Senki sem szeret évet ismételni, kiváltképp, ha az éppen az utolsó lenne, s így nem maradna ismerősöd az iskolában. Furukawa Nagisával mégis ez történik, ám ő ennek ellenére is pozitívan, s teljes erőbedobással áll neki az elkövetkezendő tanévnek. Első iskolai napjának reggelén (a gyenge szervezete miatt, valamint a sok hiányzás miatt miatt kihagyott egy évet) Furukawa egy eddig ismeretlen fiúval megy iskolába, történetesen Okozaki Tomoya-val, aki szöges ellentéte a lánynak. Sem a várost nem szereti, sem az iskolát, s voltaképpen nincs dolog, ami lázba hozná.
Egy véletlen folytán az ebédszünetet is együtt töltik, ahol egy kicsit jobban megismerik egymást, majd Furukawa elpanaszolja Okozaki-nak, hogy mennyire egyedül érzi magát, s a fiú azt javasolja, hogy lépje be egy klubba. Nagisa így is tenne, ám a színjátszó kör, amibe be szeretett volna lépni, már megszűnt, s ketten elhatározzák, hogy akkor ők majd újra megalapítják a klubbot, ami történetesen nem lesz zökkenőmentes. Majd egy szellemlányról kezdenek hírek felröppeni, s végén főhőseink megpróbálnak segíteni Fuko-nak, aki bár még kómában van, a lelke (?) segíteni próbál nővérének azzal, hogy elintézi, hogy az iskola összes diákja résztvegyen a nővére esküvőjén.
Bár ez a történet kezdeti sztorija, mégsem tölti ki az animét, s már a közepétől kezd egyre jobban a háttérbe szorulni, ám mégis fontos szerepet játszik, ha csak figyelembe vesszük, hogy miként változik meg Okozaki, miközben Furukawa-val együtt próbál „életet lehelni a klubba”