérdezte Sheppard.
- Egyszerűen átírt valamit a kódban és nem szólt – válaszolta Rodney.
- Semmit nem változtattam a kódon, csak hibásan volt írva egy lánc. Csak stabilizáltam azt, amit eddig csináltak – védekezett Suna.
- Látom másokat is, szeretsz magadra haragítani – vigyorgott Todd.
- Áhhh, nem is kell a segítségem… - vonult ki duzzogva Suna.
- Jaj ne… - nyafogta Sheppard. – Mint egy rakás gyerek! Tisztára, mint az oviban. Ti folytassátok – indult a lány után.
Todd ahhoz a géphez lépett, amelyen Suna dolgozott. Megnézte a víruskódot, és meglepődött.
- Igaza volt a változtatással – mondta Rodney-nak.
- Akkor sem jó csak úgy bele irkálni más munkájába.
- Rodney – hallatszott a fülhallgatójából – Üzenet érkezett a Földről.
- Megyek! Addig te… folytasd… Mindjárt jövök.
Todd nézett a távozó után, majd leülve a gép elé dolgozni kezdett. Minél inkább belemerült, annál jobban érezte, hogy ez meghaladja a képességét. Ráadásul nagyon gyenge volt az éhségtől.
Suna csak megjátszotta a sértődöttet. Igazából gondolkodni akart. El akarta dönteni, hogy mit tegyen. Mennyire menjen bele ebbe a háborúba? Mi van, ha tesz olyat, amivel csak ront a helyzeten?
- Áá, itt vagy! – hallotta háta mögül Sheppard hangját. – Nem kell ennyire érzé… Minden rendben? – kérdezte meglátva a lány elmerengő arcát.
- Igen, csak elgondolkodtam – fordult felé halk mosollyal Suna. – Ne aggódj, nem duzzogok, csak döntéseket kell hoznom. Egy valamit megtanultam az évtizedek alatt… néha, ha segítő szándékkal vágunk bele dolgokba… épp ellenkezőjét érjük el.
- Van esetleg terved? Vagy valami?
- Az idők folyamán, egy titkos helyen felhalmoztam dolgokat. Apróságok, de talán némi segítséget adhatnak.
- Akkor oda akarsz menni? Szívesen segítünk… ha szeretnéd.
- Az is eszembe jutott, hogy esetleg beszélhetnék mindhármukkal… Úgy értem talán találhatnánk, valami közös megegyezést.
- Hármukkal?
- Atlantisz, a replikátorok és a lidércek…
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
- Egy próbát megér.
Ekkor Rodney érkezett oda:
- Sheppard, a húgom elrabolták! – jelentette be kétségbeesve.
Todd még ügyködött a gépen, mikor Suna lépett be.
- Kiduzzogtad magad? – kérdezte Todd a lányt. – Mi történt? – kérdezte, mikor meglátta a lány arcát.
- Rodney húgát elrabolták… Egyedül dolgozunk addig – állt egy gép elé Suna.
Todd mondani akart valamit, de úgy látta a lány mással van elfoglalva. Így ő is a feladat felé fordult. Gyenge volt és rettentő éhes. Az estét a cellájában töltötte pihenéssel. Igyekezett tartalékolni az erejét.
Pár nap múlva kérték, hogy a lidércet is átvigyék a Földre. Suna velük tartott. Ott Rodney kérte a lidérc segítségét, hogy megmenthesse a nanitokkal – amik miniatűr robotok voltak – fertőzött testvérét. Todd beleegyezett, de már nagyon gyenge volt. Suna végig mellette állt, hogy segítse. Egyszer csak összeesett.
- Todd! – ölelte magához Suna aggódva. – Próbálj meg belőlem enni – suttogta a lidérc fülébe.
- Nem… - lehelte szinte haldokolva a lidérc. – Nem tudom…
Suna könnyes szemmel nézett fel Rodney-ra:
- Segítsen! A Kapcsolat nem engedi belőlem enni! Kérem, kérem!!! – zokogta.
Rodney elsietett. Suna zokogva ringatta az ölében tartott lidércet. Milyen jól esett a lány karjaiban lenni. Békére lelt. Azt sem bánta volna, ha most meghal. Egy óra múlva Sheppard lépett be egy férfivel. Todd a lány segítségéve felkelt a földről, de még utána is a lányba kapaszkodott.
- Ő Hanry Wallas – mutatta be Sheppard.
- Miért hoztad…? – kérdezte nehézkesen Todd.
- Enned kell… ő… felajánlja magát.
- Aztán… megöltök…
- Szükség van rád… ne húzd az időt! – mordulta Sheppard és intett az őröknek hogy hátráljanak.
Todd ellökte magát Suna-tól és a rettegő, ám elszánt férfi elé lépett. A következő percben táplálkozott belőle. Az életenergia szinte új erővel töltötte el. Mikor végzett elengedte az aszott testet. Ránézett Sheppard-ra, aki undorodva nézett rá, és intette a fejével, hogy dolgozzon. Todd sietve a géphez lépett és szinte virtuóz módon dolgozni kezdett a gépen. Eközben kivitték a hullát és Rodney is megjelent. Az átkódolás percek múlva kész volt, működött. A lidércet és Suna-t visszakísérték Atlantiszra.
Suna figyelte, ahogy Todd-ot elvezetik a cella felé. Az érzések kavarogtak benne. Idő kellett, hogy feldolgozza mindazt, ami történt. A mellette elinduló Sheppard-ra nézett:
- Köszönöm… - suttogta a férfinek.
Sheppard csak bólintott, majd elment.
- Még mindig nem undorodsz tőle…? – kérdezte mellőle Ronon.
- Te mennyire undorodsz, ha valaki disznó módon eszik? – kérdezte vissza lány, majd elment a neki készített szobájába.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
