Történetünk színhelyén teljesen mindennaposnak számítanak a démonok, vagyis youma-k. Ám a természetük még mindig hagy kivetnivalót maga után, ezért rengeteg démonirtó család is létezik. Ezek egyike a Kannagi család, mely híres a tűzmágiájáról. A család minden tagja képes uralni a tüzet, természetesen ez alól kizárólag főhősünk, Kannagi avagy Yagami Kazuma képez kivételt.
Emiatt már gyermekkorában elűzték a háztól, s azóta külföldön nevelkedett. Japánba egy démonűző munka miatt tért vissza, ahol miután egyik „rokona” kudarcot vallott, százszoros fizetés elfogadása mellett kiírtotta a démont a házból.
Még aznap éjjel a Kannagi család egy mellékágát valaki megtámadta, méghozzá szélmágiával! Az egyetlen általuk ismert „szélmágus”, akinek az érdekében állhatott megölni őket, pedig nem más, mint Kazuma.
A Kannagi család elhatározta, hogy elfogják Kazuma-t, s kikérdezik a történtekről. Természetesen nem Kazuma tette, s esze ágában sem volt a Kannagi család küldönceivel menni. Miután sikeresen hárította támadásukat, egy ismeretlen szélmágus a háta mögül végzett mindkét tűzmágussal. Ayano, aki kilopódzott, hogy ő is részese legyen, mikor elkapják Kazuma-t, már csak arra ér oda, hogy mindkét családtagja halott. Magától értetődőnek tartja, hogy Kazuma volt, ám a fiú sikeresen elmegy, otthagyva Ayano-t kétségek között.
Ki támadta meg a Kannagi klánt? Miért akarná bárki is belekeverni Kazuma-t? Sikerül is valaha tisztázni ezt a „félreértést”? Megtudjátok, ha megnézitek :)
by: Midoriko13/Kikyou
|